- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Bolondozzunk egy kicsit. Mire való az év utolsó napja, amikor szinte minden megengedett..., hiszen mindjárt 2014-et írunk!... Már folynak az előkészületek, bulik a javából, szerte az egész országban...
Napok óta erre a bulira készültünk. Valamit vártunk az évtől, most az utolsó óráktól, az éjszakától, és ha megkapjuk, ha nem, amit szeretnénk, akkor sem hagyjuk abba a bulit hajnalnál előbb. Úgyhogy az alvást most elfelejthetjük egészen az új esztendőig...
*
Az izgalom lassan már a tetőfokára hág... Pár perc és kezdődik a nagy durranás! Elő a pezsgős poharakkal, nehogy már elmulasszuk a nagy eseményt!
Hiába minden. Én sem kerülhettem el, hogy elkapjon a "limbóláz", mint mindenki mást is, aki az év utolsó napját vártam. Mert, ami csak erre az egy napra szinte kötelező érvényű, hogy egy kicsit mindannyiunkat az őrületbe kergessen, senkit sem kifelejtve. Hova-tovább még jól is érezzük magunkat!? Végül is lezárunk egy évet a Szilveszter napjával, és elkezdünk valami ...
fel
le
A vékony hóréteg olvadni kezd, majd jéggé fagy a víztócsákkal együtt, s aki nem vigyáz, könnyen elcsúszhat bárhol, a járdán, a kerti úton vagy éppen az udvaron.
Julcsa néni elzárja a kutyáit, ma nagy sürgés-forgás lesz a ház körül, nehogy megharapjanak bárkit is az egyébként jámbor jószágok. Kinyitja a nagykaput, mert Pisti hat órára ígéri érkezését, Döme tatával együtt hozzák a leszúrt jószágot.
Az ura halála óta, tíz éve, nem volt disznótor a házban, de ma ismét visszatérnek a régi szokásokhoz, hogy karácsony első napján hízót vágnak és a szentestén sokan ülik körül az asztalt. Ez lesz az ötszáz évesek karácsonya, mert heten lesznek, életkoruk összege meg pontosan félezer év. Hetvennégy évesen megért jót és rosszat, vállát nyomják az emlékek, s ki tudja, hogy közülük melyik a legnehezebb, a rövidebb, boldog időszakok, vagy a monoton, munkával telt évek, a maguk csalódásaival, kudarcaival, küszködéseivel.
Julcsa, Julcsa, mondaná az ura, már megint kitaláltál valamit, ...
fel
le
Egy régi szakácskönyv. Amikor megvettem, ajánlottam akkori főnökömnek is. Nevetett.
- Maga szerint Babó ki fog ebből sütni? Az asszonyt az erkélyre szoktam kizárni, ha főzni akar, nehogy megmérgezzen bennünket. Nálunk mindent az anyósom csinál, nem is tudom mi lesz velünk, ha meghal.
A főnökné híres volt az okosságáról, és híres a főzni nem tudásáról is. Vegyészmérnöki diplomája mellett kever, kavar, csak nem a konyhában. Vajon erre célzott a főnök, amikor félt a megmérgezéstől, vagy a félig megfőtt, sült ételekre? Mindenesetre, amikor a főnök kapott az egyik asszonytól egy tál kocsonyát, még az iroda ajtót is bezárta, nehogy megzavarják a ritka élvezetben.
Hogy hogyan került a kezembe a könyv?
Közeledik az ÜNNEP. Csupa nagybetűvel, mert rohanó világunkban szinte csak a Karácsonyt tartom meg, és mint ahogy hallom, más is. Amióta apró talpak is rohangálnak körülöttem, a Húsvétnak is szentelek figyelmet, nyuszi torta és csoki nyulak formájában, de az a nyomába sem ér a Karácsonynak. ...
fel
le
Marquise-Therese (MT) De Gorla (kb. 1634-1668) színésznő és táncosnő három híres drámaírót csábított el, és ezzel a teljesítménnyel bejutott a francia irodalom történetébe. A hölgy nagyon szép volt – ez csak természetes. Ledér – ez is. Ezenkívül arról volt híres, hogy éppen szül, vagy terhes; számos hódolóját nagy pocakkal kellett elcsábítania. Az ő titka marad, hogy ez hogyan sikerült neki.
MT Lyonban született, apja ticinoi olasz és piaci kókler volt, aki hol csodagyógyszereket árult, hol bohózatokkal szórakoztatta a nagyérdeműt. Lánya is föllépett a mutatványos bódéban. Egy ilyen alkalommal szeretett bele René Berthelot, művésznevén Du Parc, aki egy vándor színésztársulattal utazgatott. A társulat egyik tagja Moliere volt, aki szintén horogra akadt.
Az igazgató Du Parc volt, Moliere csak rossz verseket irkált, tehát MT Du Parchoz ment feleségül, 1653 februárban. Októberben már Conti herceg legyeskedett a színésznőcske körül, aki már alaposan terhes volt. 1654 januárjában ...
fel
le
December ötödikén este, Bogács Lőrinc, második b. osztályos tanuló, a vacsoraasztalnál ül és lóbázza a lábát.
Szemben vele Márta néni, a nagymamapótló, éppen szedi a tányérjába a sóskát, mellé egy nagy kanál tört krumplit és tetejére biggyeszt egy szelet sült csirkemellet.
- Tessék, kisfiam, jó étvágyat!
- Köszönöm, Márta néni!
Az öregasszony magának is pontosan annyit szed az ételből, mint amennyit a nyurga, vékony kisfiúnak adott és jóízűen falatozni kezd.
Keddén és csütörtökön déltől a doktornőnél tölti az időt, elkészíti a vacsorát, majd elmegy Lőrincért az iskolába, és ha kedve tartja, takarít vagy bekapcsolja a mosógépet, de egy dolgot nem mulaszthat el soha, azt, hogy ellenőrizze a kisfiú leckéjét.
- Egyél, Lőrikém, olyan vékony vagy!
- Nem vagyok éhes.
- Jaj, dehogynem, délután edzésen is voltál, nem hiszem el, hogy nem éheztél meg!
A gyerek kényszeredetten turkálja az ételt. Finom a hús, kár, hogy beleér a sóskába, mert nem tudja lekaparni róla. A krumplit ...
fel
le
A virágárusok az Erzsébet táblát Katalinra cserélik, emlékeztetve a járókelőket, hogy ne felejtsenek el virágot venni az ünnepeltnek.
A száraz, hideg időben kipirosodik a járókelők orra. Katus is sietősre veszi a lépteit. A villamosmegállótól pontosan huszonöt lépés a fedett piac, ahol mindent megvásárolhat, amire csak szüksége van.
Soha nem volt ekkora tömeg a piacon. Semmi kedve egymás sarkát taposva sorban állni az árusoknál, kezében az egyre nehezebb cekkerekkel, hiszen szinte minden tételt másnál kell megvenni ahhoz, hogy az ár érték arány optimális szinten maradjon. Erre még Dezsővel kidolgoztak egy jó módszert. Kétszer is körbejárták a piacot, nézelődtek, csak a friss áru érdekelte őket, s igyekeztek megjegyezni az árakat, s csak a második körben vásároltak. Hiába volt olcsóbb a fonnyadt gyümölcs, rá se néztek. Két fizetésből könnyű vásárolgatni, lehet felhalmozni húst, zöldséget, gyümölcsöt a hűtőszekrénybe, ám most, egy nyugdíjból, nagy tartalékot nem lehet begyűjteni. ...
fel
le
Tíz-tizenkét éves lehettem, és akkor még mindenre volt időm. Nem is a régi énemet szeretném visszakapni a múlt ifjúság tündértavával együtt (persze az se lenne rossz), hanem a határtalan szabadságot, amely elhitette velem, hogy örökké fog tartani.
Az idő végtelennek tűnt, jutott is, maradt is belőle. Volt egy óvodás korú kis barátnőm, nevezzük Zitának. Vékony, lobogó hajú, szüntelen lázas ember volt az apja, akkoriban a kisváros még kisebb szerkesztőségében robotolt. Fiatalon halt meg, és rögtön utána megkapott minden elismerést. A világhírt éppen nem, de megjelentek a versei, és azóta elneveztek róla több kultúrházat – már akinek ez mond valamit. Anyja a nemzet özvegyévé magasztosult. Zita nem ment férjhez, a hervadó babérkoszorút locsolgatják ma is – mert minden ellenkező híreszteléssel szemben a babérkoszorúra sincs garancia.
Az 50-es évek elejéről beszélek, amikor Zita még kicsi volt, én meg a nagylány, akiben nem kellett volna megbízni feltétlenül. Sokszor egész délután ...
fel
le