- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Ózdról sokan annyit tudnak, hogy nagy a munkanélküliség és, hogy itt született Majka. Ez mindkettő igaz is, de ennél azért több (volt) ez a város.
Nézzük, mit ír róla a Wikipédia:
"Ózd a „hét domb városa”, ugyanis hét irányból lehet megközelíteni. Az elnevezés az úz népnévből ered. Az úzok a hunokkal rokon nép volt, akik a 11. század második felében az Al-Duna tájékán és az orosz sztyeppéken éltek. Szétszóródtak, egy részük ebbe a völgybe került, és ebből a névből alakult ki – a „d” kicsinyítő képző hozzáadásával – az Ózd név."
A rendszerváltásig boldog, dolgozó embereket láttunk városszerte, a kohászat élt és virult, az embereknek volt jövője, perspektívája, a szülő tudta segíteni a gyerekét, megéltek a havi fixből.
Manapság borús, rosszkedvű, a kilátástalanság szélére került emberekkel van tele ez a szebb napokat megélt városunk. Akik a kohászatnál lehúztak harmincvalahány, vagy még több évet, most tanácstalanul, üveges szemmel róják az utcákat, leginkább a munkaügyi ...
fel
le
Újból és újból rácsodálkozom a Természet mindent átfogó hatalmára.
Azt gondoljuk, és sokan mondják - és teljes meggyőződéssel, hogy leigázzuk, pusztítjuk a Természetet. Nos, meg vagyok győződve arról, hogy kevés ehhez az ember. Mutatok példát.
Sétáim során – utam leegyszerűsítve – gyakran kelek át a vasút vonalán. Sínek között, zúzott köveken botladozva. Telefonom a zsebemben néma, de mégis előkapom, és vaksin, mert ezzel a szemüveggel nem látom jól, de fotózásra hegyezem, mert ámulva látom a csodát. Néhány négyzetcenti vacak föld, ami szinte csak szél által összehordott por, de mégis, minden környezeti ártalom, emberi pusztítás ellenére pipacsok serege piroslik a sínek mentén.
Élénk piros színük vonzza a tekintetet, életre valóságuk ámulatba ejt. Nem kell ide termőföld!
Rengeteg piroslik, akár merre nézek, csak kapkodom a fejem, hogyan is csináljam, hogy látszódjék a mostoha körülmény, ami nem szab gátat.
Sajnos tele fényképeztem (más alkalommal) a memóriát, így nem volt ...
fel
le
Az egymásra találás egy csodás dolog. De ha azt sok-sok szenvedés előzi meg, akkor öreg korunkra még könnyfakasztóbban szebb lesz a visszaemlékezés...
- Örök hűséget fogadnak egymásnak? - kérdezi az atya a két előtte térdeplő fiatalt.
- Igen - szólal meg a nő, könnyeivel küszködve.
- Igen... - válaszol a másik is.
Miért vannak a barátok?
...Hogy ilyeneket írjanak... és bőgjünk, miközben olvassuk a sorokat... (hogy Önöknek ez nem jelent semmit... ne haragudjanak... akinek szól megérti, talán meg is érinti) vagy éppen csak mosolyogjunk rajtuk. Jól becsaptuk őket... azt hiszik, hogy meg tudnak hatni bennünket...
Valamikor réges régen, még az idők elején, létezett egy szép szemű virágszál. Kék ibolya, vörös pipacs vagy csak a környék legcsodálatosabb vadvirágja... Az öreg erdőkerülő talán tudja. Kíváncsiak rá? Higgyék el, lényegtelen. Nékünk mindig ő lesz a szívünk csücske. Ő a mi legkisebb hercegkisasszonyunk, akit ugye a mesében még a széltől is óvnak...
A mezők közepén, a ...
fel
le
A tűz vidáman pattog a kályhában, miközben egy tündérekről szóló romantikus regényt olvasok az ágy szélén gubbasztva. Ahogy belemélyedek a könyvbe, szinte észre sem veszem azt a hangot, ami végül mégis csak a fülembe kúszik, mint valami manó mormogása. De végül lehetetlen figyelmen kívül hagyni Sharon elégedett horkolását. Sharon, a perzsa macskám, aki kinyújtózva alszik az ágy közepén.
Bizony, Sharon, nőstény cica létére úgy horkol, mint egy rendes férfi, s ha sötét lenne, tán össze is keverném a férjemmel. De nincs éjszaka, így csak vidáman nézem, majd megsimogatom az oldalát, amitől hanyatt vágja magát, és odatartja a hasát, hogy ott is simogassam. Közben a négy lába az égre mered, azaz a plafonra, és már nem is horkol, hanem dorombol.
- Még! Még simogass! - nézz rám követelőző, sárga szemével.
Én pedig engedelmesen nyúlok is már felé, hisz miért tagadnék meg tőle egy ilyen egyszerűen teljesíthető kívánságot? Ujjaimmal máris becézem, s ő elégedetten nyújtózkodik közben.
Ha ...
fel
le
Mi köze a NECC Clubnak a feleségek.hu -hoz? Talán csak annyi, hogy ezt is, azt is szeret(t)em...
A nagyképűség és az alázat ritkán testvérek, de én már láttam, amikor közel kerültek egymáshoz..., közelről..., nagyon közelről...
Az autóban röpködtek a poénok. A NECC Club mind az öt tagja vidám volt. A másodosztályt tavaly megnyertük, és feljutottunk a megye egybe. Most itt a bemutatkozó meccsünk előtt, nagy volt a jókedvünk. Mindannyian duzzadtunk az erőtől és az önbizalomtól. A jókedvünknél, már csak az arcunk volt a nagyobb.
- Könnyű meccs lesz gyerekek. Én bontok is egy kis sört - mondtam.
- Naná, bonts nekem is - nyújtotta felém jobbkezét Ernő, sörre várva.
- Hány évesekkel játszunk?
- Tizenhat?
- Hülyék, tizenkettő-tizenhárom - szólt a sofőr Lajos.
- Lesz köztük egy tizenöt éves is - röhögött Ernő. Én vele szeretnék játszani! - jelentkezett a sör kortyolgatása közben.
- Már megint csajozni akarsz? Pedofil disznó! - röhögtek hangosan a többiek.
- Mi ...
fel
le
No, hogy ne csak szerelmes naplóbejegyzéseket olvassatok tőlem, mesélek a gyerekeimről. Vagyis először a fiamról. Ugyanis, mióta a szerelmes (ehh, mégse maradhat ki a szerelem), gyökeres változáson ment keresztül.
Alig ismerek rá.
Takarít a szobájában. Ha nem tudnék a lányról, ez már a gyanús kategóriába tartozna.
Krumplit pucol. Eddig csak sülve vagy főve ismerte fel e remek növényt.
Minden reggel borotválkozik. Ezt se csinálta ilyen gyakran, de most szép, simára borotvált arccal megy iskolába.
A maga után húzott illatfelhőről ne is beszéljünk.
Képes kilométereket menni minden nap, csak, hogy este, mikor már nem közlekednek a buszok, hazakísérje a barátnőjét.
Képes rózsaszín, nyáltól csorgó romantikus filmet nézni - miatta, vele.
Képes órákig kirakatokat nézegetni - alapvetően rühelli a vásárlást.
Együtt csinálnak vacsorát maguknak, ha itt vannak.
Megeszik olyan dolgokat, amit eddig soha, pl. a ketchup-ot. Soha életében nem szerette, majonézes volt ezelőtt.
Szívemnek ...
fel
le
Nagymama erős szemüveg mögül, kendő alatt őszbe vált hajdani fekete hajával, a szívet is csiklandozó illatú, saját receptű sárga teát főzött. Valószínűleg, a legegyszerűbb recept volt, de senki olyan ízűt, annyira finomat nem tudott volna kihozni belőle.
Nem sokat ült, akkor is csak mások kedvéért. Kemény, vastaglapú, ősrégi fényképek egymásra rakosgatásával naponta járt vissza a múltba. Akkor még sarkantyúkat összevágó, kardot viselő katonák, nyalkán köszöntötték vasárnapi promenádjukon.
Leveleket forgatott, melyeket talán már kívülről ismert, és mindennek megadta a módját. A reggeli, ebéd, vacsora, ma már meghatározhatatlan kellékekkel megrakott asztalnál zajlott, ahová mindig ő telepedett le utolsónak.
Voltak beleivódott történetei, talán a fontosnál is fontosabbak, amiket naponta elmesélt. Bár mindnyájan ismertük őket, de valahányszor - egyetlen szobájának - ablaka közelébe csintalankodtunk, mutatóujjal fenyített, hogy a nagytata íróasztalára és foteljeire, leszünk szívesek ...
fel
le