újabb események régebbi események további események
09:13
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
08:10
zsoltne.eva új cikket töltött fel
21:59
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
20:30
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:25
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:01
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:54
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
18:55
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
18:55
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
18:16
bakfitty új hozzászólást írt egy cikkhez
17:45
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
17:41
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
17:40
bakfitty új hozzászólást írt egy cikkhez
17:33
bakfitty új hozzászólást írt egy cikkhez
17:33
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
17:29
Ilona módosította a cikkét
17:28
bakfitty új hozzászólást írt egy cikkhez
17:28
Ilona új cikket töltött fel
17:27
bakfitty új hozzászólást írt egy cikkhez
17:16
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez

Hol vannak az igazi férfiak?

2017. május 17. - Látogatók száma: 46

Egyszóval, politikusaink többsége nem engedte napirendre venni a nők elleni erőszak kérdését, nyilván eszükbe jutott a közmondás, mely szerint a pénz számolva, az asszony verve jó.
Nem, ne kapjatok azonnal a sodrófához, hogy megtáncoltassátok az arra érdemes úriembernek nem mondható, verekedős férfiak fején, elébb használjuk a legősibb, elismert és mindig kéznél lévő fegyverünket, mely nem más, mint a szó. Beszéljünk, mert az is egy fegyver, nem is akármilyen. Nem csúnyán, szépen. Ne szidjuk, elébb dicsérjük, hogy milyen okos és szép, párját ritkítja esze és ereje, és természete, hogy felnézünk rá, no, nem azért mert magasabb, hanem annak okán, mert egészen más, mint mi vagyunk. Amennyire elszáll a hiúságuk, még el is hiszik nekünk, sőt, megjutalmaznak bennünket, mert egy szép, ám buta nő minden vágyuk, aki nem kérdez, csak kér, akit elkápráztatnak rövid, ám velős férfi mondatok, egészen attól, hogy fáradt vagyok, sokat dolgoztam, odáig, hogy azért puha, nehogy fájjon, aki nem lát, mert nem akar látni, csak az az érdekes, hogy ékszert kapjon meg bundát, Mauritiuson nyaraljon, ne a Balatonon, és minden gondolata urán és egyben parancsolóján kívül a gyerekek nevelése és a családi tűzhely melegének megtartása legyen. Sajnos, legyünk őszinték, vannak ilyen nőtársaink, még az a szerencsénk, hogy egyre kevesebben.
Mert milyenek is vagyunk mi, nők, a huszonegyedik század első negyedében?
Kezdhetném azzal, hogy egyenrangúak vagyunk a férfiakkal, bár ez nem teljesen igaz, mert bizonyos szempontból a férfiak sohasem lesznek egyenrangúak velünk, akkor sem, egyforma a neveltetésünk, a kultúránk, a gyökereink, mert mi nem akarunk elszállni, nekünk gyakorlatias feladataink vannak, fel kell nevelnünk a gyerekeinket, akikről naponta gondoskodnunk kell, hogy legyen étel az asztalon, hogy tanulhassanak, hogy…és még sorolhatnám, éppen ezért nekünk a munkánk mellett, mely legalább annyi időt és energiát követel tőlünk, mint a férfiaktól, ott a házi munka, a bevásárlástól a nagymosásig, a napi főzéstől a lélekápolásig minden belefér, és ne legyünk álszentek, az első gyerek az életünkben többnyire a párunk, aki megszeppent kisgyerekként elvárja tőlünk a babusgatást, hogy rend és tisztaság legyen a lakásban, vasalt ingek glédában álljanak a szekrényben, és amikor este tíz után, végre beesünk az ágyba, legyünk tüzes, kívánatos szeretők is.
Manapság, amikor a felsőfokú tanulmányokban jeleskedünk és helyünk van az értelmiségben, mint például tanár, orvos, gyógyszerész, mérnök, közgazda, filozófus, és számos foglalkozásban szinte csak ránk lehet számítani, mint pl. kereskedő, nővér, asszisztens, irodai könyvelő, elmondhatjuk, hogy nők nélkül nem működne a gazdaság. Talán éppen ezért, mert a férfiakkal versenyre kelünk a munkavégzés során, egyeseket azonban frusztrál a dolog, amit én nem igazán értek. Számos nőtársam szívesen maradna háztartásbeli, ha férjeura egymaga megkeresné a tisztességes élethez szükséges anyagiakat, és emellett a tenyerén hordana bennünket.
Ó, de hol vannak már azok a férfiak?

A cikket írta: Yolla

1 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2017. május 18. 18:41

megtekintés Válasz erre: Ilona - 2017. május 18. 16:11

Igen, röviden így. :-)

Csak egy egészen picike, jelentéktelen különbség van:-)
2017. május 18. 16:11

megtekintés Válasz erre: Sanda - 2017. május 18. 15:58

Egyenjogúak vagyunk, de különbözőek, ezért egészítjük ki egymást.

Igen, röviden így. :-)
2017. május 18. 15:58

megtekintés Válasz erre: Ilona - 2017. május 18. 14:46

Jó vitatémát választottál Yolla! Úgy szólok hozzá, hogy a többiek véleményét még nem olvastam el, lehet, hogy magamra maradok a felfogásommal.
Kedveseim, az almából sosem lesz körte és a körtéből nem lesz alma. Én nem vagyok a sokat hangoztatott egyenrangúság, akarom mondani egyenjogúság híve. Előljáróban annyit, hogy mindenki az, amilyennek önmagát tartja, a párválasztás során pedig olyan embert kap, amilyet választ magának, tehát amilyet megérdemel.Már nem a középkorban élünk, ahol sok esetben megmondták, ki lehet a párod.
Tehát én nő vagyok, remélem, már az is maradok. Mint nő a másik féltől csak a szeretet, tiszteletet és bizalmat várom el. De nem akarok vele egyenjogú lenni.Nem is lehetek, mert más a felépítésem, mások a gondolataim, ezek eleve kizárják az azonosságot. Viszont szeretek felnézni egy olyan valakire, akire támaszkodhatom , aki közel áll hozzám, akire számíthatok, mint nő. Anyai nagyanyám hat gyereket nevelt fel, de soha nem hallottam panaszkodni, hogy ez milyen megterhelő egy nőnek, anyám munka mellett nevelt fel hármunkat, de az ő szájából sem hagzott el zokszó, mikor ő lett a családfenntartó, mert apámat az ötvenes években(nem kell bemutatnom azt a kort) kirúgták az állásából és egy évig nem dolgozott.Tehát egyikük sem lázadt az egyenjogúságért, de tudták, hogy van egy másik felük, aki mellettük van, segítettek egymásnak, ahol tudtak, legyen az férfi, vagy női munka. És ez itt a lényeg. Támaszai voltak egymásnak.
Természetesen a korok változnak, új szemléletekkel, új kihívásokkal.Én korábban azt gondoltam, hogy az "én időm" volt a legnehezebb, de rájöttem-bár most nincs nálunk háború, forradalom, ötvenes évek, -mégis nehéz. Egyrészt gazdaságilag, másrész, mert nehézzé tesszük magunknak.Pedig ugyanúgy kell dolgoznunk, ugyan azok nekünk, nőknek a feladataink és ugyanaz a férfiak feladata is. A nők mégis egyenrangúak akarnak lenni, a férfiak pedig a "főnökök". A helyett, hogy összetartanának, becsülnék egymást. Ez lenne a legfontosabb egy családban, a társadalomban. Jóban-rosszban együtt. Valahogy valahol eltorzultak ezek a dolgok.
Azt írod, Yolla, hogy" mi nem akarunk elszállni, nekünk gyakorlatias feladataink vannak, fel kell nevelnünk a gyerekeinket...."Hogy is van ez? Talán EGYÜTT kell felnevelni a gyerekeinket, gondoskodni róluk..Még a huszonegyedik század első felében is...

Egyenjogúak vagyunk, de különbözőek, ezért egészítjük ki egymást.
2017. május 18. 15:23

megtekintés Válasz erre: Ilona - 2017. május 18. 14:46

Jó vitatémát választottál Yolla! Úgy szólok hozzá, hogy a többiek véleményét még nem olvastam el, lehet, hogy magamra maradok a felfogásommal.
Kedveseim, az almából sosem lesz körte és a körtéből nem lesz alma. Én nem vagyok a sokat hangoztatott egyenrangúság, akarom mondani egyenjogúság híve. Előljáróban annyit, hogy mindenki az, amilyennek önmagát tartja, a párválasztás során pedig olyan embert kap, amilyet választ magának, tehát amilyet megérdemel.Már nem a középkorban élünk, ahol sok esetben megmondták, ki lehet a párod.
Tehát én nő vagyok, remélem, már az is maradok. Mint nő a másik féltől csak a szeretet, tiszteletet és bizalmat várom el. De nem akarok vele egyenjogú lenni.Nem is lehetek, mert más a felépítésem, mások a gondolataim, ezek eleve kizárják az azonosságot. Viszont szeretek felnézni egy olyan valakire, akire támaszkodhatom , aki közel áll hozzám, akire számíthatok, mint nő. Anyai nagyanyám hat gyereket nevelt fel, de soha nem hallottam panaszkodni, hogy ez milyen megterhelő egy nőnek, anyám munka mellett nevelt fel hármunkat, de az ő szájából sem hagzott el zokszó, mikor ő lett a családfenntartó, mert apámat az ötvenes években(nem kell bemutatnom azt a kort) kirúgták az állásából és egy évig nem dolgozott.Tehát egyikük sem lázadt az egyenjogúságért, de tudták, hogy van egy másik felük, aki mellettük van, segítettek egymásnak, ahol tudtak, legyen az férfi, vagy női munka. És ez itt a lényeg. Támaszai voltak egymásnak.
Természetesen a korok változnak, új szemléletekkel, új kihívásokkal.Én korábban azt gondoltam, hogy az "én időm" volt a legnehezebb, de rájöttem-bár most nincs nálunk háború, forradalom, ötvenes évek, -mégis nehéz. Egyrészt gazdaságilag, másrész, mert nehézzé tesszük magunknak.Pedig ugyanúgy kell dolgoznunk, ugyan azok nekünk, nőknek a feladataink és ugyanaz a férfiak feladata is. A nők mégis egyenrangúak akarnak lenni, a férfiak pedig a "főnökök". A helyett, hogy összetartanának, becsülnék egymást. Ez lenne a legfontosabb egy családban, a társadalomban. Jóban-rosszban együtt. Valahogy valahol eltorzultak ezek a dolgok.
Azt írod, Yolla, hogy" mi nem akarunk elszállni, nekünk gyakorlatias feladataink vannak, fel kell nevelnünk a gyerekeinket...."Hogy is van ez? Talán EGYÜTT kell felnevelni a gyerekeinket, gondoskodni róluk..Még a huszonegyedik század első felében is...

Talált süllyed, Ilona!

Tudod, mint a hajós játékban! :)

Talán csak annyit tennék hozzá, hogy sajnos, nem tudjuk, hogy kihez is megyünk hozzá, kit is veszünk el! Ez a későbbiekben derül ki!
2017. május 18. 15:19

megtekintés Válasz erre: Ilona - 2017. május 18. 14:46

Jó vitatémát választottál Yolla! Úgy szólok hozzá, hogy a többiek véleményét még nem olvastam el, lehet, hogy magamra maradok a felfogásommal.
Kedveseim, az almából sosem lesz körte és a körtéből nem lesz alma. Én nem vagyok a sokat hangoztatott egyenrangúság, akarom mondani egyenjogúság híve. Előljáróban annyit, hogy mindenki az, amilyennek önmagát tartja, a párválasztás során pedig olyan embert kap, amilyet választ magának, tehát amilyet megérdemel.Már nem a középkorban élünk, ahol sok esetben megmondták, ki lehet a párod.
Tehát én nő vagyok, remélem, már az is maradok. Mint nő a másik féltől csak a szeretet, tiszteletet és bizalmat várom el. De nem akarok vele egyenjogú lenni.Nem is lehetek, mert más a felépítésem, mások a gondolataim, ezek eleve kizárják az azonosságot. Viszont szeretek felnézni egy olyan valakire, akire támaszkodhatom , aki közel áll hozzám, akire számíthatok, mint nő. Anyai nagyanyám hat gyereket nevelt fel, de soha nem hallottam panaszkodni, hogy ez milyen megterhelő egy nőnek, anyám munka mellett nevelt fel hármunkat, de az ő szájából sem hagzott el zokszó, mikor ő lett a családfenntartó, mert apámat az ötvenes években(nem kell bemutatnom azt a kort) kirúgták az állásából és egy évig nem dolgozott.Tehát egyikük sem lázadt az egyenjogúságért, de tudták, hogy van egy másik felük, aki mellettük van, segítettek egymásnak, ahol tudtak, legyen az férfi, vagy női munka. És ez itt a lényeg. Támaszai voltak egymásnak.
Természetesen a korok változnak, új szemléletekkel, új kihívásokkal.Én korábban azt gondoltam, hogy az "én időm" volt a legnehezebb, de rájöttem-bár most nincs nálunk háború, forradalom, ötvenes évek, -mégis nehéz. Egyrészt gazdaságilag, másrész, mert nehézzé tesszük magunknak.Pedig ugyanúgy kell dolgoznunk, ugyan azok nekünk, nőknek a feladataink és ugyanaz a férfiak feladata is. A nők mégis egyenrangúak akarnak lenni, a férfiak pedig a "főnökök". A helyett, hogy összetartanának, becsülnék egymást. Ez lenne a legfontosabb egy családban, a társadalomban. Jóban-rosszban együtt. Valahogy valahol eltorzultak ezek a dolgok.
Azt írod, Yolla, hogy" mi nem akarunk elszállni, nekünk gyakorlatias feladataink vannak, fel kell nevelnünk a gyerekeinket...."Hogy is van ez? Talán EGYÜTT kell felnevelni a gyerekeinket, gondoskodni róluk..Még a huszonegyedik század első felében is...

Még a vak komondor idején írtam, és gondoltam, most felteszem, mert ez egy örökzöld téma.
A bántalmazás semminemű formáját nem tudom elfogadni, mert a szép szó mindennél többet ér.
Most éppen a társas magányról írok, innen egy idézet:
"Idővel meghitt szeretetté szelídül a lángoló szerelem, csakhogy e folyamat rövidebb-hosszabb időtartama alatt a felek között kialakulnak a közös szokások, körvonalazódnak a közös célok, és nyilvánvalóvá válnak a másik inspirációjának eszközei, ahogyan természetessé válik az egyéni örömök és bánatok megosztása is. Szerelem és a kezdeti szenvedély hiányában nincs kohézió a férfi és a nő között, előbb-utóbb valamelyik fél állandó jelleggel beleszól a másik életébe, gyakran éppen ezzel negatív irányban befolyásolva a döntéseit. "
2017. május 18. 14:46
Jó vitatémát választottál Yolla! Úgy szólok hozzá, hogy a többiek véleményét még nem olvastam el, lehet, hogy magamra maradok a felfogásommal.
Kedveseim, az almából sosem lesz körte és a körtéből nem lesz alma. Én nem vagyok a sokat hangoztatott egyenrangúság, akarom mondani egyenjogúság híve. Előljáróban annyit, hogy mindenki az, amilyennek önmagát tartja, a párválasztás során pedig olyan embert kap, amilyet választ magának, tehát amilyet megérdemel.Már nem a középkorban élünk, ahol sok esetben megmondták, ki lehet a párod.
Tehát én nő vagyok, remélem, már az is maradok. Mint nő a másik féltől csak a szeretet, tiszteletet és bizalmat várom el. De nem akarok vele egyenjogú lenni.Nem is lehetek, mert más a felépítésem, mások a gondolataim, ezek eleve kizárják az azonosságot. Viszont szeretek felnézni egy olyan valakire, akire támaszkodhatom , aki közel áll hozzám, akire számíthatok, mint nő. Anyai nagyanyám hat gyereket nevelt fel, de soha nem hallottam panaszkodni, hogy ez milyen megterhelő egy nőnek, anyám munka mellett nevelt fel hármunkat, de az ő szájából sem hagzott el zokszó, mikor ő lett a családfenntartó, mert apámat az ötvenes években(nem kell bemutatnom azt a kort) kirúgták az állásából és egy évig nem dolgozott.Tehát egyikük sem lázadt az egyenjogúságért, de tudták, hogy van egy másik felük, aki mellettük van, segítettek egymásnak, ahol tudtak, legyen az férfi, vagy női munka. És ez itt a lényeg. Támaszai voltak egymásnak.
Természetesen a korok változnak, új szemléletekkel, új kihívásokkal.Én korábban azt gondoltam, hogy az "én időm" volt a legnehezebb, de rájöttem-bár most nincs nálunk háború, forradalom, ötvenes évek, -mégis nehéz. Egyrészt gazdaságilag, másrész, mert nehézzé tesszük magunknak.Pedig ugyanúgy kell dolgoznunk, ugyan azok nekünk, nőknek a feladataink és ugyanaz a férfiak feladata is. A nők mégis egyenrangúak akarnak lenni, a férfiak pedig a "főnökök". A helyett, hogy összetartanának, becsülnék egymást. Ez lenne a legfontosabb egy családban, a társadalomban. Jóban-rosszban együtt. Valahogy valahol eltorzultak ezek a dolgok.
Azt írod, Yolla, hogy" mi nem akarunk elszállni, nekünk gyakorlatias feladataink vannak, fel kell nevelnünk a gyerekeinket...."Hogy is van ez? Talán EGYÜTT kell felnevelni a gyerekeinket, gondoskodni róluk..Még a huszonegyedik század első felében is...
2017. május 18. 14:34

megtekintés Válasz erre: Sanda - 2017. május 18. 08:40

Arra céloztam, hogy pontatlanul fogalmaztál.

Mielőtt valamit leírsz, ellenőrizd a helyességét.

Mi a pontatlanság Sanda, ha kifejtenéd, megköszönném!

Ha arra céloztál, hogy meghalt egy illető, vagy sem, ebben az esetben nem érdekes!

A lényeg, hogy mit mondott!
2017. május 18. 10:12

megtekintés Válasz erre: Sanda - 2017. május 17. 21:56

Na és akkor eszerint a férfiak maradjanok olyanok, amilyenek,

Nekik nem kell tenniük semmit?

Nem kéne nekik fejlődniük?

A kérdésedre Sandám! Mind a két félnek kell fejlődni,megismerve egymást,egymáshoz igazodva,mint a táncban.
Pusz.
2017. május 18. 10:10
Engedjetek meg még egy idézetet,mert ez tetszik:

"A jó párkapcsolat olyan, mint egy tánckettős. Van egy szép, belső rendje. Tudják, hogy a másik magányába nem szabad belegázolni. De nem szabad benne hagyni, ha látod, hogy ott már nem jó neki.
A férfi vezet - a nő követi. Ez a tánc titka. A rossz táncban azonban a férfi parancsol, és a nő engedelmeskedik. Itt jelenik meg az erőszak és a kiszolgáltatottság. A szabadság helyett az elnyomás. És a boldog követés helyett a kiszolgáltatottság. Nehogy azt hidd, hogy a zsarnok szabad! Sokkal boldogtalanabb szolga, mint az, aki a hatalmában él. A jó tánc nem ilyen.


Forrás: Thinkstock
A jó tánc két szabad ember tánca. Van, amikor átölellek - van, amikor elengedlek. Van, amikor közeledek, van, amikor távolodok. A férfinak kell tudni "nőül" - és a nőnek ismerni kell a férfi gondolatait. Ismerni - és érezni.

Tévedés azt hinni, hogy a legharmonikusabb párkapcsolatban soha nincs magány. Van. És nincs olyan magány, melyből ne nyúlnánk a másikért. Minden szeretetnek van titkos dallama, tempója, ritmikája. Ezért van az, hogy a zene nyelvén mélyebben lehet beszélni róla, mint pusztán szavakkal."
2017. május 18. 10:01

megtekintés Válasz erre: Yolla - 2017. május 17. 21:29

Igazad van, Anyu!
Megtapasztaltam, mit jelent egyedül élni és az ellentettjét is.
Sajnos, nagyon sok férfi hisztisebb, pletykásabb, és a leggyengébb nőnél is anyátlanabb, nem képes férfi módra viselkedni és megoldani a problémáit.
Lassan eljutunk oda, hogy a nők a stabilabbak.
Igazából a mellett a férfi mellett jó nőnek lenni, akire lehetne támaszkodni, akire lehet számítani, aki a tenyerén hordoz. Persze, nem anyagi értelemben. Csakhogy az ilyen férfi ritka, mint a fehér holló.
Megtaláltam a fehér hollómat, most, így hatvan felett.

Az utolsó mondatodnak nagyon örülök!Kívánom,legyen tartalmas szép és hosszantartó az örömöd!
Puszi
2017. május 18. 08:44

megtekintés Válasz erre: bakfitty - 2017. május 17. 22:27

Valóban nem jó egyik változat sem!

Esetemben nem arról volt szó, hogy jobban keresett a volt feleségem!
Hosszúra engedtem a gyeplőt, és ezt mások vágták a szemembe, hogy egy hülye vagyok! Nem éreztem, se én, sem a gyerekek! Akkor volt nyugalom, béke, amikor nem volt otthon! Sajnos!

A te kapcsolataidat nem ismerem, csak az általánosítás bizonyos esetekben nem biztos, hogy helyén való!

Ha mar gyeplo van, az nem jo. :(
2017. május 18. 08:40

megtekintés Válasz erre: bakfitty - 2017. május 17. 22:30

Arra célzol, hogy halottról, vagy jót, vagy semmit!

Én nem hallottam, hogy meghalt, de amit leírtam azt ő mondta!

De van egy másik mondás is! Halottról az igazat, vagy semmit!

Arra céloztam, hogy pontatlanul fogalmaztál.

Mielőtt valamit leírsz, ellenőrizd a helyességét.
2017. május 18. 08:40

megtekintés Válasz erre: bakfitty - 2017. május 17. 22:30

Arra célzol, hogy halottról, vagy jót, vagy semmit!

Én nem hallottam, hogy meghalt, de amit leírtam azt ő mondta!

De van egy másik mondás is! Halottról az igazat, vagy semmit!

Arra céloztam, hogy pontatlanul fogalmaztál.

Mielőtt valamit leírsz, ellenőrizd a helyességét.
2017. május 17. 22:47

megtekintés Válasz erre: Sanda - 2017. május 17. 22:11

Bocsika, de úgy tudom, Popper Péter már meghalt.

Valóban meghalt Sanda, 2010-ben!

Akkor egy régi felvételen hallgattam, és nemrég, ez biztos, és akkor még borzasztóbbnak tartom a felelőtlen kijelentését!

RIP utólag is!
2017. május 17. 22:30

megtekintés Válasz erre: Sanda - 2017. május 17. 22:11

Bocsika, de úgy tudom, Popper Péter már meghalt.

Arra célzol, hogy halottról, vagy jót, vagy semmit!

Én nem hallottam, hogy meghalt, de amit leírtam azt ő mondta!

De van egy másik mondás is! Halottról az igazat, vagy semmit!
2017. május 17. 22:27

megtekintés Válasz erre: Yolla - 2017. május 17. 22:05

Kedves Feri!

Szemlélődöm a világban, vannak barátaim, barátnőim, fiatalok és öregek egyaránt. Sokat beszélgetünk és hallom, látom, milyen gondokkal küzdenek.

Abban igazságod van, hogy fordítva is írhattam volna. Lásd, összefoglalom a fordítottját. Nem légből kaptam, mert viszonylag közeliek és valósak a szereplők. Ez már a másik véglet, amikor a férj vállalja, hogy otthon marad a gyerekekkel, mert a feleség keres jobban. Idáig rendben is lenne, ha ez a felállás nem a gyerekek érettségijéig tartana. Két ilyen házaspárt ismerek. A nők magas állásban dolgoznak, lapátolják haza a pénzt, a férfiak mosnak, főznek, takarítanak, foglalkoznak a gyerekekkel, hozzák, viszik az iskolába, stb. És nem is akaróznak állást vállalni.

Nekem is vagy egy régi jó haverom, aki egyedül nevelte fel a három gyerekét, az iker fiai egyévesek, a kislánya három éves volt, amikor lelépett a felesége. Azért nem ez az általános jelenség. Szerencsére.

A férfiak többsége sajnos nem tanulta meg a férfiakra jellemző mentalitást, viselkedést és tartást. Ami belőlük hiányzik, az a nőkre rakódik. És ez egyáltalán nem jó. Szerintem.

Üdvözöllek: Yolla

Valóban nem jó egyik változat sem!

Esetemben nem arról volt szó, hogy jobban keresett a volt feleségem!
Hosszúra engedtem a gyeplőt, és ezt mások vágták a szemembe, hogy egy hülye vagyok! Nem éreztem, se én, sem a gyerekek! Akkor volt nyugalom, béke, amikor nem volt otthon! Sajnos!

A te kapcsolataidat nem ismerem, csak az általánosítás bizonyos esetekben nem biztos, hogy helyén való!
2017. május 17. 22:11

megtekintés Válasz erre: bakfitty - 2017. május 17. 22:09

Müller Péter, s ha már itt tartunk Popper Péter is igen jól megél a bölcseleteiből!

Szintén nemrégiben nyilatkozta ki rettenetét, Popper!

A házasságot csak max. 5 évre tervezd! Aztán kezdj egy másikat!

"Nem rossz ötlet", főleg a fiatalságnak, de azért már elmehetne nyugdíjba mindkettő!

Bocsika, de úgy tudom, Popper Péter már meghalt.
2017. május 17. 22:09

megtekintés Válasz erre: Anyu - 2017. május 17. 20:46

Hol vannak az igazi férfiak?Kevés kivétellel eltűntek.Müller Péter így fogalmazza ezt meg:

"Élj egyedül vagy a legjobb párkapcsolatban, házasságban és családban - magadban bízz elsősorban. Ne királyné légy - hanem Királynő! Megváltoztak az idők, Felséges Asszony!
Fontos! Valaha egy nőnek a férje volt az "ura". Így is mutatta be: "Az uram!" Ma már nem így van. Megváltoztak az idők. Ma már egyetlen urad lehet: önmagad.

A méltóságod, a tartásod, az önállóságod, az, hogy bármennyire is szereted a társadat, de a centrum benned van - elengedhetetlen létfeltétele a mai nő sorsának. Meg kell tanulnod két lábon állni, önmagadban bízni, és a saját szívedre hallgatni. Nem csak magad miatt. A párod miatt is. Nekünk nemigen kell egy gyenge, önállótlan nő. Tudod, miért? Mert valahol gyengék vagyunk, és régóta nem vagyunk már igazán a magunk urai.

Megváltoztak az idők, Felséges Asszony!


Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk - ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos.

A mai férfi törékeny, szorongó és sok tekintetben nem nőtt fel a gyerekkorából. Kívül ez nem látszik rajtunk. Nem azért, mert ügyesen palástoljuk, hanem mert magunk sem tudunk róla. Hiányzik az anyuka.

Lelkileg erős, a szó valódi értelmében vett felnőtt férfi alig van már manapság. "Király" kevés van közöttünk.

Emberemlékezet óta a nők karolnak a férfiakba, és keresnek bennünk támaszt és kapaszkodót. Ösztönösen még ma is így működnének, de egyre többen tapasztalják, hogy ez manapság már nem megy. Találd meg a saját középpontodat. A saját szívedben bízz és önmagad erejében. Ezt meg kell tenned, nemcsak magadért, a gyerekeidért - a párodért is.


De vigyázz! Ez nem férfiszerep! Nem "férfiasnak" kell lenned, mert az önbizalom nem férfitulajdonság. Hanem az örök Emberé, melytől a nőket évezredeken át megfosztották. Van női méltóság.

Légy Királynő!"

Müller Péter, s ha már itt tartunk Popper Péter is igen jól megél a bölcseleteiből!

Szintén nemrégiben nyilatkozta ki rettenetét, Popper!

A házasságot csak max. 5 évre tervezd! Aztán kezdj egy másikat!

"Nem rossz ötlet", főleg a fiatalságnak, de azért már elmehetne nyugdíjba mindkettő!
2017. május 17. 22:06

megtekintés Válasz erre: Sanda - 2017. május 17. 21:56

Na és akkor eszerint a férfiak maradjanok olyanok, amilyenek,

Nekik nem kell tenniük semmit?

Nem kéne nekik fejlődniük?

Illene!
2017. május 17. 22:05

megtekintés Válasz erre: bakfitty - 2017. május 17. 20:13

Kedves Yolla! Ezt honnan tudod, hogy így is van?!

Ma már ha fordítva írtad volna, hihetőbb lenne a dolog!

Az anyukák szenvednek otthon lenni a kisgyermekeikkel, mert egyedül érzik magukat! Pár napja olvastam erről!

Én nem így voltam vele, mint sok más férfi ismerősöm sem!
S két nagyszerű felnőtt lányom van ma már, akiket pelenkás koruk óta neveltem!
Az anyukájuknak nem volt hozzá kedve!

Üdv.
Feri

Kedves Feri!

Szemlélődöm a világban, vannak barátaim, barátnőim, fiatalok és öregek egyaránt. Sokat beszélgetünk és hallom, látom, milyen gondokkal küzdenek.

Abban igazságod van, hogy fordítva is írhattam volna. Lásd, összefoglalom a fordítottját. Nem légből kaptam, mert viszonylag közeliek és valósak a szereplők. Ez már a másik véglet, amikor a férj vállalja, hogy otthon marad a gyerekekkel, mert a feleség keres jobban. Idáig rendben is lenne, ha ez a felállás nem a gyerekek érettségijéig tartana. Két ilyen házaspárt ismerek. A nők magas állásban dolgoznak, lapátolják haza a pénzt, a férfiak mosnak, főznek, takarítanak, foglalkoznak a gyerekekkel, hozzák, viszik az iskolába, stb. És nem is akaróznak állást vállalni.

Nekem is vagy egy régi jó haverom, aki egyedül nevelte fel a három gyerekét, az iker fiai egyévesek, a kislánya három éves volt, amikor lelépett a felesége. Azért nem ez az általános jelenség. Szerencsére.

A férfiak többsége sajnos nem tanulta meg a férfiakra jellemző mentalitást, viselkedést és tartást. Ami belőlük hiányzik, az a nőkre rakódik. És ez egyáltalán nem jó. Szerintem.

Üdvözöllek: Yolla
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: