- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Lizike naphosszat képes lenne kinn ülni a tavaszi napon, nem számít, hogy hideg szél fúj, de már virágzik a cseresznyefa és az orgona bokrain is kipattantak a rügyek. Az apró virágágyásban virágoznak a szerény ibolyák és a szálegyenes piros tulipánok. A piacon tegnap gömbölyű piros retket vett, meg zöldhagymát, jobban esik neki vajas kenyérrel enni azokat, mintsem a meleg ebédet, melyet helyébe hoznak minden délben.
Most az sem zavarja, ha Liptákné rászól, hogy már megint a kertben üldögél, majd megfázik a végén és nincs, aki ápolja. Ez igaz, csak abban téved, hogy nem fázik meg, melegít a nap a szélcsendes helyen és éppen ott ül.
- Csókolom, Lizi néni! - köszön rá Csiperke, a kiskamasz lány. – Nem tetszik megfázni itt az udvaron? – kérdezi és mosolyog a szeme hozzá, mert tudja, hogy öt éve laknak a társasházban, és ezen idő alatt Lizike néni még csak nem is köhögött.
- Szervusz, kislányom! Dehogy fázom, meleg az idő. Hová mész?
- Szabadtéri edzésünk lesz a kosarasokkal.
- ...
fel
le
Nehéz ünnep, könny és öröm.
... Halálod Jézus, köszönöm.
Fejed éke szúrós tövis,
utad a Golgotára visz.
Latrok között szemed kihuny...,
érettünk halsz, ártatlanul.
Bűneinktől súlyos szívvel,
hajtott fejjel, roggyant térddel
esedezünk, szeress minket,
bocsássad meg vétkeinket!
Nehéz ünnep, könny és öröm...
Feltámadásod köszönöm!
- Sági Erzsébet -
<div style="margin: -20px 0px 30px; text-align: center;">
<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/6spz67_YZc4" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
</div>
fel
le
Ragyogás
Most kel fel a vén Nap, jöttét jelzi minden.
Fénye az ígéret, melege még nincsen.
Sugárlányka táncol, fecske röppen párba,
rigófüttye szólít engem is a táncba.
Kertünkben a fácskák vígan tapsikolnak,
ki törődik azzal, hogy majd mi lesz holnap.
Napsütéses hajnal, tánccal, madárdallal,
tücsöklétünk, soha nem számol a bajjal.
Szemellenző rajtunk, "Élj a mának"! – mondjuk.
Istenadta kincsünk, két marokkal szórjuk.
Holnap majd szomjazunk, ózonpajzsunk lyukas.
Ébredj tücsök, húzzad! … Vagy örökké alhatsz.
***
Tavaszt várva
Falomb maradékot söpröget kertünkben tétován a szél,
kopasz ágon vacogó verébpár rég volt nyárról mesél.
Szeretet-tojásból fiókát keltettek, világgá eresztve, aggódva röptettek.
Mára, üres beggyel csak ketten maradtak, s egy csillagos éjjel,
lám, ők is megfagytak.
2.
Korán ébredő rügyek moccannak, átverte őket a csalóka napsütés,
visszatérni magház védelmébe, egy éjszaka kevés.
...
fel
le
Azt mondtad: május másodikán lesz a ballagás a gimnáziumba. Szemem könnybe lábadt, elfordultam, ne lásd, mi játszódik le bennem.
Novemberben volt a szalagtűződ. Igazi szép ünnepség, ahogy az lenni szokott, méltatása az elmúlt éveknek. Mint látvány is megigézett, ahogy egyenruhátokban bevonultatok; semmi kétség az igazi felnőtté válás most kezdődik, fogalmazódott meg bennem.
Olyan mintha tegnap születtél volna, régi emlékek villannak elő, tán mosolygok is, de nem feltűnő, hiszen mindenki mosolyog és örül körülöttem.
Szüleid első útja a kórházból hozzánk vezetett. Pici kerek arcocskád, szinte megbabonázva néztem,- bár sírós a kép, ami rólatok, a nagycsaládról készült -, Te rácáfoltál: hisz mindig nevetsz, a szemedben, még a szemüveg sem tudja eltakarni a megcsillanó huncut mosolyt. Bővült a család, bátyáid mellé harmadikként születtél. Nem volt ebben semmi furcsa; szüleidet látva, - akik maguk is a húszas éveik elején jártak -, a felelősségvállalás félelme nem, csak a földön ...
fel
le
„Amíg el nem veszítjük, csak nagyon ritkán értékeljük azt, amink van.”
(Karen Marie Moning)
Maga sem tudta, mióta ült a konyhaasztalnál, körülötte megszűnt létezni a világ. A papírt szorongatta a kezében. Igen, a papírt, a leletet, amit délelőtt a rendelőben a kezébe nyomtak. Az asztalon margarin, liszt, porcukor, tálak, ereje sem volt eltenni őket. Úgy tervezte, süteményt süt, legalább két tepsivel és meglepi Katáékat. Elutazik hozzájuk másnap, de már nem érdekelte ez sem, agya lázasan dolgozott. Végigpergette életét, mindazt, ami elmúlt, amit másképp csinált volna, és eljátszott a gondolattal, milyen lenne a jövő, milyen lehetett volna, ha a lelet közben nem jön. Tele volt tervekkel, tenni akarással. Unokázni akart, lányának segíteni a hétköznapokban. A sírás hullámokban jött rá, néha elfolytotta, néha elementáris erővel utat tört magának egészen addig, amíg vállát rázta a zokogás. Majd lecsillapodott, és tovább gondolkodott. Úgy érezte, megbolondul, ha ezt tovább kell ...
fel
le
Kolláth Károly negyvenéves, jóképű fiatalember, foglalkozását tekintve minisztériumi főosztályvezető, bizony nagyon elfoglalt ember, olyannyira, hogy napi tizenkét, tizennégy órát dolgozik, rendszeresen kimerülten tér haza a munkából, és magánélete gyakorlatilag az étkezésre, a fürdésre és az alvásra korlátozódik.
- Karcsikám, olyan nyúzott vagy! Ideje lenne néhány napra elutazni, kiugrani a mókuskerékből, mert tudom, hogy hiába fontos, amit csinálsz, számunkra te vagy a fontos!
Edina az utóbbi időben sokat aggódik férje miatt, hiszen szegény Karcsi reggel hétkor indul munkába és este kilenc előtt ritkán ér haza. Hároméves kisfiuk, a házassági évfordulójukon, amikor a közös ünnepi vacsorára kivételesen időben hazaér a férje, odaszalad hozzá, megrángatja a nadrágját, felnéz rá és megkérdezi:
- Te vagy az apukám?
Karcsi először azt hiszi, hogy ez egy rossz tréfa, de belenéz Nándika tiszta, mélykék szemébe, és elszégyelli magát, majd felkapja kisfiát, magasba emeli, és látja, hogy ...
fel
le
Esős, szürke hétköznap volt. A pályaudvar tele volt emberekkel. Némelyek sietősen lépkedtek az induló vonatukhoz, bőröndökkel és utazótáskákkal kezükben tartottak valamelyik vágányhoz, mások búcsúzkodtak, integettek a vonat mellett állva. Sokan most érkeztek meg a vonattal, és próbáltak elsőnek leszállni a beálló szerelvényről.
A 10-es vágányon egy vonat várt az indulásra. Már csak pár perc volt hátra, a kalauz az utolsó kocsinál figyelte a felszállókat. Egy nő futott a vonathoz, hosszú kabátja lebegett utána, vörös, derékig érő haja csapzottan széjjel állt. Lihegve ugrott fel az utolsó ajtón, ahogy fellépett, a kalauz belefújt sípjába, és a vonat lassan kigördült az állomástól. A nő botladozva haladt a fülkés kocsi folyosóján, ahogy a vonat áthaladt a váltókon és ide-oda kanyargott. Közben próbálta a levegőt normális ütemben szedni. Úgy döntött, nem megy tovább, a következő fülkében fog leülni. Elhúzta az ajtót és benézett. Egy idős házaspár ült bent, a többi ülés szabad volt. ...
fel
le