- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
- Nagyikám, anya a te kislányod? - Igen, hiszen tudod. És papa az apukája. - Akkor anya a ti gyereketek. A gyerekeknek ajándékot hoz a mikulás. Anyának is hozhatna. De nem hoz.
Moncsi összehúzza a szemöldökét, mint aki nagyon töri a fejét. Ha az anyja is gyerek, akkor miért nem kap a mikulástól ajándékot? Komoly dilemma ez egy nagycsoportos óvodás kislány számára.
Ám nekem sem könnyű megmagyarázni, hogy az édesanyja már felnőtt, nem hisz a mikulásban, aki egyébként is csak a mesékben létezik, mert ember nem látta, csak elképzeli, szabadon, olyannak, amilyennek hinni szeretné.
A mi kultúrkörünkben a mikulás mosolygós, kövér, nagypapás, akit általában piros orral és arccal, palásttal és sapkával, hófehér hosszú szakállal, kabátján fehér gallérral, ragyogó tisztára suvickolt csizmával ábrázolnak.
Férjem, a nagypapa, elmélyülten olvassa az újságot, ám tudom, hogy a Moncsival folytatott beszélgetésünk minden szavát pontosan hallja.
- Apa pedig a komáromi mama fia?
- Igen, ...
fel
le
A tóparti ház rejtélye c. regényből részlet
George egyik reggel felvetette, hogy mi lenne, ha a tavon ebédelnénk meg. Szép idő volt még, talán az utolsó nap, mikor hasonló túrát lehet tenni a vízen. Lassan jön a hideg, akkor már kevésbé lesz alkalmunk kimenni.
Egy kosárba beraktam néhány szendvicset, vizet meg némi kávét, és elindultunk. Volt a közelben egy olyan rész, ahol a fűzfák ágai belehajlottak a vízbe. Oda eveztünk ki. Szerettük ezt a helyet.
George csinált néhány fotót, hogy majd később lefesthesse, majd elindultunk visszafelé, mert kezdett köd ereszkedni a tóra, és a levegő is lehűlt.
Ekkor pillantottuk meg Mr. Cross csónakját.
Horgászott. Illetve ült a csónakban, és kezében tartotta a botot. Feje lebillenve a mellkasára, kalapja félre csúszva.
Bizonyára elaludt. Nem tudtuk eldönteni, hogy most felébresszük, vagy hagyjuk, aludjon tovább. Aztán George kitalálta, hogy megtréfáljuk. Mint a rossz gyerekek, mindig kapható volt egy kis csínyre. Csendesen a damil vége ...
fel
le
Látni! Érezni! Megtapasztalni!
Annyi minden van a fejemben, hogy összefüggően semmi se jut az eszembe... Ha próbálkozom is vele, de nagyon döcögősen megy.
Mintha már nem lenne semmi mondanivalóm - olyan érzés ez... Vagy túlságosan sokat szeretnék mondani egyszerre.
De ez biztosan csak azért van, mert annyi minden kavarog bennem.
A bizonytalanság, a sikertelenség, a kudarcok, kevés boldog percek, történések, eseménytelenség... amit most érzek remélem csak átmeneti!...
Próbálkozom...
Valamit máris megírtam, de nem érzem még! Ahhoz ki kell mennem a szabadba, meg kell tapasztalnom, át kell élnem, és ha mégsem, akkor meg kell álmodnom.
Nem könnyű az egyedülállók sorsa!
Néha megfagy körülöttük a levegő, máskor meg túlságosan forró alattuk a talaj.
Néha úgy érzik ki akarnak törni ebből az állapotból, máskor meg azt, hogy elsüllyedni, észrevétlennek maradni. Nem látni, nem hallani semmit. A körülöttük lévő világ számukra olyan mint egy darázs invázió, a sokaság ...
fel
le
A felhasználóink kezdeményezésére egy baráti pályázatot hirdetünk ki a felhasználóinknak! Aki még eddig nem tette meg, az gyorsan regisztráljon!
http://www.felesegek.hu/regisztracio
Öt szó köré kell egy történetet (vers, próza, bármi lehet) kanyarintani, a legtöbbet olvasott, a legtöbb szavazatot és a legtöbb lájkot bezsebelő pályázóik kapnak egy-egy apró meglepetést.
Az ajándékok felajánlói szintén a felhasználóink. Nekik már most szívből köszönjük az önkéntes felajánlásaikat és a készséges szellemüket!
Tehát összesen három pályázó kap egy-egy kis ajándékot, mivel a lényeg a játék, de mégis szeretnénk kedveskedni valami kis emlékkel.
Az öt szó, amelyeknek szerepelnie kell a történetben:
kályhacsőlakk,
vadgalamb,
surranás,
fahasáb,
zsemle,
A pályázatra a cikkeket ti magatok tudjátok feltenni, a címben szerepeljen:
Cím +Játék a szavakkal pályázatra!
Alul, a szerző neve publikus: *nem - karikába tegyétek a pöttyöt, mert a pályázat anonim!
A ...
fel
le
A hétköznapi hajszában észre se vesszük az öregasszonyt a Nyugati postája mellett. Ott ül, koszos, ócska rongyaiban, féloldalas testtartásban és néz. Nem kéreget, nem csinál semmit, csak hever. Hever a lábaink előtt. Ha megnéznénk, látnánk az arcát is. A kiábrándult fakó szemeket, a sokat megélt barázdáktól szántott arcot. A fehér haját, ami rövidre nyírt és általában, és más helyzetben tiszteletet vált ki. De itt, az utca sáros mocskában nincs tisztelet. Se az embernek, se a helyzetnek nem jár itt ki a tisztelet. Ő él. Még. Mint ahogy pár méterrel odébb a láb nélküli férfi. Ő kér. Rád emeli alázatos tekintetét. Te elkapod a szemed. Nem, te nem lefelé nézel, csak röpke pillanatra tekintettél a cipőd elé. Épp, csak, hogy el ne taposd. Ő nyújtja a kezét és markolja a levegőt, hosszúkás arcára hullik a szemergő eső. Rohanunk. Ő marad. Neki nincs hová rohanni. Nincs is mivel. Deréktól lefelé elfogyott a teste. Tán baleset, tán egyéb az oka, nem tudni. Egyedül van a járdán, pedig sokan ...
fel
le
Öngyújtó kattanását hallom a konyha felől. Kimegyek, és te ott ülsz az asztalnál, a cigarettafüst sápadt ködbe vonja arcodat. Nem is hallottam, hogy bejöttél, biztos a gyerekek nyitottak ajtót.
Jó, hogy újra itt vagy! Rég láttalak. Mikor is? Nyár eleje volt, elmentél az unokákhoz, azt mondtad, maradsz pár hetet, majd hazajösssz.
Kicsit tovább tartott, de fő, hogy itthon vagy, nem lesz üres a középső ajtó.
A kistányért nézem előtted. Megint valami finomságot sütöttél? Ó, azok a remek túrós rétesek, amiket csak te tudsz! Hiányoztak ám!
Emlékszem, mikor először találkoztunk, még csak a felújítást végeztük a lakáson, te átkopogtál, bemutatkoztál, te vagy a szomszédnéni, ha bármire szükségünk van, csak szóljunk. Elegáns voltál, mosolygós, zengő, mély hangod visszhangzott a lépcsőházban. Aztán kiderült, iskolaigazgató vagy, mellette matektanár. Nyugdíj előtti utolsó évedet töltötted épp, aztán, ahogy te mondtad, leteszed a lantot.
Még most is nevetek, ha eszembe jut amit meséltél, ...
fel
le
Nem vehetjük rossz néven az ókori bölcsektől, hogy nem ismerték a hormonokat, nem sok fogalmuk volt arról, hogyan működik a test, amelyben éltek. Annyit láttak, hogy az emberek, főleg a fiatalabbak – de az öregek se jobbak – mindig csak azt akarják. Hallották a fecsegést a titokzatos szerelemről, sejtették, hogy a szerelem különböző istenei felelőtlenül lövöldöznek a nyilaikkal, és ez egyáltalán nem tetszett nekik. Akkor már feltalálták a házasságot – sajnos muszáj volt, mert a kandúrférjeket másként nem lehetett rászorítani arra, hogy eltartsák, fölneveljék a kölykeiket. A macskanők ritkábban szabadultak el a kölykök mellől, de alapjában véve ők is ugyanazt akarták. Nem lehetett aludni, akkora volt a nyervákolás a háztetőkön.
Házasság, nem házasság, egy szerelmes macskát semmi sem érdekel. Föl akar menni a háztetőre, aztán mindent bele.
Nem lesz ez így jó, mondták a bölcsek, a házasság szentség, te az enyém, én a tied, mindörökké ámen. Idegen háztetőn nem nyervákolunk. Csak. ...
fel
le