- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
A szándék már sokszor megvolt, de az elhatározás… Inkább a lift.
Mindig győzött a kényelemszeretete, hogy a liftajtót gyorsan behúzza maga mögött, és gombnyomásra beinduljon az otthonos zúgás, a kellemes melegben nyílegyenesen fel a tizedikig.
Az összefirkált falat szokta bámulni a szűk helyen, vagy számolt – mindig számolt akaratlanul is -, és végül egy óvatos lépéssel kiszállt, végre szabad volt. Kiengedhette a visszatartott lélegzetet, ami már robbanásig feszítette a fejét is olykor, ha nem volt egyedül.
A kivilágított fülke zökkenve állapodott meg. Meleg, piros vidámpark hangulata volt. A feljáró pedig - a lépcsőházi félhomályból oldalt - a sötétbe vezetett, a kanyarodónál már alig lehetett kivenni a fokokat.
Három, kettő, egy. A zár automatikusan kioldott, de felfeszíteni a nehéz ajtót, berántani a belsőt, és kivárni a külső ajtó végtelen lassú csukódását – érezte, hogy három másodperc behozhatatlan késésben van. Mintha a fogai között csikorgott volna a homok, egy műanyag ...
fel
le
A sok kemény munkával telt nap után elfáradtunk és a nagy városi forgatag, zaj után vágytunk a csendre, a természet közelségére. Vágytunk egy kis láblógatásra, ezért eldöntöttük, hogy lemegyünk az Örségbe, ahol a mi kis birtokunk áll.
A közel 500 km-es útra felkészítettük magunkat és gatyába ráztuk Pirit, az autónkat, hiszen nemcsak minket kell elfuvaroznia olyan messzire a lakóhelyünktől, hanem a sok holmi mellett, Dézi kutyánkat is. Dézi 4 éves berni kutyus, aki, eleinte nem mert az autóban lenni, az egyik ajtón beugrott, a másikon meg ki és közben nézte, hogy a gazdi miért ül még mindig odabent? Miért nem jön ő is ki? Aztán kénytelenek voltunk betuszkolni a kocsiba, mert különben sosem indulunk el... Aztán eljutottunk odáig, hogy amikor kinyitjuk a kaput és mondjuk neki, hogy: Gyere Dézi! Már szalad az autóhoz és alig várja, hogy beüljön a hátsó ülésre. Jó dolga van ám, hiszen ott hátul, az egész terep az övé. Jobbra, balra tud nézelődni, látni azt a sok csudaságot, amit ezen a ...
fel
le
A nyugdíjas létnek megvannak a maga előnyei, és persze a hátrányai is, de koncentráljunk az előnyökre. Számomra kimondhatatlan felszabadultságot jelent, hogy az aktív koromhoz képest, a minimálisra csökkent azon programok száma, melyeken előre meghatározott időpontban kell megjelennem a helyszínen, nem készülök megbeszélésekre, üzleti tárgyalásokra, nem cipelem magammal az ahhoz szükséges iratokat, ahogyan decens kosztüm helyett is kényelmes farmert és pólót viselek.
Ám a lényeg, milliomos lettem, no, nem pénzben mérhető a gazdagságom, csak időmilliomos vagyok, az is valami. Ráérősen tömegközlekedéssel járok, mondjuk, aki azzal közlekedik, nem is nagyon siethet, mert a tempót a BKV határozza meg, és van időm arra, hogy megfigyeljem az utastársaimat. Persze, szinte hallom, hogy azt mondjátok, nekem mindig a szórakozáson jár az eszem, mit mondjak, nem tévedtek olyan nagyot!
Szóval, a kamaszkorú kocsim itt parkol a ház előtt, én pedig belevetem magam a tömegközlekedés bugyrába, ...
fel
le
Jeti, az óriás egy képzeletbeli jelenség, aki kevésbé lakott területen tűnik fel… Még senki se látta, ezért olyan félelmetes. Egészen addig, míg le nem leplezi magát…
Napok óta keresi az okát, vajon mi, vagy inkább "ki" okozhatja azt a lyukat a kerítésén, Edének, a felső szomszédjának már nehezen hajlik a dereka... és ugyan ha ő nincs kint, kit is találna helyette? Ezért e vagy másért követte a feltételezett Jeti óriás lábnyomait... Egy idő után megunta ebbéli haszontalan ténykedését. A nyomok messzire vezettek. Végiggyalogolt a szégyentelenje még a majdnem friss, ősszel, évelőkkel betelepített virágos és zöldséges ágyásain is... Meg sem próbálta leplezni. Ez vagy vak, vagy nem látta, hogy ott az ösvény, vagy a sötétben tapogatózott? Ki-be sétálgatott akadálytalanul a gazdátlan hagyott telkeken – arra használva a távollétét - hogy szinte az összes kerítés, a szomszédokét is nem kímélve, magán viseli a "patája" nyomait?... Több lehet belőlük. Lehet, egy egész ...
fel
le
Nemcsak az olvasási szokásaink változtak meg, az írók dolga sem lett könnyebb. Egyes történeteket már nem lehet megírni. Nézzük például Carlo Gesualdo da Venosa (1560-1613) életét. Gesualdo zeneszerzőként maradt meg az emlékezetünkben. A maga korában újító volt, manapság elavult, de azért még mindig zseni; egy zeneszerzőről akár regényt is lehetne írni – Thomas Mannak egészen jól sikerült.
Hanem az összes többi! Gesualdo Venosa hercegének és Conza grófjának született, ez a kombináció újabban lehetetlen. Legföljebb gazdag családról beszélhetnénk, de a gazdagság nem romantikus. Előbb-utóbb kiderült, hogyan szerezték a vagyonukat, aztán sokkal többet kell visszafizetniük, mint amennyit összeloptak.
A herceg a korabeli szokásoknak megfelelően az unokatestvérét, Maria d’Avalost vette feleségül, aki szintén nem volt akárki, hanem a pescarai márki lánya. Ma ez végzetes bűnnek számít, Carlo és Maria nem szerethetik egymást, mert a DNS-ük nem illik össze. Mondjuk, nem is szerették egymást ...
fel
le
Úgy döntöttem, hogy beszámolok Özv. Tripták Elekné, Manyi néni lakáscseréjéről.
Az idős hölgy, mivel nyugdíja megalázóan alacsony volt, kénytelen lett megválni munkás élete egy szem gyümölcsétől, az összkomfortos lakásától.
Új lakhelye egy gettó jellegű házban lesz, Wc az udvaron, ahová négy család jár, de egyik sem takarítja.
Megérdemelt nyugdíjas életét itt fogja a jövőben tengetni. A bútorait kidobálta, mert az egyszobás, négyszer négyméteres szobában nem lett volna hely a számukra.
A szíve hasadt bele, mert szinte ez volt minden vagyona.
Eljött a nagy nap és tolókocsira pakolta kis cuccait és elindult új életének nyomasztó háza felé.
Az úton hatszor megállították:
-Testvírem, hol ván á lomtalanítás?-gondolván arra, hogy Manyika is ott guberálta össze a kocsin lévő cókmókját.
Megállt a ház előtt, de bemenni nem tudott, most szakadt le a lépcsőház.
Valami benne is.
- Schődl Gábor -
<div style="margin: -20px 0px 30px; text-align: center;">
< ...
fel
le
Úgy gondolom, hogy a gyerekkori szexuális abúzus tett engem olyanná amilyen vagyok, de nem gondolom, hogy ez most nekem így rossz, csak más. Nem ami történt, mert annál szörnyűbb nem történhet egy gyerekkel, hanem aki lettem ez az egész miatt. Fogékonyabb lettem a szépre, az igazán fontos dolgok felismerésére, jobban értékelem az élet apró örömeit. Egész biztosan zárkózottabb és introvertáltabb lettem, ez is biztos. Kevés, de erős kapcsolatokkal, semmi felszínes, bár előfordulnak időnként, de azok nagyon hamar lemorzsolódnak, nem kár értük.
Nem tiszta lapot, se új életet nem szeretnék, hanem több erőt, hogy az abúzus negatívabb következményeit, pl, h képtelen vagyok nemet mondani egy szexuális aktusra vagy egy viszonyra, mert fel se merül, h mondhatok nemet (már nem annyira, ez sokat fejlődött, de azért még vannak nehézségek...), meg más apróbb hibákat, amik engem is zavarnak, azokat jobban tudjam uralni. Pl a szorongást nagyobb társaságban, hogy egyszerűen nem tudok magammal mit ...
fel
le