- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Barátomnak
Elsőre döbbenet.
Azon gondolkodtam, hogy mit írnál te most nekem? Mert ugye puskapor és torok nem maradhatna utánam szárazon... nyugi Lacó(!), utánad is folyik a tinta a billentyűmből, és gyertya helyett felbontok egy dobozzal a betárazott sörökből is. Egyet talán pont azok közül, amit veled ittam volna meg. Hisz mindig ígérted - így tartogattam erre -, hogy megnézed majd a Tündéreket...
- Egészségetekre! - mondaná a már több, mint tíz éve elment legjobb barátom. Most én maradtam ki, már csak ti tudtok koccintani rám, itt ragadtra, odafönn.
Elmúlás, bassza meg.
Döcögnek a megkopott betűim, de most nem segítene az sem, ha nap mint nap koptatnám visszafelé a friss sorokat. Rég írtam, Tudod. Van is egy kis lyuk a lelkemben emiatt, és most a fenébe is, még nagyobbra szabta az Isten, Veled.
Főhajtás.
Milyen lehet annak, aki nem tud sírni?
Fájdalom.
A könnyek patakot, folyót eresztenek ma Érted. Én csak állok itt értetlenül. Az hogy lehet, hogy egy ilyen szívember szíve ...
fel
le
Késő őszi, hideg este van. Köd szitál, az aszfalt nedvesen csillog, a közvilágítás tompa sárgás fényt szór rá. Egy autó áll meg a lakóparkban, két másik jármű közé betolatva. Karcsú nő száll ki belőle, hosszú kabátban, két kisfiúval. Egyikük hat éves, másik nyolc, komoly beszélgetésbe merülnek, valamilyen számítógépes játékról. Az autó lámpája felvillan, majd elalszik, ahogy a nő megnyomja a riasztó gombját. Szórakozottan zsebre teszi a kulcsot, maga elé tereli a gyerekeket. Kezében szatyor, magas sarkú cipője kopog a járdán, arcán látszik, mélyen a gondolataiba merül. Kis park mellett haladnak el – zsebkendőnyi természet az ember alkotta kőtenger közepén. Bánatosan ülnek benne az örökzöld bokrok, köröttük rengeteg lehullt színes, nedves levél. Az egyik sorháznál megállnak. Sápadt púderszínű, jobbra tőle egy halványkék, balra okkersárga - a színekkel igyekeztek barátságossá tenni az egyhangú házak sorát. Megállnak egy pillanatra, előkerül a kulcs, mindhárman belépnek az üvegbetétes ...
fel
le
Pajkos párnál kertészkedtem ma a ragyogó, tavaszias napsütésben. A néni, aki múltkor azt nyilatkozta, hogy olyan gyönyörű lábaim vannak, hogy le kéne őket rajzolni, épp a konyhában ügyködött. Párja, a nagyothalló bácsi buzgón szöszöl-mojol körülöttem, nagyon akar segíteni, a szomszédok is grilleznek családiasan. Vigyázok, nehogy egy hirtelen lendülettől vezérelve véletlen tarkón ne vágjam a bácsikát az ágvágóval. Aztán egyszer csak kiabálva megszólal:
- Azt ott levágod? - mutat rá valami hosszúra.
- Nem. Ahhoz én szakmailag nem adom a nevem. Más privát kuncsaftomnak sem teljesítem minden kérésért.
- És ezzel mit csináljak, Vénusz?
- Mivel?
- Hát ezzel! - mutat rá valamire.
- Én nem tudom - vonom meg a vállamat. - De én semmit se csinálok vele, ahhoz még nem vagyok elég jól.
- Ha beteszem, az jó neked? - üvölt felém, és a szomszédok akkor hagyták abba az addigi trécselést.
- Hát... én nem tudom, biztos... - akkor már vigyorognom kellett.
- Tegyem be?
...
fel
le
Kicsit elszégyellte magát a tél,
hisz' új év kezdődött, s ő feketén
-hideget jelző varjak károgásával,
néha a felhők mögül kitörő egy-egy
sugárral-küldött jelzést felénk.
De mára fehérbe öltözött,
s te ott állsz a zúzmarás ágak közt,
félénken magadba mélyedve,
mint erdőben a vadász egy fa mögött,
lelked berkeiben keresed a jövőt...
Biztatás ez a fehérség,-tiszta lap,
ne félj, hisz' mindenki azt kap,
amit -a sors kezét fogva- bele ró,
ha a szándék, terv erős, lesz ez jó
s tiszta, mint a fehér hó...
gyere ki az ágak mögül
tavasszal minden kizöldül..
- Bartha Ilona -
<div style="margin: -20px 0px 30px; text-align: center;">
<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/oMXznC8laT8" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>
</div>
fel
le
– Csókolom Janka néni, látom, nagy vendégség lesz magánál. – Ha isten is úgy akarja - válaszolta. Egy pillanatra megállt, hogy fogja hazavinni ezt a sok holmit.
Janka, fürgén tolta a bevásárlókocsit, ősz haján, kicsit hajlott hátán kívül, semmi nem utalt a korára, pedig már a hetvenkettőt is betöltötte. Már félig tele volt a kocsi, sok olyan dologgal, ami a karácsonyi sütés-főzéshez szükséges. – Csókolom Janka néni, látom, nagy vendégség lesz magánál. – Ha isten is úgy akarja - válaszolta. Egy pillanatra megállt, hogy fogja hazavinni ezt a sok holmit. A nagy kerekes bevásárlószatyor, amit gúnyosan banyatanknak neveznek, oda volt akasztva a kocsira.
Taxit hívott, mint minden hónapban a nagy bevásárláskor szokta, már ismerik a fiúk, a legtöbb segít is felvinni a cuccot a másodikra.
Otthon, gondosan kipakolt, közbe tervezte, mit hogyan csinál. Először a mézeseket süti meg, mert mégsem olyan fitt, hogy egy nap mindennel kész legyen. Másik nap a bejgliket, meg a fonott kalácsokat, a ...
fel
le
Ujjaid gombjaim fogságból kiszabadítására indultak, egy, kettő, három, négy, öt... Öt gomb volt a blúzomon, majd elfogytak hirtelen, s mintha meglepődtél volna, de hamar feltaláltad magad, s lehúztad rólam a csíkos darabot könnyedén.
S ahogyan a gombjaimmal bántál finoman, úgy elvarázsolt. Volt benne valami nagyon intim és gyengéd, lélekbemarkoló erotika. Ahogyan kigombolsz, mintha legbenső énem gombolnád ki, nem is csak a testem. És én csak hagyom boldog odaadással.
Ezért ma elővettem legközelebbre egy másik blúzomat. Tizenegy gomb van rajta. S alig várom, hogy kiszabadítsd őket a gomblyukakból, ha újra itt leszel nálam. S még jobban a lelkem is.
Tizenegy gomb. Talán... Igen, talán a legfelsőt nyitva hagyom neked.
- #visszafogottvenusz -
fel
le
"Nincs oly igazi, meleg öröm a világon, mint látni egy nagy lelket, amint megnyílik az ember előtt."
/Johann Wolfgang von Goethe/
Amikor az utolsó vacsorát költöttük el a befogadó családommal Svájcban, - na nem úgy mint azt a bizonyos utolsó vacsorát, hisz még mindig élek - aznap is elmeséltem nekik, hogy a nap folyamán micsoda kalandokban volt részünk a munkatársnőmmel és miken nevettünk aznap hatalmasakat és megállíthatatlanul. Magyarán, hogy miken röhögtük magunkat könnyesre.
És aznap meglepődtem, mert váratlan bókot kaptam, aminek még ha nem is értettem minden szavát, megváltoztatta a magamról alkotott képet. Mert én magamat sokszor csak egy zsörtölődő diktátornak látom, aki ugyan remek szervezőképességű, de pont ezért zsarnok is sokszor, s ugyanakkor félénk és visszahúzódó, ahogy anyám beleégette az agyamba: magamnak-való vagyok. Aki pedig magának való, az nem való másnak, a jó ég tudja, a zuram is mit eszik rajtam.
De aznap azt mondták, hogy barátságos ...
fel
le
Barátomnak
Elsőre döbbenet.
Azon gondolkodtam, hogy mit írnál te most nekem? Mert ugye puskapor és torok nem maradhatna utánam szárazon... nyugi Lacó(!), utánad is folyik a tinta a billentyűmből, és gyertya helyett felbontok egy dobozzal a betárazott sörökből is. Egyet talán pont azok közül, amit veled ittam volna meg. Hisz mindig ígérted - így tartogattam erre -, hogy megnézed majd a Tündéreket...
- Egészségetekre! - mondaná a már több, mint tíz éve elment legjobb barátom. Most én maradtam ki, már csak ti tudtok koccintani rám, itt ragadtra, odafönn.
Elmúlás, bassza meg.
Döcögnek a megkopott betűim, de most nem segítene az sem, ha nap mint nap koptatnám visszafelé a friss sorokat. Rég írtam, Tudod. Van is egy kis lyuk a lelkemben emiatt, és most a fenébe is, még nagyobbra szabta az Isten, Veled.
Főhajtás.
Milyen lehet annak, aki nem tud sírni?
Fájdalom.
A könnyek patakot, folyót eresztenek ma Érted. Én csak állok itt értetlenül. Az hogy lehet, hogy egy ilyen szívember szíve ...
Késő őszi, hideg este van. Köd szitál, az aszfalt nedvesen csillog, a közvilágítás tompa sárgás fényt szór rá. Egy autó áll meg a lakóparkban, két másik jármű közé betolatva. Karcsú nő száll ki belőle, hosszú kabátban, két kisfiúval. Egyikük hat éves, másik nyolc, komoly beszélgetésbe merülnek, valamilyen számítógépes játékról. Az autó lámpája felvillan, majd elalszik, ahogy a nő megnyomja a riasztó gombját. Szórakozottan zsebre teszi a kulcsot, maga elé tereli a gyerekeket. Kezében szatyor, magas sarkú cipője kopog a járdán, arcán látszik, mélyen a gondolataiba merül. Kis park mellett haladnak el – zsebkendőnyi természet az ember alkotta kőtenger közepén. Bánatosan ülnek benne az örökzöld bokrok, köröttük rengeteg lehullt színes, nedves levél. Az egyik sorháznál megállnak. Sápadt púderszínű, jobbra tőle egy halványkék, balra okkersárga - a színekkel igyekeztek barátságossá tenni az egyhangú házak sorát. Megállnak egy pillanatra, előkerül a kulcs, mindhárman belépnek az üvegbetétes ...
Pajkos párnál kertészkedtem ma a ragyogó, tavaszias napsütésben. A néni, aki múltkor azt nyilatkozta, hogy olyan gyönyörű lábaim vannak, hogy le kéne őket rajzolni, épp a konyhában ügyködött. Párja, a nagyothalló bácsi buzgón szöszöl-mojol körülöttem, nagyon akar segíteni, a szomszédok is grilleznek családiasan. Vigyázok, nehogy egy hirtelen lendülettől vezérelve véletlen tarkón ne vágjam a bácsikát az ágvágóval. Aztán egyszer csak kiabálva megszólal:
- Azt ott levágod? - mutat rá valami hosszúra.
- Nem. Ahhoz én szakmailag nem adom a nevem. Más privát kuncsaftomnak sem teljesítem minden kérésért.
- És ezzel mit csináljak, Vénusz?
- Mivel?
- Hát ezzel! - mutat rá valamire.
- Én nem tudom - vonom meg a vállamat. - De én semmit se csinálok vele, ahhoz még nem vagyok elég jól.
- Ha beteszem, az jó neked? - üvölt felém, és a szomszédok akkor hagyták abba az addigi trécselést.
- Hát... én nem tudom, biztos... - akkor már vigyorognom kellett.
- Tegyem be?
...
Kicsit elszégyellte magát a tél,
hisz' új év kezdődött, s ő feketén
-hideget jelző varjak károgásával,
néha a felhők mögül kitörő egy-egy
sugárral-küldött jelzést felénk.
De mára fehérbe öltözött,
s te ott állsz a zúzmarás ágak közt,
félénken magadba mélyedve,
mint erdőben a vadász egy fa mögött,
lelked berkeiben keresed a jövőt...
Biztatás ez a fehérség,-tiszta lap,
ne félj, hisz' mindenki azt kap,
amit -a sors kezét fogva- bele ró,
ha a szándék, terv erős, lesz ez jó
s tiszta, mint a fehér hó...
gyere ki az ágak mögül
tavasszal minden kizöldül..
- Bartha Ilona -
<div style="margin: -20px 0px 30px; text-align: center;">
<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/oMXznC8laT8" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>
</div>
– Csókolom Janka néni, látom, nagy vendégség lesz magánál. – Ha isten is úgy akarja - válaszolta. Egy pillanatra megállt, hogy fogja hazavinni ezt a sok holmit.
Janka, fürgén tolta a bevásárlókocsit, ősz haján, kicsit hajlott hátán kívül, semmi nem utalt a korára, pedig már a hetvenkettőt is betöltötte. Már félig tele volt a kocsi, sok olyan dologgal, ami a karácsonyi sütés-főzéshez szükséges. – Csókolom Janka néni, látom, nagy vendégség lesz magánál. – Ha isten is úgy akarja - válaszolta. Egy pillanatra megállt, hogy fogja hazavinni ezt a sok holmit. A nagy kerekes bevásárlószatyor, amit gúnyosan banyatanknak neveznek, oda volt akasztva a kocsira.
Taxit hívott, mint minden hónapban a nagy bevásárláskor szokta, már ismerik a fiúk, a legtöbb segít is felvinni a cuccot a másodikra.
Otthon, gondosan kipakolt, közbe tervezte, mit hogyan csinál. Először a mézeseket süti meg, mert mégsem olyan fitt, hogy egy nap mindennel kész legyen. Másik nap a bejgliket, meg a fonott kalácsokat, a ...
Ujjaid gombjaim fogságból kiszabadítására indultak, egy, kettő, három, négy, öt... Öt gomb volt a blúzomon, majd elfogytak hirtelen, s mintha meglepődtél volna, de hamar feltaláltad magad, s lehúztad rólam a csíkos darabot könnyedén.
S ahogyan a gombjaimmal bántál finoman, úgy elvarázsolt. Volt benne valami nagyon intim és gyengéd, lélekbemarkoló erotika. Ahogyan kigombolsz, mintha legbenső énem gombolnád ki, nem is csak a testem. És én csak hagyom boldog odaadással.
Ezért ma elővettem legközelebbre egy másik blúzomat. Tizenegy gomb van rajta. S alig várom, hogy kiszabadítsd őket a gomblyukakból, ha újra itt leszel nálam. S még jobban a lelkem is.
Tizenegy gomb. Talán... Igen, talán a legfelsőt nyitva hagyom neked.
- #visszafogottvenusz -
"Nincs oly igazi, meleg öröm a világon, mint látni egy nagy lelket, amint megnyílik az ember előtt."
/Johann Wolfgang von Goethe/
Amikor az utolsó vacsorát költöttük el a befogadó családommal Svájcban, - na nem úgy mint azt a bizonyos utolsó vacsorát, hisz még mindig élek - aznap is elmeséltem nekik, hogy a nap folyamán micsoda kalandokban volt részünk a munkatársnőmmel és miken nevettünk aznap hatalmasakat és megállíthatatlanul. Magyarán, hogy miken röhögtük magunkat könnyesre.
És aznap meglepődtem, mert váratlan bókot kaptam, aminek még ha nem is értettem minden szavát, megváltoztatta a magamról alkotott képet. Mert én magamat sokszor csak egy zsörtölődő diktátornak látom, aki ugyan remek szervezőképességű, de pont ezért zsarnok is sokszor, s ugyanakkor félénk és visszahúzódó, ahogy anyám beleégette az agyamba: magamnak-való vagyok. Aki pedig magának való, az nem való másnak, a jó ég tudja, a zuram is mit eszik rajtam.
De aznap azt mondták, hogy barátságos ...
