újabb események régebbi események további események
21:23
Virág módosította a cikkét
16:05
Virág új cikket töltött fel
08:35
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
08:07
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
07:56
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:40
D Klári módosította a naplóbejegyzését
20:37
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
20:30
D Klári új cikket töltött fel
15:33
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
14:44
Virág módosította a naplóbejegyzését
14:43
Virág új bejegyzést írt a naplójába
00:53
emillio új cikket töltött fel
22:59
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:53
Új cikk került fel a weboldalra
20:27
Új cikk került fel a weboldalra
00:05
Új cikk került fel a weboldalra
23:46
Új cikk került fel a weboldalra
23:22
Új cikk került fel a weboldalra
20:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:13
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba

Apám sírja

2010. szeptember 27. - Látogatók száma: 387

"Megkérlek téged, legyél tovább hű szívből igaz kísérőm..."

Nincs egy szabad percem. Már évek óta robotolok, mint egy gép. Nem jut idő semmire. Csak a cég, csak a vállalkozás. Minden percem ki van számolva. Nincs magánéletem. Nem rakhatom le 8 óra után a munkát, mint más rendes ember. A szabadidőmben - ami nincs - is csak azon forog az agyam, hogy mit lehetne csinálni, hogy munkát tudjak adni a dolgozóimnak. Egyik telefon a másik után. Egyik e-mail a másik után. A feladatok egymás hegyén, hátán. Már listát készítek a nem elvégzett dolgaimról, hogy holnap - amikor kevesebb dolgom lesz, de nem lesz -, akkor gondolkodás nélkül tudjak haladni velük. Tárgyalás, tárgyalást követ, megbeszélés, megbeszélés után. Árajánlatok, szerződések, dokumentációk, munkalapok, teljesítési igazolások. Zúg a fejem és dolgozok. Beveszek egy fájdalomcsillapítót. Csinálom tovább, mert muszáj. Kell a pénz, kell a munka. Nem lehet megállni. Menni kell, mert aki leáll, az veszít. Bevallások, ellenőrzések, APEH, TB, jövedelem-, iparűzési adó, ÁFA, munkabérek, kintlévőségek, tartozások, hitelek, kamatok, benzin, autók és az állam. Minden az én fejemben van, nekem kell tudni róluk, minden átfut rajtam. Segítenek, de sokszor csak hátráltatnak. Azt amit valamikor egymagam csináltam, ma már vagy tízen tesszük. De mindenki máshogy áll a dolgokhoz. Ezért is, azért is nekem kell tartani a hátam. Számolom, hány százmilliót fizettem be az elmúlt húsz évben a közösbe. Számolom mi maradt meg belőle nekem, a gyerekeimnek és sírva fakadok, mert tizedét nem tudom felmutatni. Azért egy vagyonosodási vizsgálatnál mindet számon kérik tőlem... És persze e mellett nem sírhatok, mert vannak olyanok, akik nálam rosszabbul élnek. Ja, hogy nem dolgozzák (dolgozhatják) halálra magukat? Máshogy rossz nekik, tudom én. Nekem is rossz, de nem sajnálom magam, mert erre sincs időm. Talán tízszer annyi időt is "élek", mint más rendes ember. Hogy ez kilométerben kevesebb lesz a szívemnek, ugyan már, rég nem ezzel kalkulálok. Annyit pörgök, annyit gondolkodok, hogy ezt már emberi mércével lehetetlen mérni. Szívinfarktus, vagy agyhalál? Na, nálam ez nem kérdés. Az én szívem megdolgozik a pénzéért. Jönnek megint a gondok. És mindig megoldást kell találni. Mindig van és mindig megoldom. Csinálom naphosszat. Néha nem alszok, mert egy-egy munka már nem fér bele a 20 órába. Kell már a 24 is, és néha az is kevés. Ilyenkor szidom a földet, hogy miért forog olyan gyorsan és a napot, hogy nem tud a helyén nyugton maradni. Sokan irigykednek rám, hogy mennyit keresek, mert szép házam van, mert szép autóval járok. És már arra sincs időm, hogy az irigyeimen bosszankodjak, mert tovább kell dolgozni. Nem magyarázhatom nekik, hogy az autó egy kellék, munkaeszköz, mint varrónőnek a varrógép. Nem magyarázom tovább, minek a szép ház, hisz arról igazán lemondhatnék?! Mert az irigyek nem tudják, hogy jelzálog van azon is, hogy működhessen a vállalkozás. És hogy ha összeszámolnánk mindent, akkor a mínuszból akkora jönne ki, hogy azért másik tíz ember egyenként akasztaná fel magát az első fára. De nekem, mint vállalkozónak bírnom kell és nem szabad sírnom, mert mindenki tudja, hogy nekem mekkora házam van és milyen szép autóval járok! A teher összenyom, de azt is bírni kell. Nem lehetek soha beteg, míg az alkalmazottaim igen. Nekem kell megoldani mindent, mindenki búja, baja az én nyakamba szakad. Legyek lojális és szociálisan érzékeny, de akkor is bunkó maradok szemükben. Arra sincs időm, hogy bunkóságomon faragjak, mert megint egy dühös telefon, egy ügyfél ismét háborog. Milliókkal fenyeget, mert a kötbér drága. Újfent nekem kell lenyugtatnom, én állok oda elé. Megyek, ülök a milliókat érő autómba - amin a hitel több, mint az autó ára új korában - és rohanok oltani a tüzet. Mert nekem mindig ott kell lenni, talpon kell maradni, nem eshetek el, nem halhatok bele, mert mi lesz akkor azzal a tíz emberrel? Hogy kap akkor fizetést, percre pontosan minden elsején... Ülök be és megyek!

Leállok az autómmal nála. Hisz nekem kell jönni, ha még vele szeretnék lenni. Legalább lélekben. Egykoron ő is ezt csinálta. Tudja jól, mivel jár ez. De már csak fentről néz és vár, mindig vár a fiára, aki nem pihenhet, akinek még van dolga itt lent.
- Még nem mehetek apám - gondolom.
A sír előtt állok és nyugalom járja át a testem. Nem gondolok semmire, csak a madarak csicsergését hallgatom. A magasra nőtt fa lombjának zúgása szalad át hullámként fülemen. A lágy zsenge fű illata árad szét a térben. Zümmögő darazsak röpködnek a szélben. Hamis virágok lepik be a friss sírok dombjait. Nézek meredten és gondolnék, de nem tudok. Semmi, ennyi jut eszembe, mert kiürítem az agyam és nem akarok másra gondolni. Olvasom a sírfeliratot és könnyeznek szemeim. Hallom az utolsó szavakat és eszembe jutnak hirtelen az elsők..., fiam..., apa, anya. És a fekete napszemüvegem mögül fekete könnycseppek csöppennek a sírra.
- Én vagyok az apa, a fiad, majd jövök..., ha lesz időm.

A cikket írta: Pinokkió

12 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. január 27. 11:03

megtekintés Válasz erre: - 2012. január 27. 09:36

Szia Pinokkió!

A csend és az üresség megnyugtató. Kell az néha.

Köszönöm
Xaide

Szia Xaide!
Realitás vagy spiritualitás?
Sokan csak az egyiket vesszük észre, pedig egyensúlyt kellene tartanunk. Azt hiszem ezt próbáltam leírni... Talán sikerült.
Köszönöm, hogy olvastál!
Pinokkió
2012. január 27. 10:58

megtekintés Válasz erre: - 2011. szeptember 10. 07:41

Nagyon szép és igaz mély történet.Az élet, és benne a szeretet története.Én több pontot adnék.
joboszi

Szia Joboszi!
Köszönöm! Igen minden benne van.
Nem a pontokért írtam...
Pinokkió
 
2012. január 27. 09:36
Szia Pinokkió!

A csend és az üresség megnyugtató. Kell az néha.

Köszönöm
Xaide
 
2011. szeptember 10. 07:41
Nagyon szép és igaz mély történet.Az élet, és benne a szeretet története.Én több pontot adnék.
joboszi
2011. július 3. 19:58

megtekintés Válasz erre: lilahold - 2011. július 3. 19:07

"Csak" egy sóhaj..... és a sóhaj nem más, mint ki nem mondott gondolat. Benne van minden. Van mikor a némaság többet mond ezer szónál......

Szia Lilahold!
Köszi, hogy olvastad.
Igen. Sokat kijárok csendbe lenni...
Üdv,
Pinokkió
2011. július 3. 19:07
"Csak" egy sóhaj..... és a sóhaj nem más, mint ki nem mondott gondolat. Benne van minden. Van mikor a némaság többet mond ezer szónál......
2011. június 30. 15:47

megtekintés Válasz erre: Black Angel - 2011. június 30. 11:43

Kedves Pinokkió!!
Az én szüleim hál'Istennek, jó egészségben élnek!!.. de volt a nagypapám, ő már lassan 39 éve nincs velünk, velem.. imádtuk egymást, most én is elmegyek hozzá.."És a fekete napszemüvegem mögül fekete könnycseppek csöppennek a sírra."
..csak ennyi..

Ez a legjobb írásom és a legrosszabb.
2011. június 30. 11:43
Kedves Pinokkió!!
Az én szüleim hál'Istennek, jó egészségben élnek!!.. de volt a nagypapám, ő már lassan 39 éve nincs velünk, velem.. imádtuk egymást, most én is elmegyek hozzá.."És a fekete napszemüvegem mögül fekete könnycseppek csöppennek a sírra."
..csak ennyi..
2010. október 10. 20:05

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. szeptember 28. 16:31

Hi Ada! Ez az EMBER ilyen, ilyeneket is ír...
Pinokkió

...én örülök, hogy ilyeneket is írsz.
2010. október 10. 19:48

megtekintés Válasz erre: Postáska - 2010. október 10. 16:36

Éreztem már az elején,hogy nem fogom tudni megállni.....már rég végigolvastam,és csak ültem tovább,mert nem akartak elapadni a könnyek...ez az írás nagyon mély érzelmeket hordoz,ez a valóság!...szeretlek Pinokkió,jó ember vagy.Ne kerülj még a csillagok közé,bár pihenni csak ott lehet igazán.

Szeretek szeretni, szeretem, ha szeretnek, ebből meg csak egy következik, szeretettel írok nektek.
Puszi:
Pinokkió
2010. október 10. 16:36
Éreztem már az elején,hogy nem fogom tudni megállni.....már rég végigolvastam,és csak ültem tovább,mert nem akartak elapadni a könnyek...ez az írás nagyon mély érzelmeket hordoz,ez a valóság!...szeretlek Pinokkió,jó ember vagy.Ne kerülj még a csillagok közé,bár pihenni csak ott lehet igazán.
2010. október 9. 16:21

megtekintés Válasz erre: - 2010. október 6. 18:20

Szia ,kedves Barátom ,Pinokkió! :-)
Te egy csodálatos ember vagy .Nekem ez a véleményem.
Soha ne foglalkozzál az irigyeiddel.Tudod,a lehetőség mindenkinek ott van arra ,hogy Vállalkozó legyen.Mindenki megtudhatja mivel jár ez.Pénz munka nélkül nincsen.Keményen meg kell dolgozni érte.Kinek így ,kinek úgy...de egy biztos az ,hogy aki szellemi munkát végez ,sokkal nehezebben tudja kipihenni a fáradalmait ,mint az ,aki fizikai munkát végez.A vezetők élete teli van feszültségekkel.Sokan nem is gondolnák mennyire nehéz életük van...

Apukád valóban fentről néz le rád.Az egyik legfényesebb Csillag ő maga.
Ha elfáradsz ,fordulj az ég felé.Keressed meg a legfényesebb Csillagot szemeiddel,majd csukd be szemed és gondolj apukádra. :-)
Ott lesz veled és ismét erőt ad ahhoz ,hogy tovább tudd folytatni ,azt amit elkezdtél. :-)
Ő nem vár téged még a többi Csillag közé .Nem bizony...
Inkább azt mondja neked,hogy csináld végig fiam ,amit én elkezdtem.Büszke vagyok rád és még büszkébb szeretnék lenni. :-)
Fentről néz le rád minden nap és hidd el , nagyon boldog .Büszke most ő a fiára,mert tudja azt ,hogy amit ő csinál ,arra nem mindenki képes...
Nagyszerű fia van ,akit én nagyon kedvelek azért az emberi értékekért ,ami ott legbelül megtalálható benned. :-)
Ez az írásod megmutatta azt a szépséget,ami ott legbelül tesz gazdaggá téged.
Puszillak.

Köszönöm Kedves Barátom, Léna!
Az a baj, hogy egyre több csillagot kell néznünk esténként:-(
Puszi:
Pinokkió
 
2010. október 6. 18:20
Szia ,kedves Barátom ,Pinokkió! :-)
Te egy csodálatos ember vagy .Nekem ez a véleményem.
Soha ne foglalkozzál az irigyeiddel.Tudod,a lehetőség mindenkinek ott van arra ,hogy Vállalkozó legyen.Mindenki megtudhatja mivel jár ez.Pénz munka nélkül nincsen.Keményen meg kell dolgozni érte.Kinek így ,kinek úgy...de egy biztos az ,hogy aki szellemi munkát végez ,sokkal nehezebben tudja kipihenni a fáradalmait ,mint az ,aki fizikai munkát végez.A vezetők élete teli van feszültségekkel.Sokan nem is gondolnák mennyire nehéz életük van...

Apukád valóban fentről néz le rád.Az egyik legfényesebb Csillag ő maga.
Ha elfáradsz ,fordulj az ég felé.Keressed meg a legfényesebb Csillagot szemeiddel,majd csukd be szemed és gondolj apukádra. :-)
Ott lesz veled és ismét erőt ad ahhoz ,hogy tovább tudd folytatni ,azt amit elkezdtél. :-)
Ő nem vár téged még a többi Csillag közé .Nem bizony...
Inkább azt mondja neked,hogy csináld végig fiam ,amit én elkezdtem.Büszke vagyok rád és még büszkébb szeretnék lenni. :-)
Fentről néz le rád minden nap és hidd el , nagyon boldog .Büszke most ő a fiára,mert tudja azt ,hogy amit ő csinál ,arra nem mindenki képes...
Nagyszerű fia van ,akit én nagyon kedvelek azért az emberi értékekért ,ami ott legbelül megtalálható benned. :-)
Ez az írásod megmutatta azt a szépséget,ami ott legbelül tesz gazdaggá téged.
Puszillak.
2010. szeptember 29. 09:38

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2010. szeptember 28. 23:09

Kedves Pinokkió azt sajnos már jó magam is tudom, hogy a temető életünk legnyugodtabb helye. Az a hely engem is mindig elrepít egészem messze és elmondhatatlan távlatokba. Nagyon sok a közvetlen halottam akinek sírja fölött jómagam is riadt gyerekként álldogálok és a mai napig felfoghatatlan számomra az a mély csend és önmagába fordulás ami ott zajlik. Ott az ember valóban szembesül azzal, ami lesz, de megállásra ha kilépünk a temető kapuján már nincs idő, mert ott találjuk a következő problémát, amit újfent meg kell oldani. Rövidtávú memória kiesésem van és sérült az agyam, nem emlékszem mire lemegyek a boltba mit kell vennem, de felírom és megyek makacsul minden nap, és próbálom erőltetni az agyamat, hogy emlékezzen, és a legvégső esetben veszem elő a cetlit, vagy csak fizetés után, hogy egyeztessem megvettem-e mindent, de megyek és próbálom a lehetetlent. Igaz szinte soha nem sikerül, de akkor visszamegyek és addig keringek, míg a végén eszembe nem jut. Időben sok idő, de muszály, mert minél kevesebbet kínozom az agyamat, annál hamarabb omlik össze teljesen. Azt meg nem akarom, mert édesanyámat még én látom el, Neki már csak én vagyok 84.éves beteg és mozgáskorlátozott asszony. A párom szegény türelemmel viseli a kínjaimat, hogy nem vagyok olyan gyors és fürge, mint régen, de kitart, és sokat segít is. Hát így van.

Lassan mindenki sorra kerül persze..., de mindig azt szoktam mondani, hogy annak a nehezebb, aki itt maradt:-(
Pinokkió
2010. szeptember 28. 23:11

megtekintés Válasz erre: - 2010. szeptember 28. 07:50

Kedves Éva
„Lenyűgöztél, és nincs szavam” leírása után még szótlanul leírtál 2180 karaktert. Persze ezzel nincs semmi baj, de ezt a hsz-edet szívesebben láttam volna, mint önálló írást, csak úgy magadtól, és nem az erről jut eszembe kategóriában.
De, nekem erről jut eszembe vajon, hogy történhet, amikor bemész látogatóba az intenzívre? Csak találgatni tudom. Belépsz, rálegyintesz a haldoklóra, hogy ez semmi, letelepszel a lábára, miközben megeszed az ebédjét, közben elmeséled, hogy nálatok egy katicabogár nekirepült az ablaküvegnek, amitől az betört, az üvegszilánkok megsebezték a kutyusodat, és te a vér láttán elájultál. Azért ne legyél mérges, nekem meg ez jutott eszembe. :-))))

Tamás

Neked megírom egy történetben hogyan viselkedem, ha bemegyek az intenzívre. A cikkem címe, melyet szívesen ajánlok Neked: Képek 15. Alcím: Az intenzív
2010. szeptember 28. 23:09

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. szeptember 28. 16:37

Nagyon köszönöm kedves Éva a dicséretet!
...És azért mert az első fele talált téged szíven, azért még nem nyakazlak le;-) De az igazat megvallva, igaza van Orsinak, egy hely van, ahol nyugodtak lehetünk az életben, a temető csendjében:-(
Pinokkió

Kedves Pinokkió azt sajnos már jó magam is tudom, hogy a temető életünk legnyugodtabb helye. Az a hely engem is mindig elrepít egészem messze és elmondhatatlan távlatokba. Nagyon sok a közvetlen halottam akinek sírja fölött jómagam is riadt gyerekként álldogálok és a mai napig felfoghatatlan számomra az a mély csend és önmagába fordulás ami ott zajlik. Ott az ember valóban szembesül azzal, ami lesz, de megállásra ha kilépünk a temető kapuján már nincs idő, mert ott találjuk a következő problémát, amit újfent meg kell oldani. Rövidtávú memória kiesésem van és sérült az agyam, nem emlékszem mire lemegyek a boltba mit kell vennem, de felírom és megyek makacsul minden nap, és próbálom erőltetni az agyamat, hogy emlékezzen, és a legvégső esetben veszem elő a cetlit, vagy csak fizetés után, hogy egyeztessem megvettem-e mindent, de megyek és próbálom a lehetetlent. Igaz szinte soha nem sikerül, de akkor visszamegyek és addig keringek, míg a végén eszembe nem jut. Időben sok idő, de muszály, mert minél kevesebbet kínozom az agyamat, annál hamarabb omlik össze teljesen. Azt meg nem akarom, mert édesanyámat még én látom el, Neki már csak én vagyok 84.éves beteg és mozgáskorlátozott asszony. A párom szegény türelemmel viseli a kínjaimat, hogy nem vagyok olyan gyors és fürge, mint régen, de kitart, és sokat segít is. Hát így van.
2010. szeptember 28. 16:46

megtekintés Válasz erre: anubis - 2010. szeptember 28. 16:05

Furcsa tőled ilyen hangvételű írást olvasni...sajnos, nagyon idő-és életszerű a témaválasztás.
Ettől függetlenül tetszett, de jobban szeretek nevetni.

Szia Anubis!
Van egy elképzelésem arról, amit az írásaimmal meg akarok mutatni. És ez nem csak az élet vidám oldal. Szeretek sokféle módon írni.
Volt, hogy azt hányták a szememre, hogy túl egyszerű vidámakat írni, megalkuvó vagyok. Szerintem egyszerűbb szomorút írni, de mindegy. Megríkatni mindenkit lehet, megmosolyogtatni már nem is olyan könnyű. De mindkettőt mértékkel tenni, a legnehezebb. Próbálkozom.
Pinokkió
2010. szeptember 28. 16:37

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2010. szeptember 27. 23:49

Lenyűgöztél és nincs szavam.
Egyszer ugyan azt mondtam a vállalkozó és gazdag főnökömre, hogy lennék a családjában egyszem örökös, de azonnal eszembe is jutott, hogy napi 14-18 órát melózok Neki, hogy koordináljak és előkészítsek dokumentációkat a különböző szerveknek és elvárásoknak a pályázatokon, és amit Ő csinál, az ezen felül van. Bizony mikor már kiestem a munkából és réges régen nem dolgoztam ott, akkor is csöngött a telefon ezt vagy azt honnan lehetne gyorsan elővenni, megtalálni. Igen tudtam, mi hol van, és mit hol lehet megtalálni. A rendszert ami egy többfunkciós adatbeviteli rendszer volt magam csináltam meg, és egy kattintással tudtam adatokat pillanatok alatt elővarázsolni és dokumentálni. Nem zseni voltam, hanem alapos. Féltettem a munkámat és ezért inkább volt hogy szombaton, mikor mindenki pihent buszoztam a másik városba, hogy elvégezzem ami elmaradt a hétből, mert kollégák szállítotak, és ha ők jöttek nekem is kellett. Igaz, nem minimál bérért dolgoztam, mert elismerték, hogy dolgoztam és mennyit, volt is irigyem bőven, de akkor soha senki nem irigyelt, mikor buszoztam és egy telephelyen az Isten háta mögött tök egyedül ültem és dolgoztam, és éjszaka az országút szélén álltam és vártam a buszt, ami vagy megállt, vagy nem , vagy stoppal mentem a városba a buszpályaudvarra hazautazni. ÉS majdnem megvirradt mikor ágyba estem hullán, hogy hétfőn mikor bementek a többiek, a dokumentáció mindenki asztalán ott díszelgett, és tudtak belőle dolgozni, a főnököm kapta az összesítőt, és hétvégén otthon olvastam a pályázati kiírásokat, melyik érdekes volt azt kijegyzeteltem és letettem a főnököm asztalára, hogy egyeztessen, és sokszor csak azt látták, a főnököm vállamra teszi a kezét és mond egy számot, elmegy és majd délután kapok egy süteményes tálcácskát tőle. Azért, mert azt mondta melyik pályázatra adjuk be a jelentkezést és én tudtam milyen iratot és dokumentációt kell összeszedni és odaraktam az asztalra, és kalkulációval mindennel együtt.
A süteményt a többiekkel közösen ettem meg, de ők irigykedtek, hogy én miért kapok, és ők miért nem. Ha manapság összetalálkozom a főnökömmel, vagy családjával abban a városban ahol lakom, akkor bizony azonnal megállnak, felvesznek és hazavisznek, vagy oda, ahova akarok menni. De ezért letettem az asztalra a magamét én is, és a céghez semmi közöm nem volt, mindössze annyi, hogy onnan éltem, és nem akartam elveszíteni a munkahelyemet, ezért dupla keménységgel dolgoztam, hogy megéljünk. Én voltam a családfenntartó.
Ezt végiggondolva ma már egy vállalkozóval sem cserélnék. Élek és jut levegő ennek örülök.

Nagyon köszönöm kedves Éva a dicséretet!
...És azért mert az első fele talált téged szíven, azért még nem nyakazlak le;-) De az igazat megvallva, igaza van Orsinak, egy hely van, ahol nyugodtak lehetünk az életben, a temető csendjében:-(
Pinokkió
2010. szeptember 28. 16:33

megtekintés Válasz erre: - 2010. szeptember 27. 23:19

Ez szörnyen csodálatos. Mi nem haldoklunk, így élünk!!!

Ez szörnyen valós, a fenébe is:-((( Nincs idő meghalni se!
2010. szeptember 28. 16:31

megtekintés Válasz erre: - 2010. szeptember 27. 22:44

Ezt most nem a fabáb írta...hanem az EMBER...ugye?
Nagyon szép.
Szeretem olvasni.

Hi Ada! Ez az EMBER ilyen, ilyeneket is ír...
Pinokkió
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: