- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Halk sóhaj után, nyugalomnak adja át magát
Olyan volt, mint ha felébredt volna újra talán,
Nem! Nem kért semmit, egy halk szó volt,
A megroskadt ember összeomlott.
Egy ideig az ember élete fent tartott
Míg az élet ki nem engesztelné,
Meg volt ő is e boldog pillanatig
Egyszer a torkán megakadt a hang is.
Gyorsan mozognak körülötte az emberek
Míg a lelket belé nem préselte
Igaz a mennyországból lépet ki talán
Az ember megszólal, itt vagyok újra már.
Legények! A halált nem adják oly könnyen
Meg kell küzdeni még azért is talán,
Úgy lesz az életemnek értelme, küzdelme,
Így leszek majd az élet tiszteletbeli élője,
Egy sóhajtás kevés gyermekeim érettem,
Nektek is érezni kell, hogy egy lélek kidől mellőled.
Ha majd egyszer eszetekben jutok talán,
Akkor gondold át mit mondott a jó apád.
-édesapánk verse-
2009.02.22
fel
le
Sokszor morfondíroztam ezen.
Mi ér többet?
Sok igaztalan barát vagy pár igaz?
Volt idő, amikor nem agyaltam ezen, és az első volt a célom. (Persze nem tudatosan kerestem én őket, ezek ragadnak, jönnek ha kell, ha nem. Mindig a hasznot nézik, nem az embert.)
Aztán rájöttem, hogy az ilyenek ott támadnak hátba, akkor és úgy, ahogy nem számítok rá.
Elkezdtem óvatos lenni velük.
A -látszólag- legigazabbakkal is előfordult, hogy utólag kiderült, hogy csak "arra" voltam jó...
Sajnos, szűkítenem kell(ett) a tű fokát!
Maradtak azok, akik akkor is mellém álltak, amikor a legnagyobb bajban voltam. Mert hát bajban látszik ki az igaz barát!
És ma már elég tisztán látok.
Öregszem. Egyre jobban látok távolra.
Sajnos:-(
Nem hiszek Istenben, nem szeretem a hamis szenteket..., valami másban igen: a tündérek jóságában, az angyalokban, a szeretet erejében.
fel
le
Minek legyek szomorú?
Dőljön a bor,
repüljön a koszorú.
Keresztjét cipelje ki bántott,
pálinka sej haj,
térdre rogyva,
szóljon neked táncom.
Virágom sírodra,
koszorúm keresztre,
kezem szívemre,
becsületemre,
számba egy kupica,
az élet vidám,
berúgva szépnek lát a világ.
Bor, búza, szilva, körte,
pálinka!
fel
le
Halk sóhaj után, nyugalomnak adja át magát
Olyan volt, mint ha felébredt volna újra talán,
Nem! Nem kért semmit, egy halk szó volt,
A megroskadt ember összeomlott.
Egy ideig az ember élete fent tartott
Míg az élet ki nem engesztelné,
Meg volt ő is e boldog pillanatig
Egyszer a torkán megakadt a hang is.
Gyorsan mozognak körülötte az emberek
Míg a lelket belé nem préselte
Igaz a mennyországból lépet ki talán
Az ember megszólal, itt vagyok újra már.
Legények! A halált nem adják oly könnyen
Meg kell küzdeni még azért is talán,
Úgy lesz az életemnek értelme, küzdelme,
Így leszek majd az élet tiszteletbeli élője,
Egy sóhajtás kevés gyermekeim érettem,
Nektek is érezni kell, hogy egy lélek kidől mellőled.
Ha majd egyszer eszetekben jutok talán,
Akkor gondold át mit mondott a jó apád.
-édesapánk verse-
2009.02.22
Írj behunyt szemmel, elengedett kézzel.
Beszélj a visszhangnak, fogd be száját.
Lépj tovább egyet, ha már nincs hová.
Végezd be életed útját, akaszd fel pennád.
Írj nyitott szemmel, összetett kézzel,
koporsód írói magányának nyugalmában.
Holnaptól ismét kinyitom koporsóm...
ígérem nektek!
A
nap
sütése
égeti földje
mezsgyéjinek
végső határit s túl
perzselve néz szembe
szenvtelenül lebegő láng
mit csóvája vág s előtte dől
térdelverogyva fejét felejti lent
mert látón néz a világba nemvakon
ki levágta mára lép felette az időmalom
kerekében mert napra jön másik nap és nem
tombol tovább annak tüze mi kioltja a mezőjének
zöld gyepét.
Sokszor morfondíroztam ezen.
Mi ér többet?
Sok igaztalan barát vagy pár igaz?
Volt idő, amikor nem agyaltam ezen, és az első volt a célom. (Persze nem tudatosan kerestem én őket, ezek ragadnak, jönnek ha kell, ha nem. Mindig a hasznot nézik, nem az embert.)
Aztán rájöttem, hogy az ilyenek ott támadnak hátba, akkor és úgy, ahogy nem számítok rá.
Elkezdtem óvatos lenni velük.
A -látszólag- legigazabbakkal is előfordult, hogy utólag kiderült, hogy csak "arra" voltam jó...
Sajnos, szűkítenem kell(ett) a tű fokát!
Maradtak azok, akik akkor is mellém álltak, amikor a legnagyobb bajban voltam. Mert hát bajban látszik ki az igaz barát!
És ma már elég tisztán látok.
Öregszem. Egyre jobban látok távolra.
Sajnos:-(
Nem hiszek Istenben, nem szeretem a hamis szenteket..., valami másban igen: a tündérek jóságában, az angyalokban, a szeretet erejében.
Zsizsik kiássa a startgödröt... dördül a pisztoly... és pihíííííííííí! Elég volt a hétből. Áááááá! Végre egy kis nyugalom. Fűnyírás. Tyúkól takarítás. Disznóetetés és palacsinta sütés!!!
Vénasszonyok nyara vagy indiánnyár?
Mindenki használja ki, és ne gondolkodjon!
Irány a természet!
Ma az egyébként nem működő kaputelefonunk -ami működőképes állapotában kb. egy bim-bam bim-bam-ra volt képes,- megszólalt, és Beethoven Fur Elise-ét kezdte el játszani?!?!
Minek legyek szomorú?
Dőljön a bor,
repüljön a koszorú.
Keresztjét cipelje ki bántott,
pálinka sej haj,
térdre rogyva,
szóljon neked táncom.
Virágom sírodra,
koszorúm keresztre,
kezem szívemre,
becsületemre,
számba egy kupica,
az élet vidám,
berúgva szépnek lát a világ.
Bor, búza, szilva, körte,
pálinka!
