- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
„Ha egyszer fájni fog az élet, s a szemedbe bánat könnye gyűl, ne sírj, mert a legszebb álom az, mely sosem teljesül”
Csak ültél, és néztél, ahogyan körbe táncollak, könnyed, kecses mozdulattal, mintha átölelne karom, ringattam magam előtted.
Te csak néztél és nevettél.
Lassan eltűnt arcodról a mosoly, már érezted, nem azért táncolok neked, mert szerettelek, hogy megkívánj, már csak magamért teszem és azért, ami lehetett volna, amibe mindig is hittem, mert szerettem ezt az álmot.
A zene halkan kísérte lépteim, lassan, átszellemültem, miközben hallgattam és már minden mozdulatom annak szólt, akit álmaimban megismertem, akit magamban rejtegettem.
Ki akartam tépni már a szívemből, mert tudtam, amit teszek - még nem tudom hová - de rossz felé vezet.
Olyan szomorú volt az a beteljesületlen álom, amit mindig is kergettem, olyan üres és sivár.
Nekem most még fáj ez az érzés! De ne gondold, hogy neked egyszer nem fog. Amikor már nem marad semmi más, csak a legszebb álmaid, amelyek ...
fel
le
Mostanában úgy látom olyan sokan írnak az álmaikról, hogy biztosan népszerű lett a téma. :)
Az az utolsó álmom óta nem álmodtam a szerelmemmel, amiben az történt, hogy bujkált előlem, majd miután lebukott, egy keményfedelű, fekete füzetből próbálta elmagyarázni, hogy milyen racionális érvei vannak az ellen, hogy együtt legyünk... Persze, mert megint eltűnt, mint szürke szamár a ködben... Persze, tudom, hogy elfoglalt. A nő pedig mindig megértő. Addig barátkozom mással... Majd vigyázok magamra én... bár kétség kívül önmagammal szemben mostanában engedékenyebb vagyok... De, amióta azt mondta valaki, hogy nagyon bezárkóztam, próbálok nyitni...
Most nem tudnám, határozottan állítani, hogy szerelmes vagyok-e még belé... mert haragszok és a hülye álmok miatt... de ha írna, biztosan heves szívdobogást kapnék és leesnék a fotelből a hirtelen rám törő mindenfélétől. De most, hogy nincs itt, gondolni sem akarok rá, mert abba beleőrülnék. Mindenki csak azért van, hogy ne gondoljak folyton rá ...
fel
le
Amikor rosszul ébredek, akkor az Isten irgalmazzon a környezetemnek! Kiállhatatlan és kiszámíthatatlan vagyok, mint ezen a mai reggelen. Rosszul aludtam. Nem is értem, mitől, talán valami volt a levegőben, vagy valami front ütötte fel a fejét az ágyamban, de szinte fél óránként felébredtem hol ezért, hol azért. Naná, hogy megfájdult a fejem, a hátamon egy város erőművének ölfáit vágták apró darabokra. A munkahelyemen aztán folytatódott a kálvária. A váróterem már a rendelés előtt megtelt beteggel, hangos szóváltással tisztázva a sorrendet. Ott volt többek között a betegek gyöngye, Marika néni, az örök elégedetlen zongoraművésznő, a várakozni képtelen, tömegiszonyos Margitka, aki csak lélekben volt ott, amúgy csak üzent, hogy legyen olyan jó az orvos és látogassa meg a lakásán, de sürgősen, mert a szokásos rosszullét kezd kiütközni a homlokán. (e rosszullét kimeríti a hiszti fogalmát) Minden a feje tetején, a káosz kezd egy gombóc formájában a torkomra akadni, és pánikroham képében ...
fel
le
Egy héttel előtte. Ez a történet szempontjából lényeges. Négyen ülik az asztalt. Ez az eset megértéséhez szükséges. A fiú, a nő, a lány és én. Meg még Valaki. Akit nem hívtak. Hallgatok, és figyelem lesütött szemmel, ahogy az Ötödikről tárgyalnak. Néha tudni kell beszélni, néha tudni kell nem beszélni. Halottat nem láttam még csak a televízióban. Most sem látom. Pedig itt van. Ő is szívja a füstöt, Ő is issza az almalevet. Él, de már halálra van ítélve. Hogy mit szeretett volna itt az Ötödik, nem tudom. Milyen célokkal jött közéjük, azt sem. Neve? Nincs. Itt ül az asztalnál. Én is ülök vele egy asztalnál, és még sem tudok róla semmit. És soha nem is fogok. Egy héttel előtte. Ez a történet szempontjából már lényegtelen. Egy hét múlva ment be a lány az Ötödikkel, de már nélküle jött ki.
Az Anyámat ismertem. Az Ötödiket nem. De most mégis olyan egyformák nekem, hiszen egyikükről sem tudom, hol van.
fel
le