- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Kislánykoromban mindig nagyon csúnyának éreztem magam. Már nem emlékszem, hogy honnan jött ez a gondolat, egyszerűen csak tudtam, hogy csúnya vagyok.
Anyám reggelente megfésült és két copfba fonta a hajam a kemény hokedlin a sünis hajkefével, és én minden áldott reggel végigbőgtem ezt a ceremóniát, mert a hajam folyton tele volt fészekkel. Utáltam a fésülködést és azt a mondatot, hogy a szépségért szenvedni kell. Arra a végeredményre jutottam, hogy ez a naponkénti szenvedés, ami egy nappal sem csökkent kevésbé, biztosan azt mutatja, hogy messze van még az, amikor én szép leszek, tehát csúnya vagyok. De ilyen áron eszem ágában sem volt szépnek lenni.
Ezzel együtt visszahúzódó, csendes kislány is voltam, afféle könyvmoly, de hiába igyekeztem a legláthatatlanabb lenni, mégis mindig engem találtak meg a többiek a heccelődéseikkel. Tortúra volt minden iskolai nap. Utáltam.
Egy időben az általános iskolában az utolsó előtti padban ültem, és egy szőke, vizenyős kék szemű fiú ült ...
fel
le
Él valahol Magyarországon egy kicsi faluban, a nyolctagú Kovács család: Az apa, az anya, öt gyerek és a 65 éves nagymama. Nagy gond szakadt a szülőkre, amikor az ötödik gyerek is megszületett, alig tudták kiókumlálni, mit tegyenek naponta enni az asztalra, pedig az apa mindig szorgalmasan dolgozott, nem kocsmázott, minden munkát elvállalt, amiből egy kis pénzt tudott csiholni. Mindezek ellenére ki lehet jelenteni, boldog kis közösség.
Talán meg sem tudják a napi főzést oldani, ha nem él közöttük, a sokat tapasztalt nagymama, aki ellátta lányát okos tanácsaival. Kifogyhatatlan volt az ötletekből, mindig elő tudott rukkolni valami újjal, hogy az ebéd olcsó is, laktató is legyen. Különböző fűszernövényekkel ízesítve, a krumplit, babot, lencsét, kukoricát, káposztát, amely a parányi kertjükben megtermett, húszféleképpen is el tudja készíteni.
Meg is becsülte a család apraja-nagyja, ha lehetett, még kényeztették is, amikor az időváltozásnál fájtak a csontjai, és a járás is nehezére ...
fel
le
A gyermekes szülők réme a szeptember, mégis alig várjuk, hogy iskolaidő legyen végre. Minden év egy újabb megpróbáltatás, de amikor túl vagyunk rajta mégis miért hiányzik?
A nyár azt mondják szabadság a gyereknek, élvezi, hogy nem kell tanulni, táska bevágva a sarokba nyár elején, ki tudja melyikbe. Egy szabály van, nincsenek szabályok, nem kell minden reggel korán kelni, hogy az iskola rabságába vonuljon. Élvezze csak az otthoni kalitkát.
A szülő meg, ha nincs elég szabadsága, vagy nincs nagyszülő, rokon, tábor, bármi, csak fő a levébe, hová is tegye a gyereket. Mert idegileg tönkre megy a hosszas gyerekzsivajtól. Vagy élvezi, ki hogy. Én szerencsés helyzetben vagyok, van nagyszülő, aki tud felügyelni a gyerekre, amikor dolgozom, mert azt ugye muszáj. A nyári időszak megterhelő kicsit a szülőnek, mert folytonos felügyelettel, hétvégi kirándulásokkal, a szabadság alatt hosszabb túrákkal igyekszik a gyermekét megörvendeztetni, kész vagyonokat lapátol össze egész évben az ember, ...
fel
le
Mi kell a hitelességhez? Leszoksz-e a cigarettáról, ha az, aki javasolja, maga is dohányzik? Előfordulhat, hogy valaki azt mondja, ez az, amit nem akarok, általában mégis azt mondjuk, elhiszem, hogy olyan jó, de előbb bizonyítsd be a hasznát magadon.
Egy skót orvos, Dr. George Cheyne 1701-ben szerezte meg az orvosi diplomát az aberdeen-i King’s College-ban. Ekkor kezdődött meg a harca a kilókkal, vagy pontosabban a stone-okkal, hiszen Cheyne hamarosan Angliába költözött; és nem is tért vissza az ossziáni dalok éjszaki fényes honába.
Életrajzírói azzal mentegetik az első hájrétegeket, hogy pacienseket akart szerezni, azért „töltötte idejének java részét kocsmákban és kávéházakban, csak azért iszogatott a gazdag új barátaival, hogy potenciális pacienseket szerezzen.” A módszer nem bizonyult sikeresnek, sőt a doktor úr gyorsan elhízott; és egyszerre szenvedett mindenféle betegségtől. Terebélyes pocakjáért az ülő életmódot és a stresszes városi életmódot tette felelőssé. Hozzá még ...
fel
le
Minden tűz más.
Van tűz, amely nagy lánggal, megállíthatatlanul ég. Mindent felemészt, de nem marad utána semmi.
Más tüzek sokára gyulladnak meg, hosszan égnek és végül parázzsá szelídülnek, mielőtt hamuvá válnak.
Szeretem a tüzet, mert megmelegíti a szívet és a lelket egy hűvös napon.
De az ő szerelmük nem ilyen.
Nem a tűzhöz hasonlítanám, ami majd parázslik, hanem kiteljesedik, ahogy egy bimbó kinyílik. Egyre nagyobb és szebb lesz. Érettebb. Azután beporozzák és magocskákat hoz.
"- Anya, honnan tudod, hogy egy pasi az a pasi?
- Úgy érted, hogy jó férj lesz-e belőle? (...) Az a titok, hogy a férfi jobban szeresse a nőt, mint fordítva.
- Nem ugyanannyira kellene?
- Soha nem lehet ugyanannyira (...).
- De mi van akkor, ha a nő szeret jobban?
- Akkor pokoli élet vár rá. Minden összeesküszik a nők ellen, mert az idő az ellenségünk. Mi öregszünk, míg a férfiak csak érlelődnek."
/Adriana Trigiani/
Mi is sokat beszélgettünk anyámmal arról, hogy kinek kell ...
fel
le
Bekapcsoltam a tévét, hogy megnézzem a 2012-es olimpiai görög-lengyel futballmérkőzést ismétlését. Csupán azt nem tudtam eldönteni, melyik csapatnak drukkoljak? Szeretem a lengyeleket, mindig is testvér országnak tekintettem, azonban nem kevésbé szeretem a görögöket is. Nem csak azért, mert van néhány görög rokonom, és kötődök hozzájuk, azért is, mert kultúra vonatkozásában sokat köszönhet Európa nekik. Úgy gondoltam, egyiknek sem. Gondoltam, józan ésszel, de a szívem önállósította magát, és azt kívánta, a görögök kerüljenek ki győztesen. Hogy nő létemre, főleg idős koromra, mért érdekel a futball? Nem titkolom, a tizenöt éves fiúunokám miatt, hogy ne csak hallgassam lelkes beszámolóját, hanem értsem is, és hozzá is tudjak szólni.
Maradt még néhány perc a kezdésig, s azzal múlattam az időt, hogy meglátogattam a FB-ot. Nem tartozik a kedvenc időtöltésemhez, bár néha jót mulatok a beírásokon. Na, nem a trágár kifejezéseken. Most én kerültem sorra, hogy… (Ami nem fontos kihagyom.) ...
fel
le
Szeretek olvasni, szeretem a vadnyugaton játszódó kalandregényeket, az indiánosakat, a kalózosokat, a kincskeresősöket, a hercegnősöket. Minden bizonnyal több klasszikus írótól is illene olvasni, de becsületemre legyen mondva, elolvastam az Aranyembert is, így - ahogy barátom mondta, műveltnek számítok, persze ez csak vicc.
Ám, bárhogy is próbálok komolyabb irodalmat is olvasni, nem tagadhatom, hogy az ágyon hanyatt, hason, oldalt fekve, könyökölve, törökülésben és mindenféle testhelyzetet váltogatva, egész napos olvasásra csak a regények tudnak rávenni.
Márpedig szeretem néha az egész napot ágyban fekve, henyéléssel tölteni egy más világban utazva, akár hercegnőként, akár kalózvezérként, akár árva nevelőnőként, mint Jane Eyre.
Sokkal jobban szeretek olvasni, mint filmet nézni, mégis néha megérint egy-egy film is. Néha azok is elrepítenek távoli világokba, de persze nem annyira, mint egy könyv, de jó látni ismeretlen vidékeket tájakat, kultúrákat és korokat.
A minap láttam ...
fel
le