- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
úgyhogy írok. Ma - vagyis éjjel lévén tegnap - este 10 körül írt a fogadott Tesóm, mert ugye tegnapelőtt nem tudtunk elbúcsúzni, mivel nem tudott elérni. Mondanom sem kell, hogy kegyetlen volt a búcsú, viszont a légkör legalább békés volt, sőt, kifejezetten szeretetteljes. Mint mondtam, 10 körül kezdtünk beszélni és mondta, hogy akkor búcsúzzunk el, ami egyből szétdurrantott és vagy másfél órán keresztül nem tudtam lehiggadni, megint "rohamig" (nem a görcsroham) jutottam. Neki közben ki kellett lépni egy kis időre, akkor próbáltam észhez térni, kevés sikerrel, fater majdnem észre is vett. Végül aztán ahogy mondtam, kb. másfél óra múlva lecsitult az őrület és még mosolyogni is tudtam párszor. Békésen, szeretettel és itt-ott humorral megspékelve sikerült beszélgetni, de persze azért komolyan is, mindenki kiadta az instrukciókat a másik számára, pl. hogy egyikünk sem hagyhatja el magát, rajzoljunk (mert Ő is szokott), én nem halhatok meg (na nem mintha Ő megtehetné!), stb. ...
fel
le
Tudtam, hogy fog valamikor, ezért naponta többször ránéztem az alkalmazásra, amin keresztül beszélünk. Nagyon dühös vagyok, mert egy rohadt görcsroham miatt használhatatlan voltam és Ő pont abban az időpontban írt, szóval elkerültük egymást, pedig búcsúzni jött. Szó sincs arról, hogy nem akart (ezt mondjuk nem is feltételeztem, csak nem tudtam mi az ok), csupán Neki is qrvára nehéz (sejtettem aztán, hogy ez lehet az) és ez teljesen érthető. A magánügyeit nyilván nem írom ki, de ezúttal is megvan a jó oka, hogy miért kell mennie és ezért harag egyáltalán nincs bennem. Aggodalom és elviselhetetlen keserűség annál inkább. Az egyedüli megnyugtató dolog ebben az enyhén szólva is nyugtalanító helyzetben, hogy ha csak üzenetben is, de legalább békésen sikerült lezárni a köteléket, ami amúgy sosem lesz lezárva, mert ő is mondta és én is, hogy nem fogjuk egymást elfelejteni soha és szeretni fogjuk a másikat a távolból is. Talán egy nap még újra összehoz minket a sors, én is hiszem, ugyanúgy, ...
fel
le
Amikor visszatért az életembe tavaly februárban, nagyon boldog lettem, olyannyira, hogy rohamosan javulni kezdett az akkoriban igencsak szar fizikai állapotom, de az a hatalmas löket pozitív energia jól hatott a szervezetemre is. Gyakorlatilag megmentett és ezt akkor meg is köszöntem Neki. Nincs jogom leírni a magánügyeit, de egy ideje nagyon rosszul van mentálisan és ezért (meg egyéb okokból is) alig jelentkezett egy ideje. Rettegtem is, hogy megint elmegy, na meg attól, hogy baja esik. Próbáltam segíteni Neki, de úgy tűnik kevés voltam, mert ma este olyan üzenetet kaptam, amitől rettegtem. Az alkalmazás szerint 9-kor írt, én viszont csak fél 10-kor láttam, mert vacsoráztam. Bűntudatom van, amiért nem tudtunk emiatt elbúcsúzni. Nem tettem rosszat, csak nincs már kapacitása semmire, meg más okból is nehéz volt számára a kapcsolattartás. Ettől függetlenül is padlóra tett a dolog, ugyanúgy, mint 2 éve és amíg akkor még ott volt a remény, hogy talán visszatér, ezúttal talán már nem fog és ...
fel
le
Valahol egyszer azt olvastam: "A saját poklát mindenkinek magának kell elszenvednie. Soha senki nem oszthatja meg vele azt."
Aznap reggel minden rendben volt. Péter fiam, aki épp érettségi előtt állt, közölte, hogy a haverjainál lesz, csak vasárnap délután jön haza. Megígérte, hogy legalább kétszer felhív, hogy ne idegeskedjek. Továbbá lelkemre kötötte, hogy én ne hívogassam folyton, mert az eléggé ciki. Miklós pedig céges csapatépítő tréningen lesz valahol a Bakonyban. Figyelmeztetett, hogy nem kiskorú, akit folyton ellenőrizni kell, úgyhogy még a szálloda címét sem hagyta meg, mondván:
-Minek? Mi történhet ebben a két napban? Különben is, ha van valami, azt egyedül is meg tudod oldani, drágám, ügyes lány vagy!
Miután egyedül maradtam a lakásba, gondoltam szentelek magamra egy kis időt, habár érdekes gondolatok fogalmazódtak meg a fejemben a férjem hétvégi programjával kapcsolatban. Aztán hagytam az egészet! Folyton azt mondogattam magamnak: pihenj, kapcsolj ki, lazulj el ...
fel
le
Múltkor nagymellénnyel magyaráztam, hogy végre behúzta a féket, de aztán jött a lehűlés és azóta ismét nagyon színes egyéniség vagyok, meg szívtájékon is érzek néha szorongatást, ami állítólag a koszorúér görcsét jelzi. Beszéltem múlthéten a Dokival és holnaptól péntekig bejárok a szokásos, ötnapos infúziós körre. Valószínűleg ez lesz az utolsó egy darabig, mert ugye jön már az enyhülés.
Más téren nincs gond, leszámítva a még mindig aktív ízületi gyulladást a bokámban és itt-ott, de rohamok és egyéb durvább dolgok nincsenek, ne is legyenek! A frontot érzem, de nem vészesen, szóval nincs okom panaszra.
Mióta a faterom elismeri a borderline-t, azóta ki van rá hegyezve, mert állandóan előhozza, amikor olyasmit mondok/teszek/máshogy értelmezek dolgokat. Persze ezek nem új dolgok, mert sosem voltam másmilyen, csupán ő még csak most hajlandó összekapcsolni a dolgokat. Eddig tagadta maga előtt is, meg mindenki előtt, mert "neki nem lehet elbaszott kölyke" (ezt még akkoriban ...
fel
le
Ugyan nem szoktam az Öcsémről írni, de attól függetlenül gyakran eszembejut. Ma is, mivel névnapja lenne. Hiába volt viszonylag kevés alkalmunk találkozni, azok a találkozások jók voltak, mert attól függetlenül, hogy nem együtt nőttünk fel, jól megértettük egymást. Amennyire megismerhettem, az alapján jó ember volt. Persze csinált baromságokat, koránál fogva is, de alapvetően egy jószívű és intelligens srác volt, aki mindenkivel barátságosan viselkedett. Ugye a húgom kilépett a családból, meg engem is leírt a borderline miatt, ezért is esett jól, hogy mégis lehetett egy testvérem, a Gábor személyében. Persze itt a fogadott Tesóm, de most a vérszerinti testvérekről beszélek. A Gábor mindig jó volt hozzám és ez nyilván kölcsönös volt. Mikor ideengedte 2019-ben az öreg, nagyon örültem és látszólag az Öcsém is boldog volt. Ami közös emlékem van vele, az mind pozitív. Nagyon könnyen eldurran az agyam, ő mégis ritkán érte el, hogy berágjak rá. Mikor idejött lakni, akkor sem sokszor húzott ...
fel
le
Szinte minden hónapban megtörténik errefelé, vagy ha nem is megy el teljesen, de ingadozik. Tegnap késő este is teljes sötétség borult a környékre. Fater felhívta az Ildit, hogy mi újság feléjük (kb. 600 méterre laknak tőlünk) és állítólag ott is ez volt, szóval nagy területet érintett a kimaradás. Apám elemlámpát fogott és bringára ült, hogy megnézze, távolabb mi a helyzet? Utána is ki-be mászkált, hogy nézelődjön, bár nem tudom minek. Kb. negyed óra után elkezdett haldokolni, hogy nem lehet tv-t nézni és a mobilja is lemerült, unatkozik. Ha nincs tv, meg mobil, már szenved, mint valami kütyün felnőtt kölyök. Mondtam neki, hogy esetleg beszélgethetnénk is, nem gondolja? Választ nem kaptam. Azt üzente a viselkedése, hogy a társaságom nem ér semmit. Mondom neki, hogy sosem beszélgetünk, most itt lenne az alkalom (persze máskor is lenne, ha akarná), de továbbra sem reagált, szóval nem is próbálkoztam tovább. Innen látszik, hogy abszolút nincs arra igénye, hogy kapcsolat legyen köztünk, ...
fel
le
Végre anélkül lehet szellőztetni, hogy nagyon lehűlne a kéró (sőt, mostanság már kint jobb az idő, mint a házban :-D) és miközben szellőztettem, pihentem csukott szemmel, mert a tegnap esti fejfájás makacsul kitartott. Nem hallottam, hogy idejött bárki is az ablak elé, mert itt fut a főút előttünk és a forgalom zaja elnyomta a lépteket. Arra nyitottam ki a szemeimet, hogy megcsörrent az ablakpárkányon tartott vaslap, amivel az ablakot szoktam kitámasztani. A csóka félig be volt már hajolva (igen, fényes nappal és főút mellett...), meg volt vele egy nő. Kipattantam az ágyból, mint a kenyérszelet a pirítóból és jeleztem, hogy ha nem akar ingyen ruhaszabást, meg arcplasztikát, akkor azonnal tolja el a bringát, mielőtt beengedem a szobába a kutyát (aki sajnos ugye nem él már, de neki ezt nem kellett tudni), de először tőlem fog kapni. Akkor szólalt meg és kiderült, hogy nem is magyarok. Gőzöm sincs milyen nyelven magyarázott a nőnek, aki vele volt, talán szerbül, vagy tudomisén, de nem ...
fel
le
Pörögtem mostanság, de ma vége lett, az öregnek hála. Ismét ki mertem mondani, hogy elegem van a szar körülményekből, erre kaptam a sértődött, nehezteléssel teli, bűntudatkeltő szöveget, hogy "menj ahová akarsz, én meg majd vergődöm egyedül..." szöveget. Mikor mondtam, hogy nehogy már én legyek a szar, amiért normális életkörülményekre vágyom, tovább ordított, hogy "mert nekem szerinted olyan kurv@ jó?! nekem még választásom sincs!" Ja, mert nekem volt/van, mi? Mindig is viselnem kellett, ami jutott és nem tudok elszabadulni valami miatt, de arról nem írhatok. Egy csapda az egész és nincs kiút. Mondtam neki, hogy nem az én feladatom lenne fenntartani, erre elkezdi, hogy "2 év múlva oda mész, ahová akarsz, akkor már lesz nyugdíjam és nem döglök éhen!" Egyrészt ez undorító, másrészt nem így van, mert én tartom fenn a dolgokat és minden összeomlik, hogyha elmegyek, de gondolom az le van szarva, hogy mi lesz utána, a lényeg, hogy ő biztosítva legyen, ...
fel
le