- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
A barátok, rendszerint a jéghegyek tetején is összefutnak. Rosszabb esetben, párhuzamosan egymás mellett úszó, Titanic süllyesztők csúcsáról integetnek és jeleznek egymásnak. A mindenki által csak Macskafülű Álmosnak nevezett, rozmaringos orrú sörlovag is, a legtehetetlenebb helyen - már nem emlékszem rá hol -, futott össze, kezdő spicctanuló inas éveiből rámaradt barátjával, Közép Trabanttal.
- Szervusz Trabant, üdvözöllek!
- Szia, Macskafülű Álmos! Mizujs a, mit is forgatásban?
- Már rég kiment a divatból pajtás, megkucorodva sem tudnék cipőt csinálni. Sajtolják őket, helyesbítek fröccsentik, mint az öntött alumínium kilincseket.
- Te még mindig a papundekli csomagolású, szimpla üveg langyos sört iszod?
- Nyakalom, akár szúnyog a neki nektárt!
- Figyu, csak mert olyan rég ismerlek, adok egy tripla tippet. Nekiindulsz a stoplámpákkal szegélyezett Gerbera úti hársak alatt és figyeled a fák tövét. Az egyik, nagyjából egy méter magasságban elhelyezkedő, öklömnyi faodvába ...
fel
le
A lányok a Ladon folyó partján játszottak. Pásztorokat, szatírokat és sziléneket, mindenkit elkergettek. Az öreg Ladon morgott, hogy lesz neki unokája? Nem lesz, mondták a lányok dacosan, legalább nem vesznek össze az örökségen. Az örökség egy darab folyómeder volt, csekély zsákmány sok száz reménybeli unokának. Ki fogok száradni, búslakodott Ladon, bár a fivéreim se csináltak karriert, Peneiosz például elmocsarasodott. Az a baj, hogy nincs elég helyünk, nem tudjuk kifutni magunkat.
Öreg folyóistenek sehová sem futnak. Ladon is már csak járókerettel jutott el a tengerig. Apollón éppen arra csatangolt, és kereste a bajt. Egyet, kettőt, tizenkettőt válogassak-e Ladon lányai közül?
Egyet se, mert éppen arra repült a másik aranyfürtű, a kölyök Erósz. Erósznak van egy rossz szokása, folyton az arany tegze, arany nyílvesszője körül babrál. Nem szégyelled magad? – kiáltott rá Apollón.
A gyerek gyorsan előhúzott egy nyílvesszőt. Nézd, milyen éles és hegyes! – Ne merj megmozdulni, ...
fel
le
- Nagyikám, anya a te kislányod? - Igen, hiszen tudod. És papa az apukája. - Akkor anya a ti gyereketek. A gyerekeknek ajándékot hoz a mikulás. Anyának is hozhatna. De nem hoz.
Moncsi összehúzza a szemöldökét, mint aki nagyon töri a fejét. Ha az anyja is gyerek, akkor miért nem kap a mikulástól ajándékot? Komoly dilemma ez egy nagycsoportos óvodás kislány számára.
Ám nekem sem könnyű megmagyarázni, hogy az édesanyja már felnőtt, nem hisz a mikulásban, aki egyébként is csak a mesékben létezik, mert ember nem látta, csak elképzeli, szabadon, olyannak, amilyennek hinni szeretné.
A mi kultúrkörünkben a mikulás mosolygós, kövér, nagypapás, akit általában piros orral és arccal, palásttal és sapkával, hófehér hosszú szakállal, kabátján fehér gallérral, ragyogó tisztára suvickolt csizmával ábrázolnak.
Férjem, a nagypapa, elmélyülten olvassa az újságot, ám tudom, hogy a Moncsival folytatott beszélgetésünk minden szavát pontosan hallja.
- Apa pedig a komáromi mama fia?
- Igen, ...
fel
le
A tóparti ház rejtélye c. regényből részlet
George egyik reggel felvetette, hogy mi lenne, ha a tavon ebédelnénk meg. Szép idő volt még, talán az utolsó nap, mikor hasonló túrát lehet tenni a vízen. Lassan jön a hideg, akkor már kevésbé lesz alkalmunk kimenni.
Egy kosárba beraktam néhány szendvicset, vizet meg némi kávét, és elindultunk. Volt a közelben egy olyan rész, ahol a fűzfák ágai belehajlottak a vízbe. Oda eveztünk ki. Szerettük ezt a helyet.
George csinált néhány fotót, hogy majd később lefesthesse, majd elindultunk visszafelé, mert kezdett köd ereszkedni a tóra, és a levegő is lehűlt.
Ekkor pillantottuk meg Mr. Cross csónakját.
Horgászott. Illetve ült a csónakban, és kezében tartotta a botot. Feje lebillenve a mellkasára, kalapja félre csúszva.
Bizonyára elaludt. Nem tudtuk eldönteni, hogy most felébresszük, vagy hagyjuk, aludjon tovább. Aztán George kitalálta, hogy megtréfáljuk. Mint a rossz gyerekek, mindig kapható volt egy kis csínyre. Csendesen a damil vége ...
fel
le
Látni! Érezni! Megtapasztalni!
Annyi minden van a fejemben, hogy összefüggően semmi se jut az eszembe... Ha próbálkozom is vele, de nagyon döcögősen megy.
Mintha már nem lenne semmi mondanivalóm - olyan érzés ez... Vagy túlságosan sokat szeretnék mondani egyszerre.
De ez biztosan csak azért van, mert annyi minden kavarog bennem.
A bizonytalanság, a sikertelenség, a kudarcok, kevés boldog percek, történések, eseménytelenség... amit most érzek remélem csak átmeneti!...
Próbálkozom...
Valamit máris megírtam, de nem érzem még! Ahhoz ki kell mennem a szabadba, meg kell tapasztalnom, át kell élnem, és ha mégsem, akkor meg kell álmodnom.
Nem könnyű az egyedülállók sorsa!
Néha megfagy körülöttük a levegő, máskor meg túlságosan forró alattuk a talaj.
Néha úgy érzik ki akarnak törni ebből az állapotból, máskor meg azt, hogy elsüllyedni, észrevétlennek maradni. Nem látni, nem hallani semmit. A körülöttük lévő világ számukra olyan mint egy darázs invázió, a sokaság ...
fel
le
A felhasználóink kezdeményezésére egy baráti pályázatot hirdetünk ki a felhasználóinknak! Aki még eddig nem tette meg, az gyorsan regisztráljon!
http://www.felesegek.hu/regisztracio
Öt szó köré kell egy történetet (vers, próza, bármi lehet) kanyarintani, a legtöbbet olvasott, a legtöbb szavazatot és a legtöbb lájkot bezsebelő pályázóik kapnak egy-egy apró meglepetést.
Az ajándékok felajánlói szintén a felhasználóink. Nekik már most szívből köszönjük az önkéntes felajánlásaikat és a készséges szellemüket!
Tehát összesen három pályázó kap egy-egy kis ajándékot, mivel a lényeg a játék, de mégis szeretnénk kedveskedni valami kis emlékkel.
Az öt szó, amelyeknek szerepelnie kell a történetben:
kályhacsőlakk,
vadgalamb,
surranás,
fahasáb,
zsemle,
A pályázatra a cikkeket ti magatok tudjátok feltenni, a címben szerepeljen:
Cím +Játék a szavakkal pályázatra!
Alul, a szerző neve publikus: *nem - karikába tegyétek a pöttyöt, mert a pályázat anonim!
A ...
fel
le
A hétköznapi hajszában észre se vesszük az öregasszonyt a Nyugati postája mellett. Ott ül, koszos, ócska rongyaiban, féloldalas testtartásban és néz. Nem kéreget, nem csinál semmit, csak hever. Hever a lábaink előtt. Ha megnéznénk, látnánk az arcát is. A kiábrándult fakó szemeket, a sokat megélt barázdáktól szántott arcot. A fehér haját, ami rövidre nyírt és általában, és más helyzetben tiszteletet vált ki. De itt, az utca sáros mocskában nincs tisztelet. Se az embernek, se a helyzetnek nem jár itt ki a tisztelet. Ő él. Még. Mint ahogy pár méterrel odébb a láb nélküli férfi. Ő kér. Rád emeli alázatos tekintetét. Te elkapod a szemed. Nem, te nem lefelé nézel, csak röpke pillanatra tekintettél a cipőd elé. Épp, csak, hogy el ne taposd. Ő nyújtja a kezét és markolja a levegőt, hosszúkás arcára hullik a szemergő eső. Rohanunk. Ő marad. Neki nincs hová rohanni. Nincs is mivel. Deréktól lefelé elfogyott a teste. Tán baleset, tán egyéb az oka, nem tudni. Egyedül van a járdán, pedig sokan ...
fel
le