Akasztás! De miért?
Látogatók száma: 1 005
Ezt a cikket dühömben, és elkeseredésemben írom! Talán nem is jó rovatot választottam, mert ez nem mindennapi történet. Bár egyre sűrűbben megtörténik. Erre nincs magyarázat! Ezt senkinek nincs joga megtenni! Nem saját maga miatt, hanem más emberek miatt!
Megpróbálok gondolkodni. Az ő fejükkel. Akik már megtették. Vagy még nem, de meg fogják tenni.
Az öngyilkosok gondolatait próbálom magamévá tenni.
Két ember is megtette a környezetemben. Mindkettő közel állt hozzám, s a családomhoz.
Felakasztották magukat.
Az egyik a férjem volt. Egy évvel ezelőtt. A másik lányom barátjának édesapja. Éppen ma reggel. Most tudtam meg. Rettenetes érzés!
Még be sem gyógyult, sőt talán még nem is igen enyhült a fájdalom. Mintha újra játszódna a történet.
Vajon mire gondolhatnak ezek az emberek?
Talán semmire.
Talán kikapcsol az agyuk.
Pillanatnyi elmezavar.
Talán nem is gondolkodnak.
Megköti a hurkot, biztos helyre felerősíti a kötelet. Bedugja a hurokba a fejét, és eltünteti a lába alól a talajt.
Enyhe szorítás a nyakon.
Aztán egyre erősebb.
Már nincsenek gondolatok.
Elsötétül a világ.
Már nincs levegő sem.
Még küzd a szív, de már nem bírja sokáig.
Próbálja életben tartani a testet, és a haldokló agyat.
Aztán ő is kifullad.
Nincs tovább.
Örökre megáll.
A test már csak egy tárgy marad! Egy élettelen tárgy.
Mindez nem a véletlen műve. Egy emberé, aki egykor volt valaki. Ezáltal semmivé lett.
Miért pont ezt a módját választotta az öngyilkosságnak?
Rettenetes látvány!
Pont úgy, hogy a hozzátartozói, mindkét esetben gyermekei is szemtanúi legyenek tettének!
Hát ez az, amit nem tudok tolerálni!
Biztos, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor a gyengébb jellemű ember fejében megfordul az öngyilkosság!
Első nekifutásra azt hiszi, ez megoldás a problémára. Hát NEM!!! Ezzel semmit nem old meg! Vagyis igen! A saját problémáját. A többiekét, akik szeretik, szerették, csak tetézi. Anyagilag, és lelkileg is megvisel mindenkit e nem várt esemény.
Bevallom, én is többször éreztem már így. Úgy gondoltam, mindent itt hagyok. Senki, és semmi nem érdekel.
Aztán mégis maradtam, mert erős vagyok, és szembe kell nézni a problémákkal!
Vannak barátaim, és vannak családtagjaim, akiket semmilyen körülmények között nem hagyhatok cserben! Szükségük van rám, még ha nem is mindig érzem így.
Úgy döntöttem, még gondolni sem fogok többet ilyenre. Már a hozzám tartozó emberek miatt sem!
Semmi nem jogosít fel egy embert arra, hogy azzal, hogy véget vet saját életének, más emberek életét is tönkre tegye!
Bizonyos szempontból bátornak tartom azt, aki ezt meg meri tenni, de leginkább gyávának, mert elmenekül a gondok elől, ahelyett, hogy megoldást keresne rájuk!
Sajnálom, mert ember volt, de rettenetesen haragszom rá, mert ezzel a tettével több ember lelkébe vájt gyógyíthatatlan sebet.
Ezen mindenki elgondolkodhat! Ha véget vet az életének, nem érte lesz kár, hanem azokért, akiket itt hagyott!
A cikket írta: KiralyCsilla1965
Hozzászólások
időrendi sorrend
Elolvastam!
Szépen összeszedted a gondolataid! Sajnos én is veszítettem már így el embert, én igaz nem családtagot, hanem osztálytársaimat. Kit kötéllel, kit vonat vagy autó vagy vadászbaleset kapcsán.
Valamit elhatározni, megtenni és a hozzá kövezett utat pontosan végigjárni, nagyon nehéz és felelősségteljes feladat. Belegondolni, hogy hozzátartozóink min fognak keresztül menni, milyen érzések fájdalmak fognak lejátszódni bennük, az elképzelhetetlen.
Ahhoz viszont, hogy valaki eljusson az elhatározáshoz, manapság elég gyakori okok vannak.
Anyagi háttér, munkanélküliség, párkapcsolat tönkremenetel, hűtlenség, a másik emberben való hit és bizalom hiánya mind ezzel van kikövezve.
Aki el jut az elhatározáshoz, az biztos akar lenni a dolgában. Ki így, ki úgy. Valaki csak szépen csöndesen el szeretne aludni, vagy, inkább választja a kötelet, vagy sorolhatnám még a lehetőségeket.
A tett és elhatározás közti időszak az igazi fájdalom, hiszen ezen a purgatóriumon, az ember még életében megy keresztül. Van aki elhatározza és már cselekszik is, és van aki mindent el akar még intézni, hogy úgy hagyja itt a földi létet, hogy irányt tudjon mutatni az itt hagyott hozzátartozóknak a fájdalomban.
Nos ezt meg tenni a legnehezebb, hiszen az embernek összeszedni a gondolatait, és azokat papírra vetni, nem egy egyszerű feladat. Kinek mit, és hogyan mondani a megtörtént vagy eddig elszalasztott lehetőségeket, kifejezni a sajnálatot, megnyugtatni, hogy ez már így sokkal jobb, egy kegyetlen, velőtrázó feladat.
Az embert a sírás kerülgeti, a torka összeszorul a szíve ver és kalapál, a gyomra görcsbe rándulva. Végiggondolni, hogy mit fog érezni a hozzátartozó a sorok olvasása alatt, a mérhetetlen fájdalomba belegondolni és még is írni és írni...... nem könnyű. ezt mindenki elhiheti. De mindennel együttvéve még mindig ember akar maradni, akiben már ott van az elhatározás.
Ilyenkor jönnek az égi jelek. Amikre soha, senki nem is gondol. A lehetőségek tárháza, ami kiapadhatatlan. De megtalálni a helyes utat, az ilyenkor már nagyon nehéz. Lehetetlen!
Aki még küzdeni akar, az-az utolsó fűszálba is kapaszkodni akar bár tudja, hogy esély, az már úgy sincs.
Gyáva, mert fél a földi léttől, a megvetéstől, gyáva, mert vacillál, hogy is vessen véget saját életének, de ez már csak "időhúzás" mert akinél ez elrendeltetett, az nagy valószínűséggel meg is lépi a lépéseket.
Ahhoz viszont, hogy meglépje, semmi más nem kell, csak egy utolsó-utáni csepp a pohárba, ami úgy is a földre fog folyni.
Nem egyszerű ezeket se elgondolni, se megélni, leírni megtenni.
Nekünk, akik a földön vagyunk, csak a "miért?" marad. De pontosan tudjuk, hogy a "miért"-nek is meg van a racionális válasza.
Így vagy elfogadjuk a választ, vagy az idők végtelenségéig bánni fogjuk, hogy nem tudunk megbocsátani régi szerettünknek!
Nehéz dolgok, helyzetek és érzelmek ezek.
Nem embereknek van kitalálva.
Mi, csak egy játékszer vagyunk a világ körforgásában!
Sajnos az én férjem is ezt tette július 6.-án és nem tudom feldolgozni. Csak azt kérdezem, miért? Priviben már írtam neked!
Szia
Timi
Ezek tényleg a Te őszinte gondolataid.
Úgy látom, nagyon felzaklatott a dolog.
Sajnálom.
Puszi
Katica
Kedves Ada!Valoszinuleg es halistennek Neked nem volt meg reszed ilyesmit tapasztalni.Ez latszik is az irasodbol.Eloszor is egy szeretett szemely halala mindig teher a szamunkra,hisz ugy erezzuk egy oriasi suly nyomja a banatos lelkunket es ettol a sulytol sosem szabadulunk meg.Masodszor teljesen egyutt erzek Csillaval es megertem ,amiert duhos.Tegnap volt 1honapja,hogy a batyam itt hagyott minket.Felakasztotta magat.Nehany nappal az elot az elettarsa otthagyta,inmar masodszorra a 6eves kislanyukkal egyutt.A batyam reggel elvitte oviba a kislanyt,aztan megtette.De elotte meg nehany szot valtott a szomszeddal,mintha minden rendben lenne.Az elettarsa mielott elment azt mondta a kislanyuknak,tobbe nem talalkoznak.Ra 5napra apa elviszi oviba es mar a nagyi megy erte,mert apa nincs tobbe.Neha a fajdalom helyett,csak merhetetlen duhot erzek,nem ertem hogy tehette ezt velunk?!Duhos vagyok,mert csak sejtem,mit erezhet a kislany.Mert,hogy a testvereit es anyjat itthagyta ily modon,erre azt mondom,meg mi valahogy feldolgozzuk.De mit fog gondolni a kislanya,aki majd idovel megudja a teljes igazsagot?Az apja onzantabol ment el...S hogy beteg volt e?igen.Ugyanahoz a pszichiaterhez jartunk.Szinte ugyanazokat a gyogyszereket kapta,amiket en a mai napig.Csak en hosszabb ideje.S tudod mit?En tudom,az elethez batorsag kell es gyavanak,onzonek tartom azt,aki ezt megteszi.En is gondoltam ra.Nem is egyszer.Volt olyan ,a lanya huzott ki a mely depressziobol es segitett legyozni a panikbetegsegemet annyira,hogy legalabb az utcara ki tudjak mozdulni.Szoval probalja ezt nekem megmagyarazni valaki,de ugy sem tudja:nekem miert tudott annyi erot adni az a kislany es a sajat apjanak miert nem?Meg most is szigoru pszichiatriai ellenorzes mellett szednem kell.Azert szigoru,mert gyermeket varok...Az elso gyermekem.S mar most O az eletem ertelme,es tudom barmi gondok is adodjanak az eletemben,O mindig erot fog adni,ahogy a kis keresztlanyom is(a batyam kislanya).Sosem tennem ezt meg tehat a parommal es a kisfiammal.Es hogy en beteg vagyok e?igen!
Hogy én mit TUDOK, és mit TAPASZTALTAM, azt csak én tudhatom. A véleményünk különbözhet, hiszen mind más lelkek, agyak és testek vagyunk, s ez így van jól.
Mi a bátorság? Mi a gyávaság? Mi a Lélek? Mi a Test? Mi az Élet? A reményhez kell erő, vagy az erőhöz remény? Csupa-csupa kérdés...
A GYERMEK szent, és bizony felelősség, valamint ÉLTETŐ CSODA.
(Mellesleg gyógyszer-ellenes vagyok...)
Jó egészséget kívánok Neked és a születendő kisbabádnak, és sok-sok boldogságot! :)
Őszinte üdvözlettel:
Ada
Kedves Ada!Valoszinuleg es halistennek Neked nem volt meg reszed ilyesmit tapasztalni.Ez latszik is az irasodbol.Eloszor is egy szeretett szemely halala mindig teher a szamunkra,hisz ugy erezzuk egy oriasi suly nyomja a banatos lelkunket es ettol a sulytol sosem szabadulunk meg.Masodszor teljesen egyutt erzek Csillaval es megertem ,amiert duhos.Tegnap volt 1honapja,hogy a batyam itt hagyott minket.Felakasztotta magat.Nehany nappal az elot az elettarsa otthagyta,inmar masodszorra a 6eves kislanyukkal egyutt.A batyam reggel elvitte oviba a kislanyt,aztan megtette.De elotte meg nehany szot valtott a szomszeddal,mintha minden rendben lenne.Az elettarsa mielott elment azt mondta a kislanyuknak,tobbe nem talalkoznak.Ra 5napra apa elviszi oviba es mar a nagyi megy erte,mert apa nincs tobbe.Neha a fajdalom helyett,csak merhetetlen duhot erzek,nem ertem hogy tehette ezt velunk?!Duhos vagyok,mert csak sejtem,mit erezhet a kislany.Mert,hogy a testvereit es anyjat itthagyta ily modon,erre azt mondom,meg mi valahogy feldolgozzuk.De mit fog gondolni a kislanya,aki majd idovel megudja a teljes igazsagot?Az apja onzantabol ment el...S hogy beteg volt e?igen.Ugyanahoz a pszichiaterhez jartunk.Szinte ugyanazokat a gyogyszereket kapta,amiket en a mai napig.Csak en hosszabb ideje.S tudod mit?En tudom,az elethez batorsag kell es gyavanak,onzonek tartom azt,aki ezt megteszi.En is gondoltam ra.Nem is egyszer.Volt olyan ,a lanya huzott ki a mely depressziobol es segitett legyozni a panikbetegsegemet annyira,hogy legalabb az utcara ki tudjak mozdulni.Szoval probalja ezt nekem megmagyarazni valaki,de ugy sem tudja:nekem miert tudott annyi erot adni az a kislany es a sajat apjanak miert nem?Meg most is szigoru pszichiatriai ellenorzes mellett szednem kell.Azert szigoru,mert gyermeket varok...Az elso gyermekem.S mar most O az eletem ertelme,es tudom barmi gondok is adodjanak az eletemben,O mindig erot fog adni,ahogy a kis keresztlanyom is(a batyam kislanya).Sosem tennem ezt meg tehat a parommal es a kisfiammal.Es hogy en beteg vagyok e?igen!
Teljesen megborzongtam, ahogy olvastam a hozzászólásodat! Úgy látom teljes mértékben egyetértünk a témával kapcsolatban.
Köszönöm, hogy olvastál!
Pussz
Csilla
Szia Csilla!
Az az érzésem te haragszol ezekre az emberekre. Sőt, dühöt érzel irántuk, mert anyagi és más jellegű gondokat hagynak maguk mögött, tehát teher a haláluk. (Akkor mi lehetett az életük?) Ám valószínűnek tartom, egyikük sem azért tette, amit tett, mert bosszúságot akart volna okozni bárkinek is.
Sokan szenvednek depresszióban, sajnos ezeknek az embereknek legalább a felét nem kezelik. Előfordul- főleg a bipoláris típusnál-, hogy a közeli hozzátartozók sem veszik észre a jeleket, mert a személy "tegnap még nevetett, tervei voltak". Aztán jön a másik nap... Sokan csak legyintenek;" biztosan rossz napja van, majd kialussza!" Ám ez nem így van. Ez egy betegség, mint a tüdőgyulladás, annyi különbséggel, hogy az utóbbinál az ember ha lázas és köhög, elmegy az orvoshoz antibiotikumért. A depressziós sokáig -vagy egyáltalán-nem tudja magáról, hogy beteg.Nem fog orvoshoz menni, előfordul, hogy egyenesen tiltakozik ez ellen. Tehát itt jönnének a családtagok, a barátok, munkatársak...Persze tudom jól, nem lehet mindenki mellé őrt állítani...De azt sem lehet állítani, hogy ezek az emberek gyengék. Nem gyengék, betegek. Aki beteg, az gyenge? Gyakran én is gyengének érzem magam...máskor meg nagyon erősnek. Nem vagyok öngyilkosság-párti, sőt! Talán több figyelmet kellene fordítanunk a hozzánk közel állókra...talán segíthetünk. Tudom, nem válthatjuk meg a világot...csak egy picike figyelem kellene mások irányába.
Ada
Kedves Csilla!
Az öngyilkolás a legritkább esetben fakad pillanatnyi elmezavarból.
Az elkeseredettségből, kilátástalanságból táplálkozó depressziós állapot. Tehát, aki kirúgja maga alól a széket az készült a cselekményre.
Az önvégzet ezen fajtáját többnyire egyszerűségből és kíméletből választja az áldozat. Képzeld csak el annak a pl. mozdonyvezetőnek az idegállapotát, álmait, aki akarata ellenére átsegített valakit a túlvilágra.
Elhiheted, hogy az akasztott tetemnél sokkal megrázóbb látvány a vízi-hulla vagy a gázolás miatt darabolódott tetem.
Talán az eutanázia kapszula volna a legkíméletesebb az itt maradtak részére.
Én úgy gondolom, hogy egy hozzátartozó látványánál, aki ezt tette, nem hiszem, hogy van borzasztóbb. Ezt az érzi, aki benne van akkor, ott!
Egy idegennel kapcsolatban én is így gondolnám!
Pussz
Csilla
Az öngyilkolás a legritkább esetben fakad pillanatnyi elmezavarból.
Az elkeseredettségből, kilátástalanságból táplálkozó depressziós állapot. Tehát, aki kirúgja maga alól a széket az készült a cselekményre.
Az önvégzet ezen fajtáját többnyire egyszerűségből és kíméletből választja az áldozat. Képzeld csak el annak a pl. mozdonyvezetőnek az idegállapotát, álmait, aki akarata ellenére átsegített valakit a túlvilágra.
Elhiheted, hogy az akasztott tetemnél sokkal megrázóbb látvány a vízi-hulla vagy a gázolás miatt darabolódott tetem.
Talán az eutanázia kapszula volna a legkíméletesebb az itt maradtak részére.
Anyu :(
Tudod, hogy így gondolom.
Puszi
Jaj, kedves Jócó, nem rólad van szó, hanem az öngyilkosokról, a miértekről. A lelkiállapotukról, és a lehetséges megoldásokról. :-)
Szép estét!
Gyengébb jellemű ember? Te erős vagy?
Definiálnod kellene, mit tartasz gyengeségnek, és mit erőnek...
János
Fájdalmas téma...,
sok tiszteletet érdemel, főleg aki veszi a bátorságot és megírja!
Visszafogottságot kérek!
Pussz,
Tündér
Abban értek egyet, hogy ez betegség. Viszont elkövettem egy hibát, nem olvastam végig a vitátokat Lacóval. Ismerem, barátok vagyunk, ő jó ember. IGAZ ember, aki azt mondja, amit gondol. Feltételezem, Te is ilyen vagy. Nagy örömet szereznétek nekem ( és másoknak is) ha nem vitáznátok.
Köszönöm!
Üdv. mindkettőtöknek! :)
Ada
Tökéletesen egyetértek! Bizony, betegség, nem pedig gyengeség.
Részemről lezártam.
Én nem zártam le mert nincs mit.
Nem vitatéma.
1ismeretlen szószátyár szavait rólam nem vitának értékelem mert ahhoz ismernie kellene.
Szia Csillu! Lesz még jobb is és süt még a nap ránk!
Puszka Orsolya
Ebben én is reménykedem!
Pussz
Csilla
Puszka Orsolya