- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
2020. július 25.-i jegyzet:
(Másnéven érzelmileg labilis személyiségzavar.)
Mivel ismét felütötte a fejét kicsit jobban és erről még úgysem írtam eddig, csak érintőlegesen, így most megteszem. Csapongva, mert szét vagyok csúszva, meg nagyon összetett is a cucc és nehéz egy rendezett egészbe foglalni, így csak egy kicsi szeletét tudom érzékeltetni. Már beégettem magam jópárszor itt, szóval ha erről az oldalamról is rizsázom egyet, nemsokat fog rontani a helyzeten, meg most megint -10 az önbecsülésem és minden mindegy kb. (Máskor a gátlásaim megállítanának.) Elsősorban magamnak firkálok most is (a szokásos dokumentáció), de ez megint egy olyan téma, ami hasznára lehet másoknak is, mert esetleg érintettek, vagy a környezetükben valaki. Lehetetlen minden részletre kitérni, mert jövőre is írnék, de amit elő tudok kotorni az agyamnak nevezett katyvaszból, azt leírom - full őszintén, magamat is meglepve ezzel, mert maga vagyok a gátlások szobra, de ha segíteni akarok, valamint megértetni ...
fel
le
2020. július 22.-i jegyzet:
Ha pofon nem is, kórház az lesz. Ma felhívtam a dokit a lábam miatt és elmondtam, hogy azon kívül ez is-az is szarakodik egy ideje, ő meg azt mondta irány a kórház hétfőn. Vesepanaszok, szűnni nem akaró szédelgés, lábdagadás, mindennapos rossz közérzet, pár napja erős hányingerem is lett, meg a hasam sokat görcsöl, főleg amikor kajálok, de étvágyam sincs már sok, fájnak-dagadnak az ízületeim, sápadt vagyok, stb.-stb. A rohamok abbamaradtak, de a fejem napi szinten fáj, gyakran remeg a jobb kezem, meg az idegeim is játszanak itt-ott. Állandóan ásítozom, de aludni nem tudok, csak le vagyok lassulva. Esténként ólmos fáradtság jön rám és pillanatok alatt kidőlök, de ennek örülök, mert úgyis álmatlan voltam az utóbbi időben. Azt mondta a doki, hogy beküld erősítésre, meg rá kell nézni a vérképemre és kell az értágítás is. Nyáron nem igazán szokott kelleni, de mivel gyakran van 28 fok alatt a hőmérséklet (nálam meg az az alsó határ, csak felette nem fagyok), ...
fel
le
2020. július 21.-i jegyzet:
Ez megint egy tőlem szokatlanul nyílt poszt lesz, de ezért van a blog, lekövetni az aktuális mentális/fizikai állapotomat. A későbbiekben jó lesz viszonyítási alapnak, hogy mennyit haladtam a dokival. Fater zajong, meg alapból is szét vagyok csúszva, szóval kusza lesz, meg kimarad csomó minden, de írom, ami beugrik.
Tegnap voltam a harmadik beszélgetésen. Az elsőn nagyjából feltérképezett, de nyilván gyűjti még az infókat, meg sorban csomagoljuk ki a dolgokat, egyelőre a családdal foglalkozunk. Sosem izgatott különösebben, sőt kb. semennyire a téma, mert nem ástam bele magam. Szerinte azért, mert így védekeztem, kizártam, ami érzékenyen érint. Lehet benne valami, mert amikor az Ildi megkapargatta a felszínt 2 éve, akkor tudott fájni a téma, meg is lepett, mert azelőtt csak annyi volt a reakcióm, hogy "a családom szét van esve, meg apám leszar, de ez van" és ennél jobban sosem mentem, meg gondoltam bele. Nemcsak a felszín alá nézünk pár ...
fel
le
2020. július 10.-i jegyzet:
fog kapni egy másik gyógyszert, ami mellett már mehet Napra. A jelenlegivel nem engedte a doki, viszont így nagyon megnehezült a bevásárlás, ügyintézés, mivel ma is egész nap tűzött a Nap és itthonragadt. Szólt a dokinak, aki mondta, hogy van másik gyógyszer, ami nem okoz fényérzékenységet, felírja azt. (Miért nem azzal kezdte?) Eltűnt a piros karika a csípés körül, viszont a doki szerint ez nem jelenti azt, hogy meggyógyult, vagy hogy mégsem Lyme. Hirtelen feledékeny lett, de ezt még nem mondta a dokinak, majd rákérdez, hogy elmúlhat-e az is a kezelés hatására, vagy maradandó? Nála eddig nem volt gond a rövidtávú memóriával (sem), de pár napja elfelejti pillanatok alatt, hogy mit akart, meg egyebeket. Eddig csak én voltam ilyen (nyilván más okból), szóval érdekes, amikor a két amnéziás próbál visszaemlékezni mondjuk egy 10 másodperccel azelőtti mozzanatra. :-D Reméljük legalább ő nem marad így.
Tegnap koraeste olyan rosszullétsorozat kapott el, ...
fel
le
2020. július 7.-i jegyzetem:
Mivel most voltam nála először, ezért egyelőre feltérképezett, meg tesztet töltetett ki. Nem bánom, hogy nem kellett még belemennem a sűrűjébe, mert nem lett volna humorom hozzá, ugyanis megint gondoskodik az élet arról, hogy a szokásos szar-adag a nyakamba zúduljon.
Egyrészt a fater erősen Lyme-kór gyanús, a doki egyből arra gondolt, amikor látta a kullancscsípés helyét, de írt fel neki Doxicyclint, egy hónapig kell szednie és 2 hét múlva vért kell vetetnie, hogy van-e antitest a vérében. Ő már temeti magát, de mondtam neki, hogy várja már meg a laboreredményt! Nyilván én is feszült vagyok, mert tud genya dolgokat művelni az a szar, de amíg nem bizonyosodik be, addig nem kell majrézni.
A másik gond az, hogy megint változnak dolgok és megint bizonytalanságban vagyunk. Ezt senki nem szereti, de ebben nőttem fel és már igencsak unom, hogy még mindig nincs körülöttem stabilitás. Volt nálunk egy újabb szaki, aki szerint ezt a házat nem lehet felújítani ...
fel
le
2020. május 26.-i jegyzet:
Rendberaktuk a teraszt nemrég és a kacsaólat is feljavítottuk. Kb. egy hete vett 5 kacsát a fater a Johnny mellé, aki azóta szorgalmasan csajozik. Az egyik szerencsétlent még aznap le kellett vágni, amikor érkeztek, mert láthatóan nagyon szenvedett, sántikált, de a lábán nem látszott semmi probléma. Amikor feldolgozta a fater, akkor láttuk meg, hogy amelyik lábára sántikált, a combján belül le volt szakadva a szövet, szóval nem csoda, hogy kínlódott.
Az Alexnek fogjuk most megcsinálni a rezidenciáját, mert fognak jönni a melósok és be kell csukni valahová, különben megeszi az embereket. :-D Mivel megkötni nem lehet, mert eltépett már 4 láncot, lerágott magáról 3 hámot és 2 nyakörvet (ezt nem tudom hogyan sikerült neki), így csakis az a megoldás marad, hogy becsukjuk egy tágas helyiségbe, erre alkalmas lesz az egyik nagy ól. Amúgy sem szeretem, ha meg van kötve egy kutya, úgyhogy mindenképp' így a jobb.
Ma kéthetesek a kölyökmacskák. Tegnap kinyílt a ...
fel
le
2020. május 12.-i jegyzet:
A múltkor valamit benéztem, amikor azt mondtam, hogy valószínűleg pár nap múlva megszületnek a kölyökmacskák. Tegnap este nyávogott a macskám, hogy engedjem ki. Tekintve, hogy a szokottnál is jobban rám volt tapadva mostanság, nem csuktam be éjjelre sem a kennelbe, mert úgysem az éjszakai randalírozáson jár az esze. Az első útja hozzám vezetett, pedig volt neki tágas, kipárnázott láda előkészítve, az egyik ruhásszekrényem aljába is raktam fekhelyet, hátha el akar bújni oda, de befeküdt mellém a takaró alá, a lábamhoz. Egy darabig elvolt ott, aztán éjjel 1 körül kezdett izgága lenni, minden zugba bemászott, de sehol nem találta a helyét, mindig nálam kötött ki és hol a hasamra feküdt, hol a lábamhoz ment le, hol a hónom alá kuporodott és a mellkasomra dőlve dorombolt. Egyszercsak a mellkasomra hasalt és éreztem a hasán végigfutó görcsöt. Ekkor volt 3 óra, de egyenletes görcsök csak fél 4-kor kezdődtek. Közben is járkált, de zömmel már rajtamfekve volt neki ...
fel
le