- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
2013. július 8.-i jegyzetem:
Megvolt az újabb terápiás alkalom. Nem tudom, hogy hogyan tudják a pszichodokik elérni az embernél, hogy megnyíljon, hogyan tudnak mélyre eltemetett dolgokat felhozni még olyan zárkózott embereknél is, mint amilyen én vagyok. Mindig meglátja, hogy hogyan érzem magam - akkor is, ha én mást próbálok mutatni. Jó szakember.
Nagyban befolyásolja a beszélgetést az is, hogy milyen passzban vagyok. Van, hogy meg sem kottyan és van, hogy nem tudom, hogyan maradjak észnél. A mai ilyen volt.
Megint beszéltünk az Anyut érintő gyászomról. 2 év ide, vagy oda, nem gyászoltam, nem tudtam. Mikor a húgom és apám sírt, nekem nem ment, amikor pedig tudtam volna, akkor meg lefojtottam mindent magamba. Azért is, mert a családomat akartam megkímélni attól, hogy a saját fájdalmuk mellett az enyémet is nézniük kelljen és azért is, mert attól tartottam, hogy ha szembenézek azzal, ami történt, akkor a zárt osztályon kötök ki. Nem beszéltem arról, hogy mi van bennem. Az utóbbi ...
fel
le
2013. május 27.-i jegyzetem:
Éjjel 2 óra lesz, 4 perc múlva. A nevem sast jelent, de én inkább hasonlítok egy bagolyra, mert állandóan virrasztok. Annyira nem élvezem, mint ahogy látszik, mert elég megterhelő a szervezetemnek, meg az agyamnak is. Bár, ha épp' jó passzban vagyok, akkor úgy érzem, hogy kifogyhatatlan az energiám. Most viszont fáradt vagyok, csak mégsem tudok aludni.
Ma hullámvasutaztam. Reggeltől délutánig teljesen lent voltam, aztán délután hirtelen rám jött a röhögőgörcs, persze ok nélkül, hogy méghülyébbnek hassak, aztán mintha elvágták volna, abbamaradt és megint letargikus hangulatom volt. Most pedig csak vagyok, fásultan. Elvagyok egyhelyben, de van hogy az éjjel kellős közepén kezdek rendet rakni, vagy ilyesmi. Csaponganak a gondolataim is. Általában ilyenkor ide kapok-oda kapok, aztán semminek sem lesz vége, de ha valami leköti a figyelmemet, akkor nem látok, nem hallok, ilyenkor nagyon jól bírom a monoton dolgokat. Sokszor nem értem saját magamat, hogy 5 ...
fel
le
2013. május 26.-i jegyzet:
Volt pár jobb napom, pörögtem, már szinte kimerültem tőle, de nem tudtam leállni. Megint úgy éreztem, hogy minden jó és bárkit, bármit le tudok győzni, aztán ez átcsapott minden átmenet nélkül letargiába. Megint jöttek a szuicid gondolatok, a kilátástalan jövőkép és egyebek. Tegnap robbantam. Éreztem, hogy feszülnek az idegeim, de tegnap egész nap idegesítettek a fölöttünk lakók, hogy nem lehet tőlük pihenni, mert ugrál a kölyök, veszekszik a család, egyebek. Aztán apu is beszólt - ilyenkor mindegy, hogy ki és mit szól be, lehet ártatlan dolog is - és itt robbant a bomba. Mint egy dühös bika... Annyira bepörögtem, hogy képes lettem volna leugrani a hatodikról. Állandóan változik a hangulatom, nem áll be egy állandó állapotba. Még a jobb órák/napok alatt is időnként érzek valamit, de olyankor inkább a 'pörgés' a jellemző, mert olyan erős, hogy elnyomja a negatív gondolatokat/ hangulatot. Hajlamos vagyok átlépni a realitás határait - amit akkor nem veszek ...
fel
le
2013. május 25.-i jegyzet:
Borderline szindrómám van (ez az a személyiségzavar, amit elmondtam a tesómnak) és megint kezdődik a buli. Ilyenkor az ember kb. más világba kerül, máshogy érzékel, nincs önkontrollja, nem tudja felmérni helyzetek lehetséges következményeit és bajba sodorhatja magát, a hangulata instabil, stb-stb. Olyan hangokat hallok és szagokat-illatokat érzek, amik a környezetem szerint nincsenek jelen. Néha szavakat hallok, máskor zörejeket, de van, hogy nem létező, értelmetlen szavakat és azok nagyon zavarnak. Nem tudok szabadulni tőlük. Van egy enyhe OCD-m is. Élek egy világban, ami számomra idegen, zavaró, kényelmetlen. A saját világomban vagyok jól, majdnem teljesen kizárva a külvilágot, illetve csak egy-két személyt és kevés ingert engedek közel magamhoz. A környezetem nem tud rólam szinte semmit, nem nyílok meg senkinek, Sokszor ki sem jövök a szobámból, ha valaki jön, mert idegennek érzek mindenkit. Durvább esetekben, időszakokban úgy érzem, hogy meg akarnak ölni ...
fel
le
2013. április 17.-i jegyzet:
Ma voltam az első Vargha-kezelésen. Ez annyit tesz, hogy talpmasszázzsal igyekszik a doki rendbetenni a dolgokat. Nem hiszek benne, de annyira mondta a házidoki, mondom jó, tegyünk egy próbát. Amiatt kell járni, hogy felpezsdítse a keringésemet, meg a doki szerint nem árt stimulálni a szerveimet sem, amik rosszalkodnak. Egyelőre semmit sem érzek, de nem varázsütésre javul a helyzet nyilván, ha javul egyáltalán. Be kellett jelentkezni és várni, csak a nevemet kérdezték, mást nem, aztán behívtak. A doki elkezdte a talpamat különböző helyeken nyomogatni. Meghökkent, mikor hozzáért, hogy milyen hideg. Mondtam neki az okát és mondta, hogy nem is hallott még erről a betegségről, szóval kicsit meséltetett, közben tette a dolgát. Megdöbbentem, mikor elkezdte mondani, hogy milyen betegségeim vannak. Nem mondtam senkinek sem, tehát tovább sem adhatták neki. Ekkor kezdtem elhinni, hogy tényleg nem kamu ez a dolog, hiszen kitalálta csupán a lábam taperolásából, hogy ...
fel
le
2013. április 15.-i jegyzetem:
Rohangálós napom volt, mert a programjaim nagyon egymáshoz közeli időpontra sűrűsödtek össze, igyekeznem kellett, hogy mindenhová időben odaérjek. Reggel épp'hogy jutott időm tusolni, mert már indulnom kellett a pszichiáterhez. Hosszú idő után először azt mondta, hogy lát egy kis javulást. Ennek nagyon örülök! Én is úgy érzem, hogy most jobban vagyok. Apuval nem gyilkoljuk mostanság egymást, ez is sokat számít. Utána elmentem befizetni a DIGI-t, majd mentem a Gergőhöz. Nem fogok tudni spórolni, a kezelés húzós összeg, az állapotfelmérés 15 rongyot kiszed a zsebemből, aztán a további heti 2-3 alkalom is benne lesz legalább 9 ezer forintban. Honnan vakarom össze, az jó kérdés. Délután rendelt a dokim, beugrottam receptet íratni, de a gyógyszerekért már csak holnap jutok el. Onnan még elmentem a Lidl-be. Még a kutyával kell majd lemennem és mára ennyi.
Múltkor beszéltem a húgommal, akkor elég távolságtartó volt, de azt mondta, majd átgondolja a dolgokat. ...
fel
le