- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Pontosan olyan ez, mint e cikkem, se íze, se vize,
mint a kocsi kereke, ha kipukkan, használhatatlan.
Borzasztó, ahogyan napok óta éreztem magam,
teli s teli panasszal, gép nélkül egymagamban.
Érthető, hiszen kerékkulcs nélkül sincs kerékcsere,
mint ahogy tápegység nélkül megérett már a gépcsere.
Mint a kandúr, ki már rég nem dorombol, örömtelen,
a völgyben a hegyi imola sem érzi magát úgy igazán fent,
Ide már csoda kell, kevés a rigók hada, egy játszótér sem ártana, futkározó gyereksereg,
parádé, póráz és dögunalom helyett.
fel
le
Ráérünk elindulni fél nyolckor... Jó, de ne siess, mert nem győzlek követni... Én meg a sietség? Ugyan már? Hiszen a lábaim sem engednék.
Kimegyünk és megnézzük mit tett ez a két hét, csak ne érjen semmi meglepetés. Nem szeretem.
Kb. tudom mi vár... az a rengeteg eső, ami leesett, még nem lehet tudni, ott is, vagy csak itt kertvárosban boldogított? Nem mondom... jó sok víz lenne a ciszternámban, ha mégis... Ez a nyár megoldódna, elég lenne a végéig. Szeretek én öntözni, csak legyen mit...
Paprika, paradicsom, borsó, zöldbab... és mi a helyzet a rózsákkal, lesz-e még bimbó?... És a te tűzbabod? Már most tudom, hogy az a karó nem karó, ha visszagondolok a viharos napokra. Kibírta vajon?
Most én is azt mondom: Nem baj lányom... Bár elég hűvös a reggel, de legalább nem esik. Ráérünk elindulni nyolckor... Jó, de ne siess, mert nem győzlek követni.
*
Most úgy teszek, mintha ez az egész csak álom lett volna, még csak most ébredtem fel. Eszem ágában sem lett volna kimenni és ...
fel
le
De nehezen szánom rá magam, pedig már vagy másfél hete tűkön ülök. Azóta, hogy kiszálltam abból az autóból, mintha valami elpattant volna bennem, az addigi akaraterőm elszállt. Ki sem dugtam az orrom azóta, legalábbis nem látok attól tovább. Nem szó szerint, de már nem csak a lábaim fájnak, de nagyon, a szemem sem a régi. Alul és felül renoválom magam, kész patika vesz körül. Minden nap egy lépéssel tovább jutok, magam mögött hagyva a sérelmeket, a fájdalmakat, ami ezt a hezitálást okozza. Nem szoktam én ennyire kitartó lenni, de az utolsó szál gyengült meg hirtelen, amibe még időnként bele tudtam kapaszkodni, a lábaim. Eddig mindig tudtam a célom és a sorsomat magam irányítottam már idők óta és jó eséllyel meg is küzdök vele napjában. Az csak a jövő zenéje, hogy elegendő lesz-e ehhez pusztán az akaraterőm, mert kétségtelen fáradok, fájdalmakkal küszködöm és lám, meginogtam.
De majd, most, vagyis akkor szerdán már minden sokkal könnyebb lesz! Csak induljak el már végre! Egyelőre ...
fel
le
Kihagytam egy hetet, de annyira mégsem bánom, hiszen majd minden nap csak a munkáról szóltak a napok. Szomorú volt látni, hogy mennyire szomjaznak a növények, a virágok, hogy várják az esőt, hiszen hosszú idő óta nagy volt a szárazság mifelénk, az esővizem meg vészesen fogyott. Legutóbb is csak az öntözés miatt mentem ki és azon fohászkodtam, ha nem történik valami változás, nagy ívben elkerüli az esőfelhő a mi területünket, akkor oda lesz a fele királyságom és minden erőfeszítés kárba vész.
Végre valahára ma megszánt a Szentpéter és kiadósan megöntözött helyettem. Hála és áldás kísérje a szokásait, mert nagy terhet vett le a vállamról és a lábamról. Már alig várom, hogy saját szememmel győződjek meg - ugyanis ért már meglepetés - és az égi áldás ne csak kertváros köves utcáit, tereit mossa tisztára, a kiadós esőből jusson nem kevés a szabolcsi szőlőhegyre is... Csak már itt tartanék!
Többen panaszkodnak, hogy kevés a borsójuk, talán egy levesre való, ha megtermett. Én tudok ...
fel
le
Ahogy az időm engedi, persze szakítok rá egy keveset, hogy megcsodáljam, és végigpásztázom a területet a munkám végeztével, - mindig így szoktam - jólesőn nyugtázom a törődést. Tetszik, amit látok. Az én addigi fáradtságos munkám meghozza a gyümölcsét a virágok között is. Rengeteg a bimbó.
A virágnak is az a dolga, hogy gyönyörködtessen. Éppen ezért nincs szívem megfosztani őket az ágaiktól, mert ott a legszebbek a bimbók. Most éppen a bordó erőlködik, későn érő fajta. Nem is bírná ki a hosszú utat, mint ahogy én is olykor már alig-alig, de mennem kell, nincs mese. Szép lesz, csodálatos másnapra, amikor kinyílik, éppen akkor, a teljes pompájában, talán, ha egyszer látni fogom, de tudom, az a dolga, hogy kinyíljon, majd lehullassa szirmait.
Valahányszor öntözök, egy-egy vödör vízzel segítem a rózsáimat is, mert ínséges időket élünk, mifelénk nagy a vízhiány és ezt meghálálja. Most már takarékoskodnom kell, de talán kegyes lesz az időjárás az elkövetkezendő pár napban és hozzánk is ...
fel
le
(Kutyaütő, Lutri, Kulimász, Furulya, Zörej)
Ez kész röhej, hát nem tudják még mindig a kutyaütők, hogy engem már egy apró kis zörej is úgy ki tud hozni a sodromból? Az utóbbi időben annyi katyvaszt próbáltak lenyomni a torkomon, hogy már egy falatot sem tudnék lenyelni. Itt már minden volt: Idegtépő, fogcsikorgató, hangorgia, hogy már a neszezés is kész lutri, ezek ott fenn mivel múlatják már megint az időt, ha furulyázni tudnak csak az idegekkel, ahelyett, hogy egymással törődnének?
Csapjon oda azzal a húsklopfolóval, na de akkorát azért még sem, hogy kulimász lesz a végén belőle? Ne simogassa a szeleteket, az nem arra való, arra ott van az asszony, vagy az ember,... most akkor ki ütött először?
Végre elcsendesedtek!
Ebédidő!
Elvégre vasárnap van!
fel
le
Pontosan olyan ez, mint e cikkem, se íze, se vize,
mint a kocsi kereke, ha kipukkan, használhatatlan.
Borzasztó, ahogyan napok óta éreztem magam,
teli s teli panasszal, gép nélkül egymagamban.
Érthető, hiszen kerékkulcs nélkül sincs kerékcsere,
mint ahogy tápegység nélkül megérett már a gépcsere.
Mint a kandúr, ki már rég nem dorombol, örömtelen,
a völgyben a hegyi imola sem érzi magát úgy igazán fent,
Ide már csoda kell, kevés a rigók hada, egy játszótér sem ártana, futkározó gyereksereg,
parádé, póráz és dögunalom helyett.
Ráérünk elindulni fél nyolckor... Jó, de ne siess, mert nem győzlek követni... Én meg a sietség? Ugyan már? Hiszen a lábaim sem engednék.
Kimegyünk és megnézzük mit tett ez a két hét, csak ne érjen semmi meglepetés. Nem szeretem.
Kb. tudom mi vár... az a rengeteg eső, ami leesett, még nem lehet tudni, ott is, vagy csak itt kertvárosban boldogított? Nem mondom... jó sok víz lenne a ciszternámban, ha mégis... Ez a nyár megoldódna, elég lenne a végéig. Szeretek én öntözni, csak legyen mit...
Paprika, paradicsom, borsó, zöldbab... és mi a helyzet a rózsákkal, lesz-e még bimbó?... És a te tűzbabod? Már most tudom, hogy az a karó nem karó, ha visszagondolok a viharos napokra. Kibírta vajon?
Most én is azt mondom: Nem baj lányom... Bár elég hűvös a reggel, de legalább nem esik. Ráérünk elindulni nyolckor... Jó, de ne siess, mert nem győzlek követni.
*
Most úgy teszek, mintha ez az egész csak álom lett volna, még csak most ébredtem fel. Eszem ágában sem lett volna kimenni és ...
De nehezen szánom rá magam, pedig már vagy másfél hete tűkön ülök. Azóta, hogy kiszálltam abból az autóból, mintha valami elpattant volna bennem, az addigi akaraterőm elszállt. Ki sem dugtam az orrom azóta, legalábbis nem látok attól tovább. Nem szó szerint, de már nem csak a lábaim fájnak, de nagyon, a szemem sem a régi. Alul és felül renoválom magam, kész patika vesz körül. Minden nap egy lépéssel tovább jutok, magam mögött hagyva a sérelmeket, a fájdalmakat, ami ezt a hezitálást okozza. Nem szoktam én ennyire kitartó lenni, de az utolsó szál gyengült meg hirtelen, amibe még időnként bele tudtam kapaszkodni, a lábaim. Eddig mindig tudtam a célom és a sorsomat magam irányítottam már idők óta és jó eséllyel meg is küzdök vele napjában. Az csak a jövő zenéje, hogy elegendő lesz-e ehhez pusztán az akaraterőm, mert kétségtelen fáradok, fájdalmakkal küszködöm és lám, meginogtam.
De majd, most, vagyis akkor szerdán már minden sokkal könnyebb lesz! Csak induljak el már végre! Egyelőre ...
Kihagytam egy hetet, de annyira mégsem bánom, hiszen majd minden nap csak a munkáról szóltak a napok. Szomorú volt látni, hogy mennyire szomjaznak a növények, a virágok, hogy várják az esőt, hiszen hosszú idő óta nagy volt a szárazság mifelénk, az esővizem meg vészesen fogyott. Legutóbb is csak az öntözés miatt mentem ki és azon fohászkodtam, ha nem történik valami változás, nagy ívben elkerüli az esőfelhő a mi területünket, akkor oda lesz a fele királyságom és minden erőfeszítés kárba vész.
Végre valahára ma megszánt a Szentpéter és kiadósan megöntözött helyettem. Hála és áldás kísérje a szokásait, mert nagy terhet vett le a vállamról és a lábamról. Már alig várom, hogy saját szememmel győződjek meg - ugyanis ért már meglepetés - és az égi áldás ne csak kertváros köves utcáit, tereit mossa tisztára, a kiadós esőből jusson nem kevés a szabolcsi szőlőhegyre is... Csak már itt tartanék!
Többen panaszkodnak, hogy kevés a borsójuk, talán egy levesre való, ha megtermett. Én tudok ...
Ahogy az időm engedi, persze szakítok rá egy keveset, hogy megcsodáljam, és végigpásztázom a területet a munkám végeztével, - mindig így szoktam - jólesőn nyugtázom a törődést. Tetszik, amit látok. Az én addigi fáradtságos munkám meghozza a gyümölcsét a virágok között is. Rengeteg a bimbó.
A virágnak is az a dolga, hogy gyönyörködtessen. Éppen ezért nincs szívem megfosztani őket az ágaiktól, mert ott a legszebbek a bimbók. Most éppen a bordó erőlködik, későn érő fajta. Nem is bírná ki a hosszú utat, mint ahogy én is olykor már alig-alig, de mennem kell, nincs mese. Szép lesz, csodálatos másnapra, amikor kinyílik, éppen akkor, a teljes pompájában, talán, ha egyszer látni fogom, de tudom, az a dolga, hogy kinyíljon, majd lehullassa szirmait.
Valahányszor öntözök, egy-egy vödör vízzel segítem a rózsáimat is, mert ínséges időket élünk, mifelénk nagy a vízhiány és ezt meghálálja. Most már takarékoskodnom kell, de talán kegyes lesz az időjárás az elkövetkezendő pár napban és hozzánk is ...
Kukucs... :-)
(Kutyaütő, Lutri, Kulimász, Furulya, Zörej)
Ez kész röhej, hát nem tudják még mindig a kutyaütők, hogy engem már egy apró kis zörej is úgy ki tud hozni a sodromból? Az utóbbi időben annyi katyvaszt próbáltak lenyomni a torkomon, hogy már egy falatot sem tudnék lenyelni. Itt már minden volt: Idegtépő, fogcsikorgató, hangorgia, hogy már a neszezés is kész lutri, ezek ott fenn mivel múlatják már megint az időt, ha furulyázni tudnak csak az idegekkel, ahelyett, hogy egymással törődnének?
Csapjon oda azzal a húsklopfolóval, na de akkorát azért még sem, hogy kulimász lesz a végén belőle? Ne simogassa a szeleteket, az nem arra való, arra ott van az asszony, vagy az ember,... most akkor ki ütött először?
Végre elcsendesedtek!
Ebédidő!
Elvégre vasárnap van!
