- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Néha úgy rám tör a magány. Ennél már csak az a rosszabb, amikor mindez szentimentalizmussal is párosul. Ilyenkor szoktak nyálas vers-szerűségek kikerülni az ujjam alól. De most visszafogom magam és nem írok azért sem.
Azt mondják az okosok, hogy aki magányos, az társaságban/házasságban is magányos lesz. Régen azt hittem, hogy magányos vagyok, mert sokat voltam egyedül, és nem voltak igazi barátaim.
Ez a korszak után pedig jött az, amikor hirtelen túl sok barátom lett, és már jobb szerettem volna inkább egyedül lenni is néha. Lehet, hogy az a baj, hogy nekem soha semmi nem jó.
Anyám mindig azt mondta, hogy magamnakvaló vagyok. Aki magánakvaló, az magának való, nem másnak. Nekem régen tetszett ez a magányos farkas szerep. Pedig nyilvánvaló, hogy milyen szeretethiányos vagyok.
Most viszont azt szeretném, hogy azok, akiket igazán szeretek, a közelemben lennének. De túl messze vannak. És ez megint egy olyan nap, ami rossz nap.
Ma hallottam a tévében, hogy nem az a lényeg, hogy ...
fel
le
Reggel:
Nem vagyok gyerekgyűlölő, de úgy megverném a szomszédasszonyt!
Innen is látszik az előbbi állításom igazolása, mert a gyerekek anyját ütném, nem a kölyköket.
Sztori:
Szomszédasszony bölcs (és bunkó).
Hogy a gyerekek ne a lakásban zajongjanak, kiküldi őket a lépcsőházba.
Zajongjanak a hülye szomszéd ajtaja előtt.
Azt k* műanyag pörgettyűt dobálják, de úgy hangzik, mintha konzervdobozokkal fociznának. Külön élmény, mikor az ajtómnak csapódik az a ... játék:P.
Délben:
Túrós derelyét ettem!:)
Nagyon finom volt!:)
Délután:
Alkottam. Ez a prototípus. Sajnos ide csak egy képet tölthetek fel, de felteszem Nektek képfeltöltő oldalra.
Alapanyag: karton, sertésbőr, ragasztó, festék, lakk, ezüstszínű fülbevalóalap
Itt látható elölről, hátulról:
http://kepfeltoltes.hu/110924/lepke2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Este:
X - faktor:D
fel
le
Sokszor morfondíroztam ezen.
Mi ér többet?
Sok igaztalan barát vagy pár igaz?
Volt idő, amikor nem agyaltam ezen, és az első volt a célom. (Persze nem tudatosan kerestem én őket, ezek ragadnak, jönnek ha kell, ha nem. Mindig a hasznot nézik, nem az embert.)
Aztán rájöttem, hogy az ilyenek ott támadnak hátba, akkor és úgy, ahogy nem számítok rá.
Elkezdtem óvatos lenni velük.
A -látszólag- legigazabbakkal is előfordult, hogy utólag kiderült, hogy csak "arra" voltam jó...
Sajnos, szűkítenem kell(ett) a tű fokát!
Maradtak azok, akik akkor is mellém álltak, amikor a legnagyobb bajban voltam. Mert hát bajban látszik ki az igaz barát!
És ma már elég tisztán látok.
Öregszem. Egyre jobban látok távolra.
Sajnos:-(
Nem hiszek Istenben, nem szeretem a hamis szenteket..., valami másban igen: a tündérek jóságában, az angyalokban, a szeretet erejében.
fel
le
Petőfi után szabadon mondhatnám: szeretem....de ne így van.
Mindig az elmúlást juttatja az eszembe. Ő szerinte: tele van érzelmekkel...mondtam neki a tavasz is.... így 1-1.
Szóval az évszak is az elmúlást "hozza", úgy ahogy a találkozások lehetősége is. Egyenlőre nincs tovább. De most nem is élem meg olyan nagy tragédiának, mint idáig, mert életem legszebb nyarát kaptam Tőle.
Sok-sok szép és felejthetetlen emlékkel. Most olyannyira tele vagyok ezekkel az emlékekkel, hogy, már szinte sok is. Valahogy úgy vagyok velük, hogy : a jóból is megárt a sok (milyen igaz mondás!)
Visszagondolok az együtt töltött időre, felidézem az emlékeket, az érzéseket, az illatokat, az érintéseket, a csókokat(még mindig ez a legfelejthetetlenebb Tőle), a vágyakat...
Felidézem a legelső találkozást, mikor annyira zavarban voltam, és hosszú időbe tellett, mire meg tudtam nyugodni az ölelésétől...akkor szó szerint majd ki ugrott a szívem a helyéről...
Aztán az egymásra hangolódás fokozatait... ...
fel
le
Gyakran visszajárok oda, ahol együtt néztük a teliholdat. Ma már nincs hold, fénye elveszett. Oly sötét az éjszaka, hogy csodálkozom, honnan vettem a bátorságot, hogy átvágjak a kerten át feléd. Én... aki félek a sötétben. De te ott voltál a fák alatt. Tán, ma is átkelnék a fénytelen éjben, ha tudnám, hogy most is ott vársz rám. Nem tartóztatna félelem, ha hívnál, s vágyad vágyammal egymásra találna.
De távol vagy, s csak a nappal, mi elkísér a tisztásra. Szemem kutatja a helyet, hol először öledbe ültettél. Már nem hajlik a földre a büszke gaz, nincs ki letapossa, nyoma sincs már a júliusi éjszakánknak. Az asztalunk is üresen árválkodik...
Hiányzol... Jó lenne, ha itt lennél és a kezemet másra is használhatnám, mint írásra, és a számat másra is mint beszédre, és nem itt ülnék, hanem az öledben, és eszembe se jutna, hogy létezik bármi más rajtad kívül. Az érintésed kitörölne mindent az okos kis fejemből és végre először csend lenne az univerzumba, ha a szavaimat csókba fojtanád ...
fel
le
Kalandorom azt mondja, hogy az örök fiatalság titka az, hogy kiválasztod az alkalmas pillanatot, és így maradsz. Donnaféle fordításban ez úgy van, hogy ha Férfi vagy, kiválasztod az alkalmas fiatalabb nőt és vele maradsz.
- Jól célozgatsz, de elugrottam! - vágja rá ő mosolyogva.
Később feltettem neki három kérdést. A válasza egyetlen:
- Persze.
- Ez mindhárom kérdésre volt válasz? - tudakolom.
- Aha... meg arra is, hogy szeretlek-e?
***
Jó idő múlva eszembe jut, és megkérdem:
- És tényleg szeretsz?
Mosoly a válasz…
- Inkább ne is mondj semmit! - majd hozzáteszem - Na jó, mondjad.
- Ha sokszor megkérdezed, akkor talán már nem is annyira.
- Ha jól emlékszem én nem is kérdeztem, csak most először.
- Nem jól emlékszel.
- De!
- Nem.
- De!
- Nem...
fel
le