- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Tag vagyok a facebook lapján, és egy május 1 képes felkérésnek engedve előkotortam pár régi képet a fiatal koromból, az általános iskolából, a közép iskolából, az első áldozói képem is, és felraktam, sőt a volt munka helyemen készült régi képekből is tettem fel, na meg vonulós képet is.
Egy oldal tag, aki mellesleg ismerős is sokak által, az előbb beszélgetett velem, mert Ő is oda járt általános iskolába, sőt közép iskolába is. Sok kedves régi szép emlék felelevenedett, és kölcsönösen felvidítottuk egymást a régmúlt emlékeivel.
Ő ma iskola igazgató, sőt tanított azokkal a nagyszerű emberekkel akik minket is tanítottak.
Valahogyan nagyon jó érzés volt beszélgetni a régi időkről, a gondtalan gyermekkorról. Igaz nem volt teljesen felhőtlen, sok ok miatt, de azért szép volt, s ma bizony visszasírjuk.
fel
le
Holnaptól négy nap pihenő, fontos ez minden dolgozónak. Nekem, mint nyugdíjasnak, már nem jelent újdonságot, csak annyit, hogy be kell vásárolni, mert nem lesznek nyitva az üzletek.
Most két hétig Anyukámnál vagyok, az Alföld közepén, egy négyezer lelket számláló kisvárosban.
Feladok egy csekket a postán, arra számítok, hogy sokan lesznek, mert tegnap hozta a postás a nyugdíjakat. Ám csalatkozom, rajtam kívül nincs más ügyfél.
A hentesnél az eladó kislány cseveg velem, megint egyedüli vásárló vagyok. Roskadozik a pult a húsoktól, válogathatok kedvemre. Hol vannak a vásárlók kérdem, de nem provokációnak szánom. Majd holnap délelőtt jönnek, ha már tudják, mennyit költhetnek, jön a válasz.
A CBA-ban a hat pénztárból egy üzemel. A személyzet kvaterkázik, ráérősen pakolgat. Öt szem almát a tasakba teszek, de nincs rajta a kód. Megkérdezem, jön is válasz: válasszak másikat, még ezt be sem árazták.
Visszateszem, elvégre ár nélkül nem lehet vásárolni.
Rajtam kívül a négyszáz ...
fel
le
Gondolataim,mint kisbabák feküsznek,kiterítve ágyamon.
Alvó arcukról éjjelente,mint a viharba került lepke,
elrántanak a sikolyok.
Mert eljön értem a halott,ki szült, ki dajkált énekelve.
S kitágul, mint az űr, az elme.
A csöndbe térnek a dalok,a hűség is eloldalog.
És elmúlik a szívemnek szerelme.
És kitetszik, mily üres dolog,mily világ visszája bolyong
bennem,mint lélek:
a lét türelme.
Széthull a testem, mint a kelme,
mit összerágtak
a molyok.
Csak Isten
mosolyog.
fel
le
Kedves naplóm!
Valahányszor irodalom órán előkerül ez a két szó, akarva-akaratlanul is egyetlen emberre tudok gondolni. Chester Benningtonra. Tudom, már-már megszállottságnak tűnhet, hogy folyton ő jár az eszemben, de tökéletes mentségem van erre. Manapság a költészetnek sajnos nem jut akkora szerep, mint például a XIX. században. Viszont megnőtt a zene fontossága. Főleg a fiatalok körében. Volt egy film, a Lelkes testcsere, amikor az egymás szomszédságában lakó fiú és lány testet cserélt, mert valamilyen keleti istenség szobra előtt veszekedtek egy múzeumban. Meg kellett tanulniuk békében élni egymással. Eközben egymás életét élték. Ebben a filmben volt egy jelenet, mikor a fiú a lány testében elment az egyetemi felvételi elbeszélgetésre, ahol megkérdezték, ki a lány kedvenc kortárs költője. Erre ő leblokkolt, végül eszébe jutott egy rapper. Elmondta, hogy a maga utcai stílusában sok fontos dologra világít rá és ezért akár költőnek is tekinthető.
Én is így vagyok Chesterrel. ...
fel
le