- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Lassan elmúlik a tél, lekerülnek a nagykabátok, nem lesz, ami ápol és eltakar.
Tavaly már sikeresen harcba szálltam a kilóimmal, idén sem lesz másképp. Na nem kell nagy dologra gondolni, épp csak egy kis kötelező karbantartás.
Amúgy meg, mondja már meg valaki, hogy a férfiaknak miért nincs narancsbőrük??? Ez olyan igazságtalan.
Szóval leporoltam a lemezt, újra elkezdtem a tornát. A szomszédaim totál idiótának gondolhattak, megy a jó zene, én meg káromkodok közben. Első nap még csak nehéz volt, mert már rég mozogtam. A második nap viszont maga a kénköves pokol. Minden izmom visított.
Most az ötödik napnál járok, sokkal jobb még nem lett, de egyszer elmúlik az izomláz, és akkor már nem lesz semmi baj.
A lépcsőn alig bírok lemenni. Mint aki részeg, vagy be van lőve:). Tántorgok és kapaszkodnom kell a korlátba. De a szépségért szenvedni kell, nagy igazság.
Kitartok:))).
fel
le
Gyanítom, rossz helyen lakunk. Nem értek a fizikához, de valami biztosan van, pláne a fürdőszoba környékén. Esetleg rossz hatású vízér mehet ott, vagy nem pontosan egyezik a tér - idő síkja, nem tudom.
Hogy miben merül ez ki? A zoknik számában.
Az ember lánya beteszi a páros számú zoknikat a szennyesbe, aztán mire a mosógépbe kerülnének, valami titokzatos erő által megfeleződik a számuk.
Mert alapvetően mindenkinek két lába van, annyi darab zoknit veszünk fel reggelente. Elvileg annyit is veszünk le magunkról fürdés előtt. Mégis, hová tűnnek a fél pár zoknik? Beszippantja őket a fekete lyuk? Esetleg a zoknicsenő manók a hibásak? Bár, inkább tisztán lopná el őket, ahelyett, hogy a szennyesből cseni ki őket egy láthatatlan kéz. Vagy láb. Elég fura ízlése lehet a manóknak, vagy bárkinek, aki a fürdőben garázdálkodik, ha az egész napi lábszagot bírja.
Lelke rajta. Csak ha kiszaglászta magát, visszaadhatná a fél pár zoknikat.
fel
le
Hétvégén átszaladtam az unokahúgomhoz. Láttam, van egy csomó mindenféle újságja, női divatmagazinok, otthonszépítő újságok, na, mondom, aci csak ide, ha te úgyse olvasod most.
Átcíheltem egy nagy szatyorban, délutánra remek elfoglaltságnak ígérkezett a sok olvasnivaló. Könyvem most nincs új, gondoltam, elleszek ezekkel addig. A semmitől jobb.
Már átlapoztam többet belőlük, mondjuk, a divat annyira nem izgat, mert nem telik több százezres ruhákra, de sok egyéb cikk is van benne, ami érdekel.
Eltelik pár óra, jön át a testvérem. Nézi a sok újságot, azt kérdi, tesó, már megint olvasol? Naná, én mindig.
Ő, mondja, nem szeret olvasni. De azért leül, elvesz egy - egy darabot, csak, hogy átlapozza. Jó. Hajrá.
- Jééééé, ebben van recept is? Meg a vörös áfonyáról egy cikk, amit már rég kerestem...- kiált fel.
Én csak sóhajtok egyet. Hagyjál olvasni.
- Tesó, adjál már egy tollat, ezt kimásolnám.
- Nesze. Csak ne zaklass. Én nyugiban szeretek olvasni.
-Te, ez milyen toll?? Mi az, ...
fel
le
Elért engem is a végzet, úgy, ahogy már többünket az oldalon.
Látom ám, mikor beléptem az előbb, valaki pontozta több cikkemet is. Egyessel. Persze, indoklás nélkül. Azért tudom, hogy egyest adott, mert addig hibátlan volt a csillagmutató, most alig hármason áll. Nem szoktam számolgatni, különösebben nem érdekel, bár némi magyarázatot, vagy indoklást én is elvárnék egyes - ügyben.
Ja, azt nem vállalják itt fel a névtelen "rajongók".
Ügyes. És köszönöm, természetesen.
Hogy miért nem csodálkozom már ezen??
De a szándékos rosszindulattól hányok.
Grat és ölcsi, kedves anonim!
fel
le
Van egy húgom. Na, jó, csak féltestvérem, anyám második házasságából született, 12 év van közöttünk. Nem együtt nőttünk fel, bár, neki sem jutott szebb gyermekkor, mint az enyém, én mégis magam mögött tudtam hagyni a rosszat. Ő nem. Ő viszi magával azóta is.
És ez, őszerinte, feljogosítja őt, az idétlen, nőhöz egyáltalán nem méltó viselkedésre.
Még csak 23 éves (jajj, most elárultam, hogy én mennyi vagyok:)), de már most többféle gond van vele, és ha így folytatja, nem lesz könnyű az élete.
A hiszti az első. Mindentől fél, a mosógéptől, az áramtól, a ventilátortól, az egyedülléttől. Képes áthívni magához fényes nappal, ha a barátja elmegy otthonról, akárcsak egyetlen órára is. Hiába mondom neki, hogy ez nevetséges, erre elrohan a pszichiátriára, hogy írjanak neki valamit, mert ő szorong. Írtak neki kedélyjavítót, szerintetek beszedte???
Talált, süllyedt.
A másik, és azt gondolom, ez a nagyobb baj, az alkohol. Olyan mennyiségű szeszt bír eltüntetni, hogy egy férfi megirigyelné. És ...
fel
le
Unatkozom. Az ebéd már fő, ráérek. Gondoltam, szétnézek az oldalon, nem mindig van időm olvasgatni, most megteszem.
Aztán bevillant egy gondolat. Megnyitom az "Írásaim" menüpontot, és átfutom saját szerzeményeimet. A legrégebbieket. És igen! Mindegyikben van hiba.
Nem helyesírási, azzal nincs gond. Szerkesztési, formai, tartalmi. Már észreveszem a sallangokat, a fölösleges mondatokat, azt is, hol van az a rész, ahol nem hagyom az olvasót gondolkozni.
Nem kell mindent az emberek szájába rágni, igaz???
Tovább. A kötőjelek. Ezeket se jól használtam mindig. Hiába, na. A helyesírás nem minden, ha a részletekre nem figyelünk.
Már érdemes volt felkelni. Jó az, ha észrevesszük a saját hibáinkat. De ez sem jöhetett volna létre, ha nincsenek jó tanáraim, segítőim.
Most nem írom ide őket, tudják ők, hogy nekik szól.
Megérte a sok cseszegetés, a negatív kritika. Nem, nem. Nem leszek soha olyan, mint ők. De ha már meglátom a rosszat és a hibát az írásaimban, elmondhatom, ...
fel
le
Türelmes és toleráns embernek tartom magam. Aki panelban én, tudnia kell, mit jelent másik harminc családdal egy fedél alatt lenni.
Nyolcadik emelet: vagyunk mi a szélső ajtóban, középen egy nyugdíjas tanárnéni(matek szakos,korrepetálja csemetéimet is), majd szemben egy házaspár, akik szintén ezeket a lépcsőket koptatják a kezdetektől.
Eddig rendben is van, ahogy a mesében, élünk békében, boldogan egymás mellett.
A hetedik emeleten viszont egy fiatal házaspár. Valami faluból jöttek, és ők az egyetlenek, akiknek soha, semmi nem jó. Az a tipikus emberfajta, aki a kákán is csomót keres, aki senkihez nem tud alkalmazkodni. Nem tudja elviselni, hogy nincs egyedül, és azt sem, hogy a falak vékonyak, áthallatszik a tüsszentés is. Meg minden más.
Mikor felújítottuk a lakást, olyan számonkérő hangnemben megkérdi tőlem a hímnemű, hogy mi vertük le tegnap a csempét? Mondom, igen, mert bár rimánkodtam neki, hogy jöjjön le, sajna az istennek sem akart, így kénytelenek voltunk leverni. ...
fel
le
