- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Tegnap még akkora volt a hőség, a kánikula, hogy alig éltem, most meg szinte fázom. Egyetlen nap alatt így meg tudott változni az idő. A tegnapi hatalmas felhőszakadás után nem volt neki elég? Azt hittem mára csillapodik kissé, de még mindig van bőven utánpótlása az égi áldásnak... Sok ez már belőle így egyszerre.
Mi lesz így a fokhagymámmal? Aggódom, mert az egyetlen a borsó után, ami még hozhatna valamit a konyhára... legalább azt nem kéne megvennem már a piacon. Mit kezdjek vele, ha ilyen vizes marad? Pedig olyan büszke vagyok rá, hogy ennyire bejött... Hová lett az előrelátó képességem? Eddig mindig szerencsém volt, még időben betakarítottam, amit lehetett... Nincs annál rosszabb, mint a sáros földből kihúzkodni őket... Igaz, van gumicsizmám... na és utána? Hogy lesz utána? Hogy fog nekem elállni jövő évig? Ezek után haza sem hozom, jó helyen lesz ott a fészerbe, elvégre az száraz, szellős, hűvös és világos..., és még cipekednem sem kell.
Hát öntözni nem mostanában fogok, az már ...
fel
le
Mostanában egyre többet foglalkoztat, gondolatban gyakran előjön, mit is tehetnék közvetlen kertszomszédommal, hogy jobb belátásra térítsem, aki évek óta elhanyagolja a saját területét... Nem tudom mire gondolhatott az anyja, amikor megvette fia számára ezt a darabka földet, szinte készen, gondozottan, rajta egy pince, padlással ellátott tégla épülettel. Nem is volt addig gond, amíg anyja istápolta, ketten boldogultak a szőlővel…, de amióta levette kezét az egyedülálló fiáról - pedig ötvenes éveiben jár, erejéből futná - az rá sem néz.
Nekem viszont rossz érzés látni, hogy már a kerítés magasságán is túlnyúlik a gaz. Metszetlenül elhanyagolt a szőlője, ami valamikor jobb napokat látott. Így is hozza a hajtásait..., még talán nem is kevés fürtöt, de milyen állapotban?
Abba bele se merek gondolni, ha én már nem tudom művelni a sajátomat, az is erre a sorsra juthat?… Könnyen lehet. A földművelést erőltetni nem lehet, azt vagy megtanulja, értékeli, becsüli, formálja, alakítja és ...
fel
le
... Ez így nem lenne igaz, mert annak kellett lennie, aki valószínű, hogy az eső elöl talált menedéket és ágyazott be magának a ház alá, előtte gondosan kitakarította, kigazolta a rózsalugasom alját, megszabadult a felső nedves rétegtől, beterítve szinte az egész előteret földdel a nagy igyekezetében... Ezzel megkönnyítette a dolgom, mert csak el kellett lapátolnom, a söprés előtt...
Ezzel kezdtem kint a napot, ami csodálatosnak ígérkezett. Kimondottan borsó szedésre alkalmas,... amiben most sem akadályozott meg senki. Azért elgondolkodtatott ott ülve a samedlin, a két nagy halmot elnézegetve, mi a jó nekem ebben? Nem elég, hogy elvetettem, most hogy az egész szinte egyszerre beérett, leszüreteltem, elviseltem a kellemetlen szúnyogcsípéseket, még haza is cipelhetem és egy egész estét betöltő programot csináltam magamnak azzal, mire kiperkálom, hogy aztán amit főztem meg is egyem?... De, ha egyszer olyan finom a zöldborsó köret a sült husi mellé... Hát ez a jó benne!
fel
le
Bár maradtál volna csendben,
Senkit sem zavarna életed,
De nem nyugszol, még mindig
hivalkodsz, és felfeded,
Közszemlére teszed gyarló létezésed,
Mocskolod a környezeted.
Veled van ő, ez sem elég neked?
És amilyen szavakkal illetsz másokat,
Közöttük van, kinek ez fájdalmas lehet.
Átgázolsz múltján és jelenén,
Gonosz a nyelved, torz a tükröd,
Hetet-havat összehordasz,
Keversz, kavarsz.
Látod? Ez igazán ártó gondolatod,
Ami után csak mocsok marad.
Gyűlölet ez, mi sehová nem vezet,
Mitől boldogabb senki, de te sem lehetsz,
csak az asztalod és az ágyad ragad...
Akartad vagy sem, de tudnod kell,
köszönd meg magadnak.
fel
le
Nem sok lehetősége marad annak, aki fűnyírásra adja a fejét... Neki kell állnia, ez a sürgető, kényszerű érzése az embernek soha nem múlik el, ha jutni is akar valameddig. A legtöbb időt a beüzemelése jelenti a gépezetnek, el kell indulni, elő kell venni, ki kell bogoznia. Ezt nem lehet elkerülni. Tökéletes megoldás erre nincs, arról már tudna. A természetnek teljesen mindegy, hogy a gazt növeszti, vagy a sárgarépát...
A nap teljes erejével támad. Neki is mindegy, hogy bírod, avagy sem, miért nem keltél fel korábban, ha borsóra vágysz, és nem bírod a meleget?
Pedig muszáj kimennem, hiszen beérett, és az egy négyzetmétert, ami kifogott rajtam is le kell vágnom, legfeljebb napernyőt tartok a fejem fölé, ilyen szüreten már úgyis rég voltam...
Elindulunk. Ilyen is csak én lehetek, a legnagyobb melegben, ráadásul leterhelve. Peches vagyok. Nem jó jel, hogy az orrom előtt becsukódik az ajtó. Ez a 22-es csapdája! No majd a következő... Új menetrend? Hát ilyen nincs... Negyedóra ...
fel
le
Nem először éreztem már, ha unom a banánt, akkor legalább egyek cseresznyét. Olyan helyen kövessem el a pihenés pillanatait, lehetőleg a szabad ég alatt, elérhető, karnyújtásnyi közelségben a természethez, ahol rajtam, és max egy főn kívül senki sem lehet zavaró tényező. A madarak, és a vakondok kivételek.
Jó emberek, kis helyen is elférnek, szokták mondani, feltéve, ha nincs száz kiló az illető és a magassága sem veri a száznyolcvanat. Sajnálom, hogy centire behatároltak a lehetőségeim, de ennyire futotta. Ezt már a vakond úr is tudja, de rá se hederít. Nyomul. Kérés és hívás nélkül folyton zaklat. Kitörölhetetlen jelen van. Ő tudja, mi ebben neki a jó?
Ez a rengeteg eső nem tesz jót az alapoknak, de lassan már semminek. Nem úszom meg - azt hiszem - száraz lábbal a mai napot sem, pedig a szándék meg van bennem, hogy nekiveselkedjek a fűnyírásnak, de hát ember tervez.. és ez legalább nem kerül semmibe.
Megyek. Hiszen nyár van!? Ha valaki keresne, a sorok között megtalál.
Ha ...
fel
le
Ami engem mindig is zavar, az a közömbösség, ahogy embertársaival egyesek bánnak,
Az elesettet magukhoz édesgetik, amíg ápolják, mert rászorulónak tartják, úgy gondolják, orvos és ápoló, ez a dolguk, ezt megtanulták, ennyit tehetnek, semmi mást.
A lábadozó szemérme ez ismeretleneknek kinyílik, láttatni engedi azt is, amit senki másnak.
Kinek a teste gyenge, nőiségétől megfosztva érzi magát, szüksége lenne rá, ha már egyszer élni hagyták, tovább is pátyolgassák.
A lelkét a testével együtt mégsem ápolja tovább senki, minden mással szemben immár csak egyedül magára marad, tegye, ha tudja hozzátartozója, amit jónak tart.
Mi adhatna erőt számára a teljes gyógyuláshoz, ha a test a lélektől elválaszthatatlan, ha egyedül az ápolójában van meg a bizodalma ennyi év után is, senki másban?
Ahogyan a test a lélektől, úgy ember, az embertől, elválaszthatatlan…
fel
le