újabb események régebbi események további események
21:41
Ilona új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
19:11
Hayde regisztrált a weboldalra
14:09
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
13:51
Anyu válaszolt egy szavazásra
10:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:05
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
06:48
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
18:56
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
17:57
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
17:49
Ilona új cikket töltött fel
17:42
Ilona új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
17:38
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
16:52
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
16:35
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
12:43
Anyu új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
12:37
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
07:47
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
20:31
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
19:09
Anyu új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
19:02
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez

Elengedés

2011. szeptember 7. - Látogatók száma: 111

Az emberek eltérő lelki alkattal rendelkeznek. Egyesek könnyedén túlteszik magukat a lelki csapásokon, míg mások évekig cipelik magukkal az érzelmi terheket és sajnálják magukat. Például ha valaki elveszíti a társát...

Azokat sajnálom, akik képtelenek új életet kezdeni a szeretett társ elvesztése után. Úgy érzik, mintha belőlük téptek volna ki egy darabot, már nem tudnak teljes, egész emberként élni.
Rózsa György nyilatkozatát láttam pár hónapja, aki többek között arról beszélt, hogy még mindig nem tudja elengedni a feleségét, pedig már több éve meghalt. Még pszichológushoz is jár. Egy másik ismerősöm, akinek a felesége autóbalesetben halt meg 28 éves korában, saját magát is halálba kergette a felesége hiánya miatt.

Vannak víg özvegyek, akik néhány héttel a párjuk halála után már önfeledten randizgatnak, és van a másik véglet, azok, akik életük végéig hurcolják magukban a fájdalmat.

Nem mondom, hogy az első verzió jobb, de azt is furcsának tartom, hogy egyesek nem tudnak tovább lépni.

Véleményem szerint ezek az emberek kicsit túlzásba viszik a szomorkodást. Már nem is a párjuk hiányzik, valójában "feltupírozzák", kiszínezik az emlékeket, az elveszített személyt olyan tulajdonságokkal is felruházzák, amelyekkel nem is rendelkezett.

Nem tudnak új kapcsolatot létesíteni, mert az új partner apró hibáit is felnagyítják, görcsösen ragaszkodnak a múlthoz, mindenkiben az exet keresik, és azt képzelik, hogy az egykor szeretett társ volt csak tökéletes számukra.

A legszomorúbb az, hogy sokaknak emiatt a mindennapi élet is gondot okoz: nem tudnak koncentrálni a munkájukra, nyűgként élnek meg mindent, nem találják - mert nem is AKARJÁK - megtalálni az élet napos oldalát.

Pedig annyi gyönyörűség van az életben, csak nyitott szemmel kell járni!

Gyengének tartom őket, és úgy gondolom, hogy ők már sajnos betegek is.
Érzelmileg megrekedtek, félnek az újtól, a kihívásoktól, nem adják meg maguknak azt az esélyt, hogy valaha valaki mással, vagy akár egyedül is boldogok legyenek...

A cikket írta: Lizelotte

4 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. november 19. 08:44
Kedves Lizolette!
Örülök, hogy Te ilyen könnyen túl teszed magad dolgokon, de ne felejtsd el egy szerelmi csalódás és a szeretett személy halála nem ugyan az és mivel nem élted át nem tudsz róla tapasztalatból beszélni. Persze lehetnek elgondolásaid, te ezt hogyan oldanád meg, de mint mondtam a véleményed nem hiteles. Bár senkinek nem kívánom élje át amit én és azok akik elvesztették a férjüket, gyereküket ill. bárkit, de akkor írj ilyen cikkeket ha van saját tapasztalatod. Abból, hogy mi lenne ha ez veled történik meg nem sokra megyünk.
2012. június 4. 21:06

megtekintés Válasz erre: Ketten Egyedül - 2012. június 4. 14:09

Elválni valakitől, mert kihűlt egy kapcsolat, és örökre elveszíteni valakit....a kettőt összehasonlítani sem lehet. Lehet tovább élni, tovább lépni, kell is. Csak azt ne gondold, Lizelotte, hogy a lélek is egyszerűen továbblép. Amikor a legjobban érzed magad, a mikor épp boldog vagy valamitől, akkor egyszerűen beléd nyilall a felismerés. Már nem oszthatod meg vele, nem beszélheted meg vele, nem kérheted a tanácsát, nem főzheted meg neki a kedvenc ételét, nem vitatkozhatsz többé, hogy te maradj vele szemben felül. Mert felül vagy, ő pedig mindenek felett! Számomra kicsit sértő az írásod. Hogyan tarthatsz valakit gyengének, betegnek, érzelmileg megrekedtnek, ha nem élted át, amit mi átéltünk? Honnan tudod, mit éreztünk, milyen hatással van további életünkre a pillanat, mikor utoljára megszorította a kezünk, és eltávozott? És annyi kérdés, ami örökre megválaszolatlan marad már. Tovább élünk, talán nem is egyedül, de a szívünkben örökre lesz egy seb, ami nem gyógyul!

Szia!

Nem bántó szándékkal írtam a cikket, csak a saját álláspontomat tükrözi. Az első mondatban minden benne van: ... eltérő lelki alkatúak vagyunk... nem vagyunk egyformák... ÉN ilyen vagyok, TE és sok ember más.
De ha jobban belegondolok nekem, az "érzéketlen" típusnak sem jobb...

Üdv,
Lizi
2012. június 4. 14:09
Elválni valakitől, mert kihűlt egy kapcsolat, és örökre elveszíteni valakit....a kettőt összehasonlítani sem lehet. Lehet tovább élni, tovább lépni, kell is. Csak azt ne gondold, Lizelotte, hogy a lélek is egyszerűen továbblép. Amikor a legjobban érzed magad, a mikor épp boldog vagy valamitől, akkor egyszerűen beléd nyilall a felismerés. Már nem oszthatod meg vele, nem beszélheted meg vele, nem kérheted a tanácsát, nem főzheted meg neki a kedvenc ételét, nem vitatkozhatsz többé, hogy te maradj vele szemben felül. Mert felül vagy, ő pedig mindenek felett! Számomra kicsit sértő az írásod. Hogyan tarthatsz valakit gyengének, betegnek, érzelmileg megrekedtnek, ha nem élted át, amit mi átéltünk? Honnan tudod, mit éreztünk, milyen hatással van további életünkre a pillanat, mikor utoljára megszorította a kezünk, és eltávozott? És annyi kérdés, ami örökre megválaszolatlan marad már. Tovább élünk, talán nem is egyedül, de a szívünkben örökre lesz egy seb, ami nem gyógyul!
 
2011. október 6. 14:17
Szia Lizelotte!

Valóban eltérő lelki alkattal rendelkezünk és kinek könnyebb, kinek nehezebb "elfogadni", ami történt. Van, akinek több időbe telik feldolgozni a történteket!

"Nem is AKARJÁK megtalálni az élet napos oldalát." Nagyon is akarja az ember, hidd el! ...csak az nem olyan egyszerű. Idővel biztosan sikerül, de... hopp! Ki is mondtam: IDŐ! ...és itt megint vissza kanyarodtunk oda, hogy kinek több, kinek kevesebb időre van szüksége ehhez. ...mert ahogy te is mondtad: mindannyian más lelki alkattal rendelkezünk.

...és igazad van: sok szép dolog van az életben! ;-)
2011. szeptember 9. 12:20
Szia Liz! Hát ez egy elég nehéz kérdés, élő példa rá az egyik rokonom a férjét nagyon fiatalon elvesztette, pici gyermekkel Ő maga alig 30 éves volt még akkor szerette, mai napig kijárnak új férjével a temetőbe nem felejtette el, de egyedül se maradhatott élete végéig! Igaz eltelt idő és nagyon sokat volt egyedül a gyerkőc pedig nőtt...!

Mindig mondtuk neki hogy ne maradjon egyedül mert még fiatal és mi lesz vele? Aztán férjhez ment, új életet kezdett...., de nem felejtett ...

Viszont még hozzá teszem, hogy első férje elvesztését végig éltük Mi is, sőt esküvőnk előtt pár nappal temettük el, úgy volt hogy elhalasztjuk azt is, Ő el sem akart már jönni, de azt is tudom végig sírta az egészet....

Hosszú lenne végig írnom a történetet ennek már 15 éve!

Legyen nagyon szép napod! Orsolya
2011. szeptember 9. 12:01

megtekintés Válasz erre: Lizelotte - 2011. szeptember 8. 16:49

Pinokkió!
Nem akartam senki érzéseit megsérteni, elítélni, bár lehet, hogy kicsit erősen fogalmaztam.
Azzal kezdtem a cikket, hogy eltérő lelki alkattal rendelkezünk... és sajnálom, hogy képtelenek továbblépni egyesek, mert valami/ valaki miatt egy ez nem megy nekik...
Annyira szép az élet!!! Jó lenne, ha ők is élveznék!!!
Tudom, hogy most, van aki nem ért velem egyet - de nem minden a párkapcsolat körül forog!!!

Oké:-) Csak figyelmeztettelek, hogy kicsit kemény voltál;-)
(De ez csak az én magánvéleményem.)
Puszi,
Pinokkió
2011. szeptember 8. 16:49

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. szeptember 8. 16:14

Szia Lizelotte!
Az a baj, hogy az írás azok érzéseit sérti -szerintem-, akik ezt az érzést átél(lik)ték. Ezért emeltem szót mellettük, mert ismerek olyat -hasonlóan Black Icehoz-, akik igen.
Ha valaki nem élte át vagy nem úgy, annak nem illik -szerintem- ítéletet mondani azok felett, akik igen (hisz fogalmunk se lehet, hogy más mit él meg; és csak erős és nem erős kérdéssé degradálni a kérdést, én felettébb könnyelmű dolognak tartom).
Azt érzem, hogy nem érted mit mondunk. Túl kell lépni! Igazad van. De ha igaz volt az a szeretet (szerelem), akkor szerintem 100%-ban sokaknak lehetetlen. Ezért őket bántani nem szabad. Ettől függetlenül nem kérdőjelezem meg annak (se a tied, se a Donnáét, se az Éváét...) szeretetét a másik ("elmúlt") iránt, akinek sikerül mégis a továbblépés, de azt hiszem annak az érzéseit sem szabad megkérdőjelezni, aki máshogy él meg valamit, mint mi (én is erős vagyok, ha jól gondolom; a látszat néha csal...) erősek!
Vitaindítónak kiváló a cikk;-)
Puszi, Pinokkió

Pinokkió!
Nem akartam senki érzéseit megsérteni, elítélni, bár lehet, hogy kicsit erősen fogalmaztam.
Azzal kezdtem a cikket, hogy eltérő lelki alkattal rendelkezünk... és sajnálom, hogy képtelenek továbblépni egyesek, mert valami/ valaki miatt egy ez nem megy nekik...
Annyira szép az élet!!! Jó lenne, ha ők is élveznék!!!
Tudom, hogy most, van aki nem ért velem egyet - de nem minden a párkapcsolat körül forog!!!
2011. szeptember 8. 16:14

megtekintés Válasz erre: Lizelotte - 2011. szeptember 8. 14:43

Pinokkió!

Nem kell felejteni, csak tovább kell lépni!

Szia Lizelotte!
Az a baj, hogy az írás azok érzéseit sérti -szerintem-, akik ezt az érzést átél(lik)ték. Ezért emeltem szót mellettük, mert ismerek olyat -hasonlóan Black Icehoz-, akik igen.
Ha valaki nem élte át vagy nem úgy, annak nem illik -szerintem- ítéletet mondani azok felett, akik igen (hisz fogalmunk se lehet, hogy más mit él meg; és csak erős és nem erős kérdéssé degradálni a kérdést, én felettébb könnyelmű dolognak tartom).
Azt érzem, hogy nem érted mit mondunk. Túl kell lépni! Igazad van. De ha igaz volt az a szeretet (szerelem), akkor szerintem 100%-ban sokaknak lehetetlen. Ezért őket bántani nem szabad. Ettől függetlenül nem kérdőjelezem meg annak (se a tied, se a Donnáét, se az Éváét...) szeretetét a másik ("elmúlt") iránt, akinek sikerül mégis a továbblépés, de azt hiszem annak az érzéseit sem szabad megkérdőjelezni, aki máshogy él meg valamit, mint mi (én is erős vagyok, ha jól gondolom; a látszat néha csal...) erősek!
Vitaindítónak kiváló a cikk;-)
Puszi, Pinokkió
2011. szeptember 8. 15:37
Szia Lizelotte!

Én azt mondom, nem kell ahhoz eltávozzon végleg a kedves, elég ha elválnak útjaink, sokáig tud fájni, éppen a megszokás és egyebek miatt, ami jó volt belőle... kész gyötrelem.
De ha nem lépünk tovább, soha nem tudjuk meg, hogy létezik a nagy szerelem (megszokás) után még számtalan hasonló, vagy akár még nagyobb érzés is.
És akkor, ha az első után jön a következőben a csalódás a végén, rájössz, hogy nem érdemes egy életen át siratni azt az egyet..., kettőt... akárhányat. :-)

Pussz,
Éva
2011. szeptember 8. 14:55

megtekintés Válasz erre: Lizelotte - 2011. szeptember 8. 14:45

1. tudom, hogy nem rám céloztál, de ugyanúgy mint én, más is érezhet hasonlóan


A vitatkozást jó értelemben írtam, úgy értettem különböző érveket felsorakoztatni.

L.

Kedves Lizelotte!

Ha figyelmesen olvasod
"Erre azt tudom mondani aki nem érezte az írhat filozofálhat róla"
Ezzel nem azt írtam hogy te vagy bárki nem érezte...
De van olyan aki nem érezte (még).

Sajnálom hogy írási tudáshiányomból fakadóan 1eseknek érthetetlen vagy félreértelmezhető a saját véleményem. Ez van bocsánat a szókincsszegénységért is.
Aki érti érti aki nem az nem...
Nem 1etérteni kell csak elfogadni a véleménykülönbségeket.
Ezek után lehet beszélni olyan dolgokról hogy kulturált egészséges témaköri vita. Én is jó értelemben írtam.


B.I.
2011. szeptember 8. 14:47

megtekintés Válasz erre: Black Ice - 2011. szeptember 8. 14:27

Kedves Lizelotte!

1. idézetre Nem mondtam, írtam, hogy nem érezted.
2.idézetre Ez a te saját véleményed.
3.idézetre Nekem tudom kik vannak ahhoz egy oldalnak semmi köze központilag fogalmaztam (ismeretleneknek minek részletezni.)
Bár az igaz szerelmet más fontos érzelmi szeretet formával sem összehasonlítani sem pótolni nem lehet. A gyermekekkel és főleg barátokkal nem lehet összehasonlítani sem oda sem vissza ezt magamra értem csak.

Nem vitaképpen írtam le éppen azért mert hála az Istennek nem vagyunk 1formák.
És én nem vitáztam ahhoz több kell.

Üdv. B. I.

3. egyáltalán nem állt szándékomban az igaz szerelmet összehasonlítani a barátokkal, csak arra céloztam, hogy nem vagyunk egyedül, bár más a kapcsolat, ez igaz.
2011. szeptember 8. 14:45

megtekintés Válasz erre: Black Ice - 2011. szeptember 8. 14:27

Kedves Lizelotte!

1. idézetre Nem mondtam, írtam, hogy nem érezted.
2.idézetre Ez a te saját véleményed.
3.idézetre Nekem tudom kik vannak ahhoz egy oldalnak semmi köze központilag fogalmaztam (ismeretleneknek minek részletezni.)
Bár az igaz szerelmet más fontos érzelmi szeretet formával sem összehasonlítani sem pótolni nem lehet. A gyermekekkel és főleg barátokkal nem lehet összehasonlítani sem oda sem vissza ezt magamra értem csak.

Nem vitaképpen írtam le éppen azért mert hála az Istennek nem vagyunk 1formák.
És én nem vitáztam ahhoz több kell.

Üdv. B. I.

1. tudom, hogy nem rám céloztál, de ugyanúgy mint én, más is érezhet hasonlóan


A vitatkozást jó értelemben írtam, úgy értettem különböző érveket felsorakoztatni.

L.
2011. szeptember 8. 14:43

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. szeptember 8. 14:29

Ha valaki érezte azt az érzést, akkor nem felejt, mert így vagyunk programozva; az űr bennünk marad! Becsaphatjuk magunknak, hogy erősek vagyunk, de azt hiszem az erő, a gyengeség nem szégyenlésében lakozik.
Pinokkió

Pinokkió!

Nem kell felejteni, csak tovább kell lépni!
2011. szeptember 8. 14:40

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. szeptember 8. 14:29

Ha valaki érezte azt az érzést, akkor nem felejt, mert így vagyunk programozva; az űr bennünk marad! Becsaphatjuk magunknak, hogy erősek vagyunk, de azt hiszem az erő, a gyengeség nem szégyenlésében lakozik.
Pinokkió

Ez így igaz.
2011. szeptember 8. 14:29

megtekintés Válasz erre: Black Ice - 2011. szeptember 8. 13:57

Erre azt tudom mondani aki nem érezte az írhat filozofálhat róla, de többször tapasztaltam környezetben is azt hogy a szerelemben élt pár egyik tagja +halt a másik nem öngyilkosság által belepusztult a társa elvesztésébe. Gyengeségnek semmiképen nem nevezném és én inkább irigylem őket mint ahogy a farkasokat is akik életükben 1x választanak társat.
Rengeteg gyönyörűség van az életben de ha ezt nincs kivel megosztani csak ködfoltok. Az hogy bárki pótolható lenne ha kevés volt természetesen igaz.
Ha több mint azt szavakkal ki lehetne fejezni akkor azt hogyan is tudná olyan értékelni aki személyében kevesebb a személyrészabot lélekpári tökéletességi egységformától...
Vannak akik a lelkük mélyén újrapróbálnak elfogadják a kevesebbet... Majd megérkezik az érzés... És titkolják egy életen át a lelkük igazságát a halálos ágyig.
Miért mertem ezt így ilyen gátlástalanul leírni mert a visszajelzésekből mivel ezzel a témakörrel már többször is foglalkoztam az eddigi eredmény 100%
Az olyan emberektől akik valaha érezték az igaz szerelmet teljes létezésben azok hiába kapnak mástól csillagokat az égről egybehangzóan egy igaz szerelem létezésének az emlékét és tündöklését emelik ki a végtelenbe...
Túl kell lépni lélekben az a lélektől függ...
Az életben is, hát igen az ember társas lény...
Ki mi alapján rendezi a sorsát...
Boldogságkutatás a későn ébredőknek valamint az örök-álmodozóknak.
Túltépve a fajfenntartást és a ösztönösséget lelki-orientált belsőtulajdonságaink alapján saját utunk tapossuk végig...
És a végén majd elmerengve lehet visszatekinteni saját-magára-láttán tisztán mindenkinek a lényegre.

Ha valaki érezte azt az érzést, akkor nem felejt, mert így vagyunk programozva; az űr bennünk marad! Becsaphatjuk magunknak, hogy erősek vagyunk, de azt hiszem az erő, a gyengeség nem szégyenlésében lakozik.
Pinokkió
2011. szeptember 8. 14:27

megtekintés Válasz erre: Lizelotte - 2011. szeptember 8. 14:14

Kedves Black Ice!
Idézek tőled és kommentelem:
"Erre azt tudom mondani aki nem érezte az írhat filozofálhat róla," - honnan tudod, hogy nem éltem át? Azért nem éltem át, mert erős vagyok, és ami másnak halálos szerelem, nekem nem az...

"többször tapasztaltam környezetben is azt hogy a szerelemben élt pár egyik tagja +halt a másik nem öngyilkosság által belepusztult a társa elvesztésébe." -
Nekem erről az a véleményem, hogy ezek az emberek nem szerették saját magukat, és az életet. Mert ha szerették volna, az életre voksolnak!

"Rengeteg gyönyörűség van az életben de ha ezt nincs kivel megosztani csak ködfoltok." - csak a szerelmeddel tudod megosztani az élet szépségeit? Vannak barátok, családtagok stb.

Lehet a témáról vitatkozni, az biztos, hogy nem leszünk egy véleményen, mert mindenki másképp gondolkodik.

Üdv,

L.

Kedves Lizelotte!

1. idézetre Nem mondtam, írtam, hogy nem érezted.
2.idézetre Ez a te saját véleményed.
3.idézetre Nekem tudom kik vannak ahhoz egy oldalnak semmi köze központilag fogalmaztam (ismeretleneknek minek részletezni.)
Bár az igaz szerelmet más fontos érzelmi szeretet formával sem összehasonlítani sem pótolni nem lehet. A gyermekekkel és főleg barátokkal nem lehet összehasonlítani sem oda sem vissza ezt magamra értem csak.

Nem vitaképpen írtam le éppen azért mert hála az Istennek nem vagyunk 1formák.
És én nem vitáztam ahhoz több kell.

Üdv. B. I.
2011. szeptember 8. 14:14

megtekintés Válasz erre: Black Ice - 2011. szeptember 8. 13:57

Erre azt tudom mondani aki nem érezte az írhat filozofálhat róla, de többször tapasztaltam környezetben is azt hogy a szerelemben élt pár egyik tagja +halt a másik nem öngyilkosság által belepusztult a társa elvesztésébe. Gyengeségnek semmiképen nem nevezném és én inkább irigylem őket mint ahogy a farkasokat is akik életükben 1x választanak társat.
Rengeteg gyönyörűség van az életben de ha ezt nincs kivel megosztani csak ködfoltok. Az hogy bárki pótolható lenne ha kevés volt természetesen igaz.
Ha több mint azt szavakkal ki lehetne fejezni akkor azt hogyan is tudná olyan értékelni aki személyében kevesebb a személyrészabot lélekpári tökéletességi egységformától...
Vannak akik a lelkük mélyén újrapróbálnak elfogadják a kevesebbet... Majd megérkezik az érzés... És titkolják egy életen át a lelkük igazságát a halálos ágyig.
Miért mertem ezt így ilyen gátlástalanul leírni mert a visszajelzésekből mivel ezzel a témakörrel már többször is foglalkoztam az eddigi eredmény 100%
Az olyan emberektől akik valaha érezték az igaz szerelmet teljes létezésben azok hiába kapnak mástól csillagokat az égről egybehangzóan egy igaz szerelem létezésének az emlékét és tündöklését emelik ki a végtelenbe...
Túl kell lépni lélekben az a lélektől függ...
Az életben is, hát igen az ember társas lény...
Ki mi alapján rendezi a sorsát...
Boldogságkutatás a későn ébredőknek valamint az örök-álmodozóknak.
Túltépve a fajfenntartást és a ösztönösséget lelki-orientált belsőtulajdonságaink alapján saját utunk tapossuk végig...
És a végén majd elmerengve lehet visszatekinteni saját-magára-láttán tisztán mindenkinek a lényegre.

Kedves Black Ice!
Idézek tőled és kommentelem:
"Erre azt tudom mondani aki nem érezte az írhat filozofálhat róla," - honnan tudod, hogy nem éltem át? Azért nem éltem át, mert erős vagyok, és ami másnak halálos szerelem, nekem nem az...

"többször tapasztaltam környezetben is azt hogy a szerelemben élt pár egyik tagja +halt a másik nem öngyilkosság által belepusztult a társa elvesztésébe." -
Nekem erről az a véleményem, hogy ezek az emberek nem szerették saját magukat, és az életet. Mert ha szerették volna, az életre voksolnak!

"Rengeteg gyönyörűség van az életben de ha ezt nincs kivel megosztani csak ködfoltok." - csak a szerelmeddel tudod megosztani az élet szépségeit? Vannak barátok, családtagok stb.

Lehet a témáról vitatkozni, az biztos, hogy nem leszünk egy véleményen, mert mindenki másképp gondolkodik.

Üdv,

L.
2011. szeptember 8. 13:57
Erre azt tudom mondani aki nem érezte az írhat filozofálhat róla, de többször tapasztaltam környezetben is azt hogy a szerelemben élt pár egyik tagja +halt a másik nem öngyilkosság által belepusztult a társa elvesztésébe. Gyengeségnek semmiképen nem nevezném és én inkább irigylem őket mint ahogy a farkasokat is akik életükben 1x választanak társat.
Rengeteg gyönyörűség van az életben de ha ezt nincs kivel megosztani csak ködfoltok. Az hogy bárki pótolható lenne ha kevés volt természetesen igaz.
Ha több mint azt szavakkal ki lehetne fejezni akkor azt hogyan is tudná olyan értékelni aki személyében kevesebb a személyrészabot lélekpári tökéletességi egységformától...
Vannak akik a lelkük mélyén újrapróbálnak elfogadják a kevesebbet... Majd megérkezik az érzés... És titkolják egy életen át a lelkük igazságát a halálos ágyig.
Miért mertem ezt így ilyen gátlástalanul leírni mert a visszajelzésekből mivel ezzel a témakörrel már többször is foglalkoztam az eddigi eredmény 100%
Az olyan emberektől akik valaha érezték az igaz szerelmet teljes létezésben azok hiába kapnak mástól csillagokat az égről egybehangzóan egy igaz szerelem létezésének az emlékét és tündöklését emelik ki a végtelenbe...
Túl kell lépni lélekben az a lélektől függ...
Az életben is, hát igen az ember társas lény...
Ki mi alapján rendezi a sorsát...
Boldogságkutatás a későn ébredőknek valamint az örök-álmodozóknak.
Túltépve a fajfenntartást és a ösztönösséget lelki-orientált belsőtulajdonságaink alapján saját utunk tapossuk végig...
És a végén majd elmerengve lehet visszatekinteni saját-magára-láttán tisztán mindenkinek a lényegre.
2011. szeptember 8. 13:48
14 éve élek én is egyedül férjem halála óta. Sokminden vezethet oda, hogy az ember nem tud új kapcsolatba lépni. Az elején egyetlen cél lebegett előttem felnevelni és kenyeret adni kezükbe. Összetartani szeretetben a családot. Nincs idő az embernek önmagára, vagy talán csak ezt akarja elhitetni önmaga felé. Bármilyen is volt a kapcsolat sok-sok együtt töltött év után óhatatlanul azt érezzük, hogy Őt keressük a másik szemében. Amíg ezt érzed, esélyed nincs változtatni. Aztán kirepülnek a gyerekek, már nem keresnéd talán mindenáron férjed a másik szemében, de elszáll az idő és érzel egy űrt, de ezt bepótolni a mai világban nagyon nehéz. Kivetkőzni önmagadból nem tudsz, de hinni sem mersz már, hiszen annyi hazugsággal álszent dologgal találkozunk nap mint nap. Önvédelemből maradunk egyedül, miközben vágyunk egy igaz társra, lelkitársra, hiszen szeretni és szeretve lenni ez is az élet egyik legszebb ajándéka, amit nekünk nélkülözni kell, mert nincs mód találkozni olyan emberrel, akitől megremeg a lelked és nem csak azért beszélgetsz vele, hogy ne legyen csend.
2011. szeptember 8. 13:44

megtekintés Válasz erre: Virág - 2011. szeptember 8. 13:22

Muszáj elengedni. De rossztól kérdezed, mert nekem nincs. De ha lenne… biztos, hogy az ember kicsit meghal vele együtt, ahogy álmai lovagjával is. De az élet megy tovább. Én pedig túlélő típus vagyok. Biztos, hogy egy idő után talpra állnék, attól függetlenül mindig hiányozna. De élnék tovább, és nem temetném el magam. Túl erős bennem az életösztön.

Egyetértek Virággal. Ha begubózunk, nem a jelenben, hanem a múltban élünk, lehet, hogy egy még elsöprőbb és szerelem elől zárjuk el az utat...

Amikor szakítottam, vagy velem szakítottak (mert ez is előfordult :), mindig azt mondtam: "Találok szebbet, jobbat, okosabbat!"
És így is lett!

:)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: