- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
folytatom a "Szörnyű szelek szárnyán (1)" c. naplóbejegyzésemet, visszafelé, a (2) résszel, mert hiszen ez az egész kálvária augusztus hóra tevődik.
...
Nem egy szokványos kimenetel volt az augusztusban. Velem volt a szomszéd fiatalasszony, akinek, ha kicsivel is, de hozzájárultam a napi kiadásaihoz, ahhoz viszont tenni kell és valljuk be, már nekem is elkél a segítség néha-néha.
Szóval megálltunk a bejáratnál, ami nyitott kapukat dönget, az megy be hozzám a kertbe, aki akar, de földbe gyökerezett a lábam. Valami nagyon-nagyon sötét volt, csak néztem, hogy "eltűnt a házikó?"... Akkor szembesültem vele, hogy igen nagy vihar lehetett "szörnyű szelek szárnyán" érkezhetett és nem kímélte a nemrég még hatalmas lombbal fölé hajolt vastag diófa ágakat úgy szakította le, mint gyenge hajtásokat.
Először, hogy jobban szemügyre vettem még fel sem tűnt, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam elsőre. Hoppá! Hol van a vezeték, követtem volna egészen az oszlopig, ...
fel
le
Folytatom a "Szörnyű szelek szárnyán (1)" c. naplóbejegyzésemet, visszafelé lépegetve, ha már egyszer így kezdtem el, ilyen szerencsétlenül, ezzel a 3. résszel.
...
A Biokomos főnivel való beszélgetés kissé akadozott, mert az istennek sem értette meg, hogy ahol az én kis kertem van, az nem egy családiházas övezet, ahol a házakon fel van tüntetve az utca és házszám, mint ő erre sűrűn hivatkozott.
Azt is kijelentette, miután többszöri próbálkozás után sem talált oda a dzsipieszével, csepp eszével, nem hajlandó oda mégegyszer kimenni, féltve az autóját, ami mint később kiderült nem is az övé, hanem a munkaeszköze.
Nofene, itt a lehetőség, ajánlkoztam, hogy miért nem választja az egyszerűbbet, majd én kinavigálom, csak vegyen fel a sarkon... De nehézkes volt ahhoz képest, hogy nem is öreg. Mert azért mégis csak sor került a találkozásra, de úgy látszik hiába volt a személyem varázsa, ő egyre csak a dzsipieszével, csepp eszével volt elfoglalva... Aztán milyen érdekes ...
fel
le
Folytatom...
Éppen az idő, amiből kevés van és a türelmem is fogytán, mert ez a kálvária csak nem akart elmúlni, ezért még a szokásomon is változtatnom kellett, hogy nem a reggeli órákban, hanem délután mentem ki a kertbe, hogy végre valahára személyesen tudjak találkozni a szomszéd emberrel, aki majdcsak tud adni valamiféle eszközt, amivel felmászhatok a tetőre, hogy végre lesöpörhessem, na nem a "padlást", hanem a fűrészport a tetőről.
Baromira nehéz volt a létra oda és visszacipelni, de jó kis eszköz. Ez volt a legkevesebb, hogy elérjem a célom. Fent a tetőn csodálatos táj tárult a szemem elé, elnézegettem egy ideig, aztán had szóljon sepertem, miközben már a következő lépésen gondolkodtam. Hogyan tovább? Ezt még most meg tudom csinálni, de ez megismétlődhet, hiszen a fák az évek során felnőttek az égig, pont a vezeték vonalában. Nincs mese, ekkorra ugyanis már eldöntöttem, többet nem lesz áramom. Vissza a múltba, amikor még nem voltam kitéve ilyen kálváriának, ...
fel
le
Egy picit elidőzök itt is és régi időkre gondolok, azokra a mindennapjaimat olykor felbolygató, agytekervényeimet megmozgató boldog békeidőkre, amelyekre jó visszagondolni..., ami miatt még mindig vissza-visszajárok ide, a feleségekre...
Miközben lapozgatok rátalálok régi gyöngyszemekre és el sem hiszem, hogy ennek egyszer csak vége lett... eszembe jut, talán nem is baj, egy kicsit legalább pihentünk, hiszen valaminek csak akkor lehet vége, ha magunk is így érezzük, akkor és ott, amikor letesszük a tollat, ha kiüresedünk, mert azt gondoljuk nem történik már semmi különös, amit érdemes lenne megosztanom azokkal a néha-néha - mint jómagam - visszajáró, írogató társaimmal...
Tévedés ne essék, itt még azért nem tartunk, hiszen látom és olvasom, amit megosztanak - nem kell ahhoz egy regény terjedelmű, hogy belegondoljak kinek-kinek az életében most is történik valami. Mindaddig, ameddig ezt az érdeklődést oda-vissza megtapasztaljuk, van értelme a folytatásnak is...
És akkor térjek ...
fel
le
Sosem szerettem, de ez most valahogy nagyon jólesett. Minő véletlen egybeesés, hogy a postaládámhoz igyekeztem, amit ki sem kellett nyitnom, hiszen mindig nyitva van. Úgysem hoz nekem soha senki semmit csekken kívül.
Majdhogynem a lábamat törte, szerencsére így csak elé pottyant a boríték... Hohó! Örvendeztem! Levelet hozott a postás! Igaz, nem kapkodta el, de annál nagyobb izgalommal és türelmetlen sietséggel bontottam fel...
Nem kis meglepetésemre tündér még a gondolatomat is kitalálta... Ügyes kis csomagot állított össze tollakból, poháralátétekből, hűtőmágnesekből, amiből kedvencem az ölelkező cicapár, de a többi is egytől egyig aranyoska, saját kezűleg rót, vésett szöveggel, rajzzal és egy levélke kíséretében.
Köszönöm Tündér, bár nem mondom, hogy nem kevésbé igyekeztem magam is kiérdemelni a Felesegek.hu tündéri ajándékát!
fel
le
Nem sok látnivaló van mostanában. A magamfajta nyugdíjas csak néz ki a fejéből, néha az ablakon át, és mit látok ma? Végre valami összehangolt, jól szervezett közmunkát.
Addig, amíg tavaly még vagy tucat ember húzta-vonta a nylont és hordták egy hatalmas kupacba a faleveleket, hogy aztán egy-két lapátoló ember alig győzve, vért izzadva - kitöltve a munkaidejüket - felhordta egy nagy teherautóra, kész izomláz, másnap biztos beteget jelentettek.
Ma csodák-csodája hatalmas fejlődést tapasztaltam.
Mindössze öt ember, azok közül is ketten munkagéppel és egy teherautóval felszerelve, a platón mindössze egy taposó ember gereblyézett csupán, végezték ezt a nem kicsit időigényes melót.
Nem nagy csinnadrattával jöttek és öröm volt nézni ezt a technikát, ahogy perceken belül felkerült a kisteherautóra az a rengeteg levél. Maguk után szinte megtisztult a tér és mentek tovább egy háztömbbel. Így kell ezt! Szakszerűen, összehangoltan, kevés ember igénybevételével.
Az üröm az örömben az egy ...
fel
le
Mint macska a forró kását, úgy kerülgetem én a túlzsúfolt szekrényeket. Időnként muszáj betekinteni, ha másért nem, hogy szorítsak egy kis helyet a következő ruhahalomnak... Így tettem éveken át.
Nem, ez így nem mehet tovább! Minden nekem kedvez, még az idő is. Közeledik az év vége és a nélkül, hogy erre bárki is figyelmeztetne, magamtól jövök rá, semmi értelme tovább kerülgetni. Nincs mese. Meg kell szabadulni a féltett "kincseimtől".
Ott kezdődött, hogy néztem a tv.-t, benne a férfiak képtelen öltözködési módját, mert magasról tesznek rá, hogy divat, vagy ómódi, legalábbis van köztük fanatikus, akiket abszolúte nem érdekli, mi a módi. Hát a szandál, zoknival nálam is kiverte a biztosítékot.
Nem csak a férfiaknál lelhető fel ez a közömbösség, ahogy esik, úgy puffan, az öltözködésük arra korlátozódik, amiben éppen jól érzik magukat. Az idő előrehaladtával egyre inkább feledésbe megy egy-egy rég nem látott ruhadarab. Mi nők is hasonlóképpen gondolkodunk, egyesek ...
fel
le
folytatom a "Szörnyű szelek szárnyán (1)" c. naplóbejegyzésemet, visszafelé, a (2) résszel, mert hiszen ez az egész kálvária augusztus hóra tevődik.
...
Nem egy szokványos kimenetel volt az augusztusban. Velem volt a szomszéd fiatalasszony, akinek, ha kicsivel is, de hozzájárultam a napi kiadásaihoz, ahhoz viszont tenni kell és valljuk be, már nekem is elkél a segítség néha-néha.
Szóval megálltunk a bejáratnál, ami nyitott kapukat dönget, az megy be hozzám a kertbe, aki akar, de földbe gyökerezett a lábam. Valami nagyon-nagyon sötét volt, csak néztem, hogy "eltűnt a házikó?"... Akkor szembesültem vele, hogy igen nagy vihar lehetett "szörnyű szelek szárnyán" érkezhetett és nem kímélte a nemrég még hatalmas lombbal fölé hajolt vastag diófa ágakat úgy szakította le, mint gyenge hajtásokat.
Először, hogy jobban szemügyre vettem még fel sem tűnt, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam elsőre. Hoppá! Hol van a vezeték, követtem volna egészen az oszlopig, ...
Folytatom a "Szörnyű szelek szárnyán (1)" c. naplóbejegyzésemet, visszafelé lépegetve, ha már egyszer így kezdtem el, ilyen szerencsétlenül, ezzel a 3. résszel.
...
A Biokomos főnivel való beszélgetés kissé akadozott, mert az istennek sem értette meg, hogy ahol az én kis kertem van, az nem egy családiházas övezet, ahol a házakon fel van tüntetve az utca és házszám, mint ő erre sűrűn hivatkozott.
Azt is kijelentette, miután többszöri próbálkozás után sem talált oda a dzsipieszével, csepp eszével, nem hajlandó oda mégegyszer kimenni, féltve az autóját, ami mint később kiderült nem is az övé, hanem a munkaeszköze.
Nofene, itt a lehetőség, ajánlkoztam, hogy miért nem választja az egyszerűbbet, majd én kinavigálom, csak vegyen fel a sarkon... De nehézkes volt ahhoz képest, hogy nem is öreg. Mert azért mégis csak sor került a találkozásra, de úgy látszik hiába volt a személyem varázsa, ő egyre csak a dzsipieszével, csepp eszével volt elfoglalva... Aztán milyen érdekes ...
Folytatom...
Éppen az idő, amiből kevés van és a türelmem is fogytán, mert ez a kálvária csak nem akart elmúlni, ezért még a szokásomon is változtatnom kellett, hogy nem a reggeli órákban, hanem délután mentem ki a kertbe, hogy végre valahára személyesen tudjak találkozni a szomszéd emberrel, aki majdcsak tud adni valamiféle eszközt, amivel felmászhatok a tetőre, hogy végre lesöpörhessem, na nem a "padlást", hanem a fűrészport a tetőről.
Baromira nehéz volt a létra oda és visszacipelni, de jó kis eszköz. Ez volt a legkevesebb, hogy elérjem a célom. Fent a tetőn csodálatos táj tárult a szemem elé, elnézegettem egy ideig, aztán had szóljon sepertem, miközben már a következő lépésen gondolkodtam. Hogyan tovább? Ezt még most meg tudom csinálni, de ez megismétlődhet, hiszen a fák az évek során felnőttek az égig, pont a vezeték vonalában. Nincs mese, ekkorra ugyanis már eldöntöttem, többet nem lesz áramom. Vissza a múltba, amikor még nem voltam kitéve ilyen kálváriának, ...
Egy picit elidőzök itt is és régi időkre gondolok, azokra a mindennapjaimat olykor felbolygató, agytekervényeimet megmozgató boldog békeidőkre, amelyekre jó visszagondolni..., ami miatt még mindig vissza-visszajárok ide, a feleségekre...
Miközben lapozgatok rátalálok régi gyöngyszemekre és el sem hiszem, hogy ennek egyszer csak vége lett... eszembe jut, talán nem is baj, egy kicsit legalább pihentünk, hiszen valaminek csak akkor lehet vége, ha magunk is így érezzük, akkor és ott, amikor letesszük a tollat, ha kiüresedünk, mert azt gondoljuk nem történik már semmi különös, amit érdemes lenne megosztanom azokkal a néha-néha - mint jómagam - visszajáró, írogató társaimmal...
Tévedés ne essék, itt még azért nem tartunk, hiszen látom és olvasom, amit megosztanak - nem kell ahhoz egy regény terjedelmű, hogy belegondoljak kinek-kinek az életében most is történik valami. Mindaddig, ameddig ezt az érdeklődést oda-vissza megtapasztaljuk, van értelme a folytatásnak is...
És akkor térjek ...
Sosem szerettem, de ez most valahogy nagyon jólesett. Minő véletlen egybeesés, hogy a postaládámhoz igyekeztem, amit ki sem kellett nyitnom, hiszen mindig nyitva van. Úgysem hoz nekem soha senki semmit csekken kívül.
Majdhogynem a lábamat törte, szerencsére így csak elé pottyant a boríték... Hohó! Örvendeztem! Levelet hozott a postás! Igaz, nem kapkodta el, de annál nagyobb izgalommal és türelmetlen sietséggel bontottam fel...
Nem kis meglepetésemre tündér még a gondolatomat is kitalálta... Ügyes kis csomagot állított össze tollakból, poháralátétekből, hűtőmágnesekből, amiből kedvencem az ölelkező cicapár, de a többi is egytől egyig aranyoska, saját kezűleg rót, vésett szöveggel, rajzzal és egy levélke kíséretében.
Köszönöm Tündér, bár nem mondom, hogy nem kevésbé igyekeztem magam is kiérdemelni a Felesegek.hu tündéri ajándékát!
Nem sok látnivaló van mostanában. A magamfajta nyugdíjas csak néz ki a fejéből, néha az ablakon át, és mit látok ma? Végre valami összehangolt, jól szervezett közmunkát.
Addig, amíg tavaly még vagy tucat ember húzta-vonta a nylont és hordták egy hatalmas kupacba a faleveleket, hogy aztán egy-két lapátoló ember alig győzve, vért izzadva - kitöltve a munkaidejüket - felhordta egy nagy teherautóra, kész izomláz, másnap biztos beteget jelentettek.
Ma csodák-csodája hatalmas fejlődést tapasztaltam.
Mindössze öt ember, azok közül is ketten munkagéppel és egy teherautóval felszerelve, a platón mindössze egy taposó ember gereblyézett csupán, végezték ezt a nem kicsit időigényes melót.
Nem nagy csinnadrattával jöttek és öröm volt nézni ezt a technikát, ahogy perceken belül felkerült a kisteherautóra az a rengeteg levél. Maguk után szinte megtisztult a tér és mentek tovább egy háztömbbel. Így kell ezt! Szakszerűen, összehangoltan, kevés ember igénybevételével.
Az üröm az örömben az egy ...
Mint macska a forró kását, úgy kerülgetem én a túlzsúfolt szekrényeket. Időnként muszáj betekinteni, ha másért nem, hogy szorítsak egy kis helyet a következő ruhahalomnak... Így tettem éveken át.
Nem, ez így nem mehet tovább! Minden nekem kedvez, még az idő is. Közeledik az év vége és a nélkül, hogy erre bárki is figyelmeztetne, magamtól jövök rá, semmi értelme tovább kerülgetni. Nincs mese. Meg kell szabadulni a féltett "kincseimtől".
Ott kezdődött, hogy néztem a tv.-t, benne a férfiak képtelen öltözködési módját, mert magasról tesznek rá, hogy divat, vagy ómódi, legalábbis van köztük fanatikus, akiket abszolúte nem érdekli, mi a módi. Hát a szandál, zoknival nálam is kiverte a biztosítékot.
Nem csak a férfiaknál lelhető fel ez a közömbösség, ahogy esik, úgy puffan, az öltözködésük arra korlátozódik, amiben éppen jól érzik magukat. Az idő előrehaladtával egyre inkább feledésbe megy egy-egy rég nem látott ruhadarab. Mi nők is hasonlóképpen gondolkodunk, egyesek ...
