- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Harmadik évem ez az idei nyári szezonális kertészkedés, de korán sem az utolsó. Most nem arról akarok mesélni, hogy itt kolbászból van a kerítés vagy éppen nincs is, mert jóféle magyar kolbászt itt még nem találtam, bár a spanyol csípős se volt kutya, volt szerencsém egyszer megkóstolni. Nem is a nagy léről akarok mesélni, mert épp elég arra, hogy otthon okosba beosszuk és kihúzzuk vele az évet. Az emberekről akarok mesélni és az idegen nyelvről...
Egy kisvárosban dolgozok, ahol az emberek Grüetzi-vel, Morgen-nel, Schön Abig-gal, Hoi-al köszönnek egymásnak, nemtől és kortól függetlenül. Elköszönéskor pedig Ade, Schöne, Tschuss, Wieder loege hangzik el. Amikor valaki a helyi dialektusban kezd velem beszélni és nem értem, mindig mondom, hogy csak kicsit beszélek németül, amiből szerintem levágják, hogy csak hochdeutschot beszélek és áttérnek arra. Bár a dialektus is nagyon izgalmas, abból leginkább a köszönések mennek, meg egy-két nehéz szó, amit a főnököm jókedvű nővére egy-két nap ...
fel
le
"Mit máshol ketyegő
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri az éveket,
s ha szólasz, mindegyik
puhán révedezőn
ejtett igéd ezüst
virág lesz kék mezőn,
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap,
és arcod itt a hold,
és arcod itt a nap."
/Dsida Jenő:Vallomás/
Pár évvel ezelőtt, még ifjú lánykoromban összeültünk a barátnőimmel és a szerelem rejtélyét próbáltuk megfejteni. Ki-ki mondta a maga érveit. Kamaszok voltunk, szobáink falán az aktuális kedvenc popsztár, akibe mindenki szerelmes volt, nem okozott nagy töprengést a kérdés. Emlékszem, az egyik lány azt mondta, számára a szerelem jele az, amikor majd fintorgás nélkül tudja kimosni a párja alsónadrágjait és zoknijait. Így negyven felé már neki adok igazat, akármilyen viccesnek is tűnt akkor ezt hallani.
Nyálas, romantikus lányregényekben olvashatunk az igaz szerelem mikéntjéről és mibenlétéről ám az életben nem mindenkinek adatik meg a holtomiglan-holtodiglan. Van olyan barátnőm, aki azt mondta nem is olyan ...
fel
le
A parkot beterítette a pompás, színes virágok illata, kellemes kora nyári szellő fújdogált. Mi ott ültünk Jutkával egy terebélyes fa árnyékában a padon és beszélgettünk.
Jutkának ragyogott az arca, sugárzott belőle a boldogság.
-Képzeld, több udvarlóm is van, válogathatok közülük.
Jutka a boldog középkorban volt, az ötvenes éveinek az elején, társat keresett, de nem vette túl komolyan, áradt belőle a magabiztosság, nem vetette meg a kalandokat, nem döntött elhamarkodottan.
Bizony, én már jóval túl vagyok az ötvenen, visszaemlékezve azokra az időkre, szegény férjem néhány évvel az ötven évem előtt halt meg és én tele voltam gátlással, már akkor öregnek éreztem magam,elutasítottam a hozzám közeledőket, mert úgy éreztem, megsértem a férjem emlékét, nem akartam hozzá még a halála után sem hűtlen lenni...A mai tapasztalataimmal talán már másként rendeztem volna az életemet.
Ma már ötvenes nőnek lenni nem átok, egy új út kezdetét jelentheti, rajtunk múlik, hogyan választunk, képesek ...
fel
le
Hacsak nem vagy király vagy tábornok, az egyetlen élet, amelyet jogodban áll feláldozni egy magasabb okért, a sajátod.
(Brent Weeks)
- Elnézést, adna pár forintot?
A hang már megint megszólalt mellette, pedig hogy utálta! Kellemetlenül érezte magát tőle, legszívesebben észrevétlenül elosont volna, hogy ne is vegyék észre. Minden reggel ezzel indult a napja. A hajléktalan férfi pont az ő házuk kapujától nem messze választotta meg törzshelyét. Itt várta a lakókat, a piacra igyekvőket, mert itt sokan mentek el, forgalmas volt a járda. Eleinte odadobott neki egy kis aprót, gondolta, talán így békén hagyja, de a férfi továbbra is kért, és már kezdte magát kellemetlenül érezni. Elvégre nem támogathatja állandóan, szemtelenségnek gondolta, hogy nem hagyta békén és folyton kért. Az is zavarta, amikor elegánsan felöltözve még ő érezte magát kényelmetlenül a férfi nyomora miatt. Mintha nem vehetne magának drága ruhákat, csak mert ő éhezik, és a drága ruha kötelezné arra, hogy adnia ...
fel
le
Vajon hány szülő teszi fel magának a kérdést, hogy az első 14 év a gyermek életében, ami családi tekintetben a legmeghatározóbb, hogy alkalomadtán, mikor a gyermek válaszút elé áll, hogy barátok, jó és rossz társaság, esetleg kábítószer, akkor maximálisan biztos lehet benne, hogy csemetéje a helyes döntést fogja e meghozni? Nem túl sokan.
Az emberi egó, és az, hogy egy öntelt ember nem képes elfogadni, hogy a nevelési módszerei gyakran nem túl célravezetőek, ritkább esetben egyenesen rosszak, saját hibájából neveli úgy a gyereket, hogy később csak akár egyetlen rossz döntés meghozatala romba döntheti az egész életét. Ennek prezentálására elmesélek egy történetet.
14 éves koromban Budapest egyik legjobb kosárlabdacsapatának az egyik kezdő játékosa voltam. Ebben a csapatban ismerkedtem meg egy nagyon jó barátommal, akinek a nevét most személyiségi jogok miatt nem fogom elárulni, de a történet kedvéért most Gabinak fogjuk őt hívni. Az ő történetét szeretném most elmesélni.
Gabinak ...
fel
le
Ez apám szavajárása, és amikor kocsit nézünk, nekem egy feltételem van, hogy nem lehet piros. De amikor sürget az idő és az összes számításba jövő kocsi közül egyedül egy Ferrari-piros Volkswagen jöhet szóba, és minden férfi mellette érvel, az igen meggyőző. Hát jött a piros csoda és bele is szerettem első látásra, úgy, ahogy az meg van írva. Aztán majdnem egy év eltelik, és már csak az utolsó részlettel tartozok a rokonnak, és útra is kelek, hogy megkeressem a rávalót mint a Király legkisebb fia (esetemben leánya).
Már csak pár száz méterre vagyok a buszmegállótól, ami az átutazásokkal tarkított hosszú utam első állomása, amikor a semmiből egy nagy lökést éreztem, ami átpenderített a szembejövő sávba. Szépen visszakanyarodtam a sajátomba és megálltam, még azt is figyeltem, hogy ne kapubeállóhoz álljak, mert ilyen idegesítően összeszedett vagyok vészhelyzetben, de leginkább csak akkor. Közben a zuram mondta, hogy "Állj meg, állj meg!" Hát jól van, nem lehet csak úgy ...
fel
le
Azt mondják, hogy május a szerelem és a házasságkötések hónapja. Szóljon a szerelemről ez a naplóbejegyzés...
Kedvesem,
amikor elköszöntem,
önfeledt dolgaikba
merültek éppen
a halkszavú fák,
fecsegő forrásvizek,
a veszendő nyájakon
tűnődő rétek, és fent
a sziklabérc zord
tekintete, hófoltot
dajkálgató dombhajlat
álmán őrködött.
Búcsúzóul, ints nekik..
Mielőtt elmégy, nézd át,
mi maradt.. Vedd karodra
azt a kiskosár tavaszt,
amivel te toppantál
még be huncut komolyan,
és naponta kék
kendőbe függönyözted
a fekete űrt.
Más értékem nem akad.
A kertünkkel ne gondolj,
legyen örökké, ami
szemünkben maradt..
Vigyázón égi táját,
néha ránéz majd a Nap,
cseréli mindig
a virágokat, könnyű
felejtéstakaróval
betakargatja
még egyszer, jó melegen
az elmúltakat.
Beszélgetni, fogsz velem?
- tudod, jól van, ha én csak
hallgatok. Olykor,
gyöngéden megsimogat
egy révedő gondolat,
amíg mögötted a csönd
vidéke, besorolva
a hegyhátak alkonyi
körmenetébe, ...
fel
le