Akasztás! De miért?
Látogatók száma: 1 002
Ezt a cikket dühömben, és elkeseredésemben írom! Talán nem is jó rovatot választottam, mert ez nem mindennapi történet. Bár egyre sűrűbben megtörténik. Erre nincs magyarázat! Ezt senkinek nincs joga megtenni! Nem saját maga miatt, hanem más emberek miatt!
Megpróbálok gondolkodni. Az ő fejükkel. Akik már megtették. Vagy még nem, de meg fogják tenni.
Az öngyilkosok gondolatait próbálom magamévá tenni.
Két ember is megtette a környezetemben. Mindkettő közel állt hozzám, s a családomhoz.
Felakasztották magukat.
Az egyik a férjem volt. Egy évvel ezelőtt. A másik lányom barátjának édesapja. Éppen ma reggel. Most tudtam meg. Rettenetes érzés!
Még be sem gyógyult, sőt talán még nem is igen enyhült a fájdalom. Mintha újra játszódna a történet.
Vajon mire gondolhatnak ezek az emberek?
Talán semmire.
Talán kikapcsol az agyuk.
Pillanatnyi elmezavar.
Talán nem is gondolkodnak.
Megköti a hurkot, biztos helyre felerősíti a kötelet. Bedugja a hurokba a fejét, és eltünteti a lába alól a talajt.
Enyhe szorítás a nyakon.
Aztán egyre erősebb.
Már nincsenek gondolatok.
Elsötétül a világ.
Már nincs levegő sem.
Még küzd a szív, de már nem bírja sokáig.
Próbálja életben tartani a testet, és a haldokló agyat.
Aztán ő is kifullad.
Nincs tovább.
Örökre megáll.
A test már csak egy tárgy marad! Egy élettelen tárgy.
Mindez nem a véletlen műve. Egy emberé, aki egykor volt valaki. Ezáltal semmivé lett.
Miért pont ezt a módját választotta az öngyilkosságnak?
Rettenetes látvány!
Pont úgy, hogy a hozzátartozói, mindkét esetben gyermekei is szemtanúi legyenek tettének!
Hát ez az, amit nem tudok tolerálni!
Biztos, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor a gyengébb jellemű ember fejében megfordul az öngyilkosság!
Első nekifutásra azt hiszi, ez megoldás a problémára. Hát NEM!!! Ezzel semmit nem old meg! Vagyis igen! A saját problémáját. A többiekét, akik szeretik, szerették, csak tetézi. Anyagilag, és lelkileg is megvisel mindenkit e nem várt esemény.
Bevallom, én is többször éreztem már így. Úgy gondoltam, mindent itt hagyok. Senki, és semmi nem érdekel.
Aztán mégis maradtam, mert erős vagyok, és szembe kell nézni a problémákkal!
Vannak barátaim, és vannak családtagjaim, akiket semmilyen körülmények között nem hagyhatok cserben! Szükségük van rám, még ha nem is mindig érzem így.
Úgy döntöttem, még gondolni sem fogok többet ilyenre. Már a hozzám tartozó emberek miatt sem!
Semmi nem jogosít fel egy embert arra, hogy azzal, hogy véget vet saját életének, más emberek életét is tönkre tegye!
Bizonyos szempontból bátornak tartom azt, aki ezt meg meri tenni, de leginkább gyávának, mert elmenekül a gondok elől, ahelyett, hogy megoldást keresne rájuk!
Sajnálom, mert ember volt, de rettenetesen haragszom rá, mert ezzel a tettével több ember lelkébe vájt gyógyíthatatlan sebet.
Ezen mindenki elgondolkodhat! Ha véget vet az életének, nem érte lesz kár, hanem azokért, akiket itt hagyott!
A cikket írta: KiralyCsilla1965
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Lacó, ne haragudj, nem akarom kivesézni, amit írtál, se kedvem, se energiám hozzá, csupán egy dolgot említek, meg.
Az életben maradás nem küzdelem kérdése, hanem ösztön. Talán már hallottad azt a szót, hogy életösztön. Sokkal erősebb, mint a küzdelem, ezért képes az ember olyan dolgokat cselekedni, amelyekre küzdve képtelen. Nem emlékszem már a pontos arányokra csak homályosan, de ha a képességeidet 100%-nak vesszük, 80-85 az, amelyre edzésekkel képes vagy eljutni. A maradék 15-20 az, amelyre csak akkor vagy képes, ha valaki, vagy valami veszélyezteti az életed. Durva példát említve, a világ legjobb edzői képesek kihozni belőled a maximumot, lehetsz sprintvilágbajnok, ám azt a teljesítményt is képes vagy felülmúlni, 10-15%-al, ha tigris üldöz.
Mindezt figyelembe véve, csacsiság azt mondani, hogy az életösztön legyűrése gyávaság, vagy gyengeség, hiszen mérhetetlen akaraterő, elszántság, és persze elkeseredettség kell hozzá. Divat a katonák esetében bátorságról is beszélni, de úgy vélem az igazi bátorsághoz ennél több kell.
Nem haragszom...
Leírtam a véleményem ami saját vagy tetszik vagy nem.
Nem várom el bárkitől is hogy megértse azt amit én gondolok, érzek.
Nem építek adatokat senkiről ami pedig belőlem százalékszámításban van azt nem egy ismeretlen ítéli meg pontosan aki nem itt él. (Értve belső körre.)
Amúgy a gyilkolás is ösztön és az ösztönösséget a lélek küzdelmével le lehet győzni. Ha valakit lenyomnak a víz alá hiába van életösztöne ha nem küzd +fullad... (Nekem sikerül sok szempontból így létező dolog ami nekem pozitív.)
"akkor vagy képes"
Szóval csacsiság megmondani azt én mire vagyok, vagy nem vagyok képes.
Én voltam odaát nem önszántamból, számadásról pedig majd az én Istenemmel fogok konzultálni. Hogy neked mi a csacsiság azt te döntöd el szabadon. Én sem fogom kivesézni pedig energiám van, de nem meggyőzni akarok senkit hanem elmondtam a véleményem ennyi. Egy biztos ha holnap mindenki tömegesen lesz öngyilkos én akkor sem, mivel a bánatba halnék bele valószínűsítve. Kimerítettem a véleményem részemről, (amit Csillának írtam főleg elsődlegesen a cikkre.) A véleményem saját, amin se te, sem más, nem változtat és nincs befolyással. /A kivételek pedig nem a netten vannak számomra, hanem itt (bent) közel s távol./ Mivel az én életem amiről neked gőzöd nincs. :-) Amit adok bárkinek az csak része az egésznek ami én vagyok. További csodálatos napocskát. :-)
Szia Csilla!
Ez csak az én véleményem tapasztalatok a halál számos formájával így ezzel is.
Az öngyilkosság nem megoldás. Gyávaság és menekülés a problémák elől.
Akiben felmerül az érzés megnyugtatásképpen emlékeztettem senki nem él örökké. Playerrek vagyunk az életben egyetlen élettel és nem potyára.
Aki mégis megteszi és gyermekei vannak azt nem sorolom "öngyilkosnak" hanem gyilkosnak még ha önmagát is öli meg lélekgyilkosság. És félárvává teszi gyermekét szándékosan a saját vérét. Mégsem nevezhető öngyilkosnak minden öngyilkos, mert gyilkosa a saját környezete is részben a vakságtól. Hiszen valamilyen módon az első próbálkozások a halálra, csupán figyelemfelkeltés többségben. Így lényegében én is gyilkos vagyok már, hiszen felismerhető jelei voltak mégis akkori tapasztalatlanságom következtében, és nem tudtam segíteni egy barátomon. Hiába tettem azóta bármit ez a bélyeg belém-égetve van. (Lásd: 17 /versem/ ) És még a 17ik látogatod is én voltam most 17ik hozzászólás pfff... Valahogy mégsem marom magam mert ez a öngyilkosság az egyik legeslegönzőbb dolog és ÁRULÁS. Amit csak kívánhatok nyugodjon békében...
Láttam embert fentről lecsúszni, és lentről felemelkedni. Aki saját életének értékét nem becsüli hogyan becsülné másokét.( Nálunk az öngyilkosokat a nyomor végzi ki.) Hogy megfordult e a fejemben... Persze de én Istenre bízom a T(H)E -ENDőmet gyermekeim miatt alap számomra maradni. Előtte régen megfordult ifi koromban is a kósza gondolat őszintén. Az oka igazán az volt hogy (+halok és felmegyek és megverem Istent... De leraktam a tervről mert céllal és nem potyára tart itt.) Még most is úgy fogalmazok a Föld nekem büntetőbolygó és testem rabja lelkem. De ezt a rabságot elfogadtam és tökéletesen pozitívan kihasználom a sitt minden egyes lehetőségét tudva a legnagyobb ajándék és érték a sárgolyón az élet. Egy biztos aki megpróbálja vagy gondolkozik rajta annak segítség kell. És nem bogyók vagy dilidokik hanem szeretet olyanoktól akik szeretik. Ha senki nem szeret akkor sincs senki 1edül a világban mert Isten vele van. Akkor is ha nem hiszünk benne vagy másképpen értelmezzük.
A legnagyobb ember a szememben aki KÜZD az életéért!
Igazi playerként...
"Miközben élve születtünk halálra ítélve.
Egyénre szabott idővel itt élve remélve.
A fényre, fényre... A fényre, fényre..."
Aki még mindig öngyilkos akarna lenni vegye úgy a dolgot hogy a halál egy jutalom amit mint mindent az életben ki kell érdemelni. Mert a legszebb halál ha mosollyal az arcunkon halunk meg természetesen ha eljött a leszabott időnk vége. És nem azért mosolygunk majd mert meghalunk hanem hogy nyomot hagyunk értelmét a földi létezésünknek bármi formában. Addig meg senki nem menjen már önerőszakkal Isten nyakára!
Ui: Részvétem... :-(
Üdv. Pux. Lacó
Az életben maradás nem küzdelem kérdése, hanem ösztön. Talán már hallottad azt a szót, hogy életösztön. Sokkal erősebb, mint a küzdelem, ezért képes az ember olyan dolgokat cselekedni, amelyekre küzdve képtelen. Nem emlékszem már a pontos arányokra csak homályosan, de ha a képességeidet 100%-nak vesszük, 80-85 az, amelyre edzésekkel képes vagy eljutni. A maradék 15-20 az, amelyre csak akkor vagy képes, ha valaki, vagy valami veszélyezteti az életed. Durva példát említve, a világ legjobb edzői képesek kihozni belőled a maximumot, lehetsz sprintvilágbajnok, ám azt a teljesítményt is képes vagy felülmúlni, 10-15%-al, ha tigris üldöz.
Mindezt figyelembe véve, csacsiság azt mondani, hogy az életösztön legyűrése gyávaság, vagy gyengeség, hiszen mérhetetlen akaraterő, elszántság, és persze elkeseredettség kell hozzá. Divat a katonák esetében bátorságról is beszélni, de úgy vélem az igazi bátorsághoz ennél több kell.
Szia Csilla!
Ez csak az én véleményem tapasztalatok a halál számos formájával így ezzel is.
Az öngyilkosság nem megoldás. Gyávaság és menekülés a problémák elől.
Akiben felmerül az érzés megnyugtatásképpen emlékeztettem senki nem él örökké. Playerrek vagyunk az életben egyetlen élettel és nem potyára.
Aki mégis megteszi és gyermekei vannak azt nem sorolom "öngyilkosnak" hanem gyilkosnak még ha önmagát is öli meg lélekgyilkosság. És félárvává teszi gyermekét szándékosan a saját vérét. Mégsem nevezhető öngyilkosnak minden öngyilkos, mert gyilkosa a saját környezete is részben a vakságtól. Hiszen valamilyen módon az első próbálkozások a halálra, csupán figyelemfelkeltés többségben. Így lényegében én is gyilkos vagyok már, hiszen felismerhető jelei voltak mégis akkori tapasztalatlanságom következtében, és nem tudtam segíteni egy barátomon. Hiába tettem azóta bármit ez a bélyeg belém-égetve van. (Lásd: 17 /versem/ ) És még a 17ik látogatod is én voltam most 17ik hozzászólás pfff... Valahogy mégsem marom magam mert ez a öngyilkosság az egyik legeslegönzőbb dolog és ÁRULÁS. Amit csak kívánhatok nyugodjon békében...
Láttam embert fentről lecsúszni, és lentről felemelkedni. Aki saját életének értékét nem becsüli hogyan becsülné másokét.( Nálunk az öngyilkosokat a nyomor végzi ki.) Hogy megfordult e a fejemben... Persze de én Istenre bízom a T(H)E -ENDőmet gyermekeim miatt alap számomra maradni. Előtte régen megfordult ifi koromban is a kósza gondolat őszintén. Az oka igazán az volt hogy (+halok és felmegyek és megverem Istent... De leraktam a tervről mert céllal és nem potyára tart itt.) Még most is úgy fogalmazok a Föld nekem büntetőbolygó és testem rabja lelkem. De ezt a rabságot elfogadtam és tökéletesen pozitívan kihasználom a sitt minden egyes lehetőségét tudva a legnagyobb ajándék és érték a sárgolyón az élet. Egy biztos aki megpróbálja vagy gondolkozik rajta annak segítség kell. És nem bogyók vagy dilidokik hanem szeretet olyanoktól akik szeretik. Ha senki nem szeret akkor sincs senki 1edül a világban mert Isten vele van. Akkor is ha nem hiszünk benne vagy másképpen értelmezzük.
A legnagyobb ember a szememben aki KÜZD az életéért!
Igazi playerként...
"Miközben élve születtünk halálra ítélve.
Egyénre szabott idővel itt élve remélve.
A fényre, fényre... A fényre, fényre..."
Aki még mindig öngyilkos akarna lenni vegye úgy a dolgot hogy a halál egy jutalom amit mint mindent az életben ki kell érdemelni. Mert a legszebb halál ha mosollyal az arcunkon halunk meg természetesen ha eljött a leszabott időnk vége. És nem azért mosolygunk majd mert meghalunk hanem hogy nyomot hagyunk értelmét a földi létezésünknek bármi formában. Addig meg senki nem menjen már önerőszakkal Isten nyakára!
Ui: Részvétem... :-(
Üdv. Pux. Lacó
Úgy látom, sok mindenben egyezik a véleményünk, csak van, amit én nem akartam leírni.
Tényleg érdekesek ezek a 17-ek!
Köszönöm! :-(
Pussz
Csilla
Ez csak az én véleményem tapasztalatok a halál számos formájával így ezzel is.
Az öngyilkosság nem megoldás. Gyávaság és menekülés a problémák elől.
Akiben felmerül az érzés megnyugtatásképpen emlékeztettem senki nem él örökké. Playerrek vagyunk az életben egyetlen élettel és nem potyára.
Aki mégis megteszi és gyermekei vannak azt nem sorolom "öngyilkosnak" hanem gyilkosnak még ha önmagát is öli meg lélekgyilkosság. És félárvává teszi gyermekét szándékosan a saját vérét. Mégsem nevezhető öngyilkosnak minden öngyilkos, mert gyilkosa a saját környezete is részben a vakságtól. Hiszen valamilyen módon az első próbálkozások a halálra, csupán figyelemfelkeltés többségben. Így lényegében én is gyilkos vagyok már, hiszen felismerhető jelei voltak mégis akkori tapasztalatlanságom következtében, és nem tudtam segíteni egy barátomon. Hiába tettem azóta bármit ez a bélyeg belém-égetve van. (Lásd: 17 /versem/ ) És még a 17ik látogatod is én voltam most 17ik hozzászólás pfff... Valahogy mégsem marom magam mert ez a öngyilkosság az egyik legeslegönzőbb dolog és ÁRULÁS. Amit csak kívánhatok nyugodjon békében...
Láttam embert fentről lecsúszni, és lentről felemelkedni. Aki saját életének értékét nem becsüli hogyan becsülné másokét.( Nálunk az öngyilkosokat a nyomor végzi ki.) Hogy megfordult e a fejemben... Persze de én Istenre bízom a T(H)E -ENDőmet gyermekeim miatt alap számomra maradni. Előtte régen megfordult ifi koromban is a kósza gondolat őszintén. Az oka igazán az volt hogy (+halok és felmegyek és megverem Istent... De leraktam a tervről mert céllal és nem potyára tart itt.) Még most is úgy fogalmazok a Föld nekem büntetőbolygó és testem rabja lelkem. De ezt a rabságot elfogadtam és tökéletesen pozitívan kihasználom a sitt minden egyes lehetőségét tudva a legnagyobb ajándék és érték a sárgolyón az élet. Egy biztos aki megpróbálja vagy gondolkozik rajta annak segítség kell. És nem bogyók vagy dilidokik hanem szeretet olyanoktól akik szeretik. Ha senki nem szeret akkor sincs senki 1edül a világban mert Isten vele van. Akkor is ha nem hiszünk benne vagy másképpen értelmezzük.
A legnagyobb ember a szememben aki KÜZD az életéért!
Igazi playerként...
"Miközben élve születtünk halálra ítélve.
Egyénre szabott idővel itt élve remélve.
A fényre, fényre... A fényre, fényre..."
Aki még mindig öngyilkos akarna lenni vegye úgy a dolgot hogy a halál egy jutalom amit mint mindent az életben ki kell érdemelni. Mert a legszebb halál ha mosollyal az arcunkon halunk meg természetesen ha eljött a leszabott időnk vége. És nem azért mosolygunk majd mert meghalunk hanem hogy nyomot hagyunk értelmét a földi létezésünknek bármi formában. Addig meg senki nem menjen már önerőszakkal Isten nyakára!
Ui: Részvétem... :-(
Üdv. Pux. Lacó
Szia Ada!
Igen, jól látod. Dühös vagyok. A gyerekeim, és a másik gyereke miatt. Látom őket szenvedni, és ez elég fájdalmas. Nem is az anyagi probléma a nagyobb gond. Az eltörpül a lelki sérülés mellett.
Emberileg nagyon sajnálom azt, aki megteszi. Ember volt, apa volt, férj volt.
Még szerették is, és ő még sem gondolt a többiekre.
Azt is tudom, hogy ilyenkor az ember önmagát is hibáztatja, talán még a többieket is.
Ezt nem szabad, mert akkor ő is összeroppan. Fel kell állni, össze kell fogni.
Tudok olyan esetet is, amikor az illető azt mondta a családtagoknak, hogy mérget ivott. Bevitték a kórházba, ott bevallotta, hogy mégsem, csak meg akarta ijeszteni a családot. Annyit mondott neki az orvos, hogy rossz vicc volt, és saját felelősségére haza engedte. Egy hét múlva már nem vicc volt. Öngyilkos lett. A családtagok minden mozdulatát figyelték, mégis megtalálta az alkalmat arra, hogy megtegye.
A gének is nagy szerepet játszanak ebben. Az öngyilkos hajlam öröklődik.
Amelyik családban már volt ilyen, nagy a valószínűsége annak, hogy még lesz is. Hiába állnak mellette, mögötte. Hiába próbálnak segíteni, elutasítja. "Nem vagyok én hülye" jelszóval.
Segíteni pedig csak annak lehet, aki elfogadja a segítséget.
Csilla
Megértelek, ebben igazad van. Sajnálom.:-(
Ada
Szia Csilla!
Az az érzésem te haragszol ezekre az emberekre. Sőt, dühöt érzel irántuk, mert anyagi és más jellegű gondokat hagynak maguk mögött, tehát teher a haláluk. (Akkor mi lehetett az életük?) Ám valószínűnek tartom, egyikük sem azért tette, amit tett, mert bosszúságot akart volna okozni bárkinek is.
Sokan szenvednek depresszióban, sajnos ezeknek az embereknek legalább a felét nem kezelik. Előfordul- főleg a bipoláris típusnál-, hogy a közeli hozzátartozók sem veszik észre a jeleket, mert a személy "tegnap még nevetett, tervei voltak". Aztán jön a másik nap... Sokan csak legyintenek;" biztosan rossz napja van, majd kialussza!" Ám ez nem így van. Ez egy betegség, mint a tüdőgyulladás, annyi különbséggel, hogy az utóbbinál az ember ha lázas és köhög, elmegy az orvoshoz antibiotikumért. A depressziós sokáig -vagy egyáltalán-nem tudja magáról, hogy beteg.Nem fog orvoshoz menni, előfordul, hogy egyenesen tiltakozik ez ellen. Tehát itt jönnének a családtagok, a barátok, munkatársak...Persze tudom jól, nem lehet mindenki mellé őrt állítani...De azt sem lehet állítani, hogy ezek az emberek gyengék. Nem gyengék, betegek. Aki beteg, az gyenge? Gyakran én is gyengének érzem magam...máskor meg nagyon erősnek. Nem vagyok öngyilkosság-párti, sőt! Talán több figyelmet kellene fordítanunk a hozzánk közel állókra...talán segíthetünk. Tudom, nem válthatjuk meg a világot...csak egy picike figyelem kellene mások irányába.
Ada
Igen, jól látod. Dühös vagyok. A gyerekeim, és a másik gyereke miatt. Látom őket szenvedni, és ez elég fájdalmas. Nem is az anyagi probléma a nagyobb gond. Az eltörpül a lelki sérülés mellett.
Emberileg nagyon sajnálom azt, aki megteszi. Ember volt, apa volt, férj volt.
Még szerették is, és ő még sem gondolt a többiekre.
Azt is tudom, hogy ilyenkor az ember önmagát is hibáztatja, talán még a többieket is.
Ezt nem szabad, mert akkor ő is összeroppan. Fel kell állni, össze kell fogni.
Tudok olyan esetet is, amikor az illető azt mondta a családtagoknak, hogy mérget ivott. Bevitték a kórházba, ott bevallotta, hogy mégsem, csak meg akarta ijeszteni a családot. Annyit mondott neki az orvos, hogy rossz vicc volt, és saját felelősségére haza engedte. Egy hét múlva már nem vicc volt. Öngyilkos lett. A családtagok minden mozdulatát figyelték, mégis megtalálta az alkalmat arra, hogy megtegye.
A gének is nagy szerepet játszanak ebben. Az öngyilkos hajlam öröklődik.
Amelyik családban már volt ilyen, nagy a valószínűsége annak, hogy még lesz is. Hiába állnak mellette, mögötte. Hiába próbálnak segíteni, elutasítja. "Nem vagyok én hülye" jelszóval.
Segíteni pedig csak annak lehet, aki elfogadja a segítséget.
Csilla
Az az érzésem te haragszol ezekre az emberekre. Sőt, dühöt érzel irántuk, mert anyagi és más jellegű gondokat hagynak maguk mögött, tehát teher a haláluk. (Akkor mi lehetett az életük?) Ám valószínűnek tartom, egyikük sem azért tette, amit tett, mert bosszúságot akart volna okozni bárkinek is.
Sokan szenvednek depresszióban, sajnos ezeknek az embereknek legalább a felét nem kezelik. Előfordul- főleg a bipoláris típusnál-, hogy a közeli hozzátartozók sem veszik észre a jeleket, mert a személy "tegnap még nevetett, tervei voltak". Aztán jön a másik nap... Sokan csak legyintenek;" biztosan rossz napja van, majd kialussza!" Ám ez nem így van. Ez egy betegség, mint a tüdőgyulladás, annyi különbséggel, hogy az utóbbinál az ember ha lázas és köhög, elmegy az orvoshoz antibiotikumért. A depressziós sokáig -vagy egyáltalán-nem tudja magáról, hogy beteg.Nem fog orvoshoz menni, előfordul, hogy egyenesen tiltakozik ez ellen. Tehát itt jönnének a családtagok, a barátok, munkatársak...Persze tudom jól, nem lehet mindenki mellé őrt állítani...De azt sem lehet állítani, hogy ezek az emberek gyengék. Nem gyengék, betegek. Aki beteg, az gyenge? Gyakran én is gyengének érzem magam...máskor meg nagyon erősnek. Nem vagyok öngyilkosság-párti, sőt! Talán több figyelmet kellene fordítanunk a hozzánk közel állókra...talán segíthetünk. Tudom, nem válthatjuk meg a világot...csak egy picike figyelem kellene mások irányába.
Ada
Van igazság is abban amit mondasz!
Gondolom még nem voltál, és kívánom ne is legyél ilyen helyzetben.
Hidd el! Aki már benne volt, van, az másképpen gondolja.
Kedves Csilla! a környezetemben hétszer próbálta meg valaki .Orvoshoz is jár, de sikertelenül.Nemrég volt a hetedik kísérlet. legjobban a tizenegy éves fia sínyli meg. Megint nem sikerült neki.A kis gyerek meddig bírja lelkileg? ez a kérdés!
joboszi
Éppen erről beszélek!...... a többiekről!
Csilla
Az életben mindenkinek vannak problémái. Lehet, hogy az övét könnyedén lerendezem, tehát erős vagyok, de a sajátomét képtelen vagyok. Tehát gyenge vagyok.
Lehet, hogy ő túléli, feldolgozza a szerelmi csalódást, tehát erős. Lehet, hogy elmossa élete főművét, a házát az árvíz, ezért a Dunába ugrik, tehát gyenge. Ám a szomszédja képes az árvíz után újra kezdeni az életét, tehát erős. De amikor elhagyja a felesége a postás miatt, felakasztja magát, tehát gyenge. A másik szomszéd, túléli a háza, és a felesége elvesztését, tehát erős, de amikor a rendőrség bűncselekményt gyanítva elkapja, a sitten felakasztja magát, mégis gyenge.
Nem vagyunk egyformák. Mivel nem élem más életét, nem rendelkezem más személyiségével, nem hiszem, hogy jogom van dönteni más tettéről.
Gondolom még nem voltál, és kívánom ne is legyél ilyen helyzetben.
Hidd el! Aki már benne volt, van, az másképpen gondolja.
joboszi
Igen, gyengébb jellemű ember! Végül rájöttem, hogy mégsem vagyok az, mert merem vállalni a problémák megoldását, tehát erős vagyok, mert nem tettem, nem teszem meg!
Az életben maradáshoz erő kell!
Csilla
Lehet, hogy ő túléli, feldolgozza a szerelmi csalódást, tehát erős. Lehet, hogy elmossa élete főművét, a házát az árvíz, ezért a Dunába ugrik, tehát gyenge. Ám a szomszédja képes az árvíz után újra kezdeni az életét, tehát erős. De amikor elhagyja a felesége a postás miatt, felakasztja magát, tehát gyenge. A másik szomszéd, túléli a háza, és a felesége elvesztését, tehát erős, de amikor a rendőrség bűncselekményt gyanítva elkapja, a sitten felakasztja magát, mégis gyenge.
Nem vagyunk egyformák. Mivel nem élem más életét, nem rendelkezem más személyiségével, nem hiszem, hogy jogom van dönteni más tettéről.
Kedves Csilla!
Nagyon indulatos az írásod. Remélem, sikerül kicsit megnyugodnod.
Vannak kilátástalan(nak tűnő) helyzetek, mikor az ember mindenfélére gondol.
Az a rossz hír (aki hisz benne) ha valaki megfutamodik, következő élete valamelyikébe halmozottan visszautalják neki a problémát megoldásra.
Keressük meg a megoldást együtt, lássuk meg kinek lehet problémája, próbáljunk segíteni, vagy segítsük szakemberhez.
Próbálj megnyugodni, kérlek.
Ölel: Inga
Jól látod! Kicsit elsült az agyam!
Tudod itt volt ez a férfi két napja. Vidám volt. Tervei voltak.
És tessék.......!
Pussz
Csilla
Nagyon indulatos az írásod. Remélem, sikerül kicsit megnyugodnod.
Vannak kilátástalan(nak tűnő) helyzetek, mikor az ember mindenfélére gondol.
Az a rossz hír (aki hisz benne) ha valaki megfutamodik, következő élete valamelyikébe halmozottan visszautalják neki a problémát megoldásra.
Keressük meg a megoldást együtt, lássuk meg kinek lehet problémája, próbáljunk segíteni, vagy segítsük szakemberhez.
Próbálj megnyugodni, kérlek.
Ölel: Inga
Szia Csilla !
Sok mindenben egyet értek veled, de azt hiszem, aki eljut odáig, hogy a gondolatát valóra váltsa, annak ez nem jut az eszébe, mert menekülni akar. Mi mondhatjuk megfutamodásnak, bátor gyávaságnak, de ettől Ő megteszi. Én egy ilyet egyszer megakadályoztam, mert barátnőm bánatában mérget akart inni. Én ma sem tudom megmagyarázni akkor miért mentem el hozzájuk, de addig dörömböltem, míg kinyílt az ajtó és mikor bementem kivertem a kezéből a poharat, hívtam a mentőt, és jól felpofoztam. Elvitték és hamarosan rendbe is jött. Először nagyon haragudott rám, hónapokig szóba sem állt velem. Aztán egyszer eljött hozzánk és megköszönte, hogy segítettem. Ma már hálás, de én ezt azóta sem meséltem el senkinek, pedig nagyon sok embert pokolian érdekelt miért tette volna, és mi volt, de csak annyit tudtak, hogy otthonról kórházba vitték, és meggyógyult. A kettőnk viszonya rendbe jött, én örülök, hogy valamiért épp ott voltam, és segítettem. Mostanában a betegségem és a kilátásaim sokszor elgondolkodtatnak engem is dolgokon, de ilyen tettet nem követnék el a családom miatt sem. Előttem Ők lebegnek, s nem akarok még több fájdalmat okozni részükre. Nehéz ez is, de megállom. Üdv Éva.
A ti esetetekben is Te, mint barát tudtál segíteni.
Szép cselekedet volt!
Pussz
Csilla
Szerintem időnként mindenkinek megfordul a fejében. Még nekem is, de nem tartott sokáig.
És kéne szakorvosi segítség, csak sokan elbagatellizálják a dolgot.
Ez szerintem is így van.
Az ember néha fél segítséget kérni, pedig mindenre van megoldás.
Nekem egy barátommal folytatott beszélgetés is segítség volt.
Sok mindenben egyet értek veled, de azt hiszem, aki eljut odáig, hogy a gondolatát valóra váltsa, annak ez nem jut az eszébe, mert menekülni akar. Mi mondhatjuk megfutamodásnak, bátor gyávaságnak, de ettől Ő megteszi. Én egy ilyet egyszer megakadályoztam, mert barátnőm bánatában mérget akart inni. Én ma sem tudom megmagyarázni akkor miért mentem el hozzájuk, de addig dörömböltem, míg kinyílt az ajtó és mikor bementem kivertem a kezéből a poharat, hívtam a mentőt, és jól felpofoztam. Elvitték és hamarosan rendbe is jött. Először nagyon haragudott rám, hónapokig szóba sem állt velem. Aztán egyszer eljött hozzánk és megköszönte, hogy segítettem. Ma már hálás, de én ezt azóta sem meséltem el senkinek, pedig nagyon sok embert pokolian érdekelt miért tette volna, és mi volt, de csak annyit tudtak, hogy otthonról kórházba vitték, és meggyógyult. A kettőnk viszonya rendbe jött, én örülök, hogy valamiért épp ott voltam, és segítettem. Mostanában a betegségem és a kilátásaim sokszor elgondolkodtatnak engem is dolgokon, de ilyen tettet nem követnék el a családom miatt sem. Előttem Ők lebegnek, s nem akarok még több fájdalmat okozni részükre. Nehéz ez is, de megállom. Üdv Éva.
És kéne szakorvosi segítség, csak sokan elbagatellizálják a dolgot.
Gyengébb jellemű ember? Te erős vagy?
Definiálnod kellene, mit tartasz gyengeségnek, és mit erőnek...
János
Az életben maradáshoz erő kell!
Csilla
Definiálnod kellene, mit tartasz gyengeségnek, és mit erőnek...
János