- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Ott állt a koporsó előtt, és sírt. Mindig meghatotta, ha ilyen kis koporsót látott. Nem értette, hogy egy csöppnyi életet, akinek csak néhány napja volt ezen a világon, miért büntet az Isten? Nem is a gyermeket sújtja a korai halál, hanem a szüleit, akik nem tehetnek semmiről.
A nő odalépett hozzá, és belekarolt.
- Az ön gyermeke? - kérdezte a férfit őszinte kíváncsisággal.
- Nem. Szerencsére nem.
- Akkor miért van itt?
- Gyakran járok ide. Nézem a temetéseket.
- Fura ízlése van. Temetőbe jár.
A férfi lassan kibontakozott a nő karjából, és szembe fordult vele.
- Bocsásson meg, Géza vagyok.
- Én meg Ágnes - mondta a nő, és elmosolyodott. - Mehetünk, vagy van valami dolga?
A férfi elpirult. Tartotta a karját, hogy a nő belékarolhasson, ismét.
- Ne haragudjon, hogy csak úgy letámadtam, de ahogy ott állt magányosan, és sírt, arra gondoltam, megvigasztalom.
- Jól tette. Még jól is esett. Van itt kint valakije eltemetve?
- Igen, a férjem. Tavaly halt meg. Most azért jöttem, ...
fel
le
Életünk felezőpontján túl, már halványulnak emlékképeink a gyerekkoról. Egyre gyakrabban kutakodunk a múltba, próbálunk belekapaszkodni foszladozó, picinyke darabkájába.
Ránézek egy régi fényképre, nagyanyám imádságoskönyvére, anyám horgolta terítőire, vagy a szobám polcán szép rendbe sorakozó könyveimre. Mind közül szívemnek a legkedvesebbike az 1969-ben, akkor már tizennegyedik alkalommal megjelent könyv. Viseltes már a borítója, de tisztán látszik még a távoli kékségben három fekete madár, az aprócska, hósapkás háztető, mellette egy-egy magányos fa, melyeknek ágkezeire fehér kesztyűt húzott a tél. Ott elől az az aprócska fiú, ködmönben, kucsmával fején, jobb vállán batyujával, térdig gázol a hóban. Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön.
Nyolc éves voltam akkor. Drága édesanyám szerint azért hozta nekem a Jézuska ezt a nagyon értékes és különleges ajándékot, mert az öreg tanító néni azt mondta:
„Bármi lehet ebből a gyerekből Böském, csak könyvet adj a kezébe!”
Drága jó édesanyám ...
fel
le
Van egy bácsi az utcánkban. Szerintem ő halhatatlan. Már akkor is sokszor kint állt a kiskapuban, amikor kisiskolásként naponta elsétáltam a házuk előtt. Az egyik osztálytársam nagypapája. Az én nagyapám már tíz éve meghalt.
Ő ott állt rengetegszer a kiskapuban, akkor is, amikor már messzi iskolából jártam haza, akkor is, amikor az első munkahelyemről jöttem haza, és tegnap is, ugyanúgy, mint mindig. Ha született volna gyermekem, ez idő alatt a negyvenhárom évemmel akár nagymama is lehetnék. Vihetném épp óvodába a gyermekem után az első unokámat, és akkor is ott sétálnánk el a bácsi előtt. Tavaly láttam, ahogyan az utcán nyíló rózsabokra fölé hajol, és egy nyíló, vörös rózsa illatát a kezével hajtja maga felé. Ezt látva én is az orromban éreztem a rózsa illatát.
Általában nem szoktam megállni és beszélgetni vele, csak köszönök és rohanok tova. De tegnapelőtt megálltam. Mondtam neki, hogy ő végig ott volt egészen gyerekkoromtól. Hogy lassan én öregszem meg, de ő még mindig itt van, ...
fel
le
Van a kertemben egy tyúkom egy kakassal. Ő az egyes számú tyúk. Most van még egy tyúkom, a ketteske, egyelőre macskabiztos ketrecben három darab egy hetes naposcsibével. A macskák rendszeresen gyíkokra vadásznak, leteszik a küszöbre vagy épp szanaszét hagyják a torzóikat... brutálisak ezek a szőlőhegyi vadmacskák. Esküszöm, fejlettebb a fekete humoruk még az enyémnél is. A napokban egy 20 centis gyíkot sikerült megmentenem, csak kis darab hiányzott a farkából, de az elvileg visszanő. Szóval macskabiztos helyen vannak a pipik.
Szóval a tyúkok... erről a tyúkról, az egyes számúról lesz szó, amelyik épp megnézi a teraszon, hogy nem döglött-e meg a gyíkvadász macska ebben a pusztulat melegben, s amelyik tesz róla, hogy parasztosan szólva tiszta tyúkxaros legyen az udvarom...
Nos, máris a lényegre térek, csak még előbb elregélem, hogy ő úgy került a birtokra, hogy elkezdett úgy csinálni, mintha kotlana. Így, a könnyebb kezelhetőség érdekében elhoztam magammal a faluból. Persze nem ...
fel
le
Csitt! -Nem hallod a csendet?
Itt lebeg köröttem szétfolyó magányom hajója,
szótlanul libeg, mert megrekedt
a lélek-berekben...
Csendem bennem cseng csendesen,
s hajnalonta, mikor a zajos éji álom
démonjai elsuhantak és felébredek,
örülök, mert érzem,
újra élek.
De a csend nem mindig hallgatag,
néha üvöltve támad s feszítí
belülről az ereket.
Türelem!-csittitgatom, más
ne hallja meg,
óvom, mert legyen nesztelen vagy
feszült,
az én csendem,-a sorsom nekem
hegedült...
- Bartha Ilona -
fel
le
Coming out apa
Na az FB kukkolók most elkezdik dörzsölni a tenyerüket, hogy na ugye megmondtam, hogy nem csak köztünk vannak ereszcsatornán közlekedők, hanem köztük is. Sőt!
Szép nyári nap volt. 1994 meleg nyara. A nőgyógyászunk pont hazaérkezett a nyaralásából. Július 24-én anya még feltakarított a lakásban, majd mint aki jól végezte dolgát, várta, hogy elinduljanak a fájások. Nem is kellett sok, a munka meghozta a gyümölcsét, elfolyt a magzatvíz.
Indulás a kórházba.
Az első rossz apaságom…
A kórházi folyóson világítottak a lámpák. Az este közepébe hajlott a várakozás. A kezemet tördelve lestem a dokinkat. - Na ugyan mit is mondhat majd? Még mennyi idő? – agyaltam magamban.
Amikor megjelent, már elcsigázottan álltam fel a váró egyik kemény székéről.
- Menjen haza apuka, nem lesz ebből reggelig semmi – mondta és egy félmosoly kíséretében lépett is tovább.
Persze nem kellett kétszer mondania, mint jó leendő apuka, fogtam magam és irány haza. Ugye mindenki gondolhatja, ...
fel
le
A hálózat csapdájába estem. Ez nevetségesen hangzik, ha arra gondolok, hogy már egy vén szatyor vagyok, de higgyétek el, igaz, már valóságos félelmeim vannak.
Én naponta felmosom a lakást, frissítés jelszóval, de be kell vallanom, mostanában vettem észre, hogy egyre jobban elfáradok e kimerítő frisítésbe. Ugyanis a lakásom már kezd hasonlítani a felettem lévő kék eget átszabdalt, oszlopokon nyugvó vezetékek szövevényes hálózatára. Például a szobámban- ahol renszerint pihenni, tévézni, vagy számítógépezni szoktam, már alig tudok megmozdulni. Behálózzák a szerkentyűkre kötött mindenféle drótok, vezetékek, már olyan a szoba, mint egy termetes pókháló, drótokból fonva. Itt megbotlok, ott megbotlok, no, és mint említettem, a felmosásról nem is beszélve.
Néha kiülök az előszobába, ahol csak a telefon van, a vezetékét a mennyezeten futtattam el, tehát aránylag nyugodt hely. Tegnap aztán elkövettem azt a hibát, hogy szóltam a keresztfiamnak, hogy nem jó ez a telefon,-igaz, már húszéves- ...
fel
le