- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Amióta befejeztem, borzalmasan hiányzik a Forbidden Ties és bár vannak új fejezetek hozzá, ún. bővítések, nem biztos, hogy megosztom őket. Dyna épp próbál meggyőzni, hogy de igen, tegyem közzé, mert biztosan örülnének az olvasók. Egyrészt, mert aki szerette, annak nagyon fog tetszeni, hogy újra belemerülhet a történetbe, másrészt pedig azért, mert van benne pár olyan csavar, ami szintén tetszene sokaknak.
Szóval.. nem is tudom.. folytassam? o.O
fel
le
Jahj, hogy jártam az előbb.. Mikor megnyitottam az oldalt és láttam, hogy minden új, megnéztem olyan, most már a menüben is megtalálható linkeket, amiket eddig nem. Köztük a pályázatot is. Felcsillant a szemem a romantika és erotika című pályázat láttán. Tökéletes téma. Nekem mindenképp. Már el is kezdtem fantáziálni, gondolkodni, nosztalgiázni is..
A múzsám is megvolt már, erre leesett, hogy tavalyi.
Nagy sóhaj. Hát igen. Meg kéne szokni, hogy 2012 van.. :)
Viszont örömmel láttam, hogy a Szapphó szerelme bekerült a múlt heti top 10-be és hogy a márciusi pontversenyben hatodik lettem. Szóval mindenkinek köszönöm szépen, kellemes meglepetés volt :)
Utóirat: ajánlottam egy videót az imént. Ha esetleg bekerül a kedvencek közé, akkor fűznék hozzá pár szót itt.. Az ő hangja több ezerszer derített már mosolyra és hihetetlenül jó hatással van rám. Ebben a dalban elég rekedtesen énekel, de aki ismeri, az tudja, hogy ez csak egy a sokból. Elképesztően változatos énekes. ...
fel
le
Azok közé tartozom, akik korán felnőttek. Nyolc éves voltam, tesóm négy, mikor a szüleink házassága végképp tönkrement és anya felpakolt minket a buszra, hogy "megyünk a nagyiékhoz nyaralni". Gyakori volt, de ezúttal nem mentünk vissza. Ő ezt nekünk meg is mondta és arra kért, hogy ne mondjuk el apának. Talán itt kezdődött.
Sosem tudtam beilleszkedni. Mindenhol kinéztek. Talán még oviban éreztem magam legegyenlőbbnek a társaimmal, de az általános iskola nekem lelki terror volt. Én voltam az a megszeppent, hófehér bőrű sovány kislány, akit bántani lehetett. Később a szakközépben is végig ez ment. Ahogy ők kirekesztettek, bennem úgy változtak sorban a dolgok. Más lett a felfogásom, az értékrendem, a világképem. Akkor nagyon nehéz volt, így visszanézve azonban akár még meg is köszönhetném, hogy nem olyan lettem, mint ők.
Ennek mégis az lett a hátránya, hogy hozzám hasonlókat nem igazán találok errefelé, azaz nincsenek barátaim. A szokásos történet egy magányos lányról, aki ...
fel
le
Fürdés közben általában pörög az agyam. Most a következőkre jöttem rá:
Az élet néha csupa ellentmondás.
Mikor játszod a jófejet, valójában bunkó vagy.
Mikor játszod a nagymenőt, valójában gáz vagy.
Mikor játszod a királyt, valójában vesztes vagy.
Mikor játszod az okosat, valójában hülye vagy.
Mikor játszod az erőset, valójában gyenge vagy.
Mikor játszod a jóképűt/szépet, valójában ronda vagy.
De mindig vannak kivételek.
Mikor játszod a hülyét, tényleg hülye vagy.
Mikor játszod a ribancot, tényleg ribanc vagy.
Mikor játszod a parasztot, tényleg paraszt vagy.
Akkor minek játszani? Légy önmagad. Mikor önmagadat adod, önmagad is leszel.
fel
le
Írtam már arról, hogy mennyire nehéz egy idő után leszoknom az írásról, és most megint ez a helyzet.
Csütörtökön feltettem a történetem utolsó fejezetét. Ez a történet évek óta próbál teljes formát ölteni és végre befejeztem megint. Azért megint, mert egyszer már végigvittem, csak angolul. A lényeg az, hogy miután megírtam ezt az utolsó részt, szinte elvonási tüneteim lettek. Nem kezdtem őrültként viselkedni, semmi hasonló, csak éppen attól a pillanattól hiányzott az írás, ahogy bezártam a szövegszerkesztőt. Furcsa visszazökkenni a valóságba, de ihletben továbbra sem szenvedek hiányt.
Még a Forbiddent írtam, mikor rengeteg ötletem támadt más történetekre. Valahányszor utaztam, mindig járt az agyam és sokszor elég volt csak meglátnom egy fát az út szélén, már beugrott róla vagy tíz olyan jelző, ami jól jöhet majd az egyik születőben lévő, kicsit krimiszerű vámpíros sztorimban. Talán ez a következő leghosszabb történetem, kb. hat fejezetes. Egyelőre nem írom meg, mert most nagyon ...
fel
le
Ezúttal is a természet képeit nyaggattam, mikor "papírra" vetettem ezt a pár versszakot.
Az érdekessége annyi, hogy egy férfi ihlette, mégis egy lányhoz szólok benne. Kicsit össze is kuszálódtak közben a gondolataim, de igyekeztem a legtöbbet kihozni a múzsám képzeletbeli csókjából..
Íme:
Lennék a Hold, hogy beragyogjam éjjeled,
mikor a szemed szomorúan néz rám.
Lennék a víz, hogy érintsem hamvas bőrödet,
mikor az esőben magányosan sétálsz.
Lennék a levegő, hogy a sóhajod lehessek,
mikor eljutok a lelkedig.
Lennék a madár, hogy daloljak, csak neked,
mikor hullanak a könnyeid.
Lennék a fény, hogy árny legyek melletted,
mikor senki más nincs veled.
Lennék a virág, hogy a kedvedre tehessek,
mikor az illatom körbeleng.
Lennék a Nap, hogy csókoljam puha ajkaid,
mikor mosolyoddal átfested a világot.
Lennék a szellő, hogy simítsam selymes tincseid,
mikor egy felhőn az angyalok közt játszol.
fel
le
Éjjel 11 körül döntöttem úgy tegnap, hogy megpróbálok aludni, legrosszabb esetben keresek valamit a tévében. Így is történt. Néztem ezt, néztem azt, és éjfél körül kikapcsoltam. Alig helyezkedtem el a takaróm alatt, eszembe jutott egy kép. Ebből szavak lettek, egy-egy mondat, végül most az előbb összetettem ezeket a mondatokat. Vers született belőle, bár egy igen szabad fajta. A tavaszi időjárás örömére meg is osztom Veletek, Önökkel:
Lehunyt szemmel heverek a tavasz friss, zöld mezején.
Hallgatom, ahogy suttogva csordogál mellettem a folyó,
miközben langyos szélkezével gyengéden simogat a Nap,
és boldog illatukkal átölelnek az ifjú s vad virágok.
Lustán heverek a puha smaragd fűben egy fa árnyékában.
Hosszú, barna ágain apró bimbók pattannak szét lassan,
megtörve a bárányfelhők lomhán vidám némaságát,
és a kék égre felreppennek a riadt, ám büszke szárnyasok.
Kinyitom a szemem, s a zöld mező már nincs sehol.
A folyó tajtékzik és menekülve fut előre a kis halakkal,
akik ...
fel
le