- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Ma mindketten ön- és közveszélyesek voltunk a dekoncentráltság miatt, már nem is emlékszem a sok baromságra, amit egynapon belül elkövettünk, de még így estére az öregem megkoronázta az egészet. :-D Már feküdtem, amikor szólított a természet és ez volt a mák, ugyanis már a konyhába kilépve hallottam, hogy folyik a víz a wc-ben. Mondom az öregnek, ő b@szdmegelt, persze mentem megnézni, meg jött ő is utánam. Azt mondja csőtörés, én meg azt, hogy lehet, hogy csak elfelejtette elzárni a csapot (ugyanis nemsokkal előtte volt ő is kint). Beléptem a budi előtti kis helyiségbe, de villany egyikben sem ég, szóval nem láttam, hogy már ott is áll a víz, így belegyalogoltam a jéghideg vízbe papucsban, mesztéláb'. Na, akkor én káromkodtam. :-D Fater is, közben hozta az elemlámpát (amit én okos fejjel bentfelejtettem) és láttuk, hogy szerencsére valóban csak úgyfelejtette a csapot. Szidta magát, én csak röhögtem, mert tényleg egész nap bénázott ő is, én is. Úszott mindkét helyiség alja, úgyhogy ...
fel
le
Esedékes volt a kályhacsövek kitakarítása, mert már Omega koncert volt begyújtáskor és mivel nem szeleltek rendesen, fűteni sem tudott jól a sparhelt. Kétemberes meló a szétszedés-összerakás, mert nem passzosak a csövek, ezért kicsit erőszakoskodni kell velük az összeillesztéshez-szétszedéshez, meg tartani kell egyikünknek, míg a másik tol/húz. Fater szokás szerint a sparhelt tetejére állt, én meg egy székre. Olyan tériszonyom van, hogy azon is szédülök. :-D (Főleg felfelé nézve, mert ugye a cső jórésze magasan fut, vízszintesen, mert ugye ez most egy tákolmány a használhatatlan kémény miatt.) Fater elkezdte összeilleszteni őket az egyik végén, én meg a felém eső részt fogtam, hogy legyen ellenerő, aztán mondta, hogy elengedhetem. Úgy tettem, de ottmaradtam, hátha korrigálni kell, mert mint mondtam, az összeillesztéssel játszadozni kell. Észrevette, hogy az ő részén még nem jó és elkezdte egymásba ütögetni a csöveket, amire kifordult a cső felém eső vége a könyökből, mert nem volt ...
fel
le
a fateromnál. Pénteken voltam a szokásos heti beszélgetésen a pszichodokinál és valami kattant az öregemnél, mert végre felfogta, hogy miért kell járnom. Eddig tagadta a borderline-t, mert nem olyan vagyok, mint az egyik ismerősünk volt és ezért nem hitte el, hogy attól még ugyanaz az állapot boldogít. Végre felfogta, hogy nem futószalagon készültünk. Nem tudom, hogy ez a belátása kihat-e majd arra is, amikor legközelebb találkozik pl. egy dühkitöréssel, de remélem tényleg megértette, hogy mi az ok és azt is, hogy esetenként nem szándékosan viselkedem úgy, ahogy épp' viselkedem. Nyilván megteszem a magamét, igyekszem javulni, sosem takarózom a diagnózissal, nem keresek mentségeket, mert nem az a megoldás és nem is volna fair. Dolgozom magamon, de nyilván nem tudok kibújni a bőrömből, ezért nincs mindenre befolyásom, szóval némi megértésre így is szükségem van. Az a gond, hogy nála minden csoda 3 napig tart, de remélem ez most nem addig fog. Sok sérelmem van vele kapcsolatban, ezért ez ...
fel
le
csak kedvem sem volt írkálni (sem) és nem is igazán történt olyasmi, amiről érdemes lett volna. Amikről mégis, azokról meg azért nem írtam/írok, mert nem publikusak, a másik esetben pedig bizonytalan a helyzet. Próbálkozom aktivizálni magam, mert a rajzolással is leálltam egy ideje, de ma (vagyis már tegnap, mivel éjjel van) rávettem magam és más teendőkre is muszáj lesz.
A ház elvileg haladni fog idén, már gyűlik a pénz rá és elvileg szakik is vannak, de a tapasztalatok miatt majd akkor hiszek bármit, ha látom a megvalósulást. Vannak tervek a nyárra, de kérdéses, hogy melyek fognak összejönni így, hogy csomó pénz megy a felújításba és ugye itthon kell lennünk, hogy fogadjuk a szakikat. Azért remélem, hogy minimum egy program össze fog jönni, mert rohadtul unom már, hogy soha, sehová nem megyünk, meg nem történik velünk semmi. Tavaly ugye majdnem összejött egy 3 napos lazulás, de 'természetesen' egy-két héttel a lefoglalt időpont előtt derült ki, hogy másra kell a 'nyaralásra' ...
fel
le
hogy egy sorstárs lett öngyilkos a tegnap (vagyis mivel jócskán elmúlt éjfél, így tegnapelőtt) koraesti vonatgázolásnál Nagykőrösön. Hátborzongató, mert olvastam a bejegyzését tegnapelőtt, amiben arról írt, hogy mostanság naponta gondol arra, hogy vonat elé fekszik és fél magától, mert a napokban többször is elindult az állomásra. A posztját azzal zárta, hogy nem igaz az, hogy aki beszél róla, az nem teszi meg. Írtunk neki páran, de nem reagált. Ez tegnapelőtt délutáni poszt volt, koraeste pedig ezúttal tényleg kiment a vonat elé! Ugyan szembejött velem aznap este a baleset híre, de nem tudtam, hogy róla van szó, mivel a cikk nem említett sem nemet, sem kort, nevet meg nyilván pláne, csak egy ismerősétől tudtam meg, hogy őt ütötte el a vonat. Volt ő is a terápián és ismételt volna, de így már sajnos nem tud. Én újra nekifutok, már csak azért is, hogy ne jussak ugyanerre a sorsra. Talán harmadszor már fog majd rajtam a terápia, addig meg péntekenként dumálgatok az itteni dokival.
Más ...
fel
le
az 'első' beszélgetés a pszichodokival. Jóideje nem jártam nála, de úgy vagyok ezzel a (ki)beszélgetősdivel, mint a fájdalomcsillapítóval; csak akkor folyamodom hozzá, ha már nagyon muszáj. Eléggé hullámzó a helyzet az utóbbi időben, nagy a kilengés a fent és a lent között és a váltások közti idő is meredek, mert egyik pillanatról a másikra kattan át valami a toronyban. A Lángoló agy című filmben produkált ilyeneket a főszereplő, persze nála más volt az ok, de aki látta a filmet, annak megvannak fejben azok a jelenetek. Na, kb. úgy néz ki a dolog nálam is. :-D Ellentmondásosak is dolgok, pl. semmi kedvem semmihez, mégis valami hajt, hogy alkossak, tegyek-vegyek, beszéljek (szóban, vagy írásban), baromkodjak (ez egyfajta kompenzációnak tűnik, mert mindig sokat poénkodom és röhögök szar időszakban, de legalább valami pozitív megnyilvánulás). Nincs életkedvem, sem célok, mégis vannak, akár nagyratörőek és akkor el is hiszem, hogy bejönnek, aztán amikor a realitás kap szerepet, akkor látom ...
fel
le
fogad a pszichológus és innentől kezdve minden pénteken jelenésem lesz nála. A négyhetes, befekvős, intenzív csoportterápiát egyelőre jegelem, mert két nekifutás sem fogott rajtam, szóval vagy alkalmatlan vagyok rá, vagy csak túl vastagra sikerült építeni a védőfalakat. Ez a heti 50 perc nyilván nem lesz olyan, mint a kórházban a napi többórás foglalkozások, beszélgetések, de mégis szakavatott személytől érkeznek majd visszajelzések, iránymutatások. Nem szokásom megnyílni (a fogadott Tesómnak igen, de nem fogom traktálni, mert van elég baja és amúgy is az én dolgom vállat tartani), viszont már 'megtelt a tárhely' és mivel a fatert nem érdekli, hogy mi van bennem, meg sok dolgot nem is lehet vele megbeszélni, mert egyből ordítva hárít, támad, érvényteleníti a mondandómat, vagy az adott reakciómat (ezek miatt ugrottam össze vele a napokban), másokat meg szintén nem fogok traktálni, ezért marad a szaki, akinél 'legálisan' lehet kimondani, ami nem fér már el bent. Olyan vagyok, mint egy ...
fel
le