- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Azt hiszem most már tudom, hogy alapvetően rosszul állok neki a dolgoknak.
Nekem nem a közeljövőre kéne gondolnom, inkább a régmúltra koncentrálnom. Hogy is volt, hogy talpon tudtunk maradni?
Az nem rossz, hogy olyan edényeim vannak, ami arra jó, takarékosabban tudok főzni. Kevesebb olaj, zsír. De inkább a zsír. Én azt szeretem. Finomabb a rántás. Azelőtt, régen még nem volt olaj. Milyen jó. Most is fele-fele arányban, de még mindig a zsír az, amit előnyben részesítek. Ja, hogy a csillagos ég lassan már? Igaz. Akkor kevesebbet belőle, de még mindig az a zamatosabb, ízesebb.
Rájöttem arra is, hogy a mosoly egyenes összefüggésben, arányban van, áll a postás érkezésével.
Egészen más a hangulatunk előtte, mint utána.
És ezt a postás vajon tudja, hogy ilyen fontos érzéseket szabadít fel az emberben? Ha tudja, jobban is szedhetné a lábát.
fel
le
Örömmel olvasgatom a pályázati naplóbejegyzéseket.
Tegnap mindet átnéztem, összesen 27-et, a sajátomat is.
3 napló még sajnos teljesen üres.
Kedvesek, bensőségesek, családiasak. Igazi intim önarcképeknek is mondhatnám őket.
Valami nem stimmel.
Kezdem az elejéről. Most már módszeresen keresem a logikát.
Nézem a statisztikát. Mert ugye a kiírás szerint:
„…az egyes felhasználók által írt, saját naplójuk 7db legnézettebb naplóbejegyzésének összesített nézőszáma számít bele.”
Értem én a viccet is, meg a varázslás előtt is fejet hajtok.
Ráadásul e két szakma nagymestere ebben az évben lenne 100 éves.
Nem csak Kazal Lászlóra gondolok, hanem Rodolfóra is. Szeretem a kabarét, a poént és a mágiát.
No de ennek már a fele sem tréfa. 1 Cukor falat, édes naplóíró.
Az első 3 naplóbejegyzésénél még csak 6-5-10 látogató van, onnantól kezdve ömlik a nép, rögtön jönnek 230-an.
Majd 226-223-216-173-egyszer csak 19 ??? és megint jön a roham, 171-173…230, stb.
A hozzám írt („Je ...
fel
le
Ma már nehéz úgy végigmenni az utcán, hogy ne szólítsák meg az embert ezért vagy azért, de főleg, hogy valamit kérjenek. A szerencsétlen hajléktalanok mellett sok kis simlis, lejmolós, tarhálós egyed szennyezi az auránkat.
Igazából hangulatom függvénye, hogy szóba állok velük, vagy csak az elutasító választ kapják meg.
Néhány variáció.
Gyönyörű ívben fújom ki cigarettám füstjét.
A simlis veszi az adást. Mellém lép.
– Te öreg, aggy egy blázt! – mondja.
– Te öreg, nem dohányzom – mondom, és tovább-ballagok.
Vagy:
Elém toppan a figura. Se köszönés, se semmi, csak:
– Kérhetnék valamit? – böki oda.
– Kérhetsz – azzal továbbmegyek.
Mondjuk, jobb kedvem van, meg egy kis időm is.
Érkezik az emberem. Nyitná a száját. Tenyeremet kinyújtom elé.
– Várj, hadd találgassak – mondom.
Egyes – pénz kell.
Kettes – cigi kell.
Hármas – éhes vagy.
Csak számmal válaszolhatsz, nem akarok beszélgetni – nézek rá szigorúan.
– Egyes – mondja.
– Hármas – mondom –, én nyertem!
– Ez nem ér – ...
fel
le