- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
2014. május 17.-i jegyzet:
Együtt nőttünk fel, tűzön-vízen átmentünk egymásért. 15 évig. 16 lenne, de az utóbbi egy-másfél évben felém sem nézett. Amint nevükön lettek nevezve a bajok, lepattintottak a haverok, de hogy a Gergő is megteszi, azt nem hittem. Ígérte, hogy majd feljön ekkor, meg akkor, de nem jött. Megint ígért, megint nem jött. Utána jött, de csak hogy itt tudjon aludni, mert közelebb van a suli, meg adjam oda a bringámat, ezt-azt. Adtam, meg szívesen fogadtam, ha jött. Elhülyültük mindig az időt, de másnap elviharzott és jóideig ismét nem láttam. A cuccaimat is nehezen kaptam vissza, volt, amit nem is kaptam vissza, utána már nem adtam kölcsön semmit. Észre kellett volna vennem, hogy palimadárnak néz. Utólag mindig könnyebb okosnak lenni. Amikor meghalt a mamája idehívtam, hogy ne legyen egyedül, az öngyilkosságról is ledumáltam. Ő is segített nekem sokszor. Az utóbbi időben már csak én adtam, ezt is utólag látom. Nem gondoltam, hogy ez lesz, de lehet, hogy csak én ...
fel
le
2014. május 16.-i jegyzet:
Pokoli fejfájással ébredtem, mintha kompresszorral felfújták volna a koponyámat és az agyam ki akart volna robbanni belőle. Azóta is érzem, egy pillanatra sem hagyott alább. Apunak nem javultak tovább az eredményei, sőt, szóval bentmaradt. Délután leugrottam a háziorvoshoz, kérdezte, hogy mi van apuval, de mondtam, hogy még nem tudom, majd onnan megyek hozzá. Rám tértünk. Nem örült az általános állapotomnak, de azt mondta, hogy stramm a szervezetem. Örököltem, hogy erős vagyok, mert apám már nagyon régen volt kórházban, leszámítva a mostani gondokat, mert mint kiderült, a szívpanaszai sem szíveredetűek voltak, hanem már ennek a kezdete. Az Anyu is erős volt.
Mennem kell majd a nefrológiára, de elég sokára kaptam időpontot, júliusra. Mondta a doki, hogy ha addig baj lesz, nyilván beküld a kórházba. Utána beültem a kocsiba és irány az öregemhez. Odaérve láttam, hogy apám ballag elém, köntösben. Nem mentünk be, hanem a kocsiban dumáltunk. Éhes volt, de nem ...
fel
le
2014. május 9.-i jegyzet:
Tegnap jó hírt kaptam, apám rohamosan javul, a dokik szerint ha ma is jók lesznek az eredményei, akkor hazajöhet. 10 nap múlva megműtik, ki fogják venni az epehólyagját, mert attól gyulladt be a hasnyálmirigye.
Én megint fosul vagyok, joghurton és Nutridrinken kívül semmit nem fogad el a gyomrom napok óta. Tegnap sikerült megennem egyetlen darab szalámis zsemlét. :-D Ez volt a nagy kajálás egész napra, meg joghurt, Nutridrink. Ma egy almát ettem, meg Nutridrinket ittam. Nem is az étvágyam a legnagyobb gond, hanem a vesém megint nagyon fájt tegnap, hányingerem volt, megint nagyon fáradékony vagyok. Remélem, hogy nem kell kórházba mennem, mert nem akarom majd itthagyni az apámat, mivel ha megint baj lesz, nem lesz aki hívja a mentőt. Ha annyira rosszul lesz, mint pár napja, akkor nem fog tudni telefonálgatni. Legalább addig ki kéne húznom itthon, míg jobban lesz és itthagyhatom nyugodtan.
fel
le
2014. május 5.-i jegyzet:
Hajnali negyed 5 van, 'kalandos' éjszakám volt. Éjjel fél 2 körül arra keltem, hogy apám csandrázik a retyón. Kimentem, kérdeztem, hogy hívjam-e a mentőket? Nem tudott szólni, mert öklendezett. Mondom fasza, hogy ismét megvártad. 2 napja szenved a gyomra miatt, de cseszett orvoshoz menni megint, 4 napja hívtam rá újra a mentőket, bevitték, de megint hazajött, holott mondták, hogy még nincs meg a baj és újra rosszul lehet. Tessék, megtörtént! Pont tegnap mondtam neki, hogy talán gyomorfekélye van, azzal sem kéne játszani. Mintha meg sem hallotta volna. Tüntetőleg a macskát kezdte simogatni és neki magyarázott. Mondom persze, megint tereljél csak! A tegnapelőtti napot teljesen átaludta szinte, a tegnapot is majdnem. Mondtam neki, hogy menjen orvoshoz, de nem. Ilyenkor tudnám elkapni és megrázni, hogy térjen már észhez és ne játsszon! Tegnap is pihent egész nap, aztán éjjel rosszul lett. Csak hányt és hányt, már majdnem elájult. Mondom neki hívom a mentőket, ...
fel
le
2014. május 1.-i jegyzetem:
"Réges régen, a tv hőskorában, esténként a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollégát kérték fel a mesemondásra.
- Szervusztok gyerekek! – köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas figura. – Fecske anyó vagyok! – folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, nagydarab szakállas figura folytatta – …és épp a tojásaimon ülök… – a korabeli kollegák szerint, ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót: – ….és a fészekből kilóg a szép villás farkam…”
fel
le
2014. április 28.-i jegyzet:
A Krisztivel kapcsolatban arra jutottam, hogy nem keresem fel, így lesz a legjobb. Nem akarom az életét felbolygatni és biztos, hogy nem is tudna mit kezdeni a tudattal. Jó volna kimondani Neki, de nem vagyok önző, megvan az élete, békén hagyom. Most szépen megeszem, amit főztem, így jár, aki tököl. "Ha szereted, elengeded!" Így fogok tenni.
Döntöttem a pszichodokit illetően is. Abba akartam hagyni az üléseket, de mégsem jó ötlet, 'segített' rájönni apám is tegnap. A barátok is meghallgatnának, de más egy szakember, kell olyan vélemény is, ami szakavatott embertől érkezik. Apám tegnapi húzása sokat 'segített', hogy úgy döntsek, maradok a pszichodoki kezében. Nem hittem az agykontrollban, de most belekapaszkodtam, mint utolsó lehetőségbe és gondoltam kipróbálom, max. nem történik semmi, de ha mégis, azzal csak nyerhetek. Vicces, amivel próbálkoztam, de tesztelni akartam a dolgot. Mindig csak a bal szememmel tudtam kacsintani, így azt tűztem ...
fel
le
2014. március 17.-i jegyzetem:
Lefáradtam fizikailag is, mentálisan is. Pénteken jöttek a nagynénémék. Az Ildi volt kint Németországban, hozott nekem egy karórát, meg édességet. Kajáltunk, aztán szóbahozták az Aréna Plázát és kitalálták, hogy menjünk el oda ebéd után, szombaton meg a Margit-szigetre. Nem rajongtam a plázába menésért, mert szerintem unalmas. ~2 órát járkáltunk, már tök unalmas volt, meg leszakadtak a lábaim és mondtam apámnak, hogy le kell ülnöm, szóval leültünk, míg az Ildiék nézelődtek. A gyerekek összevesztek - állandóan ölik egymást - eléggé idegtépő volt a balhézásuk. Utána indultunk haza. Apám hozta a formáját, meg égett a fejem az igénytelensége miatt, pedig nem az én szégyenem. Az Ildiék nem szóltak semmit, de tuti, hogy érezték az ájert. Szombaton 1 óra körül indultunk el a Margit-szigetre, elég szeles idő volt, a fejemről majdnem lefújta a basketball sapkát. :-D Elvergődtünk a buszmegállóig, jött a busz nemsokára és az unokahúgom mellém ült, beszélgettünk. ...
fel
le