- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Nagy fába vágtam a fejszémet - mondhatnám, de - hiszen se fejsze, se nagy fa!?
Inkább helyénvaló úgy jellemeznem ezt a cikket, amiben kísérletet teszek az eddigi párkapcsolati kezdemények során felhalmozódott élményeimet, tapasztalataimat feldolgozni...
(Nagy sóhaj)...ez most én voltam - hiszen a szubjektum, az egóm látványosan tiltakozik az objektivitás irányába történő elhajlásra, pedig ez lenne az ún. igehirdetés "záloga"! Semmi baj, ezzel előre számoltam, s teszem ezt azért, mert ha mindenki elvárásainak meg akarok felelni, akkor pontosan, rendre és visszatérően ennek az ellenkezője fog bekövetkezni.
Mi az én "bevált" módszerem? Nem előre megírt forgatókönyv alapján ismerkedem, de igyekszem tudatosan másképpen viselkedni, mint azt a nők általában véve már megszokhatták, ha egy férfival szóba elegyednek. Mondhatom nyugodtan, hogy nem is olyan nehéz ezt felvállalnom, hiszen "mindössze" saját magamat kell adnom, s ez a sajátos szerepjáték segít ...
fel
le
Ott állt a koporsó előtt, és sírt. Mindig meghatotta, ha ilyen kis koporsót látott. Nem értette, hogy egy csöppnyi életet, akinek csak néhány napja volt ezen a világon, miért büntet az Isten? Nem is a gyermeket sújtja a korai halál, hanem a szüleit, akik nem tehetnek semmiről.
A nő odalépett hozzá, és belekarolt.
- Az ön gyermeke? - kérdezte a férfit őszinte kíváncsisággal.
- Nem. Szerencsére nem.
- Akkor miért van itt?
- Gyakran járok ide. Nézem a temetéseket.
- Fura ízlése van. Temetőbe jár.
A férfi lassan kibontakozott a nő karjából, és szembe fordult vele.
- Bocsásson meg, Géza vagyok.
- Én meg Ágnes - mondta a nő, és elmosolyodott. - Mehetünk, vagy van valami dolga?
A férfi elpirult. Tartotta a karját, hogy a nő belékarolhasson, ismét.
- Ne haragudjon, hogy csak úgy letámadtam, de ahogy ott állt magányosan, és sírt, arra gondoltam, megvigasztalom.
- Jól tette. Még jól is esett. Van itt kint valakije eltemetve?
- Igen, a férjem. Tavaly halt meg. Most azért jöttem, ...
fel
le
Életünk felezőpontján túl, már halványulnak emlékképeink a gyerekkoról. Egyre gyakrabban kutakodunk a múltba, próbálunk belekapaszkodni foszladozó, picinyke darabkájába.
Ránézek egy régi fényképre, nagyanyám imádságoskönyvére, anyám horgolta terítőire, vagy a szobám polcán szép rendbe sorakozó könyveimre. Mind közül szívemnek a legkedvesebbike az 1969-ben, akkor már tizennegyedik alkalommal megjelent könyv. Viseltes már a borítója, de tisztán látszik még a távoli kékségben három fekete madár, az aprócska, hósapkás háztető, mellette egy-egy magányos fa, melyeknek ágkezeire fehér kesztyűt húzott a tél. Ott elől az az aprócska fiú, ködmönben, kucsmával fején, jobb vállán batyujával, térdig gázol a hóban. Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön.
Nyolc éves voltam akkor. Drága édesanyám szerint azért hozta nekem a Jézuska ezt a nagyon értékes és különleges ajándékot, mert az öreg tanító néni azt mondta:
„Bármi lehet ebből a gyerekből Böském, csak könyvet adj a kezébe!”
Drága jó édesanyám ...
fel
le
Van egy bácsi az utcánkban. Szerintem ő halhatatlan. Már akkor is sokszor kint állt a kiskapuban, amikor kisiskolásként naponta elsétáltam a házuk előtt. Az egyik osztálytársam nagypapája. Az én nagyapám már tíz éve meghalt.
Ő ott állt rengetegszer a kiskapuban, akkor is, amikor már messzi iskolából jártam haza, akkor is, amikor az első munkahelyemről jöttem haza, és tegnap is, ugyanúgy, mint mindig. Ha született volna gyermekem, ez idő alatt a negyvenhárom évemmel akár nagymama is lehetnék. Vihetném épp óvodába a gyermekem után az első unokámat, és akkor is ott sétálnánk el a bácsi előtt. Tavaly láttam, ahogyan az utcán nyíló rózsabokra fölé hajol, és egy nyíló, vörös rózsa illatát a kezével hajtja maga felé. Ezt látva én is az orromban éreztem a rózsa illatát.
Általában nem szoktam megállni és beszélgetni vele, csak köszönök és rohanok tova. De tegnapelőtt megálltam. Mondtam neki, hogy ő végig ott volt egészen gyerekkoromtól. Hogy lassan én öregszem meg, de ő még mindig itt van, ...
fel
le
Van a kertemben egy tyúkom egy kakassal. Ő az egyes számú tyúk. Most van még egy tyúkom, a ketteske, egyelőre macskabiztos ketrecben három darab egy hetes naposcsibével. A macskák rendszeresen gyíkokra vadásznak, leteszik a küszöbre vagy épp szanaszét hagyják a torzóikat... brutálisak ezek a szőlőhegyi vadmacskák. Esküszöm, fejlettebb a fekete humoruk még az enyémnél is. A napokban egy 20 centis gyíkot sikerült megmentenem, csak kis darab hiányzott a farkából, de az elvileg visszanő. Szóval macskabiztos helyen vannak a pipik.
Szóval a tyúkok... erről a tyúkról, az egyes számúról lesz szó, amelyik épp megnézi a teraszon, hogy nem döglött-e meg a gyíkvadász macska ebben a pusztulat melegben, s amelyik tesz róla, hogy parasztosan szólva tiszta tyúkxaros legyen az udvarom...
Nos, máris a lényegre térek, csak még előbb elregélem, hogy ő úgy került a birtokra, hogy elkezdett úgy csinálni, mintha kotlana. Így, a könnyebb kezelhetőség érdekében elhoztam magammal a faluból. Persze nem ...
fel
le
Csitt! -Nem hallod a csendet?
Itt lebeg köröttem szétfolyó magányom hajója,
szótlanul libeg, mert megrekedt
a lélek-berekben...
Csendem bennem cseng csendesen,
s hajnalonta, mikor a zajos éji álom
démonjai elsuhantak és felébredek,
örülök, mert érzem,
újra élek.
De a csend nem mindig hallgatag,
néha üvöltve támad s feszítí
belülről az ereket.
Türelem!-csittitgatom, más
ne hallja meg,
óvom, mert legyen nesztelen vagy
feszült,
az én csendem,-a sorsom nekem
hegedült...
- Bartha Ilona -
fel
le
Coming out apa
Na az FB kukkolók most elkezdik dörzsölni a tenyerüket, hogy na ugye megmondtam, hogy nem csak köztünk vannak ereszcsatornán közlekedők, hanem köztük is. Sőt!
Szép nyári nap volt. 1994 meleg nyara. A nőgyógyászunk pont hazaérkezett a nyaralásából. Július 24-én anya még feltakarított a lakásban, majd mint aki jól végezte dolgát, várta, hogy elinduljanak a fájások. Nem is kellett sok, a munka meghozta a gyümölcsét, elfolyt a magzatvíz.
Indulás a kórházba.
Az első rossz apaságom…
A kórházi folyóson világítottak a lámpák. Az este közepébe hajlott a várakozás. A kezemet tördelve lestem a dokinkat. - Na ugyan mit is mondhat majd? Még mennyi idő? – agyaltam magamban.
Amikor megjelent, már elcsigázottan álltam fel a váró egyik kemény székéről.
- Menjen haza apuka, nem lesz ebből reggelig semmi – mondta és egy félmosoly kíséretében lépett is tovább.
Persze nem kellett kétszer mondania, mint jó leendő apuka, fogtam magam és irány haza. Ugye mindenki gondolhatja, ...
fel
le