- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Gyilkos tempót diktáltam magamnak a tegnapi futáson. Pörgős zene, zakatoló agy, kemény aszfalt, egy jó futócipő, mi kell a boldogsághoz? Kellet már, hogy teljesen üresen tátongjon az agyam, hogy ne követelje állandóan a gondolkozást. Ez másképp nem megy, csak a fájdalomig hajszolt izommunkával. Volt egy pillanat, amikor meghaltam kicsit. Amikor nem volt Te és Én, nem volt akadály és távolság, nem volt titok, nem volt szerelem, nem volt vágyakozás. Azt hiszem, kell ilyen is, hogy értékelni tudjuk, ami van. Mert abban a pillanatban nem volt semmi, csak a légüres tér. Akkor, ott azt hittem, nincs következő lépés, itt a vég, soha nem látlak többé. Aztán mégis mozdult a lábam, mégis vettem levegőt, mégis dobbant a szívem, mégis eszembe jutottál. Már tudom azt is, hogy mindig van következő lépés, nem kell megállni, nem kell visszalépni, mert előre is lehet, szabad, kell!
fel
le
Az éjjel egy férfihang segítségért kiáltott. Hangja úgy fúródott bele az éjszakai nyugalomba, ahogy a tüske szalad a köröm alá, ideget sértve, hogy még akkor is fájjon, amikor már rég nincs ott.
Az álmos csend felriadni látszott. Nagyot böffentett a sarkon túl lakó öreg németjuhász. A keverék kutya a szomszédból meggondolta magát, és a megkezdett, magas hangú acsarkodást hirtelen abbahagyta. Sűrű, tömény csönd ült a házakra, a rossz jelenléte érződött.
Agresszív, melldöngető dübörgéssel érkezett a kecskeméti gyors a közeli megállóba, hogy néhány perc után sikítva belerohanjon az ismeretlen sötétségbe. Zakatolásával labdáztak a házfalak.
Apró, bizonytalan neszek indultak útjukra, talán a feltámadó szél szöszmötölését hallottam. Ekkor újra felhangzott a kiáltás. A gyomromban ijedt érzések kergetőztek: mi van itt? Felugrottam. Feltéptem az ablakot, éppen csak pirkadt.
Bori néniéknél, az oldalsó szomszédomnál szokatlan a jövésmenés. Valami baj van, hiszen a néni termetes volta ...
fel
le
Fejembe húztam a baseball sapkát, mintha abból akartam volna erőt meríteni, a nem szeretem munkához. Mindig beöltözök, mennél durvább, annál jobb, akkor valahogy könnyebben megy, még ha nehezebb is a munka.
Vártam a tavaszt, most itt van, egy szót sem szólhatok, ma is olyan gyönyörű volt az idő. Csak később zendített rá a szél. Nem szeretem a szelet. Lefújja a sapkámat, mint annak-idején apu kalapját. Ő sem szerette.
A legjobb, amit ilyenkor tehettem, hogy letakarítottam a teraszt. Cicamentesítés zajlott, de csak átmenetileg, amíg mindent felfrissítettem, és rendbe tettem.
Cicáim is szeretik a rendet, hogy aztán mindenki megtalálja ismét a helyét.
Kitúrnak a teraszról is, ha kinyitom a bungit, akkor meg oda követnek. Cselhez kellett folyamodnom. Itt nem lesz többet kajálás - mondtam nekik és néztek rám kikerekedett szemmel. Szemükbe sütött a nap, és láttam mindegyiknek zöld színű. Akárcsak nekem. Azért látok én is a sötétben.
Kint fáradhatatlan vagyok, de hazafelé már ...
fel
le
Álomba illő.
Mármint,hogy milyen jól el tudnak beszélgetni a nök ha összetalálkoznak.Mintha semmi dolguk nem lenne, pedig van elég.
Csengetnek az ajtón,kikukucskálok nesztelen. Bakóné,hires sütireceptmesélő. Első lépésként halkan elsomfordálok. Kopogtatásra vált. Hát lehet ettől szabadulni. Annyit kopogtat, félek,hogy belyukad az ajtó. Kinyitom.
-Kézcsókom,drága! Ne haragudjon,éppen fürödtem.
Végigmér.
-Na hazudjon! Hallottam a lihegését a kukucskálónál.
Probálom elterelni a szót.
-Nahát? Az biztos nem én voltam. Vagy mégis?
Letaccsol.
Neje van.
-Hiszen tudja -hebegem.-Már megszámlálhatatlan évek óta nős vagyok.
-Nem azt kérdeztem?-Összerezzenek.-Azt kérdeztem,hogy itthon van?
-Itthon a drága,-hagyom rá.
-Akkor jelentsen be nála.
Rendes lakáj módjára bejelentem feleségemnél,aki a délutáni kedvenc sorozatát csemegézi.
Körbepuszilják egymást,láthatóan örvendenek a találkozásnak. Kávét,likröt,ropit szolgálok fel nekik,aztán átvonulok egy másik szobába.
Két ...
fel
le
Ma úgy ébredtem átgondoltam, de sajnos a főzés még mindig nem a szívem csücske....!Viszont van egy példaképem itt akire ha "felnövök" hasonlítani szeretnék, nem utánozni hanem hasonló lenni mint Ő! A stílusa, az írásai, a gondolkodás módja, az életszemlélete nagyon is emlékeztet az enyémre olyan jó hogy itt van, hogy ki az? - kérdezhetné bárki!
Vannak emberek akikre tényleg fölnézek fejet hajtok és tudják, ott van Juditkám aki mindig mellettem áll, barátaim is igen!
De Ő is a barátom, mondhatnám "mentorom", mert ezt nem lehet elmagyaráni ezt érezni kell! Megőrzöm ki az....
Még 5 nap.....
fel
le
Marcsi tegnap gyűrött arccal, karikás szemmel, kialvatlanul jött be dolgozni. Senki nem tette szóvá, de mégis úgy érezte, hogy szabadkoznia kell.
Tényleg furcsa volt látni az egyébként mindig mosolygós arcon a fáradtság és a feldúltság jeleit. Találgattuk, vajon mi történhetett vele.
Misi volt az, aki rákérdezett, amikor a szomszédos irodából áthozta nekünk a feldolgozandó anyagot.
- Baj van? - kérdezte segítőkészen kollegánk.
Marcsi erre szipogott kettőt, és nagyot sóhajtott:
- Valami szörnyű dolog történt.
Mindnyájan köré gyűltünk. Gizus szolgálatkészen elővette a kis bogármintás papírzsebkendőjét, mert ha tragédia van, akkor előbb vagy utóbb szükség lesz a segítségére. Várakozva néztünk Marcsira. Én a lelki füleimmel már hallottam is a szörnyűségek felsorolását, az anyóst, a férjet, a kiállhatatlan szomszédot, az igazságtalan főnököt, a hirtelen támadt balesetet, amikor megszólalt:
- Tegnap este megtámadott egy egér!
- Tessék? - hüledeztünk.
- Igen. Megtámadott. Minden ...
fel
le