- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Pályázati cikkek
Vannak dolgok az életben, amik természetüknél fogva követik egymást mint egyfajta:
Láncreakció
A tükör előtt állt. Még egy kicsit igazított a rúzson, nem akarta túl kihívóra húzni. A szemeit nézegette, elmosolyodott, aztán az ujjaival belőtte a haját. Érezte, hogy a melltartó kissé szorítja. Egy kinőtt darab volt, de feszesen tartotta melleit, és első randin ez nem tűnt hátránynak. Újra megnézte az arcát, a sminkes táskához nyúlt, de meggondolta magát. Minden jó, így ahogy van. Végül is ez csak egy randi. Semmi több.
Felvette a kulcsait, még beköszönt a nappaliban TV-t néző családnak és ...
Folytatáshoz kattints a cikkre
fel
le
Márta ült az autóban és gondolkodott jót tesz-e azzal, hogy megpróbálja a házasságát megmenteni, és vissza akarja kapni a férjét egy olyan helyzetben amikor már nem először verte át, csalta meg és alázta meg. A vállalati banketten, kiránduláson, bárhol.
Elgondolta milyen szépen indult minden. Azt hitték ez lesz az évszázad szerelme. Boldogok voltak, vidámak. Aztán ahogyan Feri elhelyezkedett kezdődtek a gondok. Egyszer csak elkezdett későn hazajárni, majd fura dolgai voltak, ki kimaradozott, meg magyarázhatatlan helyzetekbe került, s Márta mindig hitte igazat mond, míg maga is megbizonyosodott róla hazudott végig.
A bizonyosság mindennél többet ért. Külön költöztek és beadták a válókeresetet, de még nem tűzték ki a tárgyalást.
A volt férje, ...
Folytatáshoz kattints a cikkre
fel
le
Kedves Olvasók!
A felesegek.hu által meghirdetett pályázatra küldöm be az alábbi versemet. Ha tetszik, szavazz rá!
A vers megszületéséért köszönetet mondok az én Drága Múzsámnak!
Melletted a reggeli ébredés
oly mesés, csodás érzés:
arcodat megpillantva
harmatos virágokkal tarkított rét
tárul elém.
Ezen a réten lágy, meleg napsugár-tekintetem
végigjár, forró ajkaim pedig
szerelmes csókokkal köszöntik,
s kívánnak Neki jó reggelt,
majd szólásra nyílnak és kérdik:
"jól aludtál, Édes Szerelmem?"
Gondoskodó nap-tekintetem, látva bólogató
rét-arcodat, szívem-lelkem mosolyra virrad,
s máris jól indul napom.
fel
le
Vanessa egy olyan házubuliba tévedt, ahol úgy érezte, semmi keresnivalója nincsen. Minek is engedett barátnője unszolásának?
Szívesebben nézett volna, egy jó filmet odahaza, kényelmes melegítőben, és pattogatott kukoricát eszegetve. Különben is olyan kimerítő napja volt, nem vágyott a nagy társaságra.
Barátnőjén kívül senkit sem ismert a teremben, ezért eléggé feszélyezve érezte magát. Legszívesebben sarkon fordult volna, de nem tehette. Neki kellett vezetnie, és különben is, Valéria már túl ...
Folytatáshoz kattints a cikkre
fel
le
Ez nem egy mese, vagy fantázia. Ez az én történetem, gondoltam megosztom mindenkivel. Remélem a ti történetetek is ilyen boldogan végződik!
Mielőtt belekezdek a történetbe, tudni kell rólam, hogy sosem voltam szerelmes, s bár mindig volt párom, sosem élveztem az együttléteket. Kívántam, hogy legyen végre valakim, tudjátok, a szőke herceg fehér lovon, aki még az ágyban sem rossz.
Mivel ezt nem kaptam meg, megszereztem a férfiúi imádatot másként…
Sötétvörös rúzs, magas sarkú cipő, kihívó göncök. És ráadásként egy új társaság.
Nem vagyok egy különösebben csinos, vagy szép leányzó. Sőt: inkább alacsony, kissé telt. Ennek ...
Folytatáshoz kattints a cikkre
fel
le
Szép hercegnőm volt egykoron,
majd jött egy árny, és nem maradt a helyén csak korom!
Szívét szívemből kitépve, fejét eltekerte,
s lelkét kétségekkel mérgezte.
Percről percre fájóbbá lett számára a dolog,
hisz szemeiben már új tűz lobog.
Tűz a tüzet elnyomja, régi szerelmet kioltja,
új pedig a lelkét felkavarja.
Lelkét kétség, vágy, fájdalom gyötri,
keresi útját, amely ezt könnyíti.
Útra társát már látja,
szívébe szívét lassan bezárja.
Régitől elszakadni nehéz,
indok kell, miért is ...
Folytatáshoz kattints a cikkre
fel
le
MÁJUS VOLT, mint most. A nyitott verandán ketten ültünk Piroskával, gyermekkori kedves barátnőmmel.
Előttünk kis asztalkán vaníliaillatú sütemény, mellette kis csészékben forró tea párolog. Arcunkat kellemes szellő simogatja, mélyen beszívjuk az akácvirág mézes illatát. Régen találkoztunk, jól esik megemlékezni elmúlt fiatal éveinkről.
Piroska azt kérdezi tőlem: – Emlékszel arra, amikor együtt jártunk a kisvárosi középiskolába? Te voltál a legjobb barátnőm, mindenhová ketten jártunk, mint egy ikerpár, s minden titkot megosztottunk egymással. Egy kivételével, amit én, mint valami kincset ...
Folytatáshoz kattints a cikkre
fel
le
Elalvás előtt, kedvesem,
mutasd fel tested minden este,
s én titkod újra ellesem,
hajlékaidat felkeresve.
Elől lohol a szenvedély,
kövesd, akard, utol kell érned.
Szívedben ott az engedély,
a vágyad győzze le szemérmed!
Simítsd homlokod gödreit,
karom puha párnára fektet,
az éjszakát ma töltsd el itt,
arcodról a verejtékcseppet
nyelvem hegyével csókolom,
rózsaszirmon gyöngyöző harmat,
csillogó pászta óboron,
melyen kívánás vére alvad.
Gerinced járja lüktetés,
törjön mattá ...
Folytatáshoz kattints a cikkre
fel
le
Mindenkinek, kívánom, hogy találja meg élete párját!
Szívem kecses kezedbe Neked adtam
közös életünk egy szép hajnalán,
hogy őrizd az enyém, én meg a Tiéd,
biztosítva családunk egységét.
Szeretetem fenntartások nélküli,
amíg testem földi létét éli
engem magad mellett mindig ott tudhatsz,
örömünkre felhőtlenséget adsz.
Mindig nehéz a búcsúzkodásunk,
de munkánk miatt más az utunk,
egymás karjaiban megújulunk.
Míg csak tervben él egy új jövevény,
akire már megírt a családi vény:
legyen paradicsom, bors és kömény.
fel
le
Hajnalban arra ébredek, átölelnélek, de nem lehet
Csak egy gondolat vagy, egy betegség
Mely elmém szüleménye, s nem jelenség
Pedig fognám a két kezed, suttognám a szép neved
De nem lehet, mert nem is vagy, csak fantom az égbolt alatt
Nincs neved, nincs jellemed, nincs véred, se fegyvered
Csak egy zakatoló gondolat, mitől a fejem szétszakad
Ennyi vagy csupán, de mégis érted fűt a vágy
Érzem, hogy engem nézel minden áldott éjszakán
És én nézném, ahogy a hajnal az arcodra borul
S ...
Folytatáshoz kattints a cikkre
fel
le
Akarsz-e?
ajkam ajándék,
alázatom ábrándos áldozat,
ágyamban álmod áldás,
akarsz-e?
ajkam ajándék,
alázatom ábrándos áldozat.
ágyamban álmod áldás,
bársony bódulat,
bebocsát bíbor borzongás.
combom csókok cinkosa,
csigolyáidon ciklonként dőzsöl
démoni derengés.
dédelgess, delejezz, dajkálj,
eleven elixiremmé érleld érintésed.
érdes érchangon énekelj,
érkezz felbújtva, fűszeres forrón.
fátyolként fedj, fakassz fohászt.
míg gusztusunk gerjed,
gyógyírré mámorul a gyönyör.
gyere gyámolítsd gyermeki hajlandóságom.
harmatos hitvesi hajlék hazavár.
...
Folytatáshoz kattints a cikkre
fel
le