- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Add már uram az esőt! - fohászkodom, de egyelőre csak a dörrenéseket hallom a távolból. Kétségtelen közeledik valami. Rég nem esett már, egy igazi nyári záporra vágyom és hogy addig se teljen semmittevéssel az idő, fogom a kiskapát és kivonulok az ablakom előtti előkertbe, hogy - versenyt futva az idővel - jó előre fellazítsam a növények körüli földet, csak ahol a papok táncolnak hagyom ki a meglepően laza szerkezetű talajt, aminek a felszíne az előző esőtől már rég simára kérgesedett.
A legjobbkor hagytam abba, mert e rövidke foglalatosságtól is már patakzott arcomról a verejték. Eközben érzékeltem, hogy feltámad a szél, egyre jobban beborul az ég és a dörrenéseket már a fejem felett hallom. Nem azonnal, kicsit még húzta az idegeimet, lesz-e ebből egyáltalán valami gondolatig jutottam, amikor leszakadt az ég és egy zivatar erősségű kiadós, majd fél órán át tartó zápor zúdult a kétségbeesetten menedéket kereső emberek nyakába.
Az égi csendes áztató eső helyett természeti csapásnak ...
fel
le
Nem jött be a paradicsomos krumplifőzelék, húsgombóccal, sebaj, ma tökfőzelék lesz, pörkölttel, miután a tegnapi egy szemig elfogyott, elvégre itt a szezonja, meg a lecsónak is. De annak is meg kell adni a módját, nem ám csak úgy ala-natúr... (Volt alatta kis üvegesre pirított igazi házi érett szalonnakockák, hagyma, paprika (nem baj, ha enyhén csípős), paradicsom, evidens... pár karika füstölt kolbász csipet, krumpli, csak módjával, a végén egy-két marék rózsaszínre pirított tarhonya, rövid lére eresztve... Fenséges! A fő, hogy ne sokat időzzünk a konyhában!
Az egyéb kedvteléseimre is időt kell szakítani és felfrissíteni a ruhatárat, már olyan viseltesek szegények... Ha én már nem lehetek friss, legalább, amit felveszek, azok legyenek üdék... Miután mindent felfrissítettem, kereszthuzat is megtette, ami tőle tellett ebben a nagy hőségben, követtem a macsek példáját - aki miután jóllakott, és mélyen belehajolva a kád friss vízéből lefetyelt egy jóízűt (ez a legújabb csepegtető ...
fel
le
A végén még ideszokik!?
Elég volt egyszer megsimogatni a szomszéd nem éppen fiatalka kandúr cicáját, azóta teljesen ideszokott. Meg is orrolt rám emiatt a gazdája. Már-már annyira otthon érzi magát nálam, ki-be jár az életemben, hogy még be is ágyaz magának. Követ, még a lépcsőházba is elkísér, aztán hopp, beugrik az ajtóm kisablakán. Nem meglepő, hiszen rám van írva, és a macska megérzi, hogy kiben bízhat, nálam szeretetben van része és különben is, én hagytam nyitva. Azok a szökkenések! Fantasztikusan kecsesen tudja ezt tenni. Nem elégszik meg a simogatással, előszeretettel várja a finom falatokat, mindig tudja, mintha érezné mostantól ez mindig így lesz. Alig aludtam valamicskét az éjjel, annyira megkedvelte az ágyamat, a takarómat, hogy le sem lehet onnan imádni, amíg ki nem alussza magát... Imádni való, ahogy elhelyezkedik, se kép, se hang, hiszen ezt a hőséget máshol nehezen bírná ki, csak a takaróm tetején.
Szerencsére nyugodt kis állat, mint afféle macska...
fel
le
Mozdulatlan, olyan levél sem rezdül, madárfütty nélküli, langyos, igazi, sétára való nyáreste van... Kertváros tereit ilyenkor veszik birtokba a kisgyerekes családok.. A téren összejönnek kicsik és nagyok kisebb csoportokban. Előkerülnek a bringák, a kismotorok, egy-egy merészebb aprónép a meredektől sem riad vissza, aztán jön a sírás, ha mégis rosszul vette be a kanyart... Az idősebb emberek meghitten beszélgetnek egymással, idilli környezetben, a frissen vágott füves területek mellett elhelyezett padokon, a tisztára sepert diana tér vonzó, kertvárosi sétánnyá szelídül. Senki sem siet már sehova. A hangoskodás most talán a fülledt meleg hatására méginkább alábbhagy, a kerthelyiségekben szórakozni vágyók között is visszafogottabb...
Mi is kedvet kapunk, hogy kimozduljunk végre, ráérősen, sétaképpen és levánszorgunk a kicsit távolabbi dohányboltig és vissza.. Két napja ki hitte volna, amikor a másik arcát mutatta meg az időjárás, hogy ilyen hibátlan tud lenni egy nyáreste? Bár az is ...
fel
le
Bizonyos feladatokat valóban menthetetlenül egyedül kell megoldani. Nem sírunk. Nem rínunk kell, hanem cselekedni. De hogyan, ha nincs egy szál drótunk sem, erős, amit holmi állatfajta is csak nagy nehézségek árán tud megbontani...? Tegyünk már keresztbe neki!
Hát én megpróbáltam keresztbe lefektetni a könnyedén behajlítható álló lemezt, pedig olyan jól mutatott. De nem volt rajta semmi fogás. No akkor elő a karókkal. Ami jobb híján nem más, mint az elvirágzott Yuka pálma cserjék meredeken az égnek törő buzogányai, vagy egy tucat belőlük, letisztítva a szúrós levelektől. Ha előbb tudom mire fogom használni, akkor valamennyit rajta hagyom...
Mire elkészültem a nagy művel, meleg is volt, és minden energiám elfogyott...
Ilyen és hasonló haszontalan munkálatok veszik el nem csak az időmet, energiámat, de a kedvemet is az összes többitől, így csak az öntözésre koncentráltam és a paradicsomokra, oszt leléptem, mint sezlonról a madam menthetetlenül egyedül... Szomszédom szegény ...
fel
le
Igen, itt is nagyon az volt. Kókadoztam is rendesen. Első gondolatomat, hogy semmi kedvem kimenni a kertbe a bozótosba, nosza felváltotta a második. Felkerekedtem és meglátogattam a Nyufit... Tettem egy potyautat, mert ott felhomályosítottak, hogy amit keresek olyan apróka, parányi, hogy már rég elköltöttem, mintsem azt várnám, hogy elpostázzák. Megtették még májusban és én meg hiába kerestem a szla.kivonatomon június-júliusban. Hát persze, hogy nem találtam. Ritkán fordul elő, hogy az utalás előbb történik meg, mint annak a magyarázata...
A nap többi részét sokkal nehezebb volt elköltenem, mint azt a 25 ezer forintot, amit visszamenőleg kaptam nyugdíjamat növelve. Még ne szóljak egy szót sem, mert 305 forinttal növekedett a nyugdíjam, másokkal ellentétben, akiknek csak 5 forinttal. Fel is voltak háborodva! A levelezés többe került...
fel
le
A bejáratnál egy pillanatra megtorpantam. Na jó, volt az több is, mert nem tudtam hirtelen eldönteni, most gyáva vagyok, vagy inamba szállt a bátorság..., mert rövid időn belül most másodszor lettem libabőrös nem egy magával ragadó élmény hatására.
Nem csoda, hiszen túlerőben voltak azok ott lejjebb vagy egy tucat, igaz csak a kerítés mögött, de annál hangosabban ugattak, közülük is az egyik, a legnagyobb. Mostanában nehezen viselem a meglepetéseket.
De ez itt, ahol szerintem semmi keresnivalója nem lehetne egyedül van, nagyon is nyugtalan lett, amikor meglátott. Hát még én?! (Meg sem kottyantam volna neki reggelire, de kettőnk közül ő lehetett a gyávább.) Messziről is jól érzékeltem ezt, holott a nagysága, a kinézete, nem túl bizalomgerjesztő külseje, de még a színe, ami fekete volt, akár az ördög, nem ezt sugallta. Közelebb azért sem merészkedtem volna. Lecövekeltem.
No, most mi legyen? Mész, vagy maradsz, próbáltam volna humorra venni, de jobbnak láttam egy határozott ...
fel
le
Add már uram az esőt! - fohászkodom, de egyelőre csak a dörrenéseket hallom a távolból. Kétségtelen közeledik valami. Rég nem esett már, egy igazi nyári záporra vágyom és hogy addig se teljen semmittevéssel az idő, fogom a kiskapát és kivonulok az ablakom előtti előkertbe, hogy - versenyt futva az idővel - jó előre fellazítsam a növények körüli földet, csak ahol a papok táncolnak hagyom ki a meglepően laza szerkezetű talajt, aminek a felszíne az előző esőtől már rég simára kérgesedett.
A legjobbkor hagytam abba, mert e rövidke foglalatosságtól is már patakzott arcomról a verejték. Eközben érzékeltem, hogy feltámad a szél, egyre jobban beborul az ég és a dörrenéseket már a fejem felett hallom. Nem azonnal, kicsit még húzta az idegeimet, lesz-e ebből egyáltalán valami gondolatig jutottam, amikor leszakadt az ég és egy zivatar erősségű kiadós, majd fél órán át tartó zápor zúdult a kétségbeesetten menedéket kereső emberek nyakába.
Az égi csendes áztató eső helyett természeti csapásnak ...
Nem jött be a paradicsomos krumplifőzelék, húsgombóccal, sebaj, ma tökfőzelék lesz, pörkölttel, miután a tegnapi egy szemig elfogyott, elvégre itt a szezonja, meg a lecsónak is. De annak is meg kell adni a módját, nem ám csak úgy ala-natúr... (Volt alatta kis üvegesre pirított igazi házi érett szalonnakockák, hagyma, paprika (nem baj, ha enyhén csípős), paradicsom, evidens... pár karika füstölt kolbász csipet, krumpli, csak módjával, a végén egy-két marék rózsaszínre pirított tarhonya, rövid lére eresztve... Fenséges! A fő, hogy ne sokat időzzünk a konyhában!
Az egyéb kedvteléseimre is időt kell szakítani és felfrissíteni a ruhatárat, már olyan viseltesek szegények... Ha én már nem lehetek friss, legalább, amit felveszek, azok legyenek üdék... Miután mindent felfrissítettem, kereszthuzat is megtette, ami tőle tellett ebben a nagy hőségben, követtem a macsek példáját - aki miután jóllakott, és mélyen belehajolva a kád friss vízéből lefetyelt egy jóízűt (ez a legújabb csepegtető ...
A végén még ideszokik!?
Elég volt egyszer megsimogatni a szomszéd nem éppen fiatalka kandúr cicáját, azóta teljesen ideszokott. Meg is orrolt rám emiatt a gazdája. Már-már annyira otthon érzi magát nálam, ki-be jár az életemben, hogy még be is ágyaz magának. Követ, még a lépcsőházba is elkísér, aztán hopp, beugrik az ajtóm kisablakán. Nem meglepő, hiszen rám van írva, és a macska megérzi, hogy kiben bízhat, nálam szeretetben van része és különben is, én hagytam nyitva. Azok a szökkenések! Fantasztikusan kecsesen tudja ezt tenni. Nem elégszik meg a simogatással, előszeretettel várja a finom falatokat, mindig tudja, mintha érezné mostantól ez mindig így lesz. Alig aludtam valamicskét az éjjel, annyira megkedvelte az ágyamat, a takarómat, hogy le sem lehet onnan imádni, amíg ki nem alussza magát... Imádni való, ahogy elhelyezkedik, se kép, se hang, hiszen ezt a hőséget máshol nehezen bírná ki, csak a takaróm tetején.
Szerencsére nyugodt kis állat, mint afféle macska...
Mozdulatlan, olyan levél sem rezdül, madárfütty nélküli, langyos, igazi, sétára való nyáreste van... Kertváros tereit ilyenkor veszik birtokba a kisgyerekes családok.. A téren összejönnek kicsik és nagyok kisebb csoportokban. Előkerülnek a bringák, a kismotorok, egy-egy merészebb aprónép a meredektől sem riad vissza, aztán jön a sírás, ha mégis rosszul vette be a kanyart... Az idősebb emberek meghitten beszélgetnek egymással, idilli környezetben, a frissen vágott füves területek mellett elhelyezett padokon, a tisztára sepert diana tér vonzó, kertvárosi sétánnyá szelídül. Senki sem siet már sehova. A hangoskodás most talán a fülledt meleg hatására méginkább alábbhagy, a kerthelyiségekben szórakozni vágyók között is visszafogottabb...
Mi is kedvet kapunk, hogy kimozduljunk végre, ráérősen, sétaképpen és levánszorgunk a kicsit távolabbi dohányboltig és vissza.. Két napja ki hitte volna, amikor a másik arcát mutatta meg az időjárás, hogy ilyen hibátlan tud lenni egy nyáreste? Bár az is ...
Bizonyos feladatokat valóban menthetetlenül egyedül kell megoldani. Nem sírunk. Nem rínunk kell, hanem cselekedni. De hogyan, ha nincs egy szál drótunk sem, erős, amit holmi állatfajta is csak nagy nehézségek árán tud megbontani...? Tegyünk már keresztbe neki!
Hát én megpróbáltam keresztbe lefektetni a könnyedén behajlítható álló lemezt, pedig olyan jól mutatott. De nem volt rajta semmi fogás. No akkor elő a karókkal. Ami jobb híján nem más, mint az elvirágzott Yuka pálma cserjék meredeken az égnek törő buzogányai, vagy egy tucat belőlük, letisztítva a szúrós levelektől. Ha előbb tudom mire fogom használni, akkor valamennyit rajta hagyom...
Mire elkészültem a nagy művel, meleg is volt, és minden energiám elfogyott...
Ilyen és hasonló haszontalan munkálatok veszik el nem csak az időmet, energiámat, de a kedvemet is az összes többitől, így csak az öntözésre koncentráltam és a paradicsomokra, oszt leléptem, mint sezlonról a madam menthetetlenül egyedül... Szomszédom szegény ...
Igen, itt is nagyon az volt. Kókadoztam is rendesen. Első gondolatomat, hogy semmi kedvem kimenni a kertbe a bozótosba, nosza felváltotta a második. Felkerekedtem és meglátogattam a Nyufit... Tettem egy potyautat, mert ott felhomályosítottak, hogy amit keresek olyan apróka, parányi, hogy már rég elköltöttem, mintsem azt várnám, hogy elpostázzák. Megtették még májusban és én meg hiába kerestem a szla.kivonatomon június-júliusban. Hát persze, hogy nem találtam. Ritkán fordul elő, hogy az utalás előbb történik meg, mint annak a magyarázata...
A nap többi részét sokkal nehezebb volt elköltenem, mint azt a 25 ezer forintot, amit visszamenőleg kaptam nyugdíjamat növelve. Még ne szóljak egy szót sem, mert 305 forinttal növekedett a nyugdíjam, másokkal ellentétben, akiknek csak 5 forinttal. Fel is voltak háborodva! A levelezés többe került...
A bejáratnál egy pillanatra megtorpantam. Na jó, volt az több is, mert nem tudtam hirtelen eldönteni, most gyáva vagyok, vagy inamba szállt a bátorság..., mert rövid időn belül most másodszor lettem libabőrös nem egy magával ragadó élmény hatására.
Nem csoda, hiszen túlerőben voltak azok ott lejjebb vagy egy tucat, igaz csak a kerítés mögött, de annál hangosabban ugattak, közülük is az egyik, a legnagyobb. Mostanában nehezen viselem a meglepetéseket.
De ez itt, ahol szerintem semmi keresnivalója nem lehetne egyedül van, nagyon is nyugtalan lett, amikor meglátott. Hát még én?! (Meg sem kottyantam volna neki reggelire, de kettőnk közül ő lehetett a gyávább.) Messziről is jól érzékeltem ezt, holott a nagysága, a kinézete, nem túl bizalomgerjesztő külseje, de még a színe, ami fekete volt, akár az ördög, nem ezt sugallta. Közelebb azért sem merészkedtem volna. Lecövekeltem.
No, most mi legyen? Mész, vagy maradsz, próbáltam volna humorra venni, de jobbnak láttam egy határozott ...
