- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Volt egy koncert meghívásom... papíron. Bennfentes barátnőmet beavattam a részletekbe, aki boldogan szolgáltatott alibit a megbeszélt időre. Ez volt az egyetlen tervezett este. Minden más lopott óra volt.
A terv részletei kifogástalanok voltak. Előző este figyeltem, mikor sötétedik, ki volt számolva a koncert helyszínére az utazási idő, hatásszünet, koncert, visszataps, visszaút. Nagyjából 3-4 óra.
Azt mondtad, ha a virágosnál járok, csörgesselek, akkor indulsz. Pár lépés volt a kis köz, amikor megálltál mellettem a beazonosíthatatlan színű kocsiddal.
- Szép hölgy, elvihetem?
Játszottad azonnal az úriembert. A szívem - ami eleve egész nap a tokomban vert - most a testemen kívül dobolt. Boldogan huppantam melléd a szokásos helyemre.
- Beállok. A kocsit elölről kerüld meg!
Adtad ki a szokásos utasítást.
Kulcs, riasztó, ajtónyitás.
-Érezd otthon és találd fel magad!
Mondtad és hirtelen el is tűntél.
- Most lett készen a vacsoránk, el kell mennem érte.
Majd rám zártad a bejárati ...
fel
le
A történetből majdnem 2 évet ugorva pont ma újra összefutottunk.
Milyen érdekes forgatókönyv író az élet..vagy a Nagyfőnök?
A két hónapja tartó vírusveszély okozta karantén alatt minden egyes nap úgy tettem itthon a dolgom, mintha nem történt volna semmi. Ma reggel nem. Ma megkíméltem az alapozót az arcomtól, a vasalót a ruháimtól. Pont ma. Egyetlen egyszer.
A négy fal között már áldatlan volt az állapot. Azonnal mozdulni kellett. A tóhoz.
Végre ma a kocsim is itthon volt. Bepakoltam a gyerekeket és irány a kedvenc mélázóhelyünk.
Plédet vittem kettőt, egyre ültünk, a másikkal óvtam őket a hűvös széltől.
Idilli csend, nyugalom.
Csillogó autód állt meg hirtelen az enyém mellett. Mit keresel itt? Pillanatok alatt összeállt a mozaik, neked munkaidőd van, ellenőrizni jöttél.
Jöttél. Egyre közelebb. És nem hittem el, hogy pont itt pont most újra találkozhatunk.
Pár szót váltottunk. Semlegesen. Végül megjegyezted, hogy zöld a hajam.
- Legalább megy a fű színéhez, beleillek a ...
fel
le
Azonnal tudtam, nem bízhatok benned. Így talán meg tudom őrizni a szívem, nehogy később háborús övezetté váljon. Tudtam, nem szabad elhinnem semmit. Nem engedhetem meg magamnak.
A pékség újra központi szerephez jutott, de már nem tudtalak nem észrevenni, amikor egyszerre értünk oda. Féltem, a vásárlók észreveszik a fülig érő vigyorunkat és kombinálni kezdenek. A legkisebb gyanú is végzetes.
- Szia!
Fordultál felém a világ legelbűvölőbb mosolyával.
- Szia! Fura, hogy mindig itt futunk össze.
- Néha nekem is ennem kell valamit.
Mondtad várva a folytatást. Aztán újabb "milenneha" opció jutott eszembe.
- Képzeld, annyi körte termett az öreg fán, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Be van zsákolva, mert leestek, megütötték magukat, hamar romlanak. Neked annyi ismerősöd van, van ötleted, mit csináljak vele?
Azonnal tudtam, hogy ráharapsz, mert te mindennel tudtál valamit kezdeni. Mindennel, csak az érzéseimmel nem. Csillogó szemmel máris összeállt a fejedben az üzleti terv:
- ...
fel
le
- Csodálatos volt. Miért is kellett erre 16 évet várni?
Állapítottuk meg egybehangzóan.
- Ha másképpen alakul, most nem ugyanazok az emberek lennénk.
- És most hogyan tovább?
Kérdeztem kíváncsian.
- Ezt hogy érted?
- Mihez kezdjünk ezzel az egésszel?
- Jaaaaa, hát rám egyáltalán ne alapozzál!
Olyan gyorsan és határozottan szaladt ki ez a mondat a szádon, mintha minden nap ezt gyakorolnád. De végül is igazad volt. Milyen alapon, mi jogon gondolhatnám tovább a dolgokat. Az én helyzetemben még a gondolat megszületését is csírájában el kell fojtani.
- Megértettem. De egyet ígérj meg! Ha időközben másra vágysz, bármi történik közted és egy másik nő között, azt azonnal őszintén elmondod.
- Hülye vagy? Miért?
- Mert tudni akarom, érezni akarom. Ha túlságosan rosszul esik, onnan tudni fogom, hogy ezt már nem szabad tovább működtetni.
Magam sem hittem el, hogy képes voltam ilyet mondani, de pontosan tudtam, hogy nincs az a feltétel, nem létezik olyan apróbetűs rész, amivel ...
fel
le
Különösen nyugodt és rutinos este volt. A gyerekek hamar elaludtak. Várakozóan csendes, kíváncsi volt az este.
A frissen bontott borból minden korty az ízedre emlékeztetett. Azt írtad, ha szükségem lenne rád, ne írjak, hanem hívjalak. Lehet elalszol a kimerítő munkanap után, de felébreszthetlek bármilyen indokkal.
Írtam inkább, az kíméletesebb. Nem írtál vissza. Azonnal elkönyveltem, ez ennyi volt. Nem hagyott nyugodni az aggodalom. Hívtalak.
-Nem tudok aludni. Átmennék.
-Átguruljak érted?
-Az több, mint jó lenne.
-Gyere ki! Mindjárt ott vagyok.
Közölted egyhangúan. Boszorkány vagyok, gondoltam. annyira akartam, hogy így legyen, hogy esélye nem volt nem megtörténni. Mintha előre tudtam volna, kikészített ruhám felkaptam, és indultam.
A hídnál álltál meg. Beazonosíthatatlanul fura színű volt a kocsid, amivel jöttél értem. Nem foglalkoztam vele, csak azzal, hogy te ülsz benne, te viszel. Mindegy volt már hova. Csak veled legyek.
Beálltál az udvarodra.
-Elölről kerüld meg az ...
fel
le
A kapuccsínózások alkalmával millió szemérmetlen ajánlatot kaptam tőled. Nagyokat nevettem, közben átfutott az agyamon, hogy mi lenne ha...Ha egyszer komolyan venném. El tudnálak-e fogadni, tudnálak-e szeretni. Az eldöntendő kérdések hamar pozitív megerősítést nyeretek. És döntöttem:
-Van egy ajánlatom a számodra.
Mondtam. Majd kíváncsian vártam a reakciódat.
-Tényleg?
Szemed a már jól megszokott módon elkerekedett. Őszinte érdeklődéssel vártad a magyarázatom.
-Most nem lehet. Annak meg kell adni a módját.
Húztam az időt.
-Gyere át egy kapuccsínóra!
-Mindenképpen, amint rámérsz.
Így adtam lehetőséget neked.
És írtál és hívtál, nagyon izgalmas voltam neked, kíváncsivá tettelek...
A kapuccsínóm a pulton várt. Boldogan foglaltam el a 2 hónapos helyem a bárszékeden. Minden egyes korty belőled volt egy darab, téged ízleltelek vele, te pedig sóváran vártad, mi fog történni. Nem hagytam. Semmit. Csak közöltem, de azt egyértelműen.
-Most már elárulod, miért vagy itt?
Sürgettél.
...
fel
le
Azt mondtad, a csarnokban dolgozol. Nincs rajtad kívül más, ha arra járok, ugorjak be.
A csarnok elég kietlen idegen világában nem volt indokom, miért járok arra. Mégis izgatottan készültem minden egyes indítózáskor. Vajon ott leszel, láthatlak, mit fogsz szólni?
Izgalmas játéknak tűnt. Engem védett a rutinéletem, Téged a szabadságod.
-Gyere ki, mindjárt ott vagyok.
Közöltem hidegen, miközben fura pillangó cunamit éreztem a lelkem közepén. Mi ez a határtalan izgalom? Érthetetlen.
-Hoztam kárpótlást, amiért nem vettelek észre a pékségben.
És egy csokit nyomtam a kezedbe. Olyan csokit, amilyet 16 éve hordtál el a kisboltból.
-Milyen bugyi van rajtad?
Érdeklődtél.
-Fekete. Nagyon fekete.
Széles mosollyal a szád érzéki szegletében búcsút vettél. Akkor még egyikünk sem gondolta, hogy nem kell sokat várni...a következő csokira...
(Kép forrása: Pinterest)
fel
le