- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
„Oldjon fel az ég önző vágyaim alól....” Vannak érzések, amelyek sosem múlnak el. Vannak képek, amelyek sosem fakulnak meg, és vannak érintések, amelyeket sosem felejtek el. Még hiányzol.
Ezen a kora nyári esős estén, mikor sétálni mentél, hosszan álltam az erkélyen. Néztelek a fák lombjai között. Lassan ballagtál cigarettát keresve, és valahonnan a nadrág mélyéről gyufát. A mosolyom simogatta már őszbe hajló buksidat. Többé nem látjuk egymást. Csak egyszer találkozhattunk. Ma délután.
Álmaimból határtalan világot építettem fel. Életre keltettelek benne téged. Azt mondtad, csak egy hologram vagy, sohasem lehetünk együtt. Nem akarsz tönkre tenni. Berendezkedtem a szíved palotájában. Ott vártalak. Álompillangók szárnyán jöttél el hozzám. Éjjelente a fantáziánk ölelkezett, mígnem megszeppentünk.
Egyszer találkoznunk kell! – kértelek, mert szeretlek.
Csak egyszer láthatnálak! – kérted, mert szeretsz.
Azt nem lehet. De igen. Őrülten.
Bejártuk együtt az elképzelt birodalmunkat, ...
fel
le
Egyik nap fényképezek a blogra. Nagyanyám kérdezi, hogy ezt is felteszem a netre? Mondom, igen a blogomba. Néz. És akkor jön az, hogy magyarázd el a 79 éves nagyanyádnak, hogy mi az a blog. Mama, a blog az olyan, mintha írnék egy könyvet, csak nem papírra, hanem a netre, és mindenki ingyen olvashatja. Ja, így már világos.
Tegnap este is megnézte a laptopomon a blogomat, a képeket, meg mindent, és elcsodálkozik, hogy milyen sok hozzászólás van, pedig éppen csak 221 kedvelője van, nem 20.000 mint a nagy bloggereknek, és a hozzászólások száma is egyenesen arányos ezzel. De nem is törekszek ilyen nagy számokra. Kettes matekkal? Ugyan már Kisvirágom... :)
Volt egy időszak amikor írtam más dolgokat is, pl bűnrossz verseket, hosszabb-rövidebb történeteket, de ezeket sokszor igazítani kellett mások tetszéséhez, de akkor már elvesztette azt, amitől benne voltam én. Én meg szeretek a magam feje után járni, így ezek nagyjából el is maradtak.
De aztán jött az, hogy amúgy meg szeretek ...
fel
le
Az ember, ha vidéken él, és azt az életet választja, amit én, egész évben talál aggódnivalót. Kezdve a tavaszt, aggódhat, hogy idejében a földbe kerülnek-e a magok. Aztán ha már ott vannak, kikelnek-e? Na meg lefagy-e, ha már kikelt? Persze ha egy kicsit késve is, de föld alá kerülnek a magok mindig. És ha az egyik nem jön össze, majd összejön a többi. Olyan, hogy semmi nem sikerül, nincs.
Aztán aggódhat amiatt, hogy a jószág gond nélkül átszokik-e a zöldre. Se hasmenés, se semmi. Persze ha odafigyelünk, akkor szépen meglesznek, de ugye az ördög szeme azért olyan karikás, mert soha nem alszik a szerencsétlen.
Aztán aggódhat azért, hogy a szúnyogok hamarabb megjelentek, mint kellett volna, így pont a nyulak vemhessége közepén kellene oltani őket, és azt nem szabad. Mire nyuszik lesznek, lehet, nem is kell már oltani…
De eddig ez sem vészes.
Aztán aggódhat azért, mert még életében nem méhészkedett Gedde-kassal, és halvány segédfogalma sincs, hogy mit kell csinálnia. Persze a méhek ...
fel
le
Egészen biztos ezt a nevet, hogy város, azért kapta, hogy megbotránkoztassa a jövő-menő embereket... Utcái, házai, terei kopottak, szürkék, keresni kellett bennük a színeket, meg az utcát... de milyen is legyen egy bányászváros?...
A történet arra az időre nyúlik vissza, amikor még hálás lehetett azért, hogy a vasárnapokat "anyósa" meghívására, férje családja körében tölthették..
Ínséges időket éltek házasságuk legelején, ami eléggé tartósnak bizonyult. Anyósáék más megfontolásból, és, mert rájuk is rájárt a rúd, elköltöztek a közelükből. Tőlük távolabb, a férj munkahelyéhez közelebb, egy másik bányászvárosba, de nem elég messze tőlük ahhoz, hogy a kezdetekben heti rendszerességgel, a vendégszeretetüket ne élvezhették volna. Ellenkezőleg. Ha visszagondol rá, ma is köszönettel tartozik, mert ezzel anyagilag segítették a fiatalokat.
Egy óra odautazás meg sem kottyant hármuknak, főleg, mert már cseperedett a lányuk és a saját lábán tudott menetelni. Ezek az utazások nem ...
fel
le
Három és fél évvel ezelőtt, egy hideg márciusi napon ért véget a gyerekkorom. Elvitted magaddal az éveket, elvitted a kacajt, a nevetést. Az együtt töltött időt.
Látom a rózsaszín kocka alakú iskolatáskádat, amin hátadat verdesve billeg keskeny vállaidon. Az első tanítási napra igyekeztünk...1982-őt írtunk.
Emlékszel, mekkorákat estünk a görkorival a Táncsics telep hepehupás járdáin? Emlékszel, mennyit cigánykerekeztünk a parkban? És télen, a szánkózásokra a kórházhegyen? Nyáron, mikor nagyapámmal gombázni mentünk a csernelyi patakhoz? Árkot ugráltunk, belecsúsztunk a vízbe, de senkit nem érdekelt. Nyár volt, gyerekek voltunk.
Látom magunkat a suliban, a varrógép fölé hajolva, mindketten utáltuk, de nem volt más, csinálni kellett. Látom magunkat, amint boldogan táncot lejtettünk a miskolci gimi udvarán, örömmámorban úsztunk, hogy sikerült, megcsináltuk!
Mindig, mindenen nevettünk. Mások nem is mindig értették, míg nekünk elég volt egy cinkos kacsintás és megállíthatatlanul ...
fel
le
Ma esősen kezdődött a reggel.A "trónom", azaz a sámlim(van, aki sámedlinek nevezi) elázott az éjjel a kertben, így most állva szürcsölgetem a feketém. Ülve kényelmesebb lenne, dehát ez van. Ilyenkor mindig olyan dolgok jutnak az eszembe, amik néha keserítik az életemet.
Itt vannak például a rejtélyeim. Szerintem minden embernek vannak meghatározhatatlan esetei, az lehet a különbség, hogy az enyémek elég kellemetlenek.
De kezdjük előről.
Misztikus számom az 1, azaz egy.
1. Mosogatás.
Nem folyó csapnál mosogatok, hanem vizet eresztek a mosogatóba, majd suvickolás után átöblítem az edényeket.
Mikor mindent elmosogattam, kezdeném leereszteni a vizet és hirtelen belémnyilal, hogy egy valaminek még kell lennie a mosogatóban. És tényleg, egy kiskanál még ott fürdik a mosogató alján.
2. Kutyakaja
A kutyának van egy külön vágódeszkája, amin a reggeli májaskenyerét az elektromos késsel apró kockákra vagdosom, szépen, mondhatnám művészi elrendezésben szétterítem a deszkán a ...
fel
le
A külvárosi Patyomkin kórházat kívülről kétévente, belülről 1944-ben újították fel utoljára. Felszerelési tárgyainak jó része még a kivonuló Wermacht hadikórház, illetve az utána jövő, zabráló ruszkik után fennmaradt darabok.
Most, 2014-nyarán, sok évvel a befürdött egészségügyi reform és a tizenhatodik miniszter után, végre gyökeres változás áll be.
A mai napon az utolsó szakápoló is elhagyta az országot.
Ezek után ellátogattam az intézménybe egy kis terepszemlére.
Már a portán meglepetés ért. Dr. Kovásznai, miután felnyitotta a sorompót egy szirénázó, ló vontatta mentőszekérnek(a jobb járgányokat kölcsönadtuk Ausztriának egy focieseményre), hátrakiáltott:
-Kis úr, rögtön jövök és befejezzük a törött lábának a gipszelését. Keverjen be addig még egy adagot, hamarabb végzünk. Ez után seprűt és lapátot ragadott, hogy a lószart eltakarítsa.
A Bel-osztályon Dr. Márkus éppen a kacsákat fertőtlenítette, amikor is a csipogóján sürgősen hívták a 17-es kórterembe, mert Szabó bácsi ismét ...
fel
le