- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Nem vagyok márkafüggő. Nem ragaszkodom ilyen, vagy olyan, neves termékhez. Hiszem, hogy az olcsóbb boltokban is találok kedvemre való, minőségi terméket. Miért is lenne feltétlenül rossz az, aminek a nyakában nem fityeg egy neves cég logója?
Így vagyok a könyvekkel is. Néha bele-bele nézek a romantikus regényekbe, az éppen aktuális sikerkönyvekbe is. Ki tudja, nem-e éppen egy következő Jókait olvasok, vagy éppen egy Kunderát? Hiszem, hogy akár a krimi is lehet értékes, lehet mondanivalója. Ha más nem is, de legalább annyi, hogy óvakodjak a sötétben :-)
fel
le
Amikor májusban itt járt a kis családom, akkor a zordon családfő hátizsákjában jégkrém evésre készenlétben tartott négy kiskanál közül az egyiket itt felejtette a mosogatás után. Ez egy jó nehéz kiskanál, és nem mai gyerek már, ahogy ő sem.
Amikor mondtam neki, hogy itt felejtette, azt válaszolta, hogy észrevette, és hogy az enyém lehet.
Szeretem az ilyen "különleges" ajándékokat, mint pl. egy régiségszámba menő kiskanál, egy fél pár szíves fülbevaló, amiből nyakláncot készítettünk, egy saját készítésű karkötő a nevemmel... stb.
Nem is értem, hogy miért mondja mindig azt a zuram a Tibi, hogy nekem nem lehet ajándékot venni, mert úgysem tetszik semmi. Talán mert azokhoz nem fűz emlék? Vagy csak nem ismer hozzá eléggé? Tény és való, hogy jobban örülök, ha én választok magamnak valamit. Akkor nem kell úgy csinálnom, mintha örülnék, ha balul sül el a dolog. Na, mindegy, most nem ez a lényeg.
Visszatérve… a teáskanálra nézve gyakran elmerengek rajta, hogy mi lehet a ...
fel
le
Ma Harry Pottert néztem. Nem nagyon vagyok képben, így nem is nagyon értettem, hogy miről volt szó. De egész jó desszert volt a mai vérfarkasos regény romantikus jelenetei után. Azt hiszem, hogy ideje lenne vennem egy cigánykártyát, és kipróbálni, hogy mit tudok még. Csak az a baj, hogy hiába, mert úgysem tudom megváltoztatni a jövőt. Régen sem tudtam változtatni rajta, az volt akkor is a bajom. Amíg nem tudom, hogy mit dob ki a gép, addig még legalább reménykedhetek.
fel
le
Amikor először megláttam egy fényképen, rögtön valami különös érzés fogott el. Akkor még nem tudtam, nem tudhattam, hogy Ő az, akivel az eljövendő életemet fogom tervezni, csak az motoszkált bennem, hogy mihamarabb meg kell ismernem…
Aztán iszonytató módon felpörögtek az események: már az első csetes beszélgetésünkkor nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk és onnantól kezdve megállíthatatlanul kezdtünk közeledni egymás felé, mint ahogyan két félbetört mágnes, amik hirtelen a másik erőterébe kerülnek és végül menthetetlenül egybeforrnak.
Már az első találkozás is annyira természetes volt: úgy öleltük és csókoltuk meg egymást, mintha csak az előző nap váltunk volna el valamely külső, akaratunktól független tényezők kényszerére, hogy aztán ismét egybefonódjunk.
A legelső beszélgetés óta csupán két hónap telt el és a külső szemlélőben talán jogosan merülhet fel a kérdés: „nincs elkapkodva ez?”.
Akik ezt kérdezik, azoknak csak annyit tudok válaszolni: nincs olyan ...
fel
le