- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Így, halottak napja elmúltával, miután megtettük szeretettől vezérelt kötelességünket halottaink felé, néhányunk szerényen, talán saját magunk nevelte virágokkal, egyszerű mécsesekkel, s néhányan talán versengve is egymással, hogy mely sírokra kerül nagyobb mécses, drágább koszorú, több virág, mely családtag vett szebb babaarcú angyalfejet a sírra... talán eszünkbe jut olyan, akinek emlékét sír nem őrzi. Nem őrizheti.
Öt évvel ezelőtt, tizennyolc év elteltével, egy augusztus végi délelőtt találkoztam újra a kamaszkori első szerelmemmel. Most is kicsattanó egészségű, minden káros szenvedélytől mentes és kemény fizikai munkát végző fiatal férfi volt. Szenvedélyes természettel megáldva és egy csepp kisleányt egyedül nevelve élt. Sorsszerűnek tűnt. Összejöttünk. Nem védekeztünk. De kevés időnk volt együtt, majd visszautaztam dolgozni az ország másik felére.
Már a vonaton szokásomtól eltérően borzasztó rosszul voltam, később a munkásautóban is minden kanyarban rókákkal ijesztgetett a ...
fel
le
Ma a harangok érted szóltak!
Kik mentek el kik fontosak voltak nekem? Hogyan gondolnak rám? Beszélnek rólam? Találkoznak egyáltalán egymással? Tudják, hogy én vagyok a közös pont számukra? Apró pont a véges időben, nekik a végtelenben. A legjobb nagymama, a legjobb apa, a legjobb barát és most ő, aki a legjobb tanácsokkal látott el. Pedig kevesekét fogadtam el. Ő volt az egyik.
- Kenyérre kell barátom? - hallom még mindig a fülemben a kérdésed.
- Nem - válaszoltam.
- Akkor engedd el - tanácsoltad.
Megfogadtam. Mindig jön szebb, jobb, több, ha az a te utad.
Sokan, sokszor szerettek volna a közeledbe férkőzni. De valahogy keveseknek adatott meg. Én valamiért kiválasztott voltam. Nehéz ember voltál, ahogy ki nem az? Én is!
Tamás. Ő lenne az első. Előbb fenntartással fogadnád. De később rájönnél, hogy ő volt az én egyik lelkitársam, és innentől sokat beszélgetnétek. Talán rólam is.
- Mindig mindenben beelőzött. - Nem tudtam túljátszani.
- Na ebben sikerült - ...
fel
le
- Kopognak!
- Hallom, hiszen... nyiss ajtót!
- Én nem, nyiss te!
- Fáradt vagyok - mondta az anya, miközben már indult is az ajtó felé.
Az árnyék jól ismerten körvonalazódott a kis ablakon át, ami megtörte, de nem rejtette el teljesen, ki áll mögötte. Rég nem tapasztalta már, pedig volt idő, amikor igen gyakran ismétlődtek a látogatások. Kelletlenül kérdezte, most is csak megszokásból:
- Ki az? - pedig biztosan tudta, hiszen nem lehet más, mint az a cérna vékony fiatalasszony a szomszédból.
Karján a pici gyerekkel, és valamivel lejjebb, a földből épphogy kinőtt, aprócska, csalafinta kis teremtés, az asszony barátnője kezét fogva négy éves kislányának. Aki fülig érő szájával, ellenállhatatlan mosolyával mindig levette a lábáról. Aki ránézett a bebocsájtást kérő bogár szemeivel, és tudta, az alig résnyire nyitott ajtón keresztül, már nyomul is befelé, egyenesen a szoba ajtajáig, ahol kérdőn rá néz, és nem tudni miből, de azonnal vágta, végre szabad a pálya! Boldog volt ...
fel
le
Kedvesem,
amikor elköszöntem,
önfeledt dolgaikba
merültek éppen
a halkszavú fák,
fecsegő forrásvizek,
a veszendő nyájakon
tűnődő rétek, és fent
a sziklabérc zord
tekintete, hófoltot
dajkálgató dombhajlat
álmán őrködött.
Búcsúzóul, ints nekik..
Mielőtt elmégy, nézd át,
mi maradt.. Vedd karodra
azt a kiskosár tavaszt,
amivel te toppantál
még be huncut komolyan,
és naponta kék
kendőbe függönyözted
a fekete űrt.
Más értékem nem akad.
A kertünkkel ne gondolj,
legyen örökké, ami
szemünkben maradt..
Vigyázón égi táját,
néha ránéz majd a Nap,
cseréli mindig
a virágokat, könnyű
felejtéstakaróval
betakargatja
még egyszer, jó melegen
az elmúltakat.
Beszélgetni, fogsz velem?
- tudod, jól van, ha én csak
hallgatok. Olykor,
gyöngéden megsimogat
egy révedő gondolat,
amíg mögötted a csönd
vidéke, besorolva
a hegyhátak alkonyi
körmenetébe, lassan
elmarad.
Az út ha egyszer még arra vinne,
a hegyek mögött rejtőző völgybe,
vagy sokára, hallanál ...
fel
le
A szomszéd ember jött ma kakasokért. Kinéztem már tegnap este, hogy három szép nagy kakasom van, és egy velük egykorú bicebóca, két felesleges törpe kakas, ezenkívül még egy háromfős, egy hónappal fiatalabb kakascsapat, amelyek karácsonyra lesznek ígéretes súlyban.
- Mennyit viszel? - kérdeztem, miközben mentünk a csirkeólhoz.
- Az asszony azt mondta, hogy kettőt.
- Vigyél hármat, és adok egyet ráadásnak! - fűztem, mert meg akartam szabadulni a sántától is.
Nem válaszolt, így ezt beleegyezésnek vettem. A hármat, mikor berakta a ketrecbe, átemelte a kerítésen túl az ő telkére, és már kezemben volt a negyedik, a setesuta, és elkaptam még egy japán kakast is ráadásul... megjelent az asszony!
- Elég a kettő! - kiabált fel az alsó udvarból az ólhoz.
- De már bent van így is három a ketrecben - válaszolta az ember.
- Anyámnak nem lesz ideje levágni - így az asszony.
- De úgyis én vágom - így az ember.
- De anyám pucolja - így az asszony.
Na, győzött az ...
fel
le
Valamikor nagyon rég, a réges múltban az egyik első szülinapomon kezdődött minden. A szülinapi tortám osztottam a vélt igazságom szerint.
- Anyu, ne adj Rozika néninek, az az enyém! - szólítottam fel édesanyámat, mikor az egyik nénikémnek akarta elosztogatni az én sütimet, mint jó politikus az ország tartalékait.
Azután az óvodába kerültem szorosabb kapcsolatba a hatalommal. Egy kis faluból egy nagyváros óvodájába pottyantam, így az is nagy eredmény volt, hogy a nem túl hosszú ovis karrierem alatt megszereztem a piros vonat vezetésének jogát.
Ahogy az általános iskolába léptem, már törekvőbb voltam. Barátokat szereztem és szerveztem magam köré. Az ő irányításukkal - előbb kisdobosként, majd úttörőként - játszadoztam el 8 évig.
A gimnázium a hatalmi törekvéseim egyik látszólagos zsákutcája lett. Itt volt nálam pár még nagyobb hatalommániás, így háttérbe szorultam. A háttérből azért ügyesen irányítottam azokat, akik meg voltak győződve arról, hogy ők irányítanak.
A ...
fel
le
Így, halottak napja elmúltával, miután megtettük szeretettől vezérelt kötelességünket halottaink felé, néhányunk szerényen, talán saját magunk nevelte virágokkal, egyszerű mécsesekkel, s néhányan talán versengve is egymással, hogy mely sírokra kerül nagyobb mécses, drágább koszorú, több virág, mely családtag vett szebb babaarcú angyalfejet a sírra... talán eszünkbe jut olyan, akinek emlékét sír nem őrzi. Nem őrizheti.
Öt évvel ezelőtt, tizennyolc év elteltével, egy augusztus végi délelőtt találkoztam újra a kamaszkori első szerelmemmel. Most is kicsattanó egészségű, minden káros szenvedélytől mentes és kemény fizikai munkát végző fiatal férfi volt. Szenvedélyes természettel megáldva és egy csepp kisleányt egyedül nevelve élt. Sorsszerűnek tűnt. Összejöttünk. Nem védekeztünk. De kevés időnk volt együtt, majd visszautaztam dolgozni az ország másik felére.
Már a vonaton szokásomtól eltérően borzasztó rosszul voltam, később a munkásautóban is minden kanyarban rókákkal ijesztgetett a ...
Ma a harangok érted szóltak!
Kik mentek el kik fontosak voltak nekem? Hogyan gondolnak rám? Beszélnek rólam? Találkoznak egyáltalán egymással? Tudják, hogy én vagyok a közös pont számukra? Apró pont a véges időben, nekik a végtelenben. A legjobb nagymama, a legjobb apa, a legjobb barát és most ő, aki a legjobb tanácsokkal látott el. Pedig kevesekét fogadtam el. Ő volt az egyik.
- Kenyérre kell barátom? - hallom még mindig a fülemben a kérdésed.
- Nem - válaszoltam.
- Akkor engedd el - tanácsoltad.
Megfogadtam. Mindig jön szebb, jobb, több, ha az a te utad.
Sokan, sokszor szerettek volna a közeledbe férkőzni. De valahogy keveseknek adatott meg. Én valamiért kiválasztott voltam. Nehéz ember voltál, ahogy ki nem az? Én is!
Tamás. Ő lenne az első. Előbb fenntartással fogadnád. De később rájönnél, hogy ő volt az én egyik lelkitársam, és innentől sokat beszélgetnétek. Talán rólam is.
- Mindig mindenben beelőzött. - Nem tudtam túljátszani.
- Na ebben sikerült - ...
- Kopognak!
- Hallom, hiszen... nyiss ajtót!
- Én nem, nyiss te!
- Fáradt vagyok - mondta az anya, miközben már indult is az ajtó felé.
Az árnyék jól ismerten körvonalazódott a kis ablakon át, ami megtörte, de nem rejtette el teljesen, ki áll mögötte. Rég nem tapasztalta már, pedig volt idő, amikor igen gyakran ismétlődtek a látogatások. Kelletlenül kérdezte, most is csak megszokásból:
- Ki az? - pedig biztosan tudta, hiszen nem lehet más, mint az a cérna vékony fiatalasszony a szomszédból.
Karján a pici gyerekkel, és valamivel lejjebb, a földből épphogy kinőtt, aprócska, csalafinta kis teremtés, az asszony barátnője kezét fogva négy éves kislányának. Aki fülig érő szájával, ellenállhatatlan mosolyával mindig levette a lábáról. Aki ránézett a bebocsájtást kérő bogár szemeivel, és tudta, az alig résnyire nyitott ajtón keresztül, már nyomul is befelé, egyenesen a szoba ajtajáig, ahol kérdőn rá néz, és nem tudni miből, de azonnal vágta, végre szabad a pálya! Boldog volt ...
Kedvesem,
amikor elköszöntem,
önfeledt dolgaikba
merültek éppen
a halkszavú fák,
fecsegő forrásvizek,
a veszendő nyájakon
tűnődő rétek, és fent
a sziklabérc zord
tekintete, hófoltot
dajkálgató dombhajlat
álmán őrködött.
Búcsúzóul, ints nekik..
Mielőtt elmégy, nézd át,
mi maradt.. Vedd karodra
azt a kiskosár tavaszt,
amivel te toppantál
még be huncut komolyan,
és naponta kék
kendőbe függönyözted
a fekete űrt.
Más értékem nem akad.
A kertünkkel ne gondolj,
legyen örökké, ami
szemünkben maradt..
Vigyázón égi táját,
néha ránéz majd a Nap,
cseréli mindig
a virágokat, könnyű
felejtéstakaróval
betakargatja
még egyszer, jó melegen
az elmúltakat.
Beszélgetni, fogsz velem?
- tudod, jól van, ha én csak
hallgatok. Olykor,
gyöngéden megsimogat
egy révedő gondolat,
amíg mögötted a csönd
vidéke, besorolva
a hegyhátak alkonyi
körmenetébe, lassan
elmarad.
Az út ha egyszer még arra vinne,
a hegyek mögött rejtőző völgybe,
vagy sokára, hallanál ...
A szomszéd ember jött ma kakasokért. Kinéztem már tegnap este, hogy három szép nagy kakasom van, és egy velük egykorú bicebóca, két felesleges törpe kakas, ezenkívül még egy háromfős, egy hónappal fiatalabb kakascsapat, amelyek karácsonyra lesznek ígéretes súlyban.
- Mennyit viszel? - kérdeztem, miközben mentünk a csirkeólhoz.
- Az asszony azt mondta, hogy kettőt.
- Vigyél hármat, és adok egyet ráadásnak! - fűztem, mert meg akartam szabadulni a sántától is.
Nem válaszolt, így ezt beleegyezésnek vettem. A hármat, mikor berakta a ketrecbe, átemelte a kerítésen túl az ő telkére, és már kezemben volt a negyedik, a setesuta, és elkaptam még egy japán kakast is ráadásul... megjelent az asszony!
- Elég a kettő! - kiabált fel az alsó udvarból az ólhoz.
- De már bent van így is három a ketrecben - válaszolta az ember.
- Anyámnak nem lesz ideje levágni - így az asszony.
- De úgyis én vágom - így az ember.
- De anyám pucolja - így az asszony.
Na, győzött az ...
Valamikor nagyon rég, a réges múltban az egyik első szülinapomon kezdődött minden. A szülinapi tortám osztottam a vélt igazságom szerint.
- Anyu, ne adj Rozika néninek, az az enyém! - szólítottam fel édesanyámat, mikor az egyik nénikémnek akarta elosztogatni az én sütimet, mint jó politikus az ország tartalékait.
Azután az óvodába kerültem szorosabb kapcsolatba a hatalommal. Egy kis faluból egy nagyváros óvodájába pottyantam, így az is nagy eredmény volt, hogy a nem túl hosszú ovis karrierem alatt megszereztem a piros vonat vezetésének jogát.
Ahogy az általános iskolába léptem, már törekvőbb voltam. Barátokat szereztem és szerveztem magam köré. Az ő irányításukkal - előbb kisdobosként, majd úttörőként - játszadoztam el 8 évig.
A gimnázium a hatalmi törekvéseim egyik látszólagos zsákutcája lett. Itt volt nálam pár még nagyobb hatalommániás, így háttérbe szorultam. A háttérből azért ügyesen irányítottam azokat, akik meg voltak győződve arról, hogy ők irányítanak.
A ...
Rőt viseletben kacsintgat az október,
bár a nap sugara ma felettébb sóher.
A cúg élvezetesen arra kóricál,
és szörnyű hangon kurjongatva kornyikál.
Fellegek tornyosulva együtt küzdenek,
csatát generálva jeleket küldenek.
A tar ágak hajladozva nyikorognak,
gondatlanságukban már nem vigyorognak.
Pergő idő táncot járva egyre halad,
lassítva s csitítva a mérges árnyakat.
Napszállta színeit előcsalogatja,
a tél fehér, pelyhes göncét tapogatja.
A fa gondolataiban kutakodik,
így nyári élménye előfurakodik.
Erőt és energiát merít belőle,
ez a korszak hozhat bármit is felőle.
2020. 09. 30.
Ilpaki
Szerzői és minden jog fenntartva!
Megosztható változtatás nélkül.
- Ilpaki -
