- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Ma felhívtak elvileg a rendőrségtől, az ember nem teszi le egyből, mert sose tudni.
Ma, egy végtelenül kedves, fiatalos hangú intelligensnek tűnő nő hívott, elvileg a rendőrségtől, egy hajszálnyit hadart csak jobban nálam vagy bármelyik ügyintézőnél. S hogy Bp-en holmi Kovács Zsolt a lánykori nevemen meghatalmazással próbált felvenni hitelt a MBH banknál, 750.000-ret, és ismerem-e. Pár Kovács van az ismerősök közt ugyan, de egyik sem Zsolt, szóval nem. De biztosan nem ismerem? De nyomoznak utána és valószínűleg adathalászat, mondjuk elkövettem azt a hibát, hogy mondtam, hogy nem is az a nevem, és elárultam, hogy más, és Himesen lakok, bár ezek az információk seperc alatt bárkinek megvannak google vagy AI segítségével rólam, de akkor még beszélt, és akkor szakadt meg a vonal, amikor elkezdtem visszakérdezni, és amikor mondtam, hogy nincs is rendszeres jövedelmem és tuti nem tudnak hitelt felvenni a nevemben, és nincs is egy átlagos nevem mint mondjuk Szabó Margit.
És utána a ...
fel
le
Tegnap kérte valaki, hogy meséljek magamról. Aztán így elkezdtem, hogy van egy kutyám, négy macskám, csirkéim meg nyulaim, a kacsákat ki is felejtettem, és hogy kertészkedek, szittelek, matekot korrepetálok és számtalan dolog. Hogy imádom a fákat, mert évről-évre kihívás, és az ember folyamatosan fejlődhet és kiteljesedhet általuk.
És ugyan nem lett saját gyerekem, mégis lett legalább harmincöt az elmúlt huszonöt évben, és néhányan, akiket végigkísérhettem a felnőttéválásig, ők visszatérnek. És egyikük által már nagymama is lehettem. És tudjátok, hogy ez milyen érzés? Mintha én lennék a Mátra alján falu szélén lakó öreg néne az Öreg néne őzikéjéből. Hogy a meggyógyított kis gidáim, felnővén elhozzák bemutatni a gyerekeiket. És akkor pontosan tudom, hogy megérte. Hogy valamit jól csináltam. Semmi sem fontosabb a szívem gyermekeinél, lett légyenek akárhányan is. Nincs olyan, hogy kedvenc, vagy hogy egyiket jobban szeretném, mint a másikat. De úgy sem igaz, hogy mindet egyformán, hanem ...
fel
le
Költözködés. Ebben az embertpróbáló hőségben nem kis dolog egy fülledt, hosszú ideig lezárt lakásban pakolni, aprót, nagyot. Vigyázva, nehogy kár érje a még ősöktől örökölt porcelán étkészletet, a rengeteg nippet -szinte mindegyikhez fűződik egy-egy emlék,-a festményeket, stb.
De kalapot emelek a gyerekek előtt, mert sikeresen megoldották, aztán becsomagolva, dobozolva-mint "családfőhöz"-dobozostul hozzám kerültek, mert a gyerekek lakása nem túl nagy, amúgyis a modern bútorokba csak mutatóba kerül egy-egy tárgyacska, mert a TV-én kivül más nem fér el a polcon, de az legalább nagy. Szóval a tárgyak további sorsa, őrzése az én vállamon nyugszik. A szüleink hagyatékát amíg én élek őrzöm, féltem. Mert tudom, hogy életek munkája van bennük.
De mi lesz a rengeteg ruhával, edényekkel, könyvekkel? A ruhák mennek a szemétbe, talán a guberálók hasznukat veszik. a sok edény, apróságok, kisebb bútorok szintén. De a könyvek?!
-És ez a legfájóbb...A könyvek szintén bezsákolva, kidobásra ...
fel
le
Késő este volt már és Kamilla egy közösségi oldalon éppen kvízjátékokat játszott. Egyik kedvenc időtöltése volt ez a kérdezz-felelek, mellesleg jó kis agytorna. Éppen befejezett egy játékot, amikor felfigyelt a villogó kis borítékra, levele érkezett.
Gondolta megnézi, kikapcsol és alvás. Ez a nap is olyan volt mint a többi, nehezen tudta megemészteni, hogy újabb születésnapja telt el eseménytelenül, magányosan.
No, de a levélke:
„Kedves Kamilla!
Nem a megszokott módja ez az ismerkedésnek, mégis szeretnék veled beszélgetni, ha megengeded.
Kellemes estét: Gábor”
Bár fáradt volt, mégis válaszolt, az internet egy nagy társulat, itt aztán minden lehetséges, a magányba burkolózva élni pedig nem tesz jót az ember lelkének.
„Kedves Gábor!
Köszönöm kedves érdeklődésedet, nincs akadálya a beszélgetésnek.
Üdv: Kamilla”
Pár perc elteltével már ismerősként üdvözölhették egymást, és Gábor chat-be hívta Kamillát.
- Szia Kamilla Örülök, hogy megismerhetlek. Barabás Gábornak ...
fel
le
Komolyan elkezdtem újfent aggódni magamért az elmúlt hetekben. Ha ez így megy tovább, hogy még pennát sincs kedvem a kezembe venni olyannyira eseménytelenné váltak a napjaim, hogy egy valamirevaló történetecske sem kerekedne ki belőle. Így hát vártam...
... ami nemrég be is következett, de addig hajjaj mennyi, de mennyi hiábavalóságon mentem keresztül. Sok ez egy embernek?!
Most nem sorolom fel csak a fájdalmaim okozóit, elsősorban a csapnivaló műsorszórókat hibáztatom a rossz, és egyre rosszabbá váló hangulatomért. Persze mondhatnád, de ne tedd, hogy ne tőlük várja senki se a kikapcsolódást, hogy majd megoldja bárki helyett is, arra jó előre fel kell készülni…
Miközben e pár mondatot írogatom, eszembe jut az egy évvel ez előtti nem annyira szörnyű napjaim, mint az idei, sőt még sikerélményekből is akadt egy kevés akkortájt az ünnepekre.
Nem tudom mi szállt meg ugyanis, hogy kifaragjam életem nagy művét egy kifent nagy késsel a kezemben, de a lényeg, hogy a legszebb ...
fel
le
A bicikli első kereke furcsa nyolcast leírva, imbolyogva pörgött a vázon. Az útról nézve alig-alig látszott ki a magas rekettyésből.
A férfi órák óta tekerte a volánt. Nagyon igyekezett hazafelé. Évek óta nem volt otthon időben, karácsony este. A gyertyákat mindig nélküle gyújtották meg. Most nem akart késni. Fontos mondanivalót fogalmazott magában. Volt ideje gondolkozni az utóbbi pár hétben, megérlelődött benne a döntés. Lassítani kell a munkatempón, már nincs miért hajtani. Hiszen a lényeg már réges-rég az övé. A családi szeretet, harmónia. Miért is nem vett róla eddig tudomást? Mi nem volt elég? Ő maga sem értette, egészen addig a napig, mikor Anna szeméből, kibuggyant az első könnycsepp.
Világ életében munkált benne a bizonyítás vágya, a családja és az emberek felé. Lám-lám, ez a kis intézetis, mégiscsak vitte valamire. Tizennyolc évesen, mikor kikerült az intézet falain kívül az anyja várta az épp aktuális élettársával. Fátylat borítottak a múltra, ami volt elmúlt, új lapot ...
fel
le