- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Értelek én, hogyne értenélek, csak elfogadni nem tudom. Nem tudom elfogadni, hogy miközben a szemembe barátságot és megértést mutatsz, addig a hátam mögött egészem mást gondolsz. Mert tudom, hogy így van. Nagyon régóta tudom. Tudod, tudok olvasni a ki nem mondott szavakban, tudok olvasni a kérdésekben, a gesztusaidban, és azok teljesen mást mondanak, mint a kedveskedő szavaid.
Elvettem, talán így érzed, elvettem azt, ami Neked a legfontosabb volt. Pedig még ebben sincs igazad. Nem vettem el Tőled semmit, mert soha nem adtad igazán nekem. Ő a Tiéd! Én csak kölcsönkaptam. Kölcsönkaptam, hogy kis ideig társam legyen az úton, de soha nem lehettem olyan befolyással Rá, mint Te. Eleinte még fájt is egy kicsit. Fájt, hogy a Te szavad erősebb, mint az enyém. Fájt, hogy még az én kincseimről is Te döntesz, de beletörődtem. Ma már csak mosolygok, ha néha próbálsz beleavatkozni. Megtanultam, hogy taktikus legyek, mert ellenedben csak így érhetek célt. Ne haragudj ezért. Meg kell, hogy értsd, ...
fel
le
Az éjjel unatkoztunk Metálbrigivel és gondoltuk, hogy megpörgetjük kicsit a vadabb szex fórumot... Ó igen... izgalmasnak ígérkezett, csakhogy nem akartuk azt sem, hogy elfajuljanak a dolgok... Pláne miután mindenütt libabőrös lett a finom karmolászásomtól... Mondtam is, hogy kicsit zavarban vagyok, mivel nővel eddig még nem cyberszexeltem... :)))
Azonban a vadabb szex - alias Leszbishow? - kérdését követően megegyeztünk, hogy a kettő nem ugyanaz...
- Akkor most mi legyen? Keressünk egy faszit gyorsan? - kérdezte.
- Hát igen. Gyorsan. Mielőtt még rám fanyalodnál. :)))
- Nyem kell gúnyolódni, jó?! Van 2 perced, hogy szerezz egy pasit!
- Jó, de most indul a két perc, jó? - írtam, vissza pár perc múlva.
- Csaló!!! Már lejárt! :P - öltött virtuális nyelvet.
- Lassú a gépem! Most indul! Valamirevaló pasi kerestetik!
Rajtam nem múlik... Miután az utolsó sort kiírtam a fórumra, megnéztem az online felhasználókat, próbáltak kisakkozni, hogy a fenomenális nickek közül melyik lehet ...
fel
le
Emlékszem még a mesére pontosan, ami egy szegény oroszlánról szólt, akinek nagyon fájt a foga, és a kisegér segített rajta. Most valahogy én is így érzem magam, néhány apró kivétellel. Először is nem vagyok oroszlán, még a csillagjegyem sem. Másodszor nem a fogam fáj, hanem a fülem. De a fájdalom az stimmel. Bár ne stimmelne ilyen kegyetlenül. Holnap orvoshoz kell mennem ezzel. Bár már napok óta húzom-halasztom, de most végül mégis meg kell tennem. Odakint süt a nap, és én meg idebent gubbasztok, és a fájdalomról mélázok. Fájdalom. Ez a szó az, ami végig elkíséri az életünket. Az enyémnek is részese már egy jó darabja. Fájdalom a veszteségtől, fájdalom a kudarctól. Kudarc? Valahol hallottam erről egy frappáns mondást. „Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc. Az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol!”
Az egészből azt veszem ki, hogy mi magunknak generáljuk a fájdalmat. Mármint nem a fizikálisra gondolok( mert azt valljuk be, aki magának fizikai fájdalmat okoz, az beteg ...
fel
le
Nincs született jó, vagy rossz ember. A jót is, a rosszat is tanítják, tanuljuk, megtapasztaljuk, alkalmazzuk, vagy elvetjük.
*
Életünk során megtapasztalunk sok mindent. Gyermekkorban a környezetünktől befogadunk különböző jó, vagy rossz viselkedésmintákat, amiből aztán hordozunk magunkban rengeteg emléket. Mire felcseperedünk annyira, hogy a család fogalmát fel tudjuk fogni, a testvérekhez való ragaszkodást, kötődést, viszonyunkat meg tudjuk érteni, a szorosabb vagy lazább köteléket a rokonság irányába megértjük, minden szépségével és rútságával együtt jó mélyen elraktározzuk a gondolataink között.
Alakultunk, formálódtunk valamilyen irányba.
Felnőtt korban rájövünk, milyen fontosak a hozott minták. Jól megférnek egymás mellett a jó, a rossz emlékek, hogy aztán alkalmanként elővegyük. Mélyen magunkba nézve elemezzük a múltnak egy-egy darabját. A jó, a rossz meghatározó volt addigi életünkben, szinte elválaszthatatlanok a jelenünktől. A múltunkra szükségünk van, hogy ...
fel
le
Türelmes és toleráns embernek tartom magam. Aki panelban én, tudnia kell, mit jelent másik harminc családdal egy fedél alatt lenni.
Nyolcadik emelet: vagyunk mi a szélső ajtóban, középen egy nyugdíjas tanárnéni(matek szakos,korrepetálja csemetéimet is), majd szemben egy házaspár, akik szintén ezeket a lépcsőket koptatják a kezdetektől.
Eddig rendben is van, ahogy a mesében, élünk békében, boldogan egymás mellett.
A hetedik emeleten viszont egy fiatal házaspár. Valami faluból jöttek, és ők az egyetlenek, akiknek soha, semmi nem jó. Az a tipikus emberfajta, aki a kákán is csomót keres, aki senkihez nem tud alkalmazkodni. Nem tudja elviselni, hogy nincs egyedül, és azt sem, hogy a falak vékonyak, áthallatszik a tüsszentés is. Meg minden más.
Mikor felújítottuk a lakást, olyan számonkérő hangnemben megkérdi tőlem a hímnemű, hogy mi vertük le tegnap a csempét? Mondom, igen, mert bár rimánkodtam neki, hogy jöjjön le, sajna az istennek sem akart, így kénytelenek voltunk leverni. ...
fel
le
- Megjöttem, Idesanyám! - nyugtázom a mondatot immár sokadszor.
Bevallom, amikor először hallottam, kissé meglepődtem, és valami mögöttes, hátsó szándékot kerestem a szavak mögött. Kamasz fiúknál mire gondoljon az ember? Biztos gúnyolódik, vagy valami rossz fát tett a tűzre. De nem, minden rendben volt, a szokásos ölelés sem maradt el, így aztán kezdtem megkedvelni ezt a furcsa köszönést. Tehetek mást, amikor majdnem felnőtt fiam minden szeretetét beleszövi az üdvözlésbe? Hát, ha így szeret az Istenadta, akkor így szeret! Én megalakuszom.
Ma már örülök, ha meghallom ezt a két szót, mert azt jelenti, hogy:
- Örülök, hogy látlak Anyám, Velem minden rendben van! - Valljuk be őszintén, nem is kell ennél több egy anyának!
fel
le