- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Nem jött hír felőled. Napokig. Váratlanul te írtál, vajon hogy vagyok.
Vajon hogyan is lehetnék...
Vajon te mit szóltál volna, ha fordítva történik? Ha én akartalak volna eszeveszettül téged és egy nap leforgása alatt hátat fordítottam volna neked.
Pedig kértelek. Sokszor. Kértelek, őszintén mondd meg, ha már nem vágysz rám, hogy méltón le tudjuk zárni. Végleg.
Lélektelenség, kegyetlenség volt, ahogy intézted az esetet. Csak ez neked fel sem tűnt.
Üzenetben pedig eszemben sem volt ilyen módon számonkérni téged.
Eltelt egy hét. Kebelbarátnőmmel kiküldetésben voltunk, együtt utaztunk a mikrobusz hátsó ülésén. A kíváncsiságom nagyobb volt a fájdalomnál.
-Ki ő?
Kérdeztem üzenetben.
-Nem érdekes.
Hárítottál.
-Volt itt délben, de majd jön vissza hozzám estére.
Újságoltad magadtól boldog szmájlikkal megfejelve.
Nem értettem. Ki lettem én a te történetedben, a te olvasatodban? Hogy lehet, hogy nem érezted, hogy fájdalmat okozol? Valószínűleg pont így...hogy egyáltalán nem ...
fel
le
Megleptél. Sokszor. Nem várt pillanatokban mindig felbukkantál. Azt érezted, mindig adnod kell valamit, ha már te úgysem lehettél az enyém.
A kávékapszulákat szinte már csak miattam vetted. Értem bontottad a különleges borodat. Hoztál nekem anyukád szilvás derelyéjéből. Különösen ügyeltél arra, hogy kimerítő estéken az üdítő a megfelelő hőmérsékletűre legyen behűtve. Sokszor kínáltál vacsorával, de tudtuk, mindenre nem elég a limitált időnk.
A sok segítségre is ajándékként tekintettem. A fűnyírást, az ablaktörlő cserét, a kerékcserét, az udvarom összetakarítását, a denevértől való megmentést és a fáról leesett körte összeszedését soha nem gondoltam magától értetődőnek.
Felfedezted a kis almafát is. A legszebb hibátlan darabokat a kezemet végigsimítva adtad át, hogy vigyem be a gyerekeknek.
Ha úton voltam pár perc előnnyel, hazafelé beugrottam bezsebelni az aznapi bókjaimat. Olyankor az előszobádban lévő óriás tükörben láttuk az egyetlen közös képünk.
-Nézd, milyen szépek vagyunk ...
fel
le
Nap nem múlt el nélküled vagy a hangod nélkül. Szerettem, ha ébredés után hamar egyértelműen kiderült, hogy újra rám vágysz. Nap mint nap...
-Harmadik nap van?
Ķérdezted határozottan.
-Igen. Az.
Közöltem sokat sejtetően.
-Meglátjuk, hogyan alakul az este. Tudod, hogy nálam bármelyik percben változhatnak a dolgok.
Készítettél fel minden eshetőségre.
Nem akartam kihagyni egyetlen lehetőséget sem. Nem tudtam meddig tarthat a kizárólagosság, mikor unod meg újra a monogámiát. Minden veled töltött este más volt, mégis ugyanolyan eufórikus és izgalmas, mint a legelső.
Hatvan perces limit, egy órás boldogság. Ennyiben határoztuk meg azt az intervallumot, amit még biztonsággal be tudtunk vállalni.
-Aludj itt nálam!
Ajánlottad fel számtalan alkalommal.
-Ez őrültség.
Mondtam ellent azonnal neked és a körülményeknek.
A félelem egy idő után teljesen átvette az uralmat. Félelem azoktól a nappaloktól, amikor nem velem vagy. Félelem az estéktől, amelyek nem harmadik napok. Tudtam, hogy ...
fel
le
Jobbnak láttam, ha nem gondolok bele többet a történetünkbe, mint amennyiről valójában szólt. Tereltem a gondolataimat rólad, de jólesően zuhantam vissza mindig az érzésbe, amit a jelenléted, a figyelmed és az érintéseid generáltak. Nem akartam neked sok lenni. Rettegtem attól, hogy azt gondolod, a féltve őrzött szabadságod útjában állok. Ezért nem tettem semmit. Csak vártam. Vártalak, ahogy várlak a mai napig.
Késő este volt, amikor újra írtál. Amikor megbizonyosodtál, hogy egyedül vagyok, felhívtál. Elcseverésztünk a világodról, a világomról. Régiségekről, vikingekről, hajfonatokról és a vintage világ szépségeiről. Körvonalazódtak az újabb közös pontok.
- Egyébként a kocsiból telefonálok.
Újságoltad hirtelen.
- Mit keresel ilyen későn az utcán?
- Itt vagyok tőled pár háznyira a parkolóban. Arra gondoltam, beszaladhatnék pár percre.
Vetted át az irányítást.
Résnyire nyílt a kapum. Gyorsan kézen fogtál és a ház mögé vittél a lugashoz. Csak a csillagok, a szőlő és a ház sarka a ...
fel
le
- Gyere be egy kapuccsínóra!
Invitáltál újra.
- Boltba kell mennem.
Eszemben sem volt újra a közeledbe menni. De valami azt súgta mennem kell. Vonzott a lehetőség, a ház, a helyem a konyhádban és az ágyadban.
- Mielőtt mész a boltba, gyere be!
Döntötted el gyorsan helyettem is.
A kapuccsínóm émelyítő kávévá változott, ahogy túl finomra akartad csinálni. Nem sajnáltál tőlem semmit, ahogy a kávémból a mézet sem.
- Most már kizárólag csak te vagy. Leépítettem mindenkit a napokban.
Dobtad le magad lazán a sarokban lévő székre, a lábadat meg fel egy másikra. Mintha kizárólagos ura lennél mindennek, mindenkinek, nekem is. Bele se mertem gondolni, ez most mit jelent. Mi minden történhetett az elmúlt napokban.
- És ez engem miben érint?
Érdeklődve néztem rád, úgy tűnt, meg sem hallottad a kérdésemet. Érintéssel válaszoltál, mint mindig, amikor elfogytak a szavak. Csak az ajtófélfád volt a tanúja, ahogy a tudtomra adtad, hogy egy darabig csak az enyém minden csepp belőled.
Az ...
fel
le
Pedig te megmondtad. Előre. Nem volt titok, hogy más nőkre is vágysz. Megállapodtunk. Meghúztuk a határokat. Elfogadtam, el kellett fogadjam. Vagy ilyen feltételekkel veled vagy sehogy.
Túl érdekes és kívánatos lehetőségnek tűntél. Volt benned fantázia, sőt még sok közös pont.
A körte miatt szinte minden nap jöttél. Minden nap mutattál valami újat magadból. Szerettem a talpraesettséged, a gyakorlatiasságod, a sok segítséget. A ház körül pillanatok alatt megoldottál jó néhány rám váró, de férfi kezet igénylő feladatot. Egy kupacba elfújtad a lehullott leveleket, lekaszáltad a füvet, szereztél kereket a fűnyírómra, ablaktörlő lapátot cseréltél a kocsimon, és még a teraszra tévedt denevértől is lovagiasan megmentettél.
Néha szinte már úgy tűnt, te ide jársz haza én meg hozzád. Minden alkalommal amikor belibbentem az előszobádba, gyorsan lerúgtam a cipőmet, feldobtam a kabátomat a fogasra, és elfoglaltam a szokásos helyem a karjaidban, azt mondtad teljesen olyan, mintha párkapcsolatban ...
fel
le