- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
De nehezen szánom rá magam, pedig már vagy másfél hete tűkön ülök. Azóta, hogy kiszálltam abból az autóból, mintha valami elpattant volna bennem, az addigi akaraterőm elszállt. Ki sem dugtam az orrom azóta, legalábbis nem látok attól tovább. Nem szó szerint, de már nem csak a lábaim fájnak, de nagyon, a szemem sem a régi. Alul és felül renoválom magam, kész patika vesz körül. Minden nap egy lépéssel tovább jutok, magam mögött hagyva a sérelmeket, a fájdalmakat, ami ezt a hezitálást okozza. Nem szoktam én ennyire kitartó lenni, de az utolsó szál gyengült meg hirtelen, amibe még időnként bele tudtam kapaszkodni, a lábaim. Eddig mindig tudtam a célom és a sorsomat magam irányítottam már idők óta és jó eséllyel meg is küzdök vele napjában. Az csak a jövő zenéje, hogy elegendő lesz-e ehhez pusztán az akaraterőm, mert kétségtelen fáradok, fájdalmakkal küszködöm és lám, meginogtam.
De majd, most, vagyis akkor szerdán már minden sokkal könnyebb lesz! Csak induljak el már végre! Egyelőre ...
fel
le
Kihagytam egy hetet, de annyira mégsem bánom, hiszen majd minden nap csak a munkáról szóltak a napok. Szomorú volt látni, hogy mennyire szomjaznak a növények, a virágok, hogy várják az esőt, hiszen hosszú idő óta nagy volt a szárazság mifelénk, az esővizem meg vészesen fogyott. Legutóbb is csak az öntözés miatt mentem ki és azon fohászkodtam, ha nem történik valami változás, nagy ívben elkerüli az esőfelhő a mi területünket, akkor oda lesz a fele királyságom és minden erőfeszítés kárba vész.
Végre valahára ma megszánt a Szentpéter és kiadósan megöntözött helyettem. Hála és áldás kísérje a szokásait, mert nagy terhet vett le a vállamról és a lábamról. Már alig várom, hogy saját szememmel győződjek meg - ugyanis ért már meglepetés - és az égi áldás ne csak kertváros köves utcáit, tereit mossa tisztára, a kiadós esőből jusson nem kevés a szabolcsi szőlőhegyre is... Csak már itt tartanék!
Többen panaszkodnak, hogy kevés a borsójuk, talán egy levesre való, ha megtermett. Én tudok ...
fel
le
Ahogy az időm engedi, persze szakítok rá egy keveset, hogy megcsodáljam, és végigpásztázom a területet a munkám végeztével, - mindig így szoktam - jólesőn nyugtázom a törődést. Tetszik, amit látok. Az én addigi fáradtságos munkám meghozza a gyümölcsét a virágok között is. Rengeteg a bimbó.
A virágnak is az a dolga, hogy gyönyörködtessen. Éppen ezért nincs szívem megfosztani őket az ágaiktól, mert ott a legszebbek a bimbók. Most éppen a bordó erőlködik, későn érő fajta. Nem is bírná ki a hosszú utat, mint ahogy én is olykor már alig-alig, de mennem kell, nincs mese. Szép lesz, csodálatos másnapra, amikor kinyílik, éppen akkor, a teljes pompájában, talán, ha egyszer látni fogom, de tudom, az a dolga, hogy kinyíljon, majd lehullassa szirmait.
Valahányszor öntözök, egy-egy vödör vízzel segítem a rózsáimat is, mert ínséges időket élünk, mifelénk nagy a vízhiány és ezt meghálálja. Most már takarékoskodnom kell, de talán kegyes lesz az időjárás az elkövetkezendő pár napban és hozzánk is ...
fel
le
(Kutyaütő, Lutri, Kulimász, Furulya, Zörej)
Ez kész röhej, hát nem tudják még mindig a kutyaütők, hogy engem már egy apró kis zörej is úgy ki tud hozni a sodromból? Az utóbbi időben annyi katyvaszt próbáltak lenyomni a torkomon, hogy már egy falatot sem tudnék lenyelni. Itt már minden volt: Idegtépő, fogcsikorgató, hangorgia, hogy már a neszezés is kész lutri, ezek ott fenn mivel múlatják már megint az időt, ha furulyázni tudnak csak az idegekkel, ahelyett, hogy egymással törődnének?
Csapjon oda azzal a húsklopfolóval, na de akkorát azért még sem, hogy kulimász lesz a végén belőle? Ne simogassa a szeleteket, az nem arra való, arra ott van az asszony, vagy az ember,... most akkor ki ütött először?
Végre elcsendesedtek!
Ebédidő!
Elvégre vasárnap van!
fel
le
Ma nem tudtam eldönteni menjek a kertbe, vagy maradjak, de túl sok lett volna itthon a "jóból", kint meg félbehagyott munka várt rám, döntöttem, megyünk...
Ilyenkor bedobálok pár harapnivalót, amit tudok, úgysem én fogom megenni, egyszerűen, mert nincs rá időm. Hiába, a terveim sorra befuccsolnak.
Hagytam elmenni egy buszt, és csak utána néztem meg, hogy mikor jön az enyém, hát az bizony szombat lévén csak sokára... első csalódás. Akkor sem fordulok vissza... volt már ilyen. Helyette, hogy addig is múlassam az időt, várni ugyanis utálok, gyalogoltunk egy megállót, ott több szerencsém lesz alapon. Nem kerget senki, ráérünk és a csatlakozásra már nem kellett percet sem várni, még futhattam is az átszálláskor... Lányom nem örül ennek, de mit lehet tenni, nyertünk vagy húsz percet és behoztuk a lemaradást...
Előtte nap említette a szomszédom, ő ma is kimegy, így kaptam az alkalmon és felhívtam. Szerencsénk volt, mert így nem kellett kifelé sem gyalogolni, ezzel is múlatva a ...
fel
le
Jó napot kívánok, attól még...
Ha nem hallanak, akkor talán megúszom, mint a múltkor is. Repült felém az a nehéz kő, akkora volt, mint egy dió, de sikerült időben felröppennem. Nem kockáztathatok, végül is akad más kuka is a láthatáron, nem muszáj nekem folyton ugyanabban fötőrnöm… Hú, de rosszul céloz!... viszont állhatatos. Nem látja, hogy én csak a szemetet válogatom szét helyette, és akad benne még nem kevés jobbnál jobb falat. Ha neki már nincs rá szüksége, ám legyen, attól még más értékelheti. Nem értem mi baja van azzal, ha egy kicsit mellé potyogtatom, majd jön a takarítóbrigád, az a zsörtölődő asszonyság, meg a férje, aki szintén már nem jó semmire, de legalább ő nem szokott dobálózni. Így már nem is olyan érdekes a dolog, inkább felszólítás nélkül továbbállok.
Nagyon figyelj! Mozogj óvatosan! Elég egy rossz mozdulat és oda lesz a reggeli. Még képes és fejbe kólint, amilyen kitartó. Nehéz dió, a fejem viszont nem törhetetlen. Ahelyett, hogy feltörné és megenné, itt ...
fel
le
De nehezen szánom rá magam, pedig már vagy másfél hete tűkön ülök. Azóta, hogy kiszálltam abból az autóból, mintha valami elpattant volna bennem, az addigi akaraterőm elszállt. Ki sem dugtam az orrom azóta, legalábbis nem látok attól tovább. Nem szó szerint, de már nem csak a lábaim fájnak, de nagyon, a szemem sem a régi. Alul és felül renoválom magam, kész patika vesz körül. Minden nap egy lépéssel tovább jutok, magam mögött hagyva a sérelmeket, a fájdalmakat, ami ezt a hezitálást okozza. Nem szoktam én ennyire kitartó lenni, de az utolsó szál gyengült meg hirtelen, amibe még időnként bele tudtam kapaszkodni, a lábaim. Eddig mindig tudtam a célom és a sorsomat magam irányítottam már idők óta és jó eséllyel meg is küzdök vele napjában. Az csak a jövő zenéje, hogy elegendő lesz-e ehhez pusztán az akaraterőm, mert kétségtelen fáradok, fájdalmakkal küszködöm és lám, meginogtam.
De majd, most, vagyis akkor szerdán már minden sokkal könnyebb lesz! Csak induljak el már végre! Egyelőre ...
Kihagytam egy hetet, de annyira mégsem bánom, hiszen majd minden nap csak a munkáról szóltak a napok. Szomorú volt látni, hogy mennyire szomjaznak a növények, a virágok, hogy várják az esőt, hiszen hosszú idő óta nagy volt a szárazság mifelénk, az esővizem meg vészesen fogyott. Legutóbb is csak az öntözés miatt mentem ki és azon fohászkodtam, ha nem történik valami változás, nagy ívben elkerüli az esőfelhő a mi területünket, akkor oda lesz a fele királyságom és minden erőfeszítés kárba vész.
Végre valahára ma megszánt a Szentpéter és kiadósan megöntözött helyettem. Hála és áldás kísérje a szokásait, mert nagy terhet vett le a vállamról és a lábamról. Már alig várom, hogy saját szememmel győződjek meg - ugyanis ért már meglepetés - és az égi áldás ne csak kertváros köves utcáit, tereit mossa tisztára, a kiadós esőből jusson nem kevés a szabolcsi szőlőhegyre is... Csak már itt tartanék!
Többen panaszkodnak, hogy kevés a borsójuk, talán egy levesre való, ha megtermett. Én tudok ...
Ahogy az időm engedi, persze szakítok rá egy keveset, hogy megcsodáljam, és végigpásztázom a területet a munkám végeztével, - mindig így szoktam - jólesőn nyugtázom a törődést. Tetszik, amit látok. Az én addigi fáradtságos munkám meghozza a gyümölcsét a virágok között is. Rengeteg a bimbó.
A virágnak is az a dolga, hogy gyönyörködtessen. Éppen ezért nincs szívem megfosztani őket az ágaiktól, mert ott a legszebbek a bimbók. Most éppen a bordó erőlködik, későn érő fajta. Nem is bírná ki a hosszú utat, mint ahogy én is olykor már alig-alig, de mennem kell, nincs mese. Szép lesz, csodálatos másnapra, amikor kinyílik, éppen akkor, a teljes pompájában, talán, ha egyszer látni fogom, de tudom, az a dolga, hogy kinyíljon, majd lehullassa szirmait.
Valahányszor öntözök, egy-egy vödör vízzel segítem a rózsáimat is, mert ínséges időket élünk, mifelénk nagy a vízhiány és ezt meghálálja. Most már takarékoskodnom kell, de talán kegyes lesz az időjárás az elkövetkezendő pár napban és hozzánk is ...
Kukucs... :-)
(Kutyaütő, Lutri, Kulimász, Furulya, Zörej)
Ez kész röhej, hát nem tudják még mindig a kutyaütők, hogy engem már egy apró kis zörej is úgy ki tud hozni a sodromból? Az utóbbi időben annyi katyvaszt próbáltak lenyomni a torkomon, hogy már egy falatot sem tudnék lenyelni. Itt már minden volt: Idegtépő, fogcsikorgató, hangorgia, hogy már a neszezés is kész lutri, ezek ott fenn mivel múlatják már megint az időt, ha furulyázni tudnak csak az idegekkel, ahelyett, hogy egymással törődnének?
Csapjon oda azzal a húsklopfolóval, na de akkorát azért még sem, hogy kulimász lesz a végén belőle? Ne simogassa a szeleteket, az nem arra való, arra ott van az asszony, vagy az ember,... most akkor ki ütött először?
Végre elcsendesedtek!
Ebédidő!
Elvégre vasárnap van!
Ma nem tudtam eldönteni menjek a kertbe, vagy maradjak, de túl sok lett volna itthon a "jóból", kint meg félbehagyott munka várt rám, döntöttem, megyünk...
Ilyenkor bedobálok pár harapnivalót, amit tudok, úgysem én fogom megenni, egyszerűen, mert nincs rá időm. Hiába, a terveim sorra befuccsolnak.
Hagytam elmenni egy buszt, és csak utána néztem meg, hogy mikor jön az enyém, hát az bizony szombat lévén csak sokára... első csalódás. Akkor sem fordulok vissza... volt már ilyen. Helyette, hogy addig is múlassam az időt, várni ugyanis utálok, gyalogoltunk egy megállót, ott több szerencsém lesz alapon. Nem kerget senki, ráérünk és a csatlakozásra már nem kellett percet sem várni, még futhattam is az átszálláskor... Lányom nem örül ennek, de mit lehet tenni, nyertünk vagy húsz percet és behoztuk a lemaradást...
Előtte nap említette a szomszédom, ő ma is kimegy, így kaptam az alkalmon és felhívtam. Szerencsénk volt, mert így nem kellett kifelé sem gyalogolni, ezzel is múlatva a ...
Jó napot kívánok, attól még...
Ha nem hallanak, akkor talán megúszom, mint a múltkor is. Repült felém az a nehéz kő, akkora volt, mint egy dió, de sikerült időben felröppennem. Nem kockáztathatok, végül is akad más kuka is a láthatáron, nem muszáj nekem folyton ugyanabban fötőrnöm… Hú, de rosszul céloz!... viszont állhatatos. Nem látja, hogy én csak a szemetet válogatom szét helyette, és akad benne még nem kevés jobbnál jobb falat. Ha neki már nincs rá szüksége, ám legyen, attól még más értékelheti. Nem értem mi baja van azzal, ha egy kicsit mellé potyogtatom, majd jön a takarítóbrigád, az a zsörtölődő asszonyság, meg a férje, aki szintén már nem jó semmire, de legalább ő nem szokott dobálózni. Így már nem is olyan érdekes a dolog, inkább felszólítás nélkül továbbállok.
Nagyon figyelj! Mozogj óvatosan! Elég egy rossz mozdulat és oda lesz a reggeli. Még képes és fejbe kólint, amilyen kitartó. Nehéz dió, a fejem viszont nem törhetetlen. Ahelyett, hogy feltörné és megenné, itt ...
