- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
A legmélyebb sorstragédiának, a gyermekem elvesztésének feldolgozhatatlan, szükségszerű, szinte véget nem érő magányában az éjszakai töprengések élet és halál kérdésein, vagy valami különös kegyelemből adódó késztetésre történhetett, hogy e szenvedés idővel − észrevétlenül − tollat rejtett a kezembe: írjak a titokzatos taburól, a megrendítő gyászról, majd a túlélésről, botladozásaimról a lélek rejtelmeiben.
Lélekúton járok, hallgatva a különös késztetésre, és írok e benső utazás fájdalomból fakadó létélményeiről, de a bizonyságról is − mert megtapasztaltam − hogy van remény a gyászoló anya számára is.
A fásult bénultság, a túlélés vágya és kapaszkodás, majd megint földre zuhanás, és újra a fény felé fordulás ismétlődő stációit megélve születtek a verseim a lét - nemlét kérdéseiről, de a vágyott örök körforgás − test és lélek, az ember és a természet újjászületésének − hitében és reményével.
Útközben újra élni tanulok: megélni örömöt és bánatot, mosolyt és könnyeket, magasságot és ...
fel
le
Egy nap a 400 ágyasban...
A tegnapi esős nap reggelén a következő sms fogadott:
Szépregelt
krumplistészta
lesz kolbászal.te
fuzhetsz anyuék
dokinál lesznek.
(Betűről betűre idéztem)
Krumplis tészta kolbásszal? Még sosem hallottam ilyet. Na majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből, de most nem érünk rá, készülünk Pécsre.
Készülés. Etetés, reggeli. Harc a macskákkal a földszinten, dilemma, hogy kint vagy bent maradjanak-e, anyákkal vagy anélkül? Aztán döntöttünk, a zord időjárásra való tekintettel mindenki maradhat bent.
Indulás, esernyő kinyit, séta a kocsihoz a kertek alatt, 4 perces út. Kocsiba be, én vezetek, Pécsre, 50 km, esik. Nem szeretem, nem látszanak a felfestések rendesen az úton. Indulok, 120km/h sebességgel előznek mások az özönvízszerű esőben, menjetek csak. Vizenfutás, ablaktörlőlapátok maximális teljesítményen, nyomom a gázt, hozom a magam 90-95km/h megszokott sebességét. Folyamatosan előznek őrült sofőrök, majd én is előzök egy lassan cammogót, mondom a ...
fel
le
Nem tegnap töltöttem be a nagykorúságomat. (Tegnapelőtt!) Velem együtt sokan vannak/lehetnek azok, akik átélték a telefon nélküli időszakot. Amikor nem csak mobil nem volt, de vonalas telefon sem.
Pár évtizeddel ezelőtt keveseknek adódott meg az a lehetőség, hogy otthonról telefonálhasson, beszélgessen, vagy levelet küldjön.
Ha hiszi a kedves olvasó, ha nem, személyes, baráti ,,ütközések” alkalmával beszélgettünk. Bár ez a fogalom is lassan kihalóban van. Nem az ütközés szó, mert az éli világát, hanem a beszélgetés fogalma. Beugrottunk egymáshoz egy-egy ebédre, kávéra és meg hánytuk vetettük a világ dolgait. Távolabbi ismerőseinknek levelet írtunk. Nem e-mailen, mert számítógép sem volt. Levélpapíron, vagy levelezőlapon. Bár talán már ez utóbbi sem létezik. Nem géppel írtunk, hanem kézzel, és töltő-, vagy golyóstollal. A kész művet pedig a postával továbbíttattuk. Helybe és külföldre is. Küldeményünkre szebbnél szebb bélyeget ragasztottunk. Izgalommal vártuk a postást, hogy mikor ...
fel
le
Mária már harmadszor próbálta begyújtani a gázkonvektort. Fázósan húzta össze magán a kardigánját. Még csak két hét telt el a temetés óta. Nehéz elfogadni, hogy egyedül maradt. Ez a Tomi gyerek, ha nem lenne…. Olyan, mintha a saját fiam lenne. Gyorsan sütök neki egy 8 – 10 palacsintát, mert nagyon szereti! – gondolta.
Bezzeg másképp volt, amíg a jó Ferenc még élt! Negyvenöt évi együttélés után, csak úgy egyszerűen itt hagyott! Csak mert mindig kímélni akart, - mint akkor is, - hogy bevásároljon helyettem! – gondolta szomorúan. Lement vásárolni, hogy legyen otthon friss zsömle, tej, kocka sajt, párizsi, miegyéb….
Mária csak a hírt hallotta a rádió déli krónikájában!
- Tömeges gázolás történt a Király utcában. Egy személyautó vezetője elvesztette uralmát a járműje felett, és a járdán közlekedő emberek közé rohant. Egy személy súlyosan, hárman könnyebben sérültek, és egy idős hallássérült személy pedig, - a helyszínen életét vesztette! – hangzott a bemondó szenvtelen hangja. – ...
fel
le
- Boldog Nyuszi-kultusz Ünnepet! - köszönt Alexander a mai napon.
- Köszi, de nem nagyon izgat, mindig utáltam a locsolókat.
- Tudtam! - vágja rá vigyorogva.
- Tudod milyen erőszakosak? - panaszkodom. - Szerencsére gyereklány koromban sosem voltam túl népszerű, s mivel a falu legvégén laktam, így... nem nagyon jutottak el hozzám az osztálytársaim. Kivéve egyetlen egy évben, de szerintem akkor is véletlen találtak oda, mert egy közelben lakó fiú felvilágosította őket arról, hogy ott lakok.
- Szóval kihagytak?
- Talán, ha nem hagynak ki... tetszett volna. Csakhogy nekem ijesztő volt, amikor a szomszéd lányt hideg időben is nyakon öntötték kúti vízzel - vödörszámra. Éppen a menekülési útvonalat terveztem, de az idősebb fiúk szerencsére nem vettek észre.
- Szóval senki sem locsolt meg? - kérdezi Alexander, és látom a szemében a sajnálatot.
- Ó, dehogynem! Azért a nagybácsim minden évben lelkiismeretesen meglocsolt orrszomorító illatú kölnivízzel, amit nem mertem kimosni azonnal ...
fel
le
Hétvégén átszaladtam az unokahúgomhoz. Láttam, van egy csomó mindenféle újságja, női divatmagazinok, otthonszépítő újságok, na, mondom, aci csak ide, ha te úgyse olvasod most.
Átcíheltem egy nagy szatyorban, délutánra remek elfoglaltságnak ígérkezett a sok olvasnivaló. Könyvem most nincs új, gondoltam, elleszek ezekkel addig. A semmitől jobb.
Már átlapoztam többet belőlük, mondjuk, a divat annyira nem izgat, mert nem telik több százezres ruhákra, de sok egyéb cikk is van benne, ami érdekel.
Eltelik pár óra, jön át a szomszéd csaj. Nézi a sok újságot, azt kérdi, Jutka, már megint olvasol? Naná, én mindig.
Ő, mondja, nem szeret olvasni. De azért leül, elvesz egy - egy darabot, csak, hogy átlapozza. Jó. Hajrá.
- Jééééé, ebben van recept is? Meg a vörös áfonyáról egy cikk, amit már rég kerestem...- kiált fel.
Én csak sóhajtok egyet. Hagyjál olvasni.
- Judit, adjál már egy tollat, ezt kimásolnám.
- Nesze. Csak ne zaklass. Én nyugiban szeretek olvasni.
-Te, ez milyen toll?? Mi ...
fel
le
Jó ideje az elő-álom menüjét böngészem lefekvésem után, de még ébrenléti állapotomban. Ha beütöm életem keresőjét – agyam lefagy, majd kienged és minden Tündérkertté alakul át.
Mintha csak Valaki egy nagy kertet ültetett volna – ahhoz, hogy most hűvös alkonyatkor előjöjjön és számon kérje – eddigi álmaimat, dolgaimat és életemet.
Talán az élet is megállt és a Tündérkert kihaltnak mutatja magát, pedig nem az, de üresek még a királyoknak fenntartott padok és a díszpáholy – hol az egyetlen időtlen Trónus áll majd. Érdekes továbbá azon rögtönzött kiállítás, ami azon földi tárgyakat mutatja be – melyeket nem becsültem meg korábban - kellően!
Pompa nélkül is - túl elegáns itt minden és a Tündérkert fáinak öröksége az lehet, hogy örökzöldek. Lombjaikkal a magasság felé törekszenek és már-már az eget simogatnák, amikor téged senki nem simogat. A fák olykor egymáshoz borulva közösséget alkotnak, hogy evvel is tiltakozzanak az emberi magány mindenféle megnyilvánulása ellen.
Amiként ...
fel
le