- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Anna néni egyedül élt egy belvárosi bérház másfél szobás lakásában, 94 évesen. Menni nem tudott, hallása megromlott. A lánya nővérbankból bérelt ápolókat az ellátására.
Mikor Dóra, a kivezényelt inspekciós nővér belépett a lakásba, mindenütt katonás rend és tisztaság fogadta. Az éjszaka ott őrködő kolléganője mindent elmondott, amit tudnia kellett.
- Jól aludt, megmosdattam, éjjel nem kért ágytálat, most üldögél a fotelban és alszik.
Csak őrizni kellett Anna nénit, aki egész nap ült, és aludt. Nem ébredt fel a járkálásra sem, pedig a parketta recsegett, ahogy Dóra elment mellette. Ült a fotelban, lábai kockás pléddel betakarva, kezei az ölében, feje kissé hátrahajolva. Millió ránc ékesítette hosszúkás arcát, hófehér hajának kontya a feje búbján csücsülve mozgott, ahogy lélegzett. Kintről a város zaja, halkan szűrődött be az ablak apró résein, a félig zárt keretek között kúszott be a szoba mély csendjébe. Órák teltek el. A nővér, átnézte a könyvespolcot, majd bámult ki az ablakon. A ...
fel
le
Ritkára engedi a redőnyöket, hogy az eső kinn maradjon, de a tiszta levegő mégis utat találjon a házba menet. Villámok cikáznak, később nyomukba lép a dörgés is. Igazi égiháború.
Tölt magának egy kupica konyakot és kiül a félig nyitott teraszra. Rágyújt. Figyeli a kertben a növényeket, mint próbálnak állva maradni a vihar ellenére is. Szegények, nem tudják, hogy a vihart a béke követi, a tiszta levegő, a fénylő napsütés, amely melengeti az ember szívét és felszárítja az eső nyomait. Ilyenkor béke száll az emberi lélekbe, nyugalom, melyet nem képes fodrozni jó ideig semmi idegesség.
Jól esne a második kupica konyak is. Jobb, ha magával hozza a félig telt üveget, hogy ne kelljen állandóan bejárkálni a nappaliba, ha tölteni akar.
Holnapután lesz hatvan éves, a gyerekei nagy bulit szerveznek szombatra, ezért ügyeletet sem mert vállalni, nehogy elrontsa a kedvüket. Aznap lesz pontosan húsz éve annak is, hogy Erika közli vele, hogy elhagyja, maradjanak csak nála a gyerekek, neki jó ...
fel
le
Hát itt van! Megérkezett, amire úgy vártam! Az elmulasztott teendőim sokaságát juttatja ismét az eszembe.
Hosszú és forró volt ez a nyár. Számomra nem éppen örömteli. Többször is eszembe juttatta a cicáimat, akiket elvesztettem. Azóta valahányszor kimegyek a kertbe, különösen az utóbbi hónapokban, sehogy sem találom a helyem. Hiányoznak!!!
Ők adtak nekem kedvet az íráshoz is. Nekik panaszoltam el, ha valami bántott és különösen jó hallgatóságnak bizonyultak.
Hűvösek már a reggelek. Ahogy kinyitom az ablakot és a szellő meglebbenti a szobám függönyét már érzem a friss illatban az ősz közeledtét. Az eső áztatta föld szagát. Gondolatban egyre közelebb kerülök a külvilághoz. Más ez a szabadság utáni vágy. Egyre sürgetőbb. Most rám tör, hirtelen. Agyamba már befészkelte magát a gondolat. Hát itt van! Megérkezett, amire úgy vártam! Az elmulasztott teendőim sokaságát juttatja az eszembe.
A konyhából fények szűrődnek be a félhomályba, neszek, zörejek, illatok. Jól ismerem a lányom ...
fel
le
Szemüvegét levette, s nekifogott a minden milliméterre kiterjedő tisztításnak. Pár perc elteltével, helyeslő bólogatással nyugtázta – sehol egy folt, sehol egy maszat.
- Ez igen, ez így jó. – mondta önmagának, hozzátéve még azt a megállapítást is hogy: kinek , nem jó a látása , annak, a jó látáshoz, maszatmentesített éles látást biztosító szemüveg kell.
Nyomatékul, mutatóujjával még jobban orrnyergéhez szorította szemüvegét.
Elégedetten körbenézett, majd fel és le.
Tüzetesen szemügyre vett mindent, amit fontosnak vélt.
A magasságot, a mélységet.
Pontosan tudta, hol áll. Az ugrás nem mint próbatétel vonzotta. A magasság és mélység közti út, nem lelke szabadságának kívülről jövő megtalálásához kellett. Nem kihívást keresett, hanem célba érést.
Lenézett. Nézését hunyorgással erősítette. Szemöldökei közt megjelent a rövidlátók közös ismertetőjegye – a ránc.
A ránc egyre mélyebb lett, de a mélység alját így sem sikerült látnia.
Látni akarta útját.
A látás javítása céljából viselt ...
fel
le
Kislánykoromban mindig nagyon csúnyának éreztem magam. Már nem emlékszem, hogy honnan jött ez a gondolat, egyszerűen csak tudtam, hogy csúnya vagyok.
Anyám reggelente megfésült és két copfba fonta a hajam a kemény hokedlin a sünis hajkefével, és én minden áldott reggel végigbőgtem ezt a ceremóniát, mert a hajam folyton tele volt fészekkel. Utáltam a fésülködést és azt a mondatot, hogy a szépségért szenvedni kell. Arra a végeredményre jutottam, hogy ez a naponkénti szenvedés, ami egy nappal sem csökkent kevésbé, biztosan azt mutatja, hogy messze van még az, amikor én szép leszek, tehát csúnya vagyok. De ilyen áron eszem ágában sem volt szépnek lenni.
Ezzel együtt visszahúzódó, csendes kislány is voltam, afféle könyvmoly, de hiába igyekeztem a legláthatatlanabb lenni, mégis mindig engem találtak meg a többiek a heccelődéseikkel. Tortúra volt minden iskolai nap. Utáltam.
Egy időben az általános iskolában az utolsó előtti padban ültem, és egy szőke, vizenyős kék szemű fiú ült ...
fel
le
Él valahol Magyarországon egy kicsi faluban, a nyolctagú Kovács család: Az apa, az anya, öt gyerek és a 65 éves nagymama. Nagy gond szakadt a szülőkre, amikor az ötödik gyerek is megszületett, alig tudták kiókumlálni, mit tegyenek naponta enni az asztalra, pedig az apa mindig szorgalmasan dolgozott, nem kocsmázott, minden munkát elvállalt, amiből egy kis pénzt tudott csiholni. Mindezek ellenére ki lehet jelenteni, boldog kis közösség.
Talán meg sem tudják a napi főzést oldani, ha nem él közöttük, a sokat tapasztalt nagymama, aki ellátta lányát okos tanácsaival. Kifogyhatatlan volt az ötletekből, mindig elő tudott rukkolni valami újjal, hogy az ebéd olcsó is, laktató is legyen. Különböző fűszernövényekkel ízesítve, a krumplit, babot, lencsét, kukoricát, káposztát, amely a parányi kertjükben megtermett, húszféleképpen is el tudja készíteni.
Meg is becsülte a család apraja-nagyja, ha lehetett, még kényeztették is, amikor az időváltozásnál fájtak a csontjai, és a járás is nehezére ...
fel
le
A gyermekes szülők réme a szeptember, mégis alig várjuk, hogy iskolaidő legyen végre. Minden év egy újabb megpróbáltatás, de amikor túl vagyunk rajta mégis miért hiányzik?
A nyár azt mondják szabadság a gyereknek, élvezi, hogy nem kell tanulni, táska bevágva a sarokba nyár elején, ki tudja melyikbe. Egy szabály van, nincsenek szabályok, nem kell minden reggel korán kelni, hogy az iskola rabságába vonuljon. Élvezze csak az otthoni kalitkát.
A szülő meg, ha nincs elég szabadsága, vagy nincs nagyszülő, rokon, tábor, bármi, csak fő a levébe, hová is tegye a gyereket. Mert idegileg tönkre megy a hosszas gyerekzsivajtól. Vagy élvezi, ki hogy. Én szerencsés helyzetben vagyok, van nagyszülő, aki tud felügyelni a gyerekre, amikor dolgozom, mert azt ugye muszáj. A nyári időszak megterhelő kicsit a szülőnek, mert folytonos felügyelettel, hétvégi kirándulásokkal, a szabadság alatt hosszabb túrákkal igyekszik a gyermekét megörvendeztetni, kész vagyonokat lapátol össze egész évben az ember, ...
fel
le