- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Emlékeztek még, hogy milyen nagy örömmel körbeírtam foghíjam kálváriáját?
Amikor már az ideje és a becsülete is kitelt, hogyan szabadítottak meg a maradéktól? Mennyi szenvedés, megaláztatás és időbe tellett?
Több "regényem"... "novellám"... "költeményem" is született belőle.
No, de milyen áron?
Azóta is nélkülöznöm kell sajnos a pótlásom.
Holott nem keveset áldoztam, tettem érte,
időmet nem kímélve, pénzt nem sajnálva, beleölve..
Mégis ugyanott tartok, mint előtte!
No csak azért - még időben szólok - erre azért számítsatok!
Ha van még maradék fogatok, arra nagyon-nagyon vigyázzatok! :-)
fel
le
Az ember joggal elvárja, ha valami számára fontos dologgal kapcsolatban az Illetékes felé - betartva a szabályokat - észrevételt tesz, kérést, kérdést intéz üzenetben felé, a probléma súlyának megfelelő választ kapjon, lehetőleg a felvetett kérését megoldva. (Esetemben csak a hsz. törlését)
Hogy milyen eszközt alkalmaz az "illetékes" több lehetősége van, közülük választhat: Felhívja pl. az érintett figyelmét, hogy tartózkodjon más cikkénél a személyeskedő megjegyzésektől - esete válogatja - de nem helyezheti a saját érzéseit a kérést, kérdést feltevő elé, lekicsinyítve azt... és intézkedést (törlést) nem eszközöl.
A felhasználónak egyéb lehetősége nem lévén ez az egyetlen megoldás adatott, hogy elsődlegesen jelezte a problémát. Különösen akkor gond ez, ha a konfliktus már jóval korábban kezdődött és kiéleződött az érintettek között. A "felhasználó" lehetősége beszűkül, egyéb úton-módon megoldani képtelen és ez kihatással van minden további észrevétele, ...
fel
le
Megpróbálom humorra venni egyik írótársam azon megállapítását, hogy a közhiedelem szerint a magyar ecetfa az "első számú közellenség".
Érdekes tanulmányt is írt származásáról "Ecetfa" címen. El is olvastam. Többek között, mások vagy szerinte - szerintem meg nem - "már a csecsemők is az anyatejjel együtt szívják magukba azon meggyőződést, miszerint minden ecetfát ki kell irtani." Ez irtó érdekes, mert rám épp ellenkezőleg tudott hatni éveken át az ablakom előtti ecetfa. Ragaszkodtam hozzá, pedig egyszer már kivágták a távollétemben. Újra kihajtott és vagy két évig boldogított.
Még mielőtt azonban bármiféle különösebb hatást gyakorolhatott volna rám - mintha attól féltek volna a nagyokosok, hogy "bálványozni" fogom, időt sem hagyva arra, hogy kibontakozzon, ma ismét kivágták.
Teljesen értelmetlen magyarázatot fűzve hozzá, hogy erre miért van szükség. Ez a fa ugyanis azon kívül, hogy szép sudár magasra nőtt, mert ez az egyik tulajdonsága, ...
fel
le
Mostanában ezt érzem. Lehangol a lehangoltság.
Már a puszta gondolatától is lehangolódok, hogy megint egy ünnep, egy vasárnap elé nézek. Nálam már ez egyre megy. A hétköznapokkal még, úgy ahogy ki vagyok békülve, de a hét vége közeledtével mindig lehangolódok, főleg vasárnap.
Állítják a szakemberek, hogy ennek számtalan oka van. Menjek emberek közé, mondják. Jó, de hová, merre? Hol vannak az emberek? A Vásárban?…, az Árkádban…, a Plázában…, a Piacon?... mert az utcák, a terek szinte elnéptelenednek ilyenkor. Még azok is futnak, sietnek, akik egész héten ráértek..
Hét végén még a kertbe sem érdemes kimenni, minek is, ha nem lehet zajongani, mert mások azt mondják ez egy pihenőnap, ilyenkor nem szabad dolgozni sem. Csak úgy kimenni?! Már a puszta gondolat is lehangol, ha eszembe jut, a forgalom ilyenkor mennyire lelassul.
Akkor marad a rádió, a tévé, és ha nincs kedvemre való műsor, odavan a vasárnapom és a vasárnapi ebéd.
Azt hiszem ezen már csak egy dolog segíthet, a ...
fel
le
Úgy gubbasztok most itt, fázósan, hogy óhatatlanul eszembe jutott a veréb, pont, mint egy szürke veréb.. de tényleg, hová tűntek a verebek? Rég nem láttam őket... Láttam viszont hosszú farkú, színes, tarka tollú, talán Mátyás madarakat utam során, fácánokat, feketerigókat, a varjakat ismerem, de egyszerű szürke verébbel, mint én eggyel sem találkoztam idén..
A színeseket már a hangjukról is felismerem, de az egyszerű szürke madár a hangját sem hallatja már.. Túl nagy csend vesz körül, ne jól van ez így belül..
fel
le
Emlékszem micsoda élményt jelentett akkor régen, még kislány koromban. A felnőttek között el lehetett észrevétlenül vegyülni. Elnézegetni a fehér abrosszal leterített asztalokat, a felcicomázott helyiséget, ahogy a szőlők egy zsinóron felfüggesztve a legfőbb díszítést szolgálták. A lacikonyha finom illata csapta meg az orrom. Nem lehetett nem ott lenni, ahol a felnőttek, mert az illatok oda vonzottak bennünket, gyerekeket is. És érdekes mekkora türelemmel viseltettek irányunkban. Aztán amikor elkezdtek táncolni! Szinte mindenki. Még én is, aki éppen hogy csak kinőttem a földből. De hát a vonzás hatalma!
Elmúlt, mint ahogy a darázscsípés…
Nincs is különbség a régi és az új szüret között… A szüret, az szüret. Ott nincs pardon. Lehet egy kicsit örömködni. Rég nem látott barátokkal, rokonokkal találkozni, de aztán mindenki kezében egy-egy vödörrel irány a szőlősorok…
Mindenre azonban nem lehet felkészülni…
A darázs invázióra semmi esetre sem. Lehetsz te annyira bátor, hogy nem ...
fel
le
"Lóg az eső lába." Bármi kialakulhat belőle, levél sem rezdül, csak a felhők mutatják, lesz itt még több is. Nyugodt vagyok afelől, ha ez megváltozna, ha esik, ha fúj, dörög, vagy villámlik én megtettem minden tőlem telhetőt, hogy biztos helyre menekítsem, amit lehetett. A szél sem fújja el, legfeljebb ha orkán erejű.
Hát ezért hajtottam? Mondom most, mert ennél csendesebb már nem is lehetne egy szombat reggel.
Nem úgy mint tegnap, amikor nem álltam meg, hogy ne nézzem közelebbről is meg - elölről, hátulról - vajon mi okozza a tűzoltó autók éktelen hangoskodása mellett a riadalmat?
A tér másik fele megtelt kíváncsiskodó emberekkel, fellélegezve, nem ők a szenvedő alanyok. Egy négyemeletes ház lakója szabadult meg elszenesedett lomjaitól nem a szokványos utat választva, nem magától, hiszen a lomtalanításnak két nappal ezelőtt volt az ideje. Ha nagyon ironikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, így kell megszabadulni, amitől nem tudunk önként megválni, ablakon ...
fel
le