- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Valamikor akkor lesz vége az emberiségnek (talán Einstein szerint +4év), amikor kipusztulnak a méhecskéink. Az ökológiai egyensúly felborulása, a tápláléklánc megszakadása, olyan folyamatokat indíthat el, ami végzetes katasztrófába sodorhatja az emberiséget (persze ez nem a folyamatlánc alja, ennek kellően előkészített alapokat kell csinálni..., de erről azért mi emberek tudunk gondoskodni...).
Korai gyerek koromból arra emlékszem, hogy lepkefogó hálóval (békebeli szúnyogháló és mindenféle selejt függöny összeeszkábálása) szaladgáltunk az utcákon a káposztalepke rajok után. Versenyeztünk, ki mennyit fogott. Na ez mostanra annyira jól sikeredett, hogy már csak elvétve látok egy-egy példányt. Talán ez országos akció lehetett, mint anno hallottam, hogy Kínában a légyvadászat volt. Minden kínainak kellett fogni egy-, kétszáz legyet (arra már nem emlékszem, hogy pontosan mennyi darab/ember, de valamennyi kötelező számút -talán Mao parancsára-). Na most a kínaiak vannak annyian, hogy ...
fel
le
Sziasztok kedves Barátaim!
Bevallom, hogy a naplómat úgy szerettem volna írni, hogy ne mindig az oldallal kapcsolatos aktualitásokról szóljon. Néha szerettem volna megírni nektek egy jó történetet, ami velem és családommal történt, vagy az is eszembe volt, hogy időnként felkérem valamelyikőtöket, hogy írjon nekem egy bejegyzést, ami felkerülhet a heti ajánló vezércikkébe.
Na ez nem mindig akar összejönni.
Mindig vannak aktualitások, vagy problémák, amikről ki kell nyilatkoztatnom az álláspontomat... Így, ugyan ígértem, hogy majd írok nektek a szerzői jogokról is, de azt már annyira kijavítgattuk az impresszumban (fő oldal alja, vagy segítség gomb mindenütt, bal oldalon csúszkálva), hogy szerintem erről nem fogok többet locsogni. Akit érdekel, kérdezzen személyesen.
Be kellene számolnom a megalakult klubokról is, de ezzel se foglalkozzunk most. Csináljátok, próbálgassátok, ha valami nem tiszta, keressetek!
Kis (igaz) történet nektek is..., a Rózsadombról lopva;-)
A minap a ...
fel
le
Sziasztok!
Lezárult az első írói pályázatunk.
Rettentő nehéz helyzetbe hoztuk magunkat... Ugye, ahogy tudjátok -nem feltétlen írói képességeket szerettünk volna elbírálni, ehhez mi kevesek is lettünk volna-, emocionálisan akartunk dönteni. Na, ez sikerült. A végén olyan emóciók csaptak össze, hogy majdnem összevesztünk. Itt egy kis csapat van a Feleségek.hu mögött. Így a csapaton belül mindenkinek megvolt a maga listája, kit szeretne, hova. Úgy döntöttünk, hogy elsőre mindenkitől kiválasztjuk a nekünk legjobban tetsző írását. Na ez is nehézségekbe ütközött.
A második körben megpróbáltuk megjelölni, azokat az írásokat, amelyek mégis esélyesek lehetnek a fődíjra. Majd ezek közül választottuk ki az első hármat. Vérre menő vitáink voltak... és kis "szövetségek" alakultak egy-egy írás mellett.
Csak ismételni tudom Önmagam, rettentő nehéz helyzetbe hoztuk magunkat...
A végén két írás -szavazataink alapján- teljesen egyenlőre állt az első ...
fel
le
Kedves Barátaim!
Az oldal szépen működik. Sok-sok pici strukturális változás van folyamatban. Figyeljétek hírleveleinket, ebben részletezzük is ezeket.
Ami a tartalmi részt illeti, sokan észrevettétek, hogy kicsit ketté vált az oldal. Vannak a "valóság" íróink, akik inkább saját életük történéseit írják meg és jöttek azok az íróink, akik kicsit kiléptek ebből a szűk keretből és valóság alapú, néha elképzelt írásaikkal színesítik a feleségek.hu-t. Szerintem ezek jól megférnek egymás mellett, kiegészítik egymást.
Az eredeti elképzelés, ami kapcsolatok javítását tűzte ki célul főleg a női oldalról nézve, annyiban módosult, hogy sok férfi írónk lett és ők ezt kiegészítették, segítve a másik oldalt is látni.
Az oldal másik fő célkitűzése, hogy rólunk szóljon, továbbra is fontos nekünk. Továbbra sem akarunk celeb híreket, de amit az előbbi mondatba el tudunk képzelni, hogy "rólunk szól", azzal próbáljuk bővíteni az oldalt.
A heti ajánló bővült is fotópályázattal, ...
fel
le
Azt hiszem nem lehet eléggé sajnálni azokat az embereket, akik a házaikat, életük munkáját veszítették el egy-két hét leforgása alatt. Valamiért a természet kifordult önmagából.
Orsolya írja: "A természet tréfája, hogy az időjárás is megbolondult! Teljesen! Nem is tudom, hogy mi lesz, mert ha az időjárásunk továbbra is így marad..., még több katasztrófát okoz!"
Olyan esőzések voltak mostanság, amik máskor hónapok alatt hoznak ennyi csapadékot. Hiába az ember minden ereje, a víz az úr most az ország egyes részein!
Tudom, ahogy Márti írta: "A régiek tudták, hogy a folyók, patakok ártereit meg kell hagyni nekik. Azt is tudták, hogy a szántóföldeken bizonyos távolságokban mély árkokat kell létrehozni a belvíz semlegesítésére. Régen is volt belvíz, mégsem volt baj."
Vagy, Babó: "Ha ez így folytatódik, lassan mi is kihalunk, mint a dinoszauruszok!"
De..., a kisember mit tehet? Védekezhet, ha nagy a baj. És sírhat:-(
Miért történik mindez?
Mi lehet a ...
fel
le