- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
2014. május 9.-i jegyzet:
Tegnap jó hírt kaptam, apám rohamosan javul, a dokik szerint ha ma is jók lesznek az eredményei, akkor hazajöhet. 10 nap múlva megműtik, ki fogják venni az epehólyagját, mert attól gyulladt be a hasnyálmirigye.
Én megint fosul vagyok, joghurton és Nutridrinken kívül semmit nem fogad el a gyomrom napok óta. Tegnap sikerült megennem egyetlen darab szalámis zsemlét. :-D Ez volt a nagy kajálás egész napra, meg joghurt, Nutridrink. Ma egy almát ettem, meg Nutridrinket ittam. Nem is az étvágyam a legnagyobb gond, hanem a vesém megint nagyon fájt tegnap, hányingerem volt, megint nagyon fáradékony vagyok. Remélem, hogy nem kell kórházba mennem, mert nem akarom majd itthagyni az apámat, mivel ha megint baj lesz, nem lesz aki hívja a mentőt. Ha annyira rosszul lesz, mint pár napja, akkor nem fog tudni telefonálgatni. Legalább addig ki kéne húznom itthon, míg jobban lesz és itthagyhatom nyugodtan.
fel
le
2014. május 5.-i jegyzet:
Hajnali negyed 5 van, 'kalandos' éjszakám volt. Éjjel fél 2 körül arra keltem, hogy apám csandrázik a retyón. Kimentem, kérdeztem, hogy hívjam-e a mentőket? Nem tudott szólni, mert öklendezett. Mondom fasza, hogy ismét megvártad. 2 napja szenved a gyomra miatt, de cseszett orvoshoz menni megint, 4 napja hívtam rá újra a mentőket, bevitték, de megint hazajött, holott mondták, hogy még nincs meg a baj és újra rosszul lehet. Tessék, megtörtént! Pont tegnap mondtam neki, hogy talán gyomorfekélye van, azzal sem kéne játszani. Mintha meg sem hallotta volna. Tüntetőleg a macskát kezdte simogatni és neki magyarázott. Mondom persze, megint tereljél csak! A tegnapelőtti napot teljesen átaludta szinte, a tegnapot is majdnem. Mondtam neki, hogy menjen orvoshoz, de nem. Ilyenkor tudnám elkapni és megrázni, hogy térjen már észhez és ne játsszon! Tegnap is pihent egész nap, aztán éjjel rosszul lett. Csak hányt és hányt, már majdnem elájult. Mondom neki hívom a mentőket, ...
fel
le
2014. május 1.-i jegyzetem:
"Réges régen, a tv hőskorában, esténként a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollégát kérték fel a mesemondásra.
- Szervusztok gyerekek! – köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas figura. – Fecske anyó vagyok! – folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, nagydarab szakállas figura folytatta – …és épp a tojásaimon ülök… – a korabeli kollegák szerint, ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót: – ….és a fészekből kilóg a szép villás farkam…”
fel
le
2014. április 28.-i jegyzet:
A Krisztivel kapcsolatban arra jutottam, hogy nem keresem fel, így lesz a legjobb. Nem akarom az életét felbolygatni és biztos, hogy nem is tudna mit kezdeni a tudattal. Jó volna kimondani Neki, de nem vagyok önző, megvan az élete, békén hagyom. Most szépen megeszem, amit főztem, így jár, aki tököl. "Ha szereted, elengeded!" Így fogok tenni.
Döntöttem a pszichodokit illetően is. Abba akartam hagyni az üléseket, de mégsem jó ötlet, 'segített' rájönni apám is tegnap. A barátok is meghallgatnának, de más egy szakember, kell olyan vélemény is, ami szakavatott embertől érkezik. Apám tegnapi húzása sokat 'segített', hogy úgy döntsek, maradok a pszichodoki kezében. Nem hittem az agykontrollban, de most belekapaszkodtam, mint utolsó lehetőségbe és gondoltam kipróbálom, max. nem történik semmi, de ha mégis, azzal csak nyerhetek. Vicces, amivel próbálkoztam, de tesztelni akartam a dolgot. Mindig csak a bal szememmel tudtam kacsintani, így azt tűztem ...
fel
le
2014. március 17.-i jegyzetem:
Lefáradtam fizikailag is, mentálisan is. Pénteken jöttek a nagynénémék. Az Ildi volt kint Németországban, hozott nekem egy karórát, meg édességet. Kajáltunk, aztán szóbahozták az Aréna Plázát és kitalálták, hogy menjünk el oda ebéd után, szombaton meg a Margit-szigetre. Nem rajongtam a plázába menésért, mert szerintem unalmas. ~2 órát járkáltunk, már tök unalmas volt, meg leszakadtak a lábaim és mondtam apámnak, hogy le kell ülnöm, szóval leültünk, míg az Ildiék nézelődtek. A gyerekek összevesztek - állandóan ölik egymást - eléggé idegtépő volt a balhézásuk. Utána indultunk haza. Apám hozta a formáját, meg égett a fejem az igénytelensége miatt, pedig nem az én szégyenem. Az Ildiék nem szóltak semmit, de tuti, hogy érezték az ájert. Szombaton 1 óra körül indultunk el a Margit-szigetre, elég szeles idő volt, a fejemről majdnem lefújta a basketball sapkát. :-D Elvergődtünk a buszmegállóig, jött a busz nemsokára és az unokahúgom mellém ült, beszélgettünk. ...
fel
le
2014. március 10.-i jegyzet:
Volt időpontom, mégis 2 órát vártam az érsebészeten. A lábamban épp' nem volt pulzus, a kezemben gyengén érezte a doki. Mondtam neki, hogy ez megy szinte mindig és néhány hete a kezem is erősen fagy, színeződik, meg mondtam, hogy nem érzem a jobblábam nagyujjának egy részét. Emelte a Naftilongot, remélem hogy majd segít, mert a mostani adag nem mindig hatott. Kérdezte, hogy kaptam-e értágító infúziót, mondtam, hogy legutóbb a kórházban adták. Mondta, hogy ha nem javul a helyzet az emelt adag mellett sem, akkor kelleni fog a koktél megint. Szóltam az elviselhetetlen lábfájásról, meg hogy nem tudok menni, csak kis távokat és az is fáj. Szerinte az érszűkület miatt érzem és mert támadja az immunrendszerem az izmaimat is. Nem gondoltam, hogy az fáj úgy, mintha az izmomat tépnék.
Megírta a véleményét, meg ráírta a papírra a gyógyszeradagot és mehettem is haza.
Kardiológia: A szívem továbbra is produkálja a szabálytalan ütéseket, de nem vészes, most alig ...
fel
le
2014. február 4.-i jegyzet:
Mióta legutóbb kidobtak a kórházból, azóta jól voltam, de pár napja megéreztem az előszelet, amivel jön a fos. Megérkezett. Napok óta fájnak az ízületeim, izmaim, mellhártyám, vesém, hőemelkedésem is volt és éreztem egy kis kellemetlen közérzetet, de nem gátolt semmiben. Megint aluszékony voltam ma, ilyenkor sokat alszom. Nem baj, legalább visszaáll a napirendem. Elaludtam délután is, majd arra ébredtem, hogy a kutyám a gyomromban landolt. :-D Jönni akart mellém aludni. Felkeltem inkább, nehogy azért csússzon megint a napirendem, mert délután alszom. 10 óra lesz, mindjárt lefekszem. Megittam 3 flakon Nutridrinket, bár nem sok, 250 ml egy adag. Emellett az össz' kajám kb. 6-8 falat rizs + csirkemell volt és egy mandarin. Nem is értem, hogy' nem durranok szét ilyen mennyiségű zabálástól... :-D Majdcsak javul az étvágyam, ha jobban leszek. Márciusban megyek a kontrollra.
Apám is végre eljutott az orvoshoz. Kérdeztem tőle, hogy mi volt? "Semmi." ...
fel
le