- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
A zsákutca
Azt hinné az ember, hogy ebben a zűrös világban megállt Budapesten az élet. Á, dehogy! A buszjáratok átszervezése most is javában zajlik. És az a Baross út, milyen hosszú? Csak az tapasztalhatja meg, aki kényszerből végiggyalogol rajta. Az Angliából hazatelepült barátnőmék a Baross úton, Zugló környékén vettek lakást. Azt a vágyukat valósították meg, hogy Pesten és kertes ház legyen, lehetőleg ne drágán, mert úgyis átépíttették, a Birminghami házuk mintájára.
Még a múlt nyáron meglátogattam a barátnőmet, metróval és busszal lehetett elérni az otthonukat. Még a boldog pesti lány időszakomban többször jártam azon a környéken, így még élt bennem a biztonságérzet, hogy aztán a balgaságom miatt romba dőljön.
A barátnőm igyekezett megmagyarázni, ha kijövök a metróból, melyik buszra szálljak, és melyikre ne. — Úgy lesz, úgy lesz hajtogattam, ám csak fél füllel hallgattam végig. Az is megbeszéltük, hogy két órára ott leszek, vár a finom ebéd, egy olaszos akármi, ami csak ...
fel
le
HA LÚD, LEGYEN KÖVÉR!
Ma reggelt is úgy kezdtem, mint mindig. Miután elraktam az ágyneműt (közben bekapcsolom a tévét, az MTV-t, hogy dühösítsem magam), elkészítettem a kávém, a cigi mellett, iszogatni kezdtem.
A vártnál előbb szaladt fel a pumpa. Na, ebből elég, gondoltam, és bekapcsoltam a számítógépem, mert egy fontos emailt vártam. Egy perc sem telt el, megjelent a SKY-pe logoja a képernyő közepén. Klikkelés és a kamera működni kezdett. Az öcsém arca jelent meg, Franciaországból hívott.
— Na, mi van? — kérdezte. — Nem dőlt össze még Magyarország?
Szokatlannak találtam a nyitányt, és észrevettem, hogy az öcsémnek csillog a szeme. Gyanítottam, ez már ledobott néhány kupica konyakot. Ezen azért csodálkoztam, mert ahhoz, hogy ezt megtehesse, a vaskezekkel irányító felesége mellett, arra kényszerült, hogy vendéget hívjon meg. Különben meg kellett elégednie az ebéd előtti aperitiffel és az ebéd utáni egy pohár borral vagy egy doboz sörrel. — Feleséged? — kérdeztem póker ...
fel
le
Mindent helyrehozható, visszafordítható, csak a múlt nem, jutott eszébe Kulcsárné Etelkának, de hogy, miért éppen most villant az agyába, nem tudott magyarázatot adni magának. Előszedte a porcelán kávéskészletet, tálcára rakta, a meleg szendvicsnek valót egy üvegtálra, és a mikró tetejére helyezte, hogy csak melegíteni kelljen. Öt éve nem látott, volt kolleganőjét várta. Nagyon meglepődött, amikor egy nappal előbb Rózsa felhívta telefonon, és bejelentette; arra lesz útja, egyben őt is meglátogatja, már úgy is régen cseverésztek. — Persze, ha valami fontos elfoglaltságod lenne, nyugodtam mond meg, nem akarlak zavarni — csörgedezett, mint aki egy órával ezelőtt hagyta félbe a beszélgetést.
— Semmi gond, örömmel várlak — válaszolt szívélyesen Etelka, jóllehet kicsit bosszankodott, mert a következő napját teljesen beprogramozta. Ez is ritkán fordult elő, de most éppen úgy esett. — mikorra várjalak?
— Olyan négy óra magasságában. Mi a kedvenc színed?
— Nem tudnám megmondani. Én, ha ...
fel
le
Mostanság nosztalgiázom. Részben, mert számomra a jelen túlságosan zűrzavaros, nyomasztó. Keresem az igazságot. Másrészt, amikor újra elkezdtem olvasni a régi írók könyveit, teljesen a hatásuk alá kerültem. Először a harmincas évek íróitól, aztán a 45 utáni írók mondanivalójukra, írói kultúrájukra lettem kíváncsi. Most például az apukámtól megörökölt, Herczeg Ferenc a negyvenes években íródott novellás kötetét és az 1948-ban íródott, Szabó Pál; Isten malmai című könyvét olvastam ki. Többféle értékes tanulságot levonhattam le belőle. Azt tudjuk, akinek vénája van az írásra, míg él, nem tudja letenni a tollát. Az pedig egy ó borzalom, úgy írni, hogy meghatározzák, mit, és miről nem szabad vagy szabad írni (Valószínű ezért olyan becses a sajtószabadság.). Bizonyossá vált számomra, egy remekíró, úgy tudja forgatni a tollát, hogy a saját véleménye benne legyen a munkájában.
Az olvasás végigkísérte az életemet, falánkságom nem ismert határt. Amikor kiléptem a mesekönyvek álomvilágából, ...
fel
le
Negyvenöt előtt (még abban a korban voltam, hogy a háborút is izgalmas bulinak tartottam), mivel a Hoffer gyár, a vasútállomás környékén laktunk, és nagy veszélynek voltunk kitéve, a bombázás elöl vidékre menekültünk anyukám nővéréhez. Neki nyolc gyereke volt, a szüleimnek öt, egészségesek, és ettünk, mint a sáskák. Élelem tekintetében nagyon nehéz időszakot éltünk meg. A nénikémékre bármit rá lehetett fogni, csak azt nem, hogy jómódúak. Ennek ellenére szívélyesen befogadott minket, a pesti menekülteket, és ha főzött vagy sütött, rólunk, a rokongyerekekről sem feledkezett meg. Akkor kerültek szorult helyzetbe, amikor az oroszok kiéhezve elfoglalták a falut. Ahol két disznót vagy két tyúknál többet láttak, tekintet nélkül a nagycsaládokra, elvitték. Nem mondhatom, hogy éheztünk, de senkinek nem kívánom, hogy úgy éljen, mint ahogy mi, és a többi szegény családok éltek.
Akkor sem javult a helyzetünk, amikor hazaköltöztünk Pestre. Apám munkahelyét lebombázták, így hónapokig nem ...
fel
le
A TÉT? ÉLETBEN MARADNI!
Fiatalon még nem gondolunk a középkori, időskori, életminőségünkre, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik (most nem azokról van szó, akik már a zsenge korukon túllépve direkt módon, tékozlóan fogyasztják az egészségüket, energiájukat). Bekövetkezik, de nem mindegy, hogyan, sok szenvedés közepette, vagy elviselhető életfeltételt alakítunk ki magunknak, és lehetőleg úgy, hogy minimális gyógyszer szedésére legyen szükségünk. A tudósok állítása szerint, lehetséges, rajtunk, magunkon múlik.
Dr Lenkei Gábor az „EGÉSZSÉG” című könyvében, a könyv elejétől a végéig hosszan taglalja: Miért élünk fele annyi ideig, mint kellene, lehetne; minek hiánya okozza, hogyan alakították az orvosképzést a betegség-ipar céljaihoz (a gyógyszeriparhoz). Nem az orvoslás ellen ágál, hanem a túlzott gyógyszerfogyasztás ellen, és hogy az orvosok nincsenek érdekelve a betegség megelőzésében, de annál jobban (az orvosok bizonyos része) a gyógyszerek kiírásában.
Dr Lenkei Gábor, a ...
fel
le