- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Egy héttel előtte. Ez a történet szempontjából lényeges. Négyen ülik az asztalt. Ez az eset megértéséhez szükséges. A fiú, a nő, a lány és én. Meg még Valaki. Akit nem hívtak. Hallgatok, és figyelem lesütött szemmel, ahogy az Ötödikről tárgyalnak. Néha tudni kell beszélni, néha tudni kell nem beszélni. Halottat nem láttam még csak a televízióban. Most sem látom. Pedig itt van. Ő is szívja a füstöt, Ő is issza az almalevet. Él, de már halálra van ítélve. Hogy mit szeretett volna itt az Ötödik, nem tudom. Milyen célokkal jött közéjük, azt sem. Neve? Nincs. Itt ül az asztalnál. Én is ülök vele egy asztalnál, és még sem tudok róla semmit. És soha nem is fogok. Egy héttel előtte. Ez a történet szempontjából már lényegtelen. Egy hét múlva ment be a lány az Ötödikkel, de már nélküle jött ki.
Az Anyámat ismertem. Az Ötödiket nem. De most mégis olyan egyformák nekem, hiszen egyikükről sem tudom, hol van.
fel
le
Tegnap mesém kapcsán Csodaszempilla Uraság azt mondta, hogy jó volt a mese, és ha igaz lesz, majd ő mesél.
Hm... biztattam, hogy majd biztos megtalálja a hercegnőjét, én magam a banya vagyok a mesében. Azaz a vasorrú bába.
- Különben értettem a mesét,
- Nem volt szándékom a mesével, csak úgy elkezdtem és jött, én is csak néztem a végét, hogy mi sült ki belőle.
- Ez az igazi kreativitás... - ámul Csodaszempilla Uraság.
- Szeretek írni gondolkodás nélkül, mint azt a mesét is neked, és utána megnézni, hogy a tudatalatti mit üzen belőle. Majdnem olyan, mint a jóslás.
- Ez tök jó! De ne banyázd le magad! - szólt rám.
- A hercegnőd nem vagyok, azt gyanítom, a banya pedig jó szerep. Banyabarátnő.
- Hercegnő miért is házsártos? - kérdi.
- A hercegnő azért házsártos, mert több figyelemre és szeretetre vágyik, de nem találja azt, aki mindezt megadná neki. A felszínen mindenki házsártosnak látja, mert azt mutatja csak, mert túl sebezhető és nem akarja, hogy kihasználják. De amint ...
fel
le
Hol volt, hol nem volt... egy Csodaszempilla Uraság...
Egyszer, amikor az úton poroszkált összetalálkozott a Vasorrú bábával. Rögtön tudta, hogy ő az, aki a kis robotembereket a világra segíti, hisz ezért volt bába. Látta, hogy szegénynek nagyon nehéz az ásója, amivel a szőlőhegyre indult dolgozni, ezért segíteni akart neki cipelni. De amikor el akarta venni tőle a terhét, amaz megijedt, mert azt hitte, hogy el akarja őt vele ásni. De Csodaszempilla Uraság megnyugtatta, hogy tudja, hogy a kedves bába nem krumpli, se nem csicsóka, és ezért eszébe sincs elásni. Így aztán megkapta az ásót, a vállára vette, és együtt mentek tovább.
Ahogy így bandukoltak, egyszer csak összefutottak a Házsártos királylánnyal.
A Házsártos királylánynak persze éppen rossz napja volt, így nem nézett rájuk jó szemmel. Azt mondta, hogy be fogja őket árulni az Emberevő Óriásnak, hogy barátkoznak, mert az nem illő, hogy két ennyire különböző ember barátkozzon. Persze Csodaszempilla Uraság nem rettent meg, ...
fel
le
Vannak, akik azt mondják, hogy a becsületnek nincs ára. Megfizethetetlen kincs, és ha egyszer elveszted, akkor mindent elvesztettél, amiért érdemes élni.
Hinni akarom, hogy eleink erkölcsi tanítása még most, napjainkban is aktuális. Hinni akarom annak ellenére, hogy azt látom, a körülöttem lévő világ már más normák szerint él. Farkas törvénynek titulálják, a gyenge jellemet, a másik emberen való gusztustalan nyerészkedést. Ma azok az emberek a menők, aki embertársukat minél jobban meg tudják károsítani, hogy aztán nevetve meséljék egymás között:- nézd már micsoda balek!
Mindig kell valaki, akit bele lehet tiporni a sárba, akit meglehet szégyeníteni, akitől el lehet venni valamit, főleg ha lerí róla, hogy kényes a becsületére. Hát akkor fizessen, ha olyan hülye!
Így gondolhatta az a szuzukis házaspár is, aki mellett véletlenül leparkoltam egy áruház tömött parkolójában. A kiszállás során a vállamra akasztott fekete táskámmal hozzáértem a szuzuki tükréhez, amely abban a pillanatban ...
fel
le
Európai Fény és Hang Akadémia
Alap DJ Képzés // Tematika
Elméleti ismeretek:
Az elektronikus zene alapjai
Zeneelmélet: műfajok, stílusok, meghatározó előadók stb.
Zenék a gyakorlatban: feldolgozások, remixek, sampling stb.
Zenei tájékozódás, informálódás (Internethasználat, tippek)
Találkozó egy mai és egy „öreg” DJ-vel a szakmából
DJ-eszközök, technikák, érintésvédelem, biztonság
Viselkedés, kommunikációs tréning, imidzs-építés
Keverés: elmélet és gyakorlat (kis csoportokban)
Profi DJ-k élő mix-bemutatói
Gazdasági, jogi, szakmai etikai ismeretek
Videó és látvány a diszkóban
Saját zene, saját mix-készítés, kiadás
Az órák a gyakorlat helyszínén 15-20 fős csoportokban kerülnek megtartásra.
Gyakorlat:
A tanfolyam nagy részét a gyakorlat teszi ki –CD, bakelit, digitális pult egyaránt rendelkezésre áll- mindegyik pultnál DJ segít a hallgatóknak. Pultonként 3-5 fős csoportokban folynak a gyakorlatok.
Vizsga:
Valós vizsga nincsen, a tanfolyam ...
fel
le
Tegnap az a gyerek akinek annyit segítettünk a következőt mondta nekem:
- Orsi néni! Nekem volt szülinapi tortám, de neked nem adok belőle!
Addig jó még adsz valakinek! Az anyja csak lesett!
Aztán beszélgettem az anyjával mire megint azt mondja:
- Ne beszélgessetek már?
- Gyerünk már haza! - eldöbbentem újfent!
Aztán hisztibe kezdett az anyjával már nem is szóltam semmit....
Erre bezavarta volna, de nem ment, aztán bevágta, mert már nem bírta.
Nekem hisztizett, de nem hatott meg mondtam neki:
- Meg se érdemelted a tortát, mert anyádat tönkre teszed!
Aztán négyszemközt elmondtam a véleményem az anyjának, katasztrófális a gyerek viselkedése! Ma is azon törpöltem hogy a csudába lehet ilyen gyerek? Még nem találkoztam hasonlóval!
Legközelebb már nem adok neki semmit, főleg azért mert a házunk előtt is cirkuszt csinált, hogy be akar jönni pedig éppen nem értem rá! Én nem érek rá mindig, hogy valaki itt ücsörögjön!
fel
le
Reggel nyűgösen ébredtem. De a második kávé után magamhoz tértem, majd gondoltam egy merészet és nagyot (így utólag inkább nagyot), és elkezdtem pakolászni a gyerekszobában. Nem biztos, hogy kellett volna. A kétajtós szekrény mélyén olyan kincsek lapultak, mint körülbelül negyven tonna félig használt ceruza, számtalan notesz, mindegyik lapra más fiú neve írva, azt hiszem, tíz darab ilyen - olyan táska, csonka plüssállatok, több doboz gyurma és bontatlan vízfesték. Vonalzók tömkelege, első osztályos hajtogatópapír, technikacsomag. Mindez persze nem szanaszét, hanem különböző méretű dobozokban, a valamikori "majdjóleszmégvalamire" című takarítás után.
Aztán még lányom emlékkönyvei, ebből is kb. öt példány, majd tinimagazinok, az épp akkor aktuális kedvenc posztereivel, amit nem volt szabad kidobni, mára nem is emlékszik rá gyermekem, hogy szerette azt az együttest.
Fiamnak kevesebb lomja lapult elrejtőzve a gondos anyai kezek elől, úgymint a legkedvesebb focilabdájának a ...
fel
le