Szivárványtündér

Látogatók száma: 49

Igaz mese...

Messze a zöld mezőkön túl, a lankás völgyek ölében, rejtve az emberi szemek elől éltek titkon a szivarványtündérek. Szent Iván éjszakáján születtek a nyíló virágok kelyheiből és az éjszakai harmatban fürösztötték őket földanyáik.

Minden este gondoskodtak róluk, mert a gondoskodástól és a szeretettől lettek egyre szebbek és színesedtek ki a pillangószárnyaik, hogy amikor végül szivárványszínben pompáznak, útra kelhessenek és boldogságot csepegtessenek az emberek szívébe. Ez volt mindegyik szivárványtündér szíve vágya és egyben a küldetése is itt a földön.

Az egyik földanya, két szivárványtündér csemetét is kapott. A kistündérfi gyenge volt kezdetben, így vele többet foglalkozott, végül úgy látta, hogy a nyugodtabb és egészségesebb tündérlánynak nincs is olyan nagy igénye a szeretetre. Azért nevelgette és táplalta őt is, gondoskodott róla, de figyelmét lekötötte az öröm, hogy a tündérfi egyre színesebb és erősebb lesz. Csak rá tudott igazán figyelni. Büszke volt rá. Közben a tündérlánynak észrevétlenül kopni kezdett színe, és már nem voltak olyan fényesek a szárnyai.

A földanyának volt egy férje, a Sötétséghozó, aki hatalmaskodó és belül velejéig romlott volt, de mindezt profin titkolta. Egy nap azt mondta földanyának, hogy látja, hogy sok a terhe a kistündérekkel és mostantól leveszi a vállaról azt és segít a fürdetésben. Földanya hálásan, megkönnyebbülve és vakon adta a kezébe tündérlányt.

Eleinte rendben mentek a dolgok, a tündérlány egy leheletnyit színesebb lett, és örült, hogy végre vele is foglalkozik valaki és szeretik. De ahogy teltek a napok, a Sötétséghozó olyan helyeken is megérintette, ahol földanya azelőtt soha. Ő pedig lassan fakulni kezdett. Hogy ne vegyék észre, hogy baj van, festeni kezdte a szárnyait. De minden este, amikor a Sötétséghozó messzebbre és messzebbre ment a gonoszságban és illetlen dolgokat tett vele és próbálta gonosz tettekre rávenni, a tündérlány elvesztette a színeit. Úgy érezte, hogy teljesen egyedül van a bánatával és a rettegéssel és senki sem segíthet. A végén a hangját is elveszítette, és csak a szíve zokogott némán és vígasztalhatatlanul, mert a borzalmak nem akartak végetérni.

Majd elképesztően hosszú idő után, mikor a tündérfi már rég útrakelt és boldogságot hozott másoknak, egyszer csak véget ért a rémálom. Kifakult ugyan, de felnőtt, a Sötétséghozó így ráunt, és megszűnt a zaklatás. Csúnyának és értéktelennek, elhasználtnak és kifosztottak érezte magát, akitől elvettek minden szépet. Magányosan, minden erejét összeszedve indult útnak a jövő felé.

És az úton, ahol haladt, csupa kedves és barátságos lénnyel találkozott. Kedvesek voltak vele az állatok és beszélt a virágok nyelvén. Sokan mondták neki, hogy milyen értékes, de nem merte elhinni. És miközben haladt a saját útján és próbálta összerakni lelkének szétszaggatott darabkáit, sok szeretetet adott és kapott másoktól, és anélkül, hogy észrevette volna színessé váltak a szárnyai. Már nem volt fakó és színtelen, hanem a szivárvány minden színében pompázott és azután nem csak boldogságot hozott másoknak, hanem meggyógyította az összetört szívűeket. Így végül ő lett a legszebb szivárványtündér a világon, s boldogan élt, mert a szívét tudta adni másoknak.

#visszafogottvenusz

támogatóink