- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Sokszor megfigyeltem már, és gondolom nem csak én vettem észre, hogy az emberek 90%-a szívesebben ül olyan helyre a tömegközlekedési eszközökön, ahol senki más nem ül még. Ennek ma is tanúja voltam. Bajára kellett mennem, megnézni, hol lesz majd az angol érettségim, mert nem vagyok túl ismerős a városban és nem nagyon lesz időm jövő csütörtök reggel bolyongani. És mivel a 3/4 6-os busszal kell mennem, gyanítom kedvem sem lesz. A lényeg, hogy odafelé is tele volt a busz és hazafelé is - hiába, péntek is van, ballagások is vannak, mindenki utazik. Ráadásul Kalocsa a Budapest - Baja útvonalba esik a Volánnál. Szóval, odafelé kénytelen voltam leülni valaki mellé, mert én is a 90%-ba tartozom és jobb szeretek egyedül utazni, főleg az ablak melletti ülésen, általában hátul. De én valamiért a sok diák helyett egy idős hölgy mellé huppantam le. A diákok elég zavaróak tudnak lenni a buszon, főleg ha ismerik is egymást. Hazafelé találtam még üres helyet, hát leültem. Aztán leült mellém egy 20-30 ...
fel
le
Ez egy hagyományos naplóbejegyzés lesz, csak egy mai élményt örökítek meg benne.
Pár órája kimentem beszedni a ruhákat a kötélről, mire felkiáltottam, és anyu megkérdezte, mi bajom.
- Egy fehér nyúl van a kertben!
- Jah, tudom. Ő mindig kiszökik, én meg mindig visszarakom, de hadd legyen kint..
A nyuszi azóta is az udvaron napozik és rágcsálja a növényeket. Vittem már neki inni is, meg szedtem neki füvet, míg a kertben volt, hogy ne a tulipánokat rágcsálja szét. Viszont olyan gyorsan közlekedik, hogy kergetőzhetnénk. Ha két percre bejöttem, akkor ő már az udvar másik végében lustálkodott. Közepes méretű nyuszi, kirágta magát a többiek közül. Szívesen szabadon engedném az összes nyulat az ólakból, hadd élvezkedjenek ők is egy kicsit. De nincs is annál kegyetlenebb, mint dédelgetni egy állatkát, aztán belefőzni a pörköltbe :/ Anyu is bevitt, hogy nézzem meg a bébinyuszikat. Nem is kell mondjam, tüneményes kis lények. Édesen puszmognak és ugrándoznak a pici kis tappancsukkal meg a ...
fel
le
Kedves naplóm!
Valahányszor irodalom órán előkerül ez a két szó, akarva-akaratlanul is egyetlen emberre tudok gondolni. Chester Benningtonra. Tudom, már-már megszállottságnak tűnhet, hogy folyton ő jár az eszemben, de tökéletes mentségem van erre. Manapság a költészetnek sajnos nem jut akkora szerep, mint például a XIX. században. Viszont megnőtt a zene fontossága. Főleg a fiatalok körében. Volt egy film, a Lelkes testcsere, amikor az egymás szomszédságában lakó fiú és lány testet cserélt, mert valamilyen keleti istenség szobra előtt veszekedtek egy múzeumban. Meg kellett tanulniuk békében élni egymással. Eközben egymás életét élték. Ebben a filmben volt egy jelenet, mikor a fiú a lány testében elment az egyetemi felvételi elbeszélgetésre, ahol megkérdezték, ki a lány kedvenc kortárs költője. Erre ő leblokkolt, végül eszébe jutott egy rapper. Elmondta, hogy a maga utcai stílusában sok fontos dologra világít rá és ezért akár költőnek is tekinthető.
Én is így vagyok Chesterrel. ...
fel
le
Üdv mindenkinek :)
Sokszor írtam már az írásról is, hogy mennyire szeretem csinálni és minden lelombozó élményem ellenére is folytatni szándékozom. Aki olvasta a Forbiddent, ismeri Dynát. Nos, ő létező személy, az egyik legjobb barátom, és folyamatosan ösztönöz, hogy írjak még a Forbiddenhez. Erről is írtam már és most nem erről van szó.
Minden Pete Wentz-cel és Chester Benningtonnal kettesben töltött álmodozásom ellenére végre kellő energiát érzek belevágni az egyik új történetembe. Maga a téma nem lesz új, vámpírokról fog szólni. De még mielőtt valaki belekötne, hogy rengeteg vámpíros sztori van már így is és a csapból is ez folyik, mert ilyen-olyan divatos dolog, el kell keserítsem, mert ez a történet már évek óta fogalmazódik a kobakomban. Elég hosszú ideje, hogy izgatottsággal töltsön el, hogy végre belekezdhetek. Vázlatok és ötletek sokasága várja, hogy egybegyúrjam őket. Így aztán ezt is fogom tenni.
Gondoltam, szólok előre, hátha valakit érdekel vagy éppen nem érdekel. Az ...
fel
le
Kedves írók, olvasók! Kedves naplóm!
Reméltem, hogy erre nem kerül sor megint, hiszen egy korábbi naplóbejegyzésemben is felhívtam már a figyelmet bizonyos különbségekre kritika és tanács között. Októberben valaki elég bántó véleményt alkotott az írásomról, ezzel kapcsolatban született a Kritika vs. Tanács című bejegyzésem. Hangsúlyozom ismét, hogy nem az esett rosszul, hogy valakinek nem tetszett, hiszen ahogy más művészetek, úgy az irodalom sem egységes. Az egyetlen ok, amiért kicsit elrontotta a kedvem az illető, az a stílusa volt. Aki olvasott, emlékszik rá, nem fogom újra elmondani. Azóta egyébként is megbeszéltük felnőttek módjára a dolgot.
Ma viszont ismételten szembe kellett néznem azzal, hogy nem mindenki tudja elhajtani a kisördögöt a válláról. Nem mondok nevet, akit érdekel, megtalálja. Egyáltalán nem éreztem sértőnek a megjegyzéseket, csupán arról van szó, hogy a tapasztaltabb, irodalmibb írók már nem tanácsokkal látják el szárnyukat próbálgató társaikat, hanem szinte ...
fel
le
Nos.. nem tartozom semmilyen valláshoz igazán, hiszek ebben-abban, de még csak meg sem vagyok keresztelve. Viszont tisztelem más emberek vallását és hitét, egészen addig, míg el nem érik a betegesen megszállott szintet. De szégyen vagy sem, a mai napig is csak tippelek, hogy mit ünneplünk egyáltalán Húsvétkor. Na jó, azért ez túlzás. A lényeg, hogy sokat alhattam, vagy nem tudom, kicsit megkergültem mára. Biztos a Telihold.
Így Húsvét előtt eszembe jutott egy részlet a saját irományomból, fogtam is a fejem..
- Ha [xy] megváltozott, én vagyok a húsvéti nyuszi.
- Akkor kapcsold ki a gépet és vonszold ide a tojásaidat.. [...]
- Mondjak valamit?
- Na mondd..
- Már rég kikapcsoltam.. [...] És a répámmal többre mennél..
- Olyan közönséges vagy [...]
Erre kimegyek a teámért és meglátok egy veszett nagy répát a konyhában. Vajon elkezdtem röhögni vagy sem..?
Mindenkinek kellemes nyuszis napot!
fel
le
Tavaszi szerelem
Tudod, mire gondolok, ha felnézek az égre?
Arra, hogy korábban te is a felhőket nézted?
Átsiklott-e két szemed a puha fehér habokon,
mik bús lovakként baktatnak a napsugarakon?
Gondoltál-e rám úgy, ahogyan most én teszem,
mikor a szellő a fülembe suttogja a nevedet?
Elmosolyodtál-e amikor mégis kisütött a Nap,
sóhajtottál, ha elrepültek fölötted a madarak?
Töprengtél-e azon, mennyire jó nekik,
mikor szabadon a levegő hullámait szelik?
Meg akartad-e fogni a kezeiddel a kezem,
hogy álmainkban te is így repülhess velem?
Sóhajtasz-e utánam, ahogyan most én teszem,
mikor az égről bús tekintetem lassan leveszem..?
fel
le