- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Ősszel ráesett a nagylábujjamra egy tégla. De az is lehet, hogy tuskó volt, már nem emlékszem kristálytisztán. Fájt rendesen, az igaz, de az ember lánya nem rohan minden csip-csup fájdalommal orvoshoz. Már el is feledkeztem volna róla, ha nem kezdett volna fájni és zsibbadni pár hete. Ma hajnalban meg álmomban akkorát rúgtam a nagylábujjamba, hogy csillagokat láttam, kapkodtam a levegőt és csak a jólneveltségem tartott vissza attól, hogy nem soroltam el párat apám jól ismert autószerelős káromkodásai közül. Ma elmentem fájdalomcsillapítót iratni az uramnak. Elmondam a dokinőnek, ha már ott voltam, hogy mi a pálya a jobb nagylábujjammal. Ő meg beküldött röntgenre. Most várom a leletet. Ha el volt törve és rosszul forrt össze, akkor a következő állomás a sebészet. Hát nem izgalmas? Ja és az előbb itt sétált a nődokim is. Előre köszönt és megkérdezte, hogy mi újság. Aztán a beszámolóm után jobbulást kívánt. Szeretném hinni, hogy akkor is ilyen aranyos lenne, ha a zuram nem ismerné, mint ...
fel
le
Nem tudom mi van velem mostanában. Délutánonként 3-4 órákat is alszok.
Ma is fél három körül elnyomott az álom, aztán arra ébredtem, hogy anyám hatkor telefonál, hogy otthon vagyok-e?
Mondom persze, miért?
Mert itt volt nálunk ötkor, de nem talált itthon senkit.
Mondtam, hogy aludtam, de az ágyban nem keresett.
Később telefonált az uram is, a Tibi és mondta, hogy már fél ötkor elment itthonról, de nem akart felébreszteni, mert olyan jól horkoltam.
Utána mondtam, hogy anyu is itt volt, de arra se ébredtem fel, nem hogy arra, hogy ő elment.
Mondta, hogy simán ki is pakolhatnák a házat, míg alszom.
Talán még engem is elrabolhatnának. :D
fel
le
Sajnos el kellett halasztani a randinkat, de egyre több zűr és akadály került elő, és a beépített radarjaim rossz előérzetet keltettek bennem, ami azt súgta, hogy:
- Várj! Donna várj, mert baj lesz! Ne! Légy óvatos!
Ez ment egy pár napig, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a belső előrejelzést, de nem sikerült elnyomni. Pedig én annyira akartam! De vészvillogózott a rossz előérzetem. A fene vigye el!
Már annyiszor megfogadtam, hogy hallgatok rá, mert ahányszor nem, annyiszor be is következett a baj.
Megbeszéltem a párommal és halasztottunk. Rábíztam a döntést és végül ő mondta ki, hogy inkább legközelebb.
Valamiért utána megnyugodtam. Nem tudom elmagyarázni.
Még kettőnkkel kapcsolatban sincsenek kétségeim, mert tudom, hogy az idő nem változtat meg semmit, legfeljebb javít. El nem választ.
A jó dolog a rosszban, hogy addigra talán még fogyhatok is kicsit. Mert bár tudom, hogy neki tökmindegy tíz kiló plusz vagy mínusz, azért nekem nem mindegy, hogy hogyan érzem magam a ...
fel
le